9. fejezet

9. fejezet

Sophie

- Lucas, Luucas- énekeltem már a szobájától egy jó három méterre. Mielőtt bekopoghattam volna, kicsapódott az ajtaja, és megláttam szerelmemet. Hosszú, szalmaszőke hajában megcsillantak a kék tincsek, de szeme még aludt. Pedig gyönyörűek a szemei. Mint a cinkék bögyénél lévő tollak, a kolibri szárnya, az ég, melyen a madarak szárnyalnak. A szabadságot adja mindenkinek, aki belenéz. Nekidőltem a mellkasának, s beszippantottam az illatát, sajnos csak a válláig érek, de amúgy is csöppnek számítok a tündérek között. Boxer póló párosítás volt rajta… sötétkék felső és…boxer póló?!
- Jó reggelt- adtam egy puszit az arcára- mondd csak, Luc, hol van a pizsamád?
- Rajtam?- dünnyögte álmosan.
- Tévedsz- rebbentem be a szobájába. Micsoda kupi volt ott!
- Én arra gondoltam, amit tőlem – nyomtam meg a tőlem-et- kaptál. - néztem rá boci szemekkel.
- A zacskóban, amiben adtad. - sétált a fürdő felé. Harminchárom percem van egy felelősség teljes hagyományőrzőt csinálnom ebből a zombiból. Gyerünk Sopie Anna, pörögj!
   Halottam, ahogy megereszti a vizet a zuhanyzóban. Kávé, szüksége lesz kávéra, már repültem is a konyhácska felé, amit ha nem tartanék rendbe, már mászna… Viccen kívül. Ameddig lefő… Irány a ruhás szekrény!
- Drágám, mennyire vagy fáradt?- kiabáltam be hozzá.
- Két órát aludtam, és tizenkettőt járőröztem, szerinted?- válaszolt. Nagyszerű. Akkor biztos nem bánná, ha segítenék neki…
Egy fehér öltönyt választottam , sötétzöld inggel. A csizmáját gyorsan kibokszoltam. Még jó, hogy egy jó órával előbb kész lettem, így magamra nem kell időt fordítanom.
Ma láthatom az öcsémet! Vigyorogtam, mint a vadalma.
Lucas egy szál törülközőben lépett ki a fürdőből. Hát, szóval, na… észvesztő látványt nyújt.
Vizes haja a mellkasára és a hátára tapadt, ahogy lépett egyet  kezével hátra dobta a haját, így teljes rálátásom nyílt a testére. A vízcseppek, amik a hajából hullottak, a törölközőben tűntek el, mely nem volt nagyobb egy nyárias miniszoknyámnál. Napbarnított bőre kiemelte gyönyörű szemeit, melyek engem vizslattak. Mezítláb volt, mely hangsúlyozta természetességét, és én ott, a szekrény előtt elolvadtam. Láttam a bőrömön, hogy a hajam elkezdett ragyogni, ahogy Lucé is. Egyetlen lépessel szeltük át a szobát, hogy egymás karjaiban találjunk békére. Ajka kereste a párját, s amint meglelte, nem volt kérdéses,  késni fogunk. De nem lehet, ma érkezik haza…
- Luc, nem szabad. Ma nem. – toltam el magamtól.
- Tudom, bocsánat- mosolygott- nah mára mit készítettél ki nekem?
- Az ágyadon van. – intettem- addig csinálok reggelit. - gyorsan kirohantam a szobából, mielőtt eszembe jutna visszafordulni. Kitöltöttem a kávékat a bögréinkbe,Lucé, egy szörföst ábrázol, s ha víz éri, elkezd mozogni. Az enyém rózsaszín volt, apró csillámló bolyhokkal, imádtam.
Megvajaztam egy egy zsemlét, s raktam bele zöldséget, meg felvágottat. Ameddig vártam rá, az eget bámultam, amire lehet nézni a konyhájából. Elképesztő a természet. Az én konyhám bezzeg egy vulkán magjába enged belátást. Az élet nem fair.
- Lucas, gyere már kérlek, CCcc…- tettem keresztbe a lábam. Imádom ezt a bárszéket, állati kényelmes, de most nem érünk rá. Haza jön, végre, végre láthatom az én egyetlen öcsikémet!
Ennek örömére, hajnalban felkeltem, hogy mindent megtudjak tervezni. Egy órán át, ácsorogtam a ruhásszekrényem előtt, ami valljuk be, egy szoba méreteivel vetekszik, de nem tudtam dönteni. Azért lássuk be, a bronz színű hajhoz és a vörös szemhez elég nehéz jól öltözni. Így  maradtam a jól bevált fekete kosztümnél, persze szigorúan szoknyával, és az aranyszínű fűzőnél. Remélem Lucassal jól fogunk egymás mellett mutatni…Arany- zöld, Fekete- fehér. Elmegy…

Amikor Serena anno közölte, hogy munkatársak leszünk, hát, szóval nagyon nem örültem neki. Lucas első blikkre egy tipikus citromba haraptam fickó. És másodszorra is… De, Serena ért az ilyenekhez. Két teljesen különböző embert összerak, s akkora ellenállást mutat mindkettő a másik iránt, hogy a végén egymásba szeretnek. De ez nem csak a hagyományőrzőknél bevett szokás. Az egész birodalomba küldözget leveleket, kit kivel tudna elképzelni. Félelmetes ez a nő. Kíváncsi vagyok, Adamnak talál e valakit.  Remélem, igen, és azt is, hogy jól ki fogok jönni a jövendőbeli sógornőmmel. Vajon milyen színekben van? Remélem tudok majd neki kölcsön adni pár ruhát. Emlékszem, milyen szörnyű volt, amikor én kezdtem, választhattam a páncél és a bögykidobós fűző között. Szörnyű idők voltak, és elavultak. Szóval örülök a kosztümöknek… De, de ha Adam nem találja meg benne, azt amit keres… ?
Bár az Anita- Edward páros sem befutó. Hány éve is dolgoznak együtt? Hat? Mégis boldognak tűnnek. Mi Lucassal  10 hónap után úgy összevesztünk, hogy megkérte a kezem. Ennek már mennyi is? Tizenkilenc éve, és, száznegyvenhat napja, hol is az órám, jah és kb. 18 órája. Mi voltunk az első hagyományőrző házaspár. A hagyományőrzés egy új keletű dolog, Camilla felkutatására lettünk kihelyezve. Előtte udvarhölgyként majd testőrsegédként tevékenykedtem. Házasság…  Igen, igen, igeeeen!

-         Min elmélkedsz, ennyit?- harapott bele Luc a szendvicsébe.
- Újra össze akarok veled házasodni!- jelentettem ki. Nem tágítok. Imádok mennyasszony lenni.
- Tessék?!- köhintett kettőt a velem szemben ülő szőkeség.
- Majd később, öltözz fel rendesen, nyeld le az utolsó pár falatot, és gyerünk a trónterembe!- pattantam le a székről. Időt sem hagyva neki, magammal húztam kifelé, egészen a folyosóig, ahol csak úgy nyüzsögtek az emberek.
- De te még bele sem kóstoltál a reggelidbe- értetlenkedett.
- Szívem, én hajlani öt óta fent vagyok, s már rég reggeliztem!

- Sziasztok- futottam oda Anitához, Edwardhoz, éééés?
- Szia Sophie. Bemutatnánk neked a tanítványunkat, Meredith Rose-t. Merry, ő itt Sophie Anna. Ő is hagyományőrző.
- Hello- nyújtott kezet a kislány. Alig lehetett húsz.
- Jaj, hagyd már- majd megöleltem- olyan kis fiatal vagy- nevettem a többiekre- nem is emlékszem, milyen volt… Édes lányka ez a Merry Rosie, meg kell hagyni.  Barna haja telis tele volt a vörös árnyalataival, s ez nagyon szépen kiemelte a hatalmas zöld szemét, ami csak úgy ragyogott.
- Merry Rosie, bemutatnám a páromat. Lucas- intettem felé- ő itt Meredith Rose. Rosie, ő itt életem egyik nagy szerelme, a szekrényem után- nyomtam egy puszit Luc arcára, de ő már csak forgatta a szemeit. Rajta kívül mindenki nevetett, persze.
- Mondd csak, Rosie, szeretsz öltözködni? Az alkatod meg van hozzá… - kérdeztem rögtön rá a lényegre, de Edward megelőzte.
- Sophie, majd ha már kiismert téged, és már vége a képzésének, és ha már száz éve itt van, nah akkor talán elengedem veled- jaj, de komoly ma Edward.
- No de Ediii- kezdtem, de nem hatotta meg.
- Ha ennyire félelmetes, lehet hogy kétszer is meggondolom- nevetett ,de láttam egy apró bólintást. Igen! A csajnak amúgy sincs rossz stílusa. Mohazöld kisestélyi volt rajta, és egy vékonyka nyaklánc. Haját laza kontyba fogta, s volt benne pár csillogó csat is. De a cipője, jaj, anyám…
- Merry, kedves, visszakísérnél a szobámba, elfelejtettem bepúderezni az orrom- kacsintottam rá. Ő vette a lapot. Máris szeretem ezt a lányt.
- Siessetek - szólt utánunk Anita. Ő olyan kis kötelességtudó. Látszik rajta, hogy hiányzik neki Flor. Gyorsan végig szaladtunk a folyosón, egészen a leghátsó szobákig, mert sajnos engem oda toloncoltak el. Berántottam magammal a szobába, s vihogva rogytunk az ágyra.
- Ez az én ajándékom lesz- jelentettem ki, s elvesztem a cipős szekrényemben. Egy ideig keresgéltem ott, de a végén megtaláltam. Egy színben hozzá passzoló magas sarkú szandált nyomtam a kezébe, s gyorsan lekaptam a lábáról a balerina cipőket.
- Szép szoba, olyan- gondolkozott el- csajos.
- Jaj, ilyenkor nem is tudom, mit kell mondani, ha azt mondom, köszönöm, az olyan felvágós, ha nem mondok semmit az meg bunkó, szal csak legyintek egyet, ha szabad- nevettem, majd becsatoltam a szandál csatjait.
- De, de Sophie, én ebben megállni nem tudok, nem hogy még, járni vagy táncolni!- kiáltott fel, de én nem is foglalkoztam vele. Én is egy ilyenben tanultam meg anno járkálni.
-SSsss! nyugi, semmi pánik!- néztem fel rá. Nagyon meg volt riadva – mire visszaérünk a terembe, már menni is fog. - kacsintottam, majd gyorsan ellenőriztem a sminkjét.
- Nagy nap ez a mai- folytattam, miközben raktam rá még egy kis púdert. - ma láthatom végre az öcsémet, nem is tudom hány év után először, s te is itt vagy! Annyira boldog vagyok! Merry, drága Merry, rakhatok rád műszempillát?-  Ő mosolyogva bólintott. Imádom ezt a kislányt, tapsoltam egyet, s sietve felraktam neki a szempillákat, s már röpültem is ki, magam után húzva az új barátnőmet.

