6. fejezet

6. fejezet


Adam



- Koncentrálj, Adam. Mélyedj el a Hatalomban. Csak az almát figyeld…- Halottam a háttérben Emma hangját. És én csak a gyümölcsöt láttam magam előtt, ahogy felrobban. Érezni akartam az illatát, látni a darabjait. Ahogy az ember beleharap, s lédús leve lecsorog az állán. Az enyhén savas utóíz még egy darabig ott marad az ember szájában, ami ad egyfajta frissességet. Azt akartam, hogy valóságosak legyen a darabok… darabok…
- Szép volt!- nézett fel az újságból Mark. Miden „edzés” így folyik, Mark néha néha felpillant az újságból, s mindig öltönynadrág és egy póló van rajta, jah és az elmaradhatatlan golf sapka. Szerintem minden színben van neki, plusz a tartalékok.
- Adam, ha így folytatod, előbb be leszel avatva, minthogy párt találjunk neked- tekergette egyik tincsét Emma. Ő az a lány, akit a pasik a halálukkor akarnak látni. a Mennyei szépség. Vénusz. Ma is a barna ütött kopott fotelemben ült, mégis úgy nézett ki benne, mintha a mennyekben lenne. Igen ez a megfelelő szó a kinézetére: egy Angyal. Mióta megismertem csak nagyon ritkán nem volt rajta kosztüm, de amikor levette az „uniformot” belepillanthattunk Emma igazi egyéniségébe. A mostani sötét lila együttes harmóniát teremtett a lila árnyalatú hajával.

Emma és Mark több mint fél éve csöppentek bele az életembe.
Egy lemezboltban vagyok eladó, s ők mint turbékoló pár, betértek hozzánk. Egy nagyon régi kiadású CD után érdeklődtek, ezért hátra kellett mennem a raktárba. Ők utánam jöttem, és kérdezgették, nem történtek e velem fura dolog az elmúlt pár évben… visszagondolva, egész mókás lehettem. …

-Adam, mondd csak, fested a hajad?- kérdezte a csíkos hajú csaj, aki mint később kiderült Emma volt.
- Ezt hogy érted?- kérdeztem, miközben a dobozban kutattam.
- Hát hogy, van valami bronzos a fekete hajadban… - gondolkozott el a lány, akinek legalább a barna három különböző árnyalata volt megtalálható a hajában, közte egy egy lilás tincs.
- Nem, gyerekkorom óta ilyen- zártam le a témát röviden. A mellette álló hapsin kötött kék pulóver volt, drapp öltönynadrággal és egy golf sapkával, ami színben passzolt a nadrágjával. Haja a válla alá ért, s inkább volt göndör, mint hullámos. Színben nem tudtam hová tenni, talán ezt az árnyalatot hívják napcsókoltnak.
Valahogy sugárzott belőlük az elegancia. A színes hajú lányon egy térdig érő fekete bőr csizma volt, legalább tíz centi magas sarkakkal, hozzá egy ballonkabát, sötét zöld színben. Alatta egy egybe ruha, ami a lila összes árnyalatában játszott, mert felül volt egy vékony tüll anyag. Vállát egy fekete bolero takarta. Hullámos haja a derekát csapdosta.


