8. fejezet

8. fejezet

Anita

- Nos, Anitám, ez lenne az én szobám – nyitotta ki előttem az ajtót Edward- figyelmeztetlek, felelősséget nem vállalok- majd ő is belépett és becsukta maga után.
Otthonosnak nem nagyon lehet mondani, inkább egy raktárhelyiségnek. Bár por nem volt, de a falak üresen álltak, és egy lakberendező valószínűleg sikítva menekülne el innen.
- Orvos vagy?- ültem le megfáradtan az egyik karton dobozra. Tényleg, nagyon fáradt voltam. Ha nem lenne fontos ez a ma éjszaka, ezen a dobozon eltudnék szundítani pár órácskára.
- Igen. – ült velem szemben törökülésben.
- Ühümm…Szabad?- mutattam körbe.
- Legénylakás – csak ennyit mondott egy vállrándítás kíséretében. Lassan felálltam, és körbesétáltam a nappalinak kinéző helyiségben. Volt itt minden, két fekete, bőr fotel, egy dohányzó asztal, irtó sok doboz, a fele üresen. Egy hifi, a jól megszokott kandallóval. A konyhában zümmögött egy hűtő, s volt még pár piszkos pohár meg tányér egy konyhapulton, amihez tartozott három szék. Mind telepakolva kajamaradékos tányérokkal, evőeszközökkel.
- Nem sokat vagy itt. - ez inkább megállapítás volt, mint kérdés. Elmosogattam két poharat, s töltöttem beléjük vizet. A pultra raktam őket, s tovább nézelődtem. A fürdő sem volt nagyszám. Ugyanezt el lehet mondani a hálószobáról is. Mikor visszafelé mentem, felkaptam a két poharat, s bevittem a nappaliba. Edward közben helyet csinált a fotelekben, mikor meglátta a két vizes poharat nevetésben tört ki.
- Ugye ezt nem gondoltad komolyat?- nézett a poharakra és rám, majd kinyitotta a hűtőt, és elővett egy üveg vodkát és hozzá narancslevet. A vizet egy rég elszáradt növényre öntötte, annak már olyan mindegy…
- Így már jobb, nem de bár- somolygott csibészesen és összeöntötte a két italt, hozzá pedig mentalevelet szórt a tetejére. A kezembe nyomta az italomat, majd neki kezdett mesélni.

- Orvos vagyok a St. Marcusban, a szívsebészeten. Rezidens. Dr. Edward Hudson néven. Már egy ideje figyelek egy lányt. Meredith Rose különleges. Különleges az emberek és a tündérek körében is.
A jó és a gonosz harca az álmaiban igen intenzívek. Sőt, volt, hogy már nem csak kivetítette magát egy másik valóságba, hanem oda is… talán a legjobb szó, a teleportálta magát.
De…- nagy levegőt vettem- arra kevesen képesek, még a beavatottak közül is. Akik már nincsenek a hatalom kezében, azok erről nem is álmodhatnak. - majd eszembe ötlött egy nagyon buta kérdés- Ez ugyanaz a lány, akit én láttam ma?
- Feltehetőleg. Serena erre utalt. - bólintott.
- Mikor? – kortyoltam bele az italomba, pont jó volt.
- Holnap éjszaka. De sietnünk kell. El kell aludnia a szobatársának is, de nem szabad megvárnunk, hogy eltűnjön. – Ezzel egy időre beállt a nagy betűs Kínos Csend.
- Mesélj magadról- nézett fel rám hirtelen a pohara felett.
- Tessék? Hiszen öt éve nap, mint nap együtt dolgozunk. – ráncoltam a homlokomat.
- Mint tündérek. De mint „ ember”, milyen vagy? Van munkád? Barátaid? Kedvenc helyed? Melyik városban vagy? Mesélj, kérlek. Meg akarlak ismerni- hezitált egy pillanatra- Merry mellett szükségünk lesz egymás emberibb mivoltára is. – majd újratöltötte a poharát.
- Hát jó- sóhajtottam- Emberi években huszonöt éves vagyok. Anita Kate Patridge a teljes nevem, és egy kis könyvesboltom van Verdében. Az egy kis város, a kórházadtól úgy ötven kilométerre.
- Igen tudom, hogy hol van- bólintott- Folytasd kérlek.
- Mit mondhatnék még? Imádok olvasni,ebből adódik a szakmám- mosolyogtam- szeretek turkálókba járni, és a barátnőimmel hetente kétszer járunk röplabdázni.
A könyvesboltomban egy idős néni és egy fiatal lány dolgozik. Mary néninek hívják a hölgyet, az unokája a mi harcaink miatt halt meg. Zóra, tizenhat éves, s az édesapja egy olyan tündér volt, aki a földre szállt, mert megtalálta a szerelmet, de egy autó balesetben meghaltak a szülők. - sóhajtottam- nagyon a szívemhez nőttek. Egyikük sem tud rólunk, természetesen- emeltem fel a kezemet- de szeretnék segíteni nekik. – majd gyorsan felhajtottam a maradék italomat. Edward kivette a kezemből a poharamat, s utántöltötte, közben sürgetően nézett rám, hogy folytassam. Miért érdekli őt az én életem? Fontos lennék neki? Inkább folytassuk…
- Két barátnőm van, Leila Biel és Kitty Guetta. Hogy miért ők?- nevettem az irónián- Mert ők nem kérdeznek. Leila Verdében nevelkedett, míg Kitty tíz éve jött Milanóból. Van egy kedvenc helyünk, ahova szombat esténként ülünk be egy egy italra, illetve hétköznapokon néha nasizunk a Sütiszörny nevű cukrászdában. Imádok a nyirkos fűben mezítláb szaladgálni. Minden helyiségben, ahol élek, van levendula. – kezdtem vörösödni, ezek olyan apró szokások, amit nem szoktunk az „első” beszélgetésnél elárulni.
- Van egy kis lakásom is a könyvesbolt felett. –tereltem a témát- Egy régi tűzoltósági épületből lett átalakítva a ház. De ne aggódj, mindent átfestettem, nem maradt semmi piros a lakásban- nevettem.
- Egyszer majd megnézném- nézett a szemembe- hozok még vodkát- majd kisétált a konyhába.