A szemeimmel Emmát vagy Markot kerestem, vagy legalább egy idegent, aki az öcsém lehet. De sehol semmi.
- Jaj, de jó, hogy visszaértetek- sóhajtott fel Anita- Merryéknek egy különszobában kell várakozniuk. – Nem értem Serenát. Miért Anitát rakta anno össze Florenciával? Ráférne a szerelem, olyan feszült mindig az arca. Csak mikor azokat hülye könyveket bújja, akkor nyugszik meg. Nyomtam egy puszit az én Rosie-m orcájára, s Lucas keresésére indultam. Három perc, és kezdünk…
- Lucas, hol vagy? – suttogtam, mikor valaki hátulról megölelt, s tudtam, otthon vagyok.
- Mögötted. –  majd magával szembe fordított, hogy a szemembe nézhessen. – Aranyos lány ez a Meredith. Te máris örökbarátságot kötöttél vele, igaz?- kérdezte mosolyogva, amire én csak bólintani tudtam.
 -Két perc. – suttogtam.
- Nyugi- szorította meg Anita a kezem. Ő hogy került mellém? Jaj, szegény fejem, nem itt jár…
- Most voltam a szobában, elkísértem Merryt, s ő is ott volt- mosolygott rám.
- Meséld el, milyen! Hasonlít rám? Hány évesnek néz ki? Helyes? Vagy az a csú…- kezdtem.
- Nyugi, tisztára olyan mint te,csak fordítva. Neki fekete haja van,  bronz színezettel. Ő fiú, te meg lány, és úgy húsznak néz ki, mert annyi is, tudod, ő még halandó- nevetett. Én csak a nyelvemet öltöttem rá. Pukkadjon meg, nem ő szánt az életéből több mint tíz évet, azért, hogy ez a nap egyszer elkövetkezzen.

A trónterem ajtaja lassan kinyílt. A nemesség már elfoglalta a helyét, s a testőrség után mi is bevonultunk, szépen párosával.  Három vagy négy párral előbb megpillantottam Markot és Emmát. Szóval nincs baj, hiszen akkor nem lennének itt. Levegő vétel egy kettő három  négy, benntart egy kettő három  négy, kifúj egy kettő három  négy és szünet egy kettő három  négy… Még jó, hogy anno jógáztam. Mi is elfoglaltuk a megszokott helyeinket a falnál, s lassan elcsendesedett a terem. Kezdődik …

8. fejezet

8. fejezet

Anita

- Nos, Anitám, ez lenne az én szobám – nyitotta ki előttem az ajtót Edward- figyelmeztetlek, felelősséget nem vállalok- majd ő is belépett és becsukta maga után.
Otthonosnak nem nagyon lehet mondani, inkább egy raktárhelyiségnek. Bár por nem volt, de a falak üresen álltak, és egy lakberendező valószínűleg sikítva menekülne el innen.
- Orvos vagy?- ültem le megfáradtan az egyik karton dobozra. Tényleg, nagyon fáradt voltam. Ha nem lenne fontos ez a ma éjszaka, ezen a dobozon eltudnék szundítani pár órácskára.
- Igen. – ült velem szemben törökülésben.
- Ühümm…Szabad?- mutattam körbe.
- Legénylakás – csak ennyit mondott egy vállrándítás kíséretében. Lassan felálltam, és körbesétáltam a nappalinak kinéző helyiségben. Volt itt minden, két fekete, bőr fotel, egy dohányzó asztal, irtó sok doboz, a fele üresen. Egy hifi, a jól megszokott kandallóval. A konyhában zümmögött egy hűtő, s volt még pár piszkos pohár meg tányér egy konyhapulton, amihez tartozott három szék. Mind telepakolva kajamaradékos tányérokkal, evőeszközökkel.
- Nem sokat vagy itt. - ez inkább megállapítás volt, mint kérdés. Elmosogattam két poharat, s töltöttem beléjük vizet. A pultra raktam őket, s tovább nézelődtem. A fürdő sem volt nagyszám. Ugyanezt el lehet mondani a hálószobáról is. Mikor visszafelé mentem, felkaptam a két poharat, s bevittem a nappaliba. Edward közben helyet csinált a fotelekben, mikor meglátta a két vizes poharat nevetésben tört ki.
- Ugye ezt nem gondoltad komolyat?- nézett a poharakra és rám, majd kinyitotta a hűtőt, és elővett egy üveg vodkát és hozzá narancslevet. A vizet egy rég elszáradt növényre öntötte, annak már olyan mindegy…
- Így már jobb, nem de bár- somolygott csibészesen és összeöntötte a két italt, hozzá pedig mentalevelet szórt a tetejére. A kezembe nyomta az italomat, majd neki kezdett mesélni.

- Orvos vagyok a St. Marcusban, a szívsebészeten. Rezidens. Dr. Edward Hudson néven. Már egy ideje figyelek egy lányt. Meredith Rose különleges. Különleges az emberek és a tündérek körében is.
A jó és a gonosz harca az álmaiban igen intenzívek. Sőt, volt, hogy már nem csak kivetítette magát egy másik valóságba, hanem oda is… talán a legjobb szó, a teleportálta magát.
De…- nagy levegőt vettem- arra kevesen képesek, még a beavatottak közül is. Akik már nincsenek a hatalom kezében, azok erről nem is álmodhatnak. - majd eszembe ötlött egy nagyon buta kérdés- Ez ugyanaz a lány, akit én láttam ma?
- Feltehetőleg. Serena erre utalt. - bólintott.
- Mikor? – kortyoltam bele az italomba, pont jó volt.
- Holnap éjszaka. De sietnünk kell. El kell aludnia a szobatársának is, de nem szabad megvárnunk, hogy eltűnjön. – Ezzel egy időre beállt a nagy betűs Kínos Csend.
- Mesélj magadról- nézett fel rám hirtelen a pohara felett.
- Tessék? Hiszen öt éve nap, mint nap együtt dolgozunk. – ráncoltam a homlokomat.
- Mint tündérek. De mint „ ember”, milyen vagy? Van munkád? Barátaid? Kedvenc helyed? Melyik városban vagy? Mesélj, kérlek. Meg akarlak ismerni- hezitált egy pillanatra- Merry mellett szükségünk lesz egymás emberibb mivoltára is. – majd újratöltötte a poharát.
- Hát jó- sóhajtottam- Emberi években huszonöt éves vagyok. Anita Kate Patridge a teljes nevem, és egy kis könyvesboltom van Verdében. Az egy kis város, a kórházadtól úgy ötven kilométerre.
- Igen tudom, hogy hol van- bólintott- Folytasd kérlek.
- Mit mondhatnék még? Imádok olvasni,ebből adódik a szakmám- mosolyogtam- szeretek turkálókba járni, és a barátnőimmel hetente kétszer járunk röplabdázni.
A könyvesboltomban egy idős néni és egy fiatal lány dolgozik. Mary néninek hívják a hölgyet, az unokája a mi harcaink miatt halt meg. Zóra, tizenhat éves, s az édesapja egy olyan tündér volt, aki a földre szállt, mert megtalálta a szerelmet, de egy autó balesetben meghaltak a szülők. - sóhajtottam- nagyon a szívemhez nőttek. Egyikük sem tud rólunk, természetesen- emeltem fel a kezemet- de szeretnék segíteni nekik. – majd gyorsan felhajtottam a maradék italomat. Edward kivette a kezemből a poharamat, s utántöltötte, közben sürgetően nézett rám, hogy folytassam. Miért érdekli őt az én életem? Fontos lennék neki? Inkább folytassuk…
- Két barátnőm van, Leila Biel és Kitty Guetta. Hogy miért ők?- nevettem az irónián- Mert ők nem kérdeznek. Leila Verdében nevelkedett, míg Kitty tíz éve jött Milanóból. Van egy kedvenc helyünk, ahova szombat esténként ülünk be egy egy italra, illetve hétköznapokon néha nasizunk a Sütiszörny nevű cukrászdában. Imádok a nyirkos fűben mezítláb szaladgálni. Minden helyiségben, ahol élek, van levendula. – kezdtem vörösödni, ezek olyan apró szokások, amit nem szoktunk az „első” beszélgetésnél elárulni.
- Van egy kis lakásom is a könyvesbolt felett. –tereltem a témát- Egy régi tűzoltósági épületből lett átalakítva a ház. De ne aggódj, mindent átfestettem, nem maradt semmi piros a lakásban- nevettem.
- Egyszer majd megnézném- nézett a szemembe- hozok még vodkát- majd kisétált a konyhába.

- Most te mesélj- kiabáltam utána, közben felhúztam a lábam magam alá. Igen kényelmetlen nadrág kosztümben lazulni. Remélem ez után az este után nem lesz olyan fagyos a hangulat, mint eddig. Hogy igazi társak tudunk lenni, mint anno Florral. Hirtelen ötlettől vezérelve, utána mentem. Ő épp egy kancsóba keverte be az italt.
- Mesélj a régi társadról- kértem. Ő hirtelen felkapta a fejét, és lélegzet visszafojtva nézett rám. Valami rosszat mondtam? Odasétáltam, és belemorzsoltam az üvegbe a mentát. Kivettem a kezéből, de ő a kezem után kapott. Visszafordultam hozzá, az arca közelebb volt, mint gondoltam. A pulzusom az egekben volt, s azalatt a tíz másodperc alatt húsz alternatíva jutott eszembe, hogy mi lesz a folytatás. Elmondhatom, a fele veszekedéssel ért véget, a másik felében pedig nem nagyon szerepeltek a ruhadarabok. Az én kezem a kacsót fogta, az övé az enyémet. Egymással szemben álltunk, ki tudja mennyi ideig, s leheletét éreztem a kulcscsontomon. Majd hirtelen elengedte a kezem, és én majdnem elestem. Csak ennyit mondott:
- Elhagyott.