- Nos, Adam, hiszel te a tündérekben?- tért a tárgyra rögtön a sapkás férfi.
- Tessék?!- néztem fel a kartondobozból. Kik ezek? A kandikamera két beépítette embere? Vagy megszállott szektások?
- Tündérek. - csak ennyit mondott a csaj, de azt egy cseppnyi gúnnyal a hangjában, lassan, szépen, artikulálva.
- Sosem álmodtál arról, hogy szárnyaid vannak? Hogy feladatod van?Nem erre a világra születtél? Hogy a szüleid nem azok, akiknek mondják magukat?- jött egyre közelebb.
- Mark… - érintette meg a lány a vállát- Kérlek lassíts, a végén még megijeszted a fiút- pillantott rám, majd egy mosoly kíséretében ő folytatta:
- Kérlek, foglalj helyet, s nagyon figyelj rám! – Én, nem tudom miért, de engedelmeskedtem. A kartondoboz olyan hangot adott, mint egy százhúsz éves szék egy százhúsz kilós ember alatt. Ez a lány , aki velem szemben ált, egyszeriben volt gyönyörű és furcsa. Leguggolt elém, s akaratlanul a combjára siklott a szemem. Láttam rajta, hogy tudtában van annak, hogy lábai milyen hatással vannak rám.
- Adam, Adam, kérlek nézz a szemembe- és én így is tettem. Belenéztem, s megláttam a dzungel ezernyi színét, a barnától elkezdve a kolibri kékjéig. Messziről nézve egyszerűen barnás zöldnek mondanám. Azt az érzést keltette bennem, mint a sajátom, amikor például, ha mérges vagyok, tükörbe nézek, nem az vagyok, akit látni szoktam. A sárgás szemem vörös tűzben ég, s az az érzésem, minden felgyulladna, ha egy kicsit is koncentrálnék. A szemem úgy fénylik ilyenkor, hogy a fogkrém reklám ehhez képest semmi. Láttam magamat álmaimban, ahogy más hasonló emberekkel vagyok körül véve, s teljenek éreztem magam.

- Mik vagytok Ti?- bámultam rájuk.
- De lassú a srác- hümmögött a Mark nevű fickó.
- Mint már mondtam, tündérek- artikulálta a lány.
- Nah, jó. Tudod mit? Segítek. - kezdett neki Mark- Van egy másik társadalom, ha így jobban tetszik, egy másik faj, mely az emberekkel párhuzamosan, a természettel szimbiózisban él, ezek lennénk mi. Mindenki aki olyan, mint mi, fel tud venni egy egy állati alakot, bár a leggyakoribb a lepke. Bár Emma például macska alakban tud meg jelenni. Lényegtelen. Általában nem „vegyülünk” emberekkel, de pár éve volt egy puccs kísérlet, s sokak nem bírták a nyomást, s ide, közétek menekültek, vagy annyira féltették gyermeküket, hogy a halandókra bízták őket. Te – mutatott rám- például így kerülsz erre- mutatott körbe- a helyre. Emma, mutasd meg neki, kérlek. - az Emma nevű lány előre lépett, s a kezem felé mutatott.
- Szabad?- kérdezte. Nekem egy hang sem jött ki a torkomból, így csak egy bólintással jeleztem, hogy igen. Mi jöhet még ez után? Nem tudom miért ,de valami azt súgta, igazat mondanak. Amikor Emma megfogta a kezem, több száz évnyi emléklépet néztem végig alig pár perc alatt. Így már mindent értettem, és tudtam. Tudtam, hogy Camilla, Serena és Christopher lánya eltűnt, s körülbelül velem egy idős lehet. Tudtam, hogy van egy húgom, ő indítványozta a földre hullottak keresését, úgy tíz éve. Ennyit kellett rám várnia? Szegény, szegény Sophie.
- Látni akarom Sophie-t- ez volt az első mondatom, mikor felálltam, egy jó fél óra ücsörgés után. Emésztettem, talán ez a legjobb szó erre.
- Majd fogod, majd fogod. …- paskolta meg a vállam Emma.
Ennek 6 hónapja és 12 napja.