- Most te mesélj- kiabáltam utána, közben felhúztam a lábam magam alá. Igen kényelmetlen nadrág kosztümben lazulni. Remélem ez után az este után nem lesz olyan fagyos a hangulat, mint eddig. Hogy igazi társak tudunk lenni, mint anno Florral. Hirtelen ötlettől vezérelve, utána mentem. Ő épp egy kancsóba keverte be az italt.
- Mesélj a régi társadról- kértem. Ő hirtelen felkapta a fejét, és lélegzet visszafojtva nézett rám. Valami rosszat mondtam? Odasétáltam, és belemorzsoltam az üvegbe a mentát. Kivettem a kezéből, de ő a kezem után kapott. Visszafordultam hozzá, az arca közelebb volt, mint gondoltam. A pulzusom az egekben volt, s azalatt a tíz másodperc alatt húsz alternatíva jutott eszembe, hogy mi lesz a folytatás. Elmondhatom, a fele veszekedéssel ért véget, a másik felében pedig nem nagyon szerepeltek a ruhadarabok. Az én kezem a kacsót fogta, az övé az enyémet. Egymással szemben álltunk, ki tudja mennyi ideig, s leheletét éreztem a kulcscsontomon. Majd hirtelen elengedte a kezem, és én majdnem elestem. Csak ennyit mondott:
- Elhagyott.

A szó még egy darabig ott visszhangzott a szoba csöndjében. Ezt nem teljesen értettem. Társat cserélt? Meghalt? Vagy több volt közöttük, mint társ a társsal?
- Elmeséled?- tettem le az asztalra a már újra töltött poharát. Ő az ajtófélfának támaszkodva nézett. Majd hozzám rohant és átkarolt.
- Hosszú éveken át titkon szerettük egymást, legalábbis én azt hittem, viszont szeret. – suttogta a fülembe. - Nem akartuk, hogy bárki is tudjon róla. Mindenki úgy tudta, egy évig voltunk csupán együtt, ami tündér viszonylatban, valljuk be nem sok. De ez sokkal több ideje tartott. Legalábbis nálam. – halkult el teljesen a hangja. A vodka szaga megcsapta az orrom,többet ittunk, mint terveztem.
- Camilla keresése közben, összeakadt valami ficsúrral…- ennél a mondatnál olyan erősen szorította a derekamat, hogy csodálkoztam, hogy nem törnek szilánkosra a bordáim. Nem folytatta.
- Szereted még?- csúszott ki a számon. Buta, buta Anita…
- Egy ideig azt hittem, de amikor téged kaptalak meg munkatársnak, meglátogattam. Új társ, új élet, gondoltam. Akkor váltottam szakmát is.
- Szóval, megnéztem, mi van vele- sóhajtott- két gyönyörű gyermeke született, teljesen emberi kinézettel. Grace ma már úgy negyven körül van , és egy ruhaüzletben dolgozik. Szép kis életpálya, az ő tehetségével- nevetett fel, s hátra dobta a fejét.
- Bocsáss meg, drága, drága Anita. Te túl különleges vagy hozzám, jobbat érdemelsz- hajtotta le a fejét, úgy, hogy meg tudtam volna csókolni. Nem, nem nem szabad- villant be a józan, ha lehet így fogalmazni eszem. Én Anita Kate vagyok, egy független fiatal,hagyományőrző tündér, akinek még élete is van. Nem holmi részeges Grace- pótlék. Arcon csókoltam és megöleltem. Fontosabb ő nekem holmi éjszakai kalandnál. Fontosabb, minthogy hagyjam, a múltban elemésztődni.

- Köszönöm- vált ki az ölelésből, majd a fotelba dőlt. Én is leültem vele szemben, és a munkájáról kérdezgettem. Az éjszaka további részében nyugodtan tudtunk beszélni. Mint kiderült, ő is szeret röplabdázni, a bökkenő csak az, hogy úgy húsz éve nem is látott labdát. Megbeszéltük, hogy egyszer elmegyünk Leilával és Kittyvel négyesben edzeni. Bár lassan itt az ősz, talán kitudunk fogni egy szebb napot. …

Így telt el pár óra, majd lassan lecsukódott a szeme. Lekapcsoltam a villanyokat, hogy ne ébredjen fel. Bementem a hálószobájába, két plédért egy pólóért és egy rövidnadrágért. Mindennek külön kartondoboza volt. Ha a holnapi napot kibírom másnaposság nélkül, veszek neki egy szekrényt.
Átvettem a „pizsamámat” , s visszamentem a nappaliba. Elmostam a poharainkat, a maradék vodkanarancsot pedig a hűtőbe