A szó még egy darabig ott visszhangzott a szoba csöndjében. Ezt nem teljesen értettem. Társat cserélt? Meghalt? Vagy több volt közöttük, mint társ a társsal?
- Elmeséled?- tettem le az asztalra a már újra töltött poharát. Ő az ajtófélfának támaszkodva nézett. Majd hozzám rohant és átkarolt.
- Hosszú éveken át titkon szerettük egymást, legalábbis én azt hittem, viszont szeret. – suttogta a fülembe. - Nem akartuk, hogy bárki is tudjon róla. Mindenki úgy tudta, egy évig voltunk csupán együtt, ami tündér viszonylatban, valljuk be nem sok. De ez sokkal több ideje tartott. Legalábbis nálam. – halkult el teljesen a hangja. A vodka szaga megcsapta az orrom,többet ittunk, mint terveztem.
- Camilla keresése közben, összeakadt valami ficsúrral…- ennél a mondatnál olyan erősen szorította a derekamat, hogy csodálkoztam, hogy nem törnek szilánkosra a bordáim. Nem folytatta.
- Szereted még?- csúszott ki a számon. Buta, buta Anita…
- Egy ideig azt hittem, de amikor téged kaptalak meg munkatársnak, meglátogattam. Új társ, új élet, gondoltam. Akkor váltottam szakmát is.
- Szóval, megnéztem, mi van vele- sóhajtott- két gyönyörű gyermeke született, teljesen emberi kinézettel. Grace ma már úgy negyven körül van , és egy ruhaüzletben dolgozik. Szép kis életpálya, az ő tehetségével- nevetett fel, s hátra dobta a fejét.
- Bocsáss meg, drága, drága Anita. Te túl különleges vagy hozzám, jobbat érdemelsz- hajtotta le a fejét, úgy, hogy meg tudtam volna csókolni. Nem, nem nem szabad- villant be a józan, ha lehet így fogalmazni eszem. Én Anita Kate vagyok, egy független fiatal,hagyományőrző tündér, akinek még élete is van. Nem holmi részeges Grace- pótlék. Arcon csókoltam és megöleltem. Fontosabb ő nekem holmi éjszakai kalandnál. Fontosabb, minthogy hagyjam, a múltban elemésztődni.

- Köszönöm- vált ki az ölelésből, majd a fotelba dőlt. Én is leültem vele szemben, és a munkájáról kérdezgettem. Az éjszaka további részében nyugodtan tudtunk beszélni. Mint kiderült, ő is szeret röplabdázni, a bökkenő csak az, hogy úgy húsz éve nem is látott labdát. Megbeszéltük, hogy egyszer elmegyünk Leilával és Kittyvel négyesben edzeni. Bár lassan itt az ősz, talán kitudunk fogni egy szebb napot. …

Így telt el pár óra, majd lassan lecsukódott a szeme. Lekapcsoltam a villanyokat, hogy ne ébredjen fel. Bementem a hálószobájába, két plédért egy pólóért és egy rövidnadrágért. Mindennek külön kartondoboza volt. Ha a holnapi napot kibírom másnaposság nélkül, veszek neki egy szekrényt.
Átvettem a „pizsamámat” , s visszamentem a nappaliba. Elmostam a poharainkat, a maradék vodkanarancsot pedig a hűtőbe raktam. Egy penészes sajton, amin nem nemes penész volt, csak a rend kedvéért, és egy üres tejes dobozon kívül nem igen volt más benne. Visszasétáltam hozzá, majd az egyik plédet rá, a másikat magamra terítettem. A takaróm kék volt, s kissé bolyhos, de a célnak megfelelt. s engem is lassan elnyomott az álom… …

Edwarddal álmodtam. Megint dr. Hudson volt előttem, nem pedig a társam. Meredith Rose is az álmom része volt, de most nem az az ártatlan beteg kislány volt, mint az előző víziómban, hanem a gonosz hatalmában volt. Nem úgy, mint Christopher, hogy az ő hatalmában van a gonosz, hanem fordítva. Volt ott még valaki, aki ellenünk terelte a lányt. Akiben valamiért megbízott, jobban mint Edwardban és bennem. Miért, miért fogadta el jobban azt, aki a rossz szolgálatában van, mint minket, akik egyensúlyt teremtünk? Mit tudhatnak, amit mi nem?
Nem egy teljes álom volt, csak képek. Edward orvosként megy egy sötét folyosón, sorban halad el a kórtermek előtt,mindent eláraszt a hypo és a foszfor szaga. Egyesek szeretik ezeket, s a „tisztaság illatának” hívják. Nekem egyszerűen a kórházakat juttatja eszembe. Edward megáll egy szoba előtt, felnéz, ellenőrzi a számát. Én mögötte állok, csak a végét látom,egy négyes és egy hetes. Lassan, csöndesen benyitunk, elsétálunk egy alvó lány mellett, a hold fénye besüt a reluxán keresztül is.
Meredith Rose visszatér éppen a kivetüléséből. Megpillant minket, és úgy néz ránk, mintha ismerne minket, tudná kik vagyunk. Szemében tűz lobban és ellenünk támad, mögötte egy lázongó ereje. Mi csak állunk megkövülten az ágya mellett, nem, egyáltalán nem erre készültünk. A lány felém közelit, de Edward elém áll,
- Merry, Dr. Hudson vagyok, figyelj kérlek rám egy pillanatra…- de a lány csak engem bámul. A tekintete rabul ejtett, nem láttam mást, csak fényben táncoló zöld szempárt, ahogy tűz nélkül eléget. …
És engem elnyel a sötétség…
Amikor Meredith Rosért megyünk, én meghalok…
- Anita, Anita… - Edward hiába szólongatsz,haldoklom. Ez egy rossz kör volt. Vagyis lesz…
-Anita, Anita, gyorsan, kellj fel!- hallottam megint. De nem, ez így nekem olyan békés és csendes. …
- Anita, Serena ki fog akadni, ha elkésünk az eligazításról - tudod Anita drága, még van egy teljes napod a halálodig. Addig ki kell ötlened egy tervet, hogy ne nyuvasztasd ki magadat. Vagy Edwardot. Te gyengécske, de gyógyítói erőkkel bírsz, s olyan pontos víziókkal, amellyel kevesen a Te korodban. – szólt az Agy, az én kicsi, okos agyam- Ez azt jelenti, hogy birkózz meg vele. Mindenki akkorát kap, amennyit még épp elbír. Szóval mozdítsd meg a hátsódat!
Igen, igaza van… Felkelek, és úgy teszek, mintha semmit nem láttam volna, csak máshogy mozgatom napközben a szálakat, hogy megváltoztassuk a jövőt… Hogy elkerüljem a halálomat. Ha az álom előtt kapjuk még el…
Az, hogy akkor állítjuk le az öregedésünket,amikor szeretnénk, s hogy sokáig élünk, még nem tesz minket hallhatatlanná. Meg lehet minket ölni, csak nehezebben, sokkal nehezebben, mint egy átlag embert.
De, ha egyszer eldobod a szárnyaidat, soha nem térhetsz vissza…
- Hümm…- nyitottam ki lassan a szemem. -
- Megyek már Edwaaaaa- ásítás- ard, megyek már…- nyújtóztam egy jó ízűt.
- Van huszonnyolc perced rendbe hozni magad. Tessék- nyomott egy bögre kávét a kezembe és egy puszit az arcomra. – A cuccaimat, majd ha kimostad, kérem vissza. Megyek letusolok, körülbelül húsz perc múlva ott vagyok érted, s ha lehet, ma szoknyába gyere. - kacsintott rám, majd magára zárta a fürdőt.

Hogy lehet valaki ennyire friss reggel? Ennyi vodka után. Ha jól számolom, a harmadik üveget is kinyitottuk. Gyorsan felhajtottam a kávém maradékát és körbenéztem a szobában, a kosztümöm ott pihent a fotel karfáján. Az asztalon egy pohár víz és egy aspirin plussz C. Másnaposok gyógyíre, mindenkinek ajánlom melegen. Gyorsan bedobtam a vízbe a pezsgőtablettát, a kezemre terítettem a ruháimat, cipőmet a kezembe vettem, és pohárral a kezemben hazasétáltam. A folyosón csak két testőrrel találkoztam össze. Azt hiszem ők szakmájukból kifolyólag, már semmin nem lepődnek meg.
Ahogy beléptem, a kanapéra dőltem, s vártam hogy feloldódjon a gyógyszer. A tegnapi ruhákat a szennyesbe dobtam, a kölcsönzött pizsamámmal együtt, és megkerestem a törülközőmet. Gyorsan felhajtottam a pohár tartalmát, majd beálltam a zuhany alá. A forró víz szinte égette a testemet, de nem érdekelt. Ez most kellett. Igazából egy fürdőnek jobban örültem volna, de arra nincs most időm. Így is a folyosó egyik végéből a másikba több mint három perc alatt csoszogtam el. Ez a táv általában nem vesz több időt igénybe, mint harminc másodperc.
Gyors váltó zuhany és a kozmetikum sereg használata után egész emberien néztem ki. Miután emberi szükségleteimmel is megvoltam, a szobámba vettem az irányt. Ekkor kopogás hallatszott. Sajnos az én ajtóm másik feléről. A Fám nagyon lázadt a korai látogató ellen. Én még egy szál törülközőben álltam a szekrény előtt, s nem tudtam dönteni a lila és a zöld kosztüm között.
- Gyere- kiáltottam ki, és csak remélni tudtam, hogy Edward az, nem pedig valamelyik kolléga.
Szerencsém volt. Rögtön felismertem a lépteit, ahogy az öltönynadrágja anyaga súrolódik.
- A padlizsán lilát vedd, egy mélykék blúzzal - miután meglátta, mi okoz ekkora problémát. Én beleegyezően bólintottam, és ő készségesen ki ment a nappaliba. Gyorsan előszedtem egy fehérnemű szettet, egy bőrszínű harisnyát és a blúzhoz színben passzoló cipőt. Minthogy szoknyát vettem, bár nem értem miért, rá kellett jönnöm, hogy jobb, hogy ha szandált veszek. Edward bekopogott, majd bekukkantott, s látta, megint patt helyzet alakult ki a szekrény közelében.
- Szandál- csak ennyit mondott, majd kihátrálás közben még bekiáltott:
- Jah és kösz a kávét!- ezen csak mosolyogni tudtam. Gyorsan még egyszer átfésültem a hajam, és már szaladtam is ki.
- Indulhatunk- ragadtam karon, és már repültünk is a trónterem felé.

holdvarázscsillámlócsillagporrózsaszínmuffin

Hétvégi ídézet<3
"A nap végén, amikor véget ér a stressz, csak arra vágyunk, hogy közel legyünk valakihez. És mikor igyekszünk távolságot tartani, és úgy tenni, mintha nem törődnénk egymással, általában nagy kamu. Kutatunk, és eldöntjük, kit akarunk a közelünkben. És ha megtaláltuk ezeket az embereket, ragaszkodunk hozzájuk. Mindegy, mennyire bántottuk meg őket, akik még a nap végén is velünk vannak, őket érdemes megtartani. Persze a közel néha lehet túl közel. De néha a személyes terünk megsértése pontosan az, amire vágyunk."
/ Grey's anatomy/

puszi,
3ka

7. fejezet

7. fejezet

Meredith

Ez a fejezet megvágott. Ha vége lesz, felrakom egy linkkel a teljeset, de az hosszabban ecseteli a dolgokat...:P

sok puszi nektek!