- De miért kell nekem egy új társ, úgy értem nem lehetnék Sophie-val?
- Shopie sokkal képzettebb, mint te.
- Valamint neki már meg van nagyon hosszú ideje a társa, akivel tökéletes összhangban van. Ne aggódj, Serena megfogja neked találni a tökéleteset.
- De, már bocsánat, de ti sem tűntök „tökéletes partnereknek”…- kezdtem, de Emma közbe szólt,
- Az, hogy nem tűnünk, még nem azt jelenti, hogy nem vagyunk. A harmónia sokkal jobban meg van köztünk, mint mondjuk két hiperaktív között. Ami bennem nincs meg, az Markban van meg, s fordítva. Ismerjük egymás gondolatait, pedig egyikünk sincs a gondolatolvasás hatalmában. Mi már kiestünk a kézből.
- Emma drága- kezdte Mark- mit szolnál hozzá, ha holnap Serena elé vinnénk? Szerintem ennél jobban nem tudjuk felkészíteni, már csak a szárnyai hiányoznak. És nem utolsó sorban mi is tudnánk más valakire koncentrálni… - nézett körbe.
- Igen, igen, egyetértek. De azért hiányozni fog a fiú- mintha itt sem lennék, nyugodtan beszéljetek ki…
- Nos Adam- kezdte Emma- holnap reggel itt vagyunk érted, aludd ki magad, hosszú napod lesz.
- De holnap dolgoznom kell!- ellenkeztem. Eddig mindig csak délután zargattam fivéreim, vagyis leendő fivéreim.
- Ezzel ne foglalkozz. - jelentette ki Mark, majd felállt, s hátra nézett rám- Ugye nem veszed a szívedre, ha nem pazaroljuk arra az időnket, hogy az ajtón keresztül távozzunk?- ez nem is igazi kérdés volt, inkább bejelentés, hogy ne lepődj már meg, fiú.
- Csak nyugodtan- intettem, s már mentem is a kabátom után. Épp időben húzzák el a csikót. Fél óra múlva randim lesz Gina Holloway- jel.

Miután kéz a kézben lassan elhalványodtak, kapva az ötleten én is így távoztam a lakásból.


- Szia, Gina! Milyen napod volt?
- Öhm… jó. – Gina nem egy bombázó, de tudom, milyen kirekesztettnek lenni, így segítek neki, hogy egy olyan nevetséges társadalmi normának, mint a „ már randiztál?” eleget tudjon tenni. Az önbizalma is nő, és a csajok sem piszkálják emiatt. Ma is a szokásos farmer volt rajta, de legalább összefogta a haját, nah látni az arcát, haladás.
- Mesélj magadról, kérlek- néztem rá, kerülöm a szemkontaktust, úgyis én leszek a gerinctelen bukó, mert „kihasználtam”, legalábbis a lányok szemében, nem akarom túlzásba vinni a dolgot. Egy randi, csak egy randi, nem értem miért kell ezen ennyit hisztizni. Lány mosdóban huszonötször végigmondatni szegény szerencsétlennel, pontosan mi is történt, mit viselt ő, a srác és a pincérnő. Késett, vagy ne talán tán korábban ért oda? Vitt a fiú ajándékot? Hazakísért utána? Megfogta a kezét, vagy csak egymáshoz értek „ néha véletlenül”? De ami a legnagyobb sikoltozásra ad okot: Első kérdés, megcsókolt-e, a második, az, hogy visszahívott e már?!
Hát igen, kevés dologra volt jó az, hogy egymás mellett voltak a wc-k, s hogy közös volt a szellőző.
Mi,mire vagy kíváncsi?- majdhogynem suttogott, szegénykém, a frászt hoztam rá.
- A lemezbolt melletti üzletben dolgozol, igaz?- az egy túrkáló, ahol olyan ruhákat lehet kapni, amit anyám sem venne fel.
- Igen- emelte fel mosolyogva e fejét. Haladunk, haladunk- Édesanyámé az üzlet, és én pedig besegítek neki, nagyon szeretem azt a helyet, olyan…olyan mintha otthon lennék- így már minden érthető.
- Adam- bámult le a cipőjére
- Hm?
- Én tudod… még sosem találkozgattam, senkivel, anyu azt mondta, a férfiak nem szeretik a vicces és okos lányokat, s szerinte, én az vagyok- itt már szinte suttogott. Nah itt bukott ki belőlem majdnem a röhögő görcs. Vicces? Okos? Anyuka azt mondta? Lehet hogyha a kedves mama nem lenne, egy ember állna előttem, nem pedig egy roncs. Szegény lány..
- Mehetünk, Gina?
- Ühüm, köszönöm- bólintott, majd ő is elindult a buszmegálló felé.