3ka

Még két nap, és műtét, addig is tele vagyok tömve fájdalom csillapítóval. Felkelni is alig alig bírok. A testemet ólom súlyúnak érzem. A nap nagy részében oxigén maszk van rajtam.  Jajgathatnék, sírhatnék, de sok minden mellett Melinda miatt sem teszem. Ő se tette anno.  Eliza, David és Derek tegnap voltak bent nálam. Derek olyan kedves volt, pedig ő nem az a szószátyár, „nagyooon szeretlek” típus. Eliza hozott nekem két hangos könyvet, amit meg is próbáltam hallgatni, de mindig elszundikáltam közben.
     Már este fél kilenc is elmúlt, de az altató, amit kaptam még mindig nem hatott. Pedig én nagyon szeretnék már egy nagyot aludni. És álmodni. Vannak visszatérő álmaim. Ahol szárnyalok. Máskor kisgyermek vagyok, egészen baba korú s két számomra idegen gügyög felettem. Mindketten gyönyörűek.  A francba is, aludni szeretnék már! Álmaim hercegének a karjaiban lenni. Az arcát még sosem láttam, de hajának olyan illata van, amit ezer közül is felismernék. …

Egy bárban voltam. A zenegépnek támaszkodva kerestem egy jobb számot, mint amit az itteniek raktak be. Tucc- tucc…tucccc…szörnyű. Egy jó tíz centivel magasabb voltam, mint amúgy, de ezt betudtam a magas sarkúnak, ami rajtam volt. Honnan tudtam, hogy ez álom? Nem tudnék ilyenben megállni, nem hogy még menni vagy táncolni. A füstös pubban csak pár motoros lézengett a cicuskáikkal.
Buta libák- gondoltam, mikor hirtelen ismerős karok ölelték át a derekamat. Ő az! A kezei végig simították az oldalamat, én pedig hátra nyúltam, hogy hajába túrhassak.
    Nem először találkozunk itt, így. A zene ritmusára kezdett mozogni a csípőnk, egy kicsit erotikusabban, mint ahogy a való életben én valaha is tudnék mozogni. Éreztem a forró leheletét a nyakamon, ahogy táncol az ajka a nyaki ütőeremnél. Megfogta a csípőmet, s körözni kezdünk az egyre gyorsuló zenére. Imádtam. A bőr miniszoknya, ami alig takart belőlem többet, mint egy francia bugyi, éreztem, hogy feljebb csúszik. A saját testével takart, miközben megmarkolta a meztelen seggem. Majd egy hirtelen mozdulattal megfordított, és a szája már a számon volt. Örült táncba kezdett a nyelvünk, egy külön sajátos ritmusra, amit csak mi ketten ismertünk. Eleinte az egész bár minket bámult, de azt hiszem, kezdtek minket megszokni.  Amikor épp levegőt vettem két csók között, megpillantottam egy  korombeli srácot,  egy mária lánnyal. Hosszú kibontott töredezett haj, mellig érő farmer, hozzá egy póló és egy mama szekrényéből való kardigán, egy hasonló helyről származó táskával.  Nem sokáig bámulhattam őket, mert Ő kihasználva, hogy nem figyelek,  a billiárd asztalunk felé fordított. Kicsit megszívogatta a nyakamat, majd a fülembe suttogta:
- Kezdesz MaryMerrym?- s a derekamnál fogva oda vezetett. Én direkt úgy ültem fel az asztalra, hogy a falatnyi szoknya annyit se takarjon, amennyit eddig. Egy pánt nélküli fűző volt még rajtam, mely felnyomta a melleimet. Sosem panaszkodtam miattuk, jó barátok vagyunk.  Se nem túl kicsik, se nem túl nagyok.
    Két játszma után odasétáltam a pulthoz, hogy rendeljek még két tequilát, pedig volt már bennünk pár adag. Az üvegek felett volt egy törött tükör, ami pont olyan szögben volt, hogy lássam a fekete srácot a mária lánnyal.  A fiú jobbat érdemel, sokkal jobban- futott át az agyamon.
- Héj, Mer!- csapott az asztalra Jack, a csapos- még egy kör?- kérdezte, mikor már rá fokuszáltam.
- Igen, kössz- majd elvettem az italokat, a sóval és a citrommal. Ez volt az utolsó ma, fogadtam meg. Ma még dolgunk van.
- Letettem a biliárdasztal melletti pultra az italokat, majd neki löktem Őt . A golyók szétrebbentek a lökéstől de minket ez már nem érdekelt.

- Ez az kislány-  kiáltotta, de kihallottam a nevemet a nyögdécselések között- Merry… Meredith…- de ez nem az Ő hangja volt…  Ez nem az álom hangjai közül egy… Lassan próbáltam kinyitni a szemem, de nagyon nem akartam, vissza szeretnék menni Hozzá. Mint kiderült, ahogy a múltkori álmomra gondoltam,  elaludtam. Még mindig foglalkoztat az a srác. Mit kereshetett ott? Miért fogott meg ennyire a jelenléte? Ki ő? Annyira ismerősnek tűnt…
- Merry, hallasz minket?- kérdezte egy női hang. - Elkéstünk volna?
- Ilyen intenzív álmot, épp hogy sikerült elkapnunk. Ha megint teljes valójában megjelenik ott, sosem értük volna utol- halottam meg egy férfit a háttérből.
- Nekem mondod…- válaszolt a csaj.
- Hümm… - csak ennyit tudtam kinyögni.
- Meredith Rose, kérlek ne aludj vissza- suttogta a nő. - Fel tudsz kelni?
Igen, már emlékszem, kórházban vagyok, s ha sürgősen nem teszem magamra az oxigént, elkezdek köhögni és légszomjam lesz, ami nagyon nem jó. Melinda felébredne és magamra vonnám az éjszakás nővér figyelmét. Fejemmel a maszk felé böktem, remélem megértik a látogatóim mit szeretnék.
- Kapcsoljunk villanyt?- kérdezte a lány. Buta, a villany a másik oldalon van.
- Nem Anitám, az oxigén maszkját szeretné. – ismerős ez  hang. Ez az egyik rezidens? Mi ez, éjszakai vizit?
- Merry, nem tudom emlékszel e rám…- de én félbeszakítottam. Beugrott ki ez a férfi. Szívsebészet… negyedik emelet… Cukidoki kardios kiszerelésben…
- Dr. Hudson. Edward Hudson.- suttogtam.
- Igen. Nagyon jó. - majd a kezembe nyomta az oxigénest.
- Maga rezidens a kardion, igaz?- kérdeztem.
- Így van. Figyelj Meredith, Anita és Én azért vagyunk itt, hogy kérdezzünk pár dolgot, az álmaidról. - Én teljesen pánikba estem. Ha Ő róla kérdeznek… jaj... De amúgy is, mit érdekli az orvosokat az én álmaim? Úristen, hangos lettem volna? Az egész kórház hallhatta, hogy én… Ennél már nem lehetek sápadtabb, vagy mégis?
- Volt már olyan, hogy azt álmodtad, nem az vagy, akinek nevelődtél?
- Ez meg milyen kérdés?- húztam fel a szemöldököm, majd megköszörültem a torkom.
- Különleges vagy. Más vagy, mint Melinda, vagy az édesanyád. Te szárnyakkal születtél. - mosolygott rám a doki.
- Úgy érti, hogy azok nem csak álmok voltak?
- Nem. Azok víziók. A jövőd, ha jól végezzük a munkánkat. - mutatott a mellette lévő férfire majd magára-  Sokkal több van benned, mint amit csak remélni mertünk.
- Szeretem, ha valaki gyorsan kapcsol. Állítólag a Emmáéké anno igen lassú volt…- kuncogott bele a sötétbe Dr. Hudson.
- Elnézést, Dr. Hudson… de nem teljesen értem a dolgokat.
- Semmi gond, húgocskám, fogd meg a kezem, s mindent megértesz!- s a csaj felém nyújtotta a kezét. Én pedig nem tudom, miért, de megfogtam…

Képek, rövidfilmek, egy gyönyörű és békés helyről. Ahol több száz évig béke volt. Majd csaták.  A felkelők nem tartották be a jó és a rossz közötti egyensúlyt. Árván maradt gyerekek. Én is… Egy ismeretlen kezében vagyok, majd az asszonyt, aki halandó volt, körbekerítette pár rabló. Megölték, s engem ott hagytak a pólyában. Csöndes baba voltam. Minden emberi emlékem visszatért. De mielőtt a Földre kerültem, az igazi szüleimről semmi… semmi….
-Anita, szakítsd meg a kapcsolatot!- kiabálta valaki a háttérben. Hallottam még valamit. A szívem ritmusát a gépen. Nem a megszokott pityegéssel, hanem  sokkal gyorsabban. A semmiből visszatérve, kipattant a szemem, s hangosan köhögni kezdtem, Dr Hudson gyorsan az arcomra rakta az oxigénes maszkot.
- Sajnálom Meredith Rose, nem tudtam hogy ennyire ki fog meríteni. - mondta Anita
- Csak, csak simán Merry - köhögtem még egyet-  Miért… miért nem emlékszem arra, hogy mi történt az előtt, hogy…- lassan egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- Reméltük erre te adsz választ, bár a hirtelen megszakított tanítás hatása is lehet- elmélkedett a Kardioisten. Igen, ez a baj ha túl sok időt töltesz egy korházban, rád ragad a személyzeti- szleng.
- Mennyi ideig voltam kiütve?
- Úgy tíz percig, talán kicsit több is volt. Minthogy te sokkal jobban hordozod magadon a hatalom kézjegyét, így nem kérdéses kik lehettek a szüleid. Te pedig hagyományőrző leszel. Mi is azok vagyunk. –mosolygott rám, Hurrá, egy önkényes nagybácsi… csodás- Általában húsz pár áll Serena szolgálatában, de veled azt hiszem, kivételt fog tenni. – somolygott magában.
- Még sosem éreztem ekkora energiát egyetlen földre szállottól sem. - sóhajtott Anita- Nos, Merry, igazából a fő célunk nem csak a kiképzésed, hanem a meggyógyításod is. Túl értékes vagy ahhoz, hogy hagyjunk meghalni.
- Kedves- húztam el a számat.
- De legalább őszinte. Erről jut eszemben ne ordíts, fájni fog. – Majd hirtelen a  szeméből fehér fény lövellt ki a testem minden pontjára. - Tényleg őrjítően fájt. Először csak a fény melege járta át a testem, majd apró tűszúrásokat éreztem a lábfejemben és az kezemben. Majd ezek elérték a testem többi pontját. A probléma csak az volt, hogy ezek az apró pontok nagyobb gömbökké alakultak a testemben, nah ennél a pontnál ragadtam meg dr. Hudson kezét, s amit belekiabáltam volna a nagyvilágba, csak kézszorításokkal jeleztem. Óráknak éreztem, s egyre intenzívebben lángolt a testem. Elevenen égtem el a kórteremben, egy hang nélkül. Istenem, legyen már vége. Anita, kérem!
- Bocsáss meg- hallottam a fejemben a hangját. Hangosan mondtam volna ki? Nem szabadna, mert akkor mindennek vége. De minek is van vége? Mennyi az esélye, hogy ezek az emberek tényleg itt vannak? Kételkedek? igen. Hinnem kéne nekik, érzem, de az agyam mást mond.
- Higgy, különben nem hat a varázs. Ez nem egyszerű felszíni bűbáj, ez egy igen komoly varázslat- halottam megint gyógyítom hangját a fejemben.
Összeszorított szemmel és szájjal tűrtem. Lassan kezdett csillapodni az égető érzés. A tűszúrások olyan sorrendbe tűntek el, ahogy jöttek.
- Meredith?
-Igen,  Dr. Hudson?
- Hadd már ezt a dr. Hudson-t, egyszerűen csak Edward. - mosolygott rám, majd elengedte a kezem.
- Nos,Merry, egészséges vagy. - én lassan kinyitottam a szememet is s a maszkból áradó tiszta oxigént kezdtem túl tisztának és zavarónak érezni.
- Köszönöm- nyögtem ki végül az első szót ami az eszembe jutott, majd elkezdtem, ki tudja miért, sirní…

Szívárvány sétány pink utca csillagház

Tudtad-e...?

A szúnyogokat a kék szín jobban vonzza, mint bármelyik más szín. 

 Leonardo da Vinci javasolta először a látásjavításra a kontaktlencséket, 1508-ban
 

Egy hangya akár két hetet is kibír a víz alatt. 

Az eddigi leghosszabb matematikai egyenlet, melyet egy tudományos lapban leközöltek, 215 oldal hosszúságú volt.  
 

A Titanic katasztrófáját két kutya is túlélte.  
 
Egy tehenet be lehet rúgatni, ha almával eteted.

 

 

 

forrás: http://www.tudtad.b74.hu/

pussz, 3ka

6. fejezet

6. fejezet


Adam



- Koncentrálj, Adam. Mélyedj el a Hatalomban. Csak az almát figyeld…- Halottam a háttérben Emma hangját. És én csak a gyümölcsöt láttam magam előtt, ahogy felrobban. Érezni akartam az illatát, látni a darabjait. Ahogy az ember beleharap, s lédús leve lecsorog az állán. Az enyhén savas utóíz még egy darabig ott marad az ember szájában, ami ad egyfajta frissességet. Azt akartam, hogy valóságosak legyen a darabok… darabok…
- Szép volt!- nézett fel az újságból Mark. Miden „edzés” így folyik, Mark néha néha felpillant az újságból, s mindig öltönynadrág és egy póló van rajta, jah és az elmaradhatatlan golf sapka. Szerintem minden színben van neki, plusz a tartalékok.
- Adam, ha így folytatod, előbb be leszel avatva, minthogy párt találjunk neked- tekergette egyik tincsét Emma. Ő az a lány, akit a pasik a halálukkor akarnak látni. a Mennyei szépség. Vénusz. Ma is a barna ütött kopott fotelemben ült, mégis úgy nézett ki benne, mintha a mennyekben lenne. Igen ez a megfelelő szó a kinézetére: egy Angyal. Mióta megismertem csak nagyon ritkán nem volt rajta kosztüm, de amikor levette az „uniformot” belepillanthattunk Emma igazi egyéniségébe. A mostani sötét lila együttes harmóniát teremtett a lila árnyalatú hajával.

Emma és Mark több mint fél éve csöppentek bele az életembe.
Egy lemezboltban vagyok eladó, s ők mint turbékoló pár, betértek hozzánk. Egy nagyon régi kiadású CD után érdeklődtek, ezért hátra kellett mennem a raktárba. Ők utánam jöttem, és kérdezgették, nem történtek e velem fura dolog az elmúlt pár évben… visszagondolva, egész mókás lehettem. …

-Adam, mondd csak, fested a hajad?- kérdezte a csíkos hajú csaj, aki mint később kiderült Emma volt.
- Ezt hogy érted?- kérdeztem, miközben a dobozban kutattam.
- Hát hogy, van valami bronzos a fekete hajadban… - gondolkozott el a lány, akinek legalább a barna három különböző árnyalata volt megtalálható a hajában, közte egy egy lilás tincs.
- Nem, gyerekkorom óta ilyen- zártam le a témát röviden. A mellette álló hapsin kötött kék pulóver volt, drapp öltönynadrággal és egy golf sapkával, ami színben passzolt a nadrágjával. Haja a válla alá ért, s inkább volt göndör, mint hullámos. Színben nem tudtam hová tenni, talán ezt az árnyalatot hívják napcsókoltnak.
Valahogy sugárzott belőlük az elegancia. A színes hajú lányon egy térdig érő fekete bőr csizma volt, legalább tíz centi magas sarkakkal, hozzá egy ballonkabát, sötét zöld színben. Alatta egy egybe ruha, ami a lila összes árnyalatában játszott, mert felül volt egy vékony tüll anyag. Vállát egy fekete bolero takarta. Hullámos haja a derekát csapdosta.


- Nos, Adam, hiszel te a tündérekben?- tért a tárgyra rögtön a sapkás férfi.
- Tessék?!- néztem fel a kartondobozból. Kik ezek? A kandikamera két beépítette embere? Vagy megszállott szektások?
- Tündérek. - csak ennyit mondott a csaj, de azt egy cseppnyi gúnnyal a hangjában, lassan, szépen, artikulálva.
- Sosem álmodtál arról, hogy szárnyaid vannak? Hogy feladatod van?Nem erre a világra születtél? Hogy a szüleid nem azok, akiknek mondják magukat?- jött egyre közelebb.
- Mark… - érintette meg a lány a vállát- Kérlek lassíts, a végén még megijeszted a fiút- pillantott rám, majd egy mosoly kíséretében ő folytatta:
- Kérlek, foglalj helyet, s nagyon figyelj rám! – Én, nem tudom miért, de engedelmeskedtem. A kartondoboz olyan hangot adott, mint egy százhúsz éves szék egy százhúsz kilós ember alatt. Ez a lány , aki velem szemben ált, egyszeriben volt gyönyörű és furcsa. Leguggolt elém, s akaratlanul a combjára siklott a szemem. Láttam rajta, hogy tudtában van annak, hogy lábai milyen hatással vannak rám.
- Adam, Adam, kérlek nézz a szemembe- és én így is tettem. Belenéztem, s megláttam a dzungel ezernyi színét, a barnától elkezdve a kolibri kékjéig. Messziről nézve egyszerűen barnás zöldnek mondanám. Azt az érzést keltette bennem, mint a sajátom, amikor például, ha mérges vagyok, tükörbe nézek, nem az vagyok, akit látni szoktam. A sárgás szemem vörös tűzben ég, s az az érzésem, minden felgyulladna, ha egy kicsit is koncentrálnék. A szemem úgy fénylik ilyenkor, hogy a fogkrém reklám ehhez képest semmi. Láttam magamat álmaimban, ahogy más hasonló emberekkel vagyok körül véve, s teljenek éreztem magam.

- Mik vagytok Ti?- bámultam rájuk.
- De lassú a srác- hümmögött a Mark nevű fickó.
- Mint már mondtam, tündérek- artikulálta a lány.
- Nah, jó. Tudod mit? Segítek. - kezdett neki Mark- Van egy másik társadalom, ha így jobban tetszik, egy másik faj, mely az emberekkel párhuzamosan, a természettel szimbiózisban él, ezek lennénk mi. Mindenki aki olyan, mint mi, fel tud venni egy egy állati alakot, bár a leggyakoribb a lepke. Bár Emma például macska alakban tud meg jelenni. Lényegtelen. Általában nem „vegyülünk” emberekkel, de pár éve volt egy puccs kísérlet, s sokak nem bírták a nyomást, s ide, közétek menekültek, vagy annyira féltették gyermeküket, hogy a halandókra bízták őket. Te – mutatott rám- például így kerülsz erre- mutatott körbe- a helyre. Emma, mutasd meg neki, kérlek. - az Emma nevű lány előre lépett, s a kezem felé mutatott.
- Szabad?- kérdezte. Nekem egy hang sem jött ki a torkomból, így csak egy bólintással jeleztem, hogy igen. Mi jöhet még ez után? Nem tudom miért ,de valami azt súgta, igazat mondanak. Amikor Emma megfogta a kezem, több száz évnyi emléklépet néztem végig alig pár perc alatt. Így már mindent értettem, és tudtam. Tudtam, hogy Camilla, Serena és Christopher lánya eltűnt, s körülbelül velem egy idős lehet. Tudtam, hogy van egy húgom, ő indítványozta a földre hullottak keresését, úgy tíz éve. Ennyit kellett rám várnia? Szegény, szegény Sophie.
- Látni akarom Sophie-t- ez volt az első mondatom, mikor felálltam, egy jó fél óra ücsörgés után. Emésztettem, talán ez a legjobb szó erre.
- Majd fogod, majd fogod. …- paskolta meg a vállam Emma.
Ennek 6 hónapja és 12 napja.


- De miért kell nekem egy új társ, úgy értem nem lehetnék Sophie-val?
- Shopie sokkal képzettebb, mint te.
- Valamint neki már meg van nagyon hosszú ideje a társa, akivel tökéletes összhangban van. Ne aggódj, Serena megfogja neked találni a tökéleteset.
- De, már bocsánat, de ti sem tűntök „tökéletes partnereknek”…- kezdtem, de Emma közbe szólt,
- Az, hogy nem tűnünk, még nem azt jelenti, hogy nem vagyunk. A harmónia sokkal jobban meg van köztünk, mint mondjuk két hiperaktív között. Ami bennem nincs meg, az Markban van meg, s fordítva. Ismerjük egymás gondolatait, pedig egyikünk sincs a gondolatolvasás hatalmában. Mi már kiestünk a kézből.
- Emma drága- kezdte Mark- mit szolnál hozzá, ha holnap Serena elé vinnénk? Szerintem ennél jobban nem tudjuk felkészíteni, már csak a szárnyai hiányoznak. És nem utolsó sorban mi is tudnánk más valakire koncentrálni… - nézett körbe.
- Igen, igen, egyetértek. De azért hiányozni fog a fiú- mintha itt sem lennék, nyugodtan beszéljetek ki…
- Nos Adam- kezdte Emma- holnap reggel itt vagyunk érted, aludd ki magad, hosszú napod lesz.
- De holnap dolgoznom kell!- ellenkeztem. Eddig mindig csak délután zargattam fivéreim, vagyis leendő fivéreim.
- Ezzel ne foglalkozz. - jelentette ki Mark, majd felállt, s hátra nézett rám- Ugye nem veszed a szívedre, ha nem pazaroljuk arra az időnket, hogy az ajtón keresztül távozzunk?- ez nem is igazi kérdés volt, inkább bejelentés, hogy ne lepődj már meg, fiú.
- Csak nyugodtan- intettem, s már mentem is a kabátom után. Épp időben húzzák el a csikót. Fél óra múlva randim lesz Gina Holloway- jel.

Miután kéz a kézben lassan elhalványodtak, kapva az ötleten én is így távoztam a lakásból.


- Szia, Gina! Milyen napod volt?
- Öhm… jó. – Gina nem egy bombázó, de tudom, milyen kirekesztettnek lenni, így segítek neki, hogy egy olyan nevetséges társadalmi normának, mint a „ már randiztál?” eleget tudjon tenni. Az önbizalma is nő, és a csajok sem piszkálják emiatt. Ma is a szokásos farmer volt rajta, de legalább összefogta a haját, nah látni az arcát, haladás.
- Mesélj magadról, kérlek- néztem rá, kerülöm a szemkontaktust, úgyis én leszek a gerinctelen bukó, mert „kihasználtam”, legalábbis a lányok szemében, nem akarom túlzásba vinni a dolgot. Egy randi, csak egy randi, nem értem miért kell ezen ennyit hisztizni. Lány mosdóban huszonötször végigmondatni szegény szerencsétlennel, pontosan mi is történt, mit viselt ő, a srác és a pincérnő. Késett, vagy ne talán tán korábban ért oda? Vitt a fiú ajándékot? Hazakísért utána? Megfogta a kezét, vagy csak egymáshoz értek „ néha véletlenül”? De ami a legnagyobb sikoltozásra ad okot: Első kérdés, megcsókolt-e, a második, az, hogy visszahívott e már?!
Hát igen, kevés dologra volt jó az, hogy egymás mellett voltak a wc-k, s hogy közös volt a szellőző.
Mi,mire vagy kíváncsi?- majdhogynem suttogott, szegénykém, a frászt hoztam rá.
- A lemezbolt melletti üzletben dolgozol, igaz?- az egy túrkáló, ahol olyan ruhákat lehet kapni, amit anyám sem venne fel.
- Igen- emelte fel mosolyogva e fejét. Haladunk, haladunk- Édesanyámé az üzlet, és én pedig besegítek neki, nagyon szeretem azt a helyet, olyan…olyan mintha otthon lennék- így már minden érthető.
- Adam- bámult le a cipőjére
- Hm?
- Én tudod… még sosem találkozgattam, senkivel, anyu azt mondta, a férfiak nem szeretik a vicces és okos lányokat, s szerinte, én az vagyok- itt már szinte suttogott. Nah itt bukott ki belőlem majdnem a röhögő görcs. Vicces? Okos? Anyuka azt mondta? Lehet hogyha a kedves mama nem lenne, egy ember állna előttem, nem pedig egy roncs. Szegény lány..
- Mehetünk, Gina?
- Ühüm, köszönöm- bólintott, majd ő is elindult a buszmegálló felé.

5.fejezet

Meglepetés, csak most, csak nektek, hétvégére!<3

5. fejezet
Anita

Egy ember gyermekről álmodtam. Sötét volt, alig lehetett valamit látni, csak az ablakon szűrődött be a hold halovány fénye. A tudatalattim tudta, ez az a lány, aki elvezethet minket a Gyermekhez. Éreztem benne a harcot jó és rossz között. Arca nem volt békés, nyughatatlan volt, folyamatosan dobálta magát. Ebben a fényben feketének esetleg barnának tűnt a haja, alakja kecses volt, de mégis erős.
Hasonlított ránk, de hiányzott belőle a hatalom keze. Az istenek mutatták volna nekem róla ezt a víziót ? Egy ágyban feküdt, betegnek tűnt.
Haja szétterült a párnáján, ahogy aludt. Majd egyik pillanatról a másikra lebegni kezdett,lassan emelkedett fel, úgy húsz- harminc centire, majd  eltűnt a szobából. Volt, nincs. Majd Edward jelent meg a szemem előtt, az emberi életét élve. Fehér köpeny volt rajta, s csak a jó sugárzott belőle. Barna, vállát verdeső hullámos hajába bele- bele kapott a szél, s épp beszélgetett egy  férfival, aki több volt mint jó képű. Vajon miről beszélgetnek? Edward ezek szerint tényleg orvos lett, igazak a pletykák. Még így is, egy homályos álomban is lehetett látni lilás szemében a csillogást, az emberek ezt hogy nem veszik észre?
      Talán ő ismeri azt a lányt? Mi köze lehet Edwardnak hozzá? Vagy csak a magánéletem befolyásolja az álmaimat? El tudna téríteni a szívem a feladatomtól? Miért ilyen nehéz? Amikor még velem  volt Florencia, a régi társam, sokkal könnyebb volt, minden. De ő le tudott mondani a tündérlétről, hogy emberré legyen,  s igaz szerelmével öregedhessen meg. Ennek már több mint öt éve, azóta vagyok Edwarddal beosztva. Mindenki szerint szerencsés lány vagyok, hogy a team legdögösebb pasijával lehetek a hét minden napján, de mit érek vele, ha csak a társának tekint, s rám sem néz, mint „nőre”.  Nap mint nap együtt edzünk, s nincs köztünk az a férfi- nő feszültség, s pont emiatt nem tud rám „úgy” nézni..ohh, csacsi Anita, fontosabb dolgod van, mint ez! Jelentened kell Serenának az álmodat, valamint, hogy egy városi kis kórházból furcsa energiákat észlelsz. Ott legalább két tündérnyi energia van, majdhogynem folyamatosan… Edward is egy kórházban dolgozik, lehet hogy az ő energiáját érzékelem, keresés közben? Bárcsak tudnánk egymás földi életéről…Serena biztos tudja, ott dolgozik e Edward, s akkor tisztázzuk ezt is. Vajon milyen lehet a Kicsi? biztos az anyja szépségét örökölte… Nem szabad hogy befolyásolják az érzelmeim a koncentrációmat.
   
A Fám egyre csak mocorogni kezdett, majd egyre erőteljesebb csilingelést hallottam… Serena hívat. Lassan felemelkedtem az asztalomtól, s a szekrényemhez sétáltam. Kinyitottam az ajtaját, hogy belepillantsak a hatalmas tükörbe, ami az ajtóra volt felszerelve.  A királykék kosztümöm több volt mint gyűrött. Erősen koncentráltam, s egy egyszerű bűbáj segítségével úgy tűnt mintha most vasaltam volna ki. Gyorsan megráztam a fejem, hogy kinézzen valahogy a hajam. Becsuktam  a szekrényt, s kisétáltam a szobámból.

 A magassarkúm hangos koppanásokkal jelezte a kihalt folyosón merre is megyek éppen. Gyorsan bekopogtam Edward szobájába, gondoltam szólók neki, hogy most megyek Serenához.
- Ki az?
-Anita, most hivatott Serena, jössz?
- Igen, repülök- majd kivágódott az ajtaja, a huzattól hátracsapódott a hajam, ezért hátranyúltam, hogy megigazítsam. Amíg kezeim a fejemnél voltak, Edward a derekamnál elkapott, s már indultunk is a trónterem felé. Rajta most mohazöld öltöny volt, egyszerűen észvesztően nézett ki, nah. Gyerünk Anita, koncentrálj…
- Te miről szeretnél beszélni vele?- kérdezte mosolyogva.
- Majd ott megtudod, nem szeretném kétszer elmondani- vigyorogtam vissza.
 -Hé, a társad vagyok, hogy is van ez?- lökött egyet a csípőjével rajtam, majdnem elvesztettem az egyensúlyomat.
- Háát, így - öltöttem rá a nyelvemet. Ezen jót nevettünk, ahogy mentünk fel  lépcsőn.  Szerettem vele dolgozni, mindig nagyon dinamikusan tudtunk együttműködni. Tiszta hivatali szöveg, szánalmas vagyok...
Mikor a trónterem folyosójára értünk, Fenyő és egy másik testőr volt az ajtóban.
- Sziasztok - köszöntünk egyszerre rájuk. Fenyő csak meghajolt, míg Cédrus mosolyogva visszaköszönt.
- Serena igen csak jókedvében van. három órán át szedegette ki az információt egy ellenséges kémből. Ahogy hallottuk, a legújabb kiszemeltek a hagyományőrzők voltak. Mázlitok van, hogy elkapták. Ezentúl csak kettesével járhattok- kacsintott rám Cédrus. A szeme a mediterrán világot tárja elénk, s haja világos kék és az égkék keveréke. Igazán jól állt neki a napsárga öltöny.
- Köszönjük szépen- majd odaléptem a kilincshez.

Mikor beléptünk a terembe, Serena épp a nemességnek fenntartott asztalok között sétálgatott. Cipőjének sarka hangosan koppantgatott a márványon.
- Gyermekeim- tárta szét karjait felénk,majd egy egy csókot lehelt a homlokunkra. Szőke haja férje halála után egyre sötétebb lett, ma már inkább barna.   Mi engedelmesen vártunk, míg ő leült az asztal egyik oldalára, s minket a magával szemközti helyekkel kínált. Gyönyörű látványt mutatott,  mint mindig. Ha ember lenne, alig mondanám többnek, mint harminc, a nevető ráncok már megjelentek a szája hajlatánál. Mindig váltózó színű szeme, a beavatatlan tündérnek is elárulná, ki is ő valójában. Csak az uralkodói család tagjainak van ilyen képessége. Haja régi fényéhez képest, épp csak pislákolt, de még így is beragyogta a tróntermet.  Ő is kosztümöt viselt, a mindennapokban nem szokott „királyi” öltözéket hordani. Ma egy cseresznye színű szett volt rajta, fehér blúzzal. Smink is csak  épp annyi, amennyi kellett.  Arccsontja kissé kiemelkedett, ezzel fokozva nemességét.
- Nos, mi ügyben keresi fel a hagyományőrzők két igen jó katonája  úrnőjét?- kérdezte mosolyogva, s felém intett.
- Felség, nem is tudom, melyikkel kezdjem egyik sem se jó, se rossz hír..- kételkedően nézett le rám, ezért gyorsan folytattam- Egy kisvárosi kórházban hatalmas energiákat észleltem, úgy két tündérnyit. És arról szeretnék érdeklődni, valóban dolgozik, jár e arra folyamatosan egy vagy két társunk, vagy esetleg Camilla erejét érzékelem… ?- Serena szeme felcsillant, hogy lehet, hogy van remény  gyermeke megtalálására?
- Melyik kórház ez?- dőlt előre, hogy fehér inge fényes selymén megtört a fény, ahogy mozdult az anyag.
- A st. Marcus.
-Ahh!  Ott dolgozik egy hagyományőrzőnk, minden bizonnyal őt érzékeled ennyire intenzíven, mert feladata van. - miközben ezt mondta, Edward egyszer sem nézett fel. Szóval igazam volt…
- Mi a másik,  Anitám?
- Mielőtt hívattál, volt egy álmom, nem is álmom, inkább vízióm…- kezdtem.
-Folytasd kérlek! - intett felém.
- Egy embergyermeknek tűnő beteg lány feküdt benne, éjszaka volt. Érezhető volt rajta, hogy közölünk valók az ősei, vagy akár ő maga is, bár a Hatalom nem volt rajta, még.  Majd ahogy egyre őt néztem, lebegni kezdett, majd lassan elhomályosult, s eltűnt…
-De a lányból csak úgy áradt a jó és a rossz harcának energiája, s az,  hogy ő a kapocs a gyermekhez. Nem tudom miért, de éreztem, hogy ő segíthet.   És még van valami, bár az már lehet, hogy tényleg álom volt… - nem bírtam folytatni, éreztem, ahogy vörösödöm…
-Anita?- nézett rám kérdőn a mellettem ülő félisten…
- Nos pont előtte futottam össze a folyosón Edwarddal, és lehet hogy az már ténylegesen csak álom volt, de úgy érzem, jobb, ha megemlítem. Szóval miután a lány eltűnt, Edward jelent meg, egy fehér köpenyes férfivel beszélgetett, de azt nem lehetett hallani, miről...- fejeztem be kissé megszeppenve.
- Értem. Köszönöm, hogy tájékoztattál kedvesem- nézett felém Serena- És te, Edward, miért vagy itt?- pillantott rá.
- Ezt négyszemközt szeretném veled megbeszélni- nézett rám jelentőség teljesen.
- Már megbocsáss, de elvileg társak vagyunk,- idéztem őt- mi titkolni valód van előlem?- a harag a szememből kiolvasható volt.
Serena csak intett egyet, hogy Edward meséljen, s ne köntörfalazzon ennyit.
- De úrnőm- ellenkezett, majd Serena nézésére megkukult- Hát legyen. Ahol dolgozom, van egy fiatal lány, akinek gyógyítóra van szüksége – Serena erre ráncolni kezdte a homlokát – Hamarosan átalakulhat egy kis segítséggel- magyarázta Edward- Több lakozik benne, mint ami látszik.
-Rendben, rád bízom ennek lebonyolítását, Társaddal aki egyben  gyógyító, keressétek fel, s segítsetek neki mindenben. Ha átalakul, és tényleg a mi emberünk, tudom már ki lesz a párja. Valamint van egy olyan sejtésem, hogy Anita álma, és Edward betegének ügye… hogy is mondjam, összefügg, vagyis egy és ugyan az. – Ezt egyben zárszónak is szánta, mert felállt, s a trón felé sétált. Edwarddal egymásra néztünk, s láttam az arcán a vívódást.
Megérintsem,  vagy ne tegyem. Az agyam ordított, ahogy tudott, hogy ne, ne tedd, de a szívem máshogy diktált. Lassan felemelkedett, önműködően a kezem, s megszorította az ő asztalon pihenő kézfejét. Láttam rajta, sokat jelent neki ez a kis gesztus. Lassan én is felálltam, megszakítva ezzel a szemkontaktust, s hangos koppanásokkal sétáltam az ajtóig. Amikor megálltam, s hátrapillantottam, ő is felállt, majd mikor odaért hozzám, már újra az a játékos tűz égett a szemében. Karon ragadott, s szó szerint kirángatott a teremből.
- Gyere, sokat kell ma éjszaka beszélgetnünk. Azt hiszem, Serena parancsára, tabuk nélkül - Én csak egy bólintással jeleztem egyetértésemet, majd karjára tettem a kezem,
s így indultunk az éjszakába … 

vattacukorhegyeken túl...

Sziasztok,

Addig, ameddig nem lesz új rész, egy kis feltuningolást kapott a 4-es fejezet képe, s tervezés alatt van Edward&Anita kép is!valamint küldök egy nagyon aranyos kis "videót", mindenkinek....aki szereti:P
http://www.funpic.hu/swf/nagyon_szeretlek_teged.html
Minden szépet és jót, a hétvége utolsó óráihoz,sok sok puszi
3ka

Jah, s a lényeg, hoztam nektek pár ídézetet, a kedvenceim közül:)

"Az a baj a tündérmesékkel, hogy a lányoknak csalódást okoznak. A valóságban a herceg a rossz királylánnyal megy el."

"A szerelem csak időleges, de a tündérmese örök."

...

forrás:http://www.citatum.hu/kereso.php?kereses=t%FCnd%E9r&lap=6

4. fejezet

4. fejezet
Meredith

Amikor felébredtem, dr. Rochester és a gyakornokok álltak felettem, épp a korlapomat tanulmányozta dr. Zöldfülű. Ő az egyik kedvencem, sajnos az a tipikus „gimiben lúzer voltam, s csak tanultam” típus, de nagyon kedves a betegekkel.
Szegénykémre rá jár a rúd, mert bár nagyon jó orvos, meg minden, de csajozni, nah azt  nem nagyon tud, ő az a „kedvenc legjobb barát”, semmi több.
- Jó reggelt Merry, hogy vagyunk ma?- kérdezte Eperke mosolyogva. Imádom ezt a nőt, csak kár hogy utálnom kell, mert vele van Cukidoki. Ahogy össze- összemosolyognak, mikor azt hiszik, senki nem figyeli őket… én is ilyen szerelemre vágyom, már hosszú évek óta, persze ha lehet így fogalmazni, húsz alatt is. Volt egyszer egy nagy szerelmem, de ami volt, elmúlt, s jobb így. Nem azt mondom, hogy karrierista vagyok… nah jó, pontosítsunk, nem azt mondom, hogy csak a jövőmnek, a munkámnak élek, de most az foglalja el az első helyet a listámon. Kapcsolatépítés. Ismerkedés, a megfelelő helyen lenni a megfelelő időben, a megfelelő emberrel összefutni. A megfelelő liftben lenni a megfelelően helyes pasival…nah ez már ugye sokkal jobban hangzik. A lift a barátunk. És pont… Ha, a kivételt el ne feledjük, szóval, ha nem vagy épp halálos beteg. Az életnek több, mint fekete a humora.
-Meredith, kérem, figyelne rám?- kérdezte Eperke.
-Jaj, igen, ne haragudjon… Mondja dr. Rawling, ön szerint hasznosak a liftek?
-Több szempontból is igen hasznosnak találom, igen- mosolyodott el. Szóval ő csináltam már liftben, mosolyodtam el magamban.
- Elnézést, de ez most hogy kapcsolódik a beteg állapotához?
- A betegnek van neve,dr. Winfrey,  Matthew Winfrey – szóltam közbe- s Önnek volt rá pár hete, hogy megtanulja…
- Nos Meredith, mint már mondta Nora, mielőtt a liftekről kérdezte volna, úgy tűnik, eléggé megerősödött egy újabb műtétre, s ha minden jól sikerül, ez lesz az utolsó is…- Kezdett bele dr. Rochester.
- Ebben az évben…- szóltam közbe.
- Ezt hogy érti?- ráncolta szemöldökét.
- Melinda mesélte hogy a daganatok nagy részének meg van az a kellemetlen szokása, hogy három- négy év múlva, mint a pálinka, visszaköszönnek. - ezen páran elmosolyogtak.
- Nos igen, fent áll ennek is a veszélye, de így legalább ön lesz az élő tanúja, hogy mennyit tanulnak pár év alatt a gyakornokaim. Ha felül múlnának, amikor visszatér, nem én vezetném a reggeli vizitjét, ez azt jelenti, hogy kiöregedtem, s át kellett adnom a helyemet. Ez sajnos rossz hír. Ha még mindig én lennék itt, akkor az azt jelenti, hogy pocsék tanár vagyok, s ez is rossz hír. Mindegy is, bármi történik én leszek a hibás .- mosolyodott el a saját viccén-  nos, szóval, ha ma bejön az édesanyja, kérem keressen fel, mára nincs kiírva műtétem, itt fogok valahol semmit tenni, vagy a kollégáim agyára menni,  de mindenképpen szeretnék vele beszélni- biccentett felém- Nem is zavarom tovább, tudom, tíz perc múlva jön a kedvenc sorozata- kacsintott felém, majd intésére, a kíséretével együtt továbbment.
 
      Kezelés után anyu várt a szobánkban. A szobatársam, Melinda, gyomorrákban szenvedett. Hárman néztük a TV-ben menő filmet, most anyu ült a fotelban. Melindának se színű haja van, bár inkább szőke, mint barna. Szeme sötét, mosolya a füléig ér, nagyon kedves lány. Sokat segítünk egymásnak a nehéz időkben. Ő hamarosan hazamehet, már csak lábadozni van bent, a problémát inkább azt jelenti, hogy nagyon messze laknak, így a heti háromszori bejárás megviselné még, így a szülők megegyeztek a főnökkel, hogy amíg ennyi kezelésre van szükség , itt maradhat. Épp azon gondolkoztam, hogy mekkora szerencsém van, hogy a kórháztól alig fél órára lakunk, mikor anyu hatalmasat csapott a combjára, s már sírt a nevetéstől, apró ráncai csak még szebbé, természetesebbé tették.
    Anyura sajnos cseppet sem hasonlítok, pedig ő a leggyönyörűbb nő a világon. Világos barna haja van, s barna szeme, gesztenyére hasonlító. Alakja több mint nőies,majdhogy nem légies.  Már a körvonalaitól csorog a pasik nyála. Bezzeg én egy igazi trampli vagyok mellette.
Mikor vége lett a filmnek anyu rápillantott a papírjaimra:
- Hogy van drágám, látom a korlapodon, hogy kisebb dózist kapsz!Vagy most ne beszéljünk erről, mesélj van valami fejlemény?
- Igen, a mikulás kinézetű vén kujon megkörnyékezte a Szöszit, aki meg a „plasztikai sebészet és a jó seggem van istensége”pasit tartja szem előtt, aki perszer rá sem hederít…Nálatok?
- Az új főnők egyszerűen kiborítóóó!- dobta hátra anyu a haját- Bele néz munka közben a gépembe, s sátáni vigyorral közli, azon a bársonyos hangján, hogy kb az egész munkám egy szemétdomb! Viszont tudod mi történt? Rányitottam Esterre és Gerire! A pihenőben enyelegtek! Pff!!! De a pláne, hogy Gerinek meg ott van Amanda! Jah, s Ester eddig a harmadikról a törpe vörössel kavart… Ki érti ezeket?- s így folytatódott egész nap… Anyuval nagyon jó volt az ebéd, most, hogy korházi koszton tengődőm, anyu is elkezdett diétázni, bár ő bármit eszik, alakja ugyanolyan jó lesz.
-  A szakácsnő vagy szerelmes, vagy nagyon nem figyelt arra, mennyi sót szór a krumplipürébe- nevettem, s kortyoltam egy nagyot a narancslevemből, ami valamennyit enyhített a kaparáson a torkomban.
- Ha szerelmes is, viszonzatlan- felelte anyu- Láttad már valaha azt a nőt? Nem azt mondom, hogy a külső az minden, de azért adhatna magára valamennyit. Egy cseppnyi nőiesség, egy szebb szoknya, egy jól becsavart konty, s sokkal jobban nézne ki… - gondolkozott el, majd hirtelen a szájába vett egy háromszor akkora saláta levelet.

      Mikor anyu elment, próbáltam visszaemlékezni, mit is álmodtam előző éjjel. Arra emlékszem, hogy ugyanazt, amit szoktam,:harcoltam. De ezek nem egyszerű álmok voltak, éreztem a tenyeremben az erőt, a sebeket, amiket szereztem, s amikor felébredek, úgy érzem, mintha két perce feküdtem volna le. Ezeket sosem mertem elmondani senkinek. Álmomban sokkal magasabb vagyok, szemem nem olyan piszkos zöld, hanem sokkal intenzívebb, majd hogy nem világit, s a hajamban a barna és a vörös összes árnyalata és a sötétebb csíkok is mintha élnének, de ami a legfurcsább, szárnyaim vannak, de nem akármilyenek, hanem mintha egy pillangóról loptam volna le őket. De ami a legkülönösebb, az az, hogy amikor felébredek, egy pillanatra olyan érzésem van, mintha még mindig a hátamon lennének.. Volt mikor egy kocsmában ülök, vagy idegenek karjaiban vagyok mint kisbaba. De a legtöbbször a hozzám hasonlókkal vagyok a tűzvonalban. Álmomban egyszer a jók, egyszer rosszak  oldalán harcolok, s tudom, meg kell keresnem valakit, s rá kell vigyáznom,az életemnél is jobban, mert ő menthet meg mindenkit, aki itt él… Egy megmentő, egy másik világból…

3. fejezet

3. fejezet

 Eliza

-    Széncinke utca következik- halottam a hangosbemondót, még egy villamosmegálló, és leszállók. Alig lehetett valamit látni a környékből, nagyon sötét van már. A dermesztő hideg és a sötétség betakarta a világot fátylával, s sem a fény sem a tűz nem tudta ezt áthatolni. Itt az ősz. Hiába vettem fel rózsaszín pulcsit, a tavaszt nem lehet ilyen olcsó trükkökkel előrébb hozni.
  Amikor Merrryhez készülődtem, nem hittem hogy megint estig ott maradok. Feladatomnak érzem, hogy vigyázzak rá, egyszerűen a barátságon felül, van bennem egyfajta ösztön,hogy figyeljem mije fáj, hogy, hogy van, hogy vigyázzak rá, úgy ahogy csak erőmből futja. Ő is ugyanígy tenne az én helyemben. 
     Látszik rajta, hogy nehezem bírja, de tartja magát¬… sokat fogyott, s arca is sokkal beesettebb,  mint három hónapja, pedig még csak az elején tartunk. Szegény Tamara, szörnyű lehet látni, ahogy a lánya úgy fogy el, mint a hold… Barátnőm barna hajában meg meg csillant egy egy vöröses tincs, melyek azóta ott vannak, mióta ismerem, pedig sosem festette… biztos az apjától örökölte. Azt az embert is kétszer ha láttam, s mióta kiderült, hogy Mer beteg, néha felhívja, s egyszer bent is volt nála.  A kérdéses inkább az, hogy zöld szemét honnan kapta?    Annyira különleges, mert néha egyszerű zöldnek tűnik, de néha meg meg csillan benne egy számomra felismerhetetlen fény, s ez az, ami miatt nem tudja az ember levenni róla a pillantását. Egyszerűen különleges….
    Számomra  elképzelhetetlen, hogy ne Mer legyen az, aki mögöttem áll majd az esküvőmön, számomra elképzelhetetlen az, hogy Ő ne legyen, hogy ne Ő legyen a gyerekeim keresztanyja, hogy ne Ő ordibáljon a vendégekkel, hogy ne Ő fogja majd a ruhámat pisilésnél a nagy Napon…hogy Ő ne legyen… 

Amikor fiatalok voltunk, mármint fiatalabbak, minden délután együtt lógtunk. Suli után találkoztunk, általában nálunk, és estig együtt voltunk, mesét vagy sorozatot néztünk, s sütit majszoltunk hozzá. Nyaranta vettünk egy üveg bort vagy egy doboz sört, kiültünk a teraszra, s beszélgettünk az élet nagy dolgairól, a halálról, életről, lelki dolgokról, miközben a háttérben bömbölt a zene. Esténként meg belevetettük magunkat az éjszakába, és addig táncoltunk, amíg olyan fáradtak nem lettünk, hogy a hazaúton is rezgett a léc alattunk, hogy elalszunk az éjszakain.  Más estéken viszont csak beültünk a kedvenc kocsmánkba a haverokkal, csocsóztunk, és mulatóst hallgattunk a zenegépen. A régi szép idők. …
Mer túl korán nőtt fel. Sokat volt nála sokkal idősebekkel, már négy évesen olvasott, s ez  a mániája azóta sem lankadt.  Tamara sem volt mindig ilyen vidám mint az elmúlt években, megviselte a válás,így Merryt is.  Mer kamaszkora nem volt hosszabb fél évnél, de akkor elviselhetetlen volt: hisztis, erőszakos, s bármit mondtunk neki, ő ellenkezett. Sokszor éreztem a kezemben a bizsergést akkoriban, de ennek már vége. Arra kell koncentrálni, hogy most vele legyek. Nem halhat meg, nem hagyhat egyedül a nagy világ ellen.  Nélküle nem bírnám, olyan nincs,hogy ő nincs…
- Fecske utca.-

Gyorsan lepattantam a villamosról, majdnem fent maradtam, és ez a járat este már csak fél óránként jár.
Mikor hazaértem, David már nálunk várt rám, hogy megnézzük a kedvenc sorozatunkat.  Anyu kérdezgette, hogy hogy van Meredith. Derek a bátyám adott egy újabb újra irható DVD csomagot, hogy majd vigyem be Merrynek, a legújabb mozifilmek vannak rajtuk. Szeretem a családom, szeretem, hogy fontos nekik Merry, hiszem ő nálunk családtag, az én egyetlen barátnőm, húgaim nővére, bátyám egyik kishúga, valahogy itt mindenki szereti.      

Ma éjszaka David nálunk aludt. Nehéz észrevétlenül kiosonnom a szobámból, hogy egy kicsit egyedül lehessek, mielőtt nekiveselkednék az éjszakának.
      Reggel, mikor felébredtem, éreztem, kevés volt nekem ez a pár óra alvás, de délben már bent kell lennem egy előadáson, s valamennyit tanulnom is kéne, mielőtt beülök rá. David még mellettem aludt, valamit álmodhatott, mert motyogott valamit.
     
    Szerintem a legérdekesebb dolog a világon az álmok országa, ahol bármi és bárki lehetsz, ahol emberként vagy ott, Te vagy ott, de mégsem, repülsz, mégsem szállsz, lépsz, mégsem mész, egyszerűen csak odakerültél… Álmok…álmodni…
Amikor az ember gyermek, a felnőttek világa számára egy furcsa de mégis egyszerű lét. Fehér és fekete. Barbie & Ken. Baba és kiskocsi. Homokozó lapát. Anya és apa veszekedése. A kisfiú meghúzta a hajunkat.
 Amikor az ember kamasz, ez a világ csakis Ő ellene lehet, s mindig van hátsószándék, és tervek. Világmegváltás, világbéke, világraszóló barátságok és ellenségek. A szülők semmit nem értenek, de Te majd feloldód ennek a kódját, és elmagyarázod nekik, ők semmit sem értenek, nem miattad tesznek bármit is, és a legfontosabb, ők sosem voltam fiatalok. Ők így születtek. Ők nem puskáztak, s hazudták, a barátnőnél alszanak, szülői felügyelettel.
Felnőttként a legnagyobb álmunk csupán az, hogy tudjunk úgy álmodni, mint régen, hogy higgyünk az álmokban és a világban. Felnőttként, csak bedőlünk az ágyba, és örülünk, hogy élünk. Mi a legnagyobb álom? Hogy túl éljük az életünket. Napról napra, a csapda csak az, hogy ezzel a taktikával meghalunk, mielőtt mernénk nagyon álmodni.

Visszadőltem még egy kicsit, hátha tudok egyet gyorsan aludni még…még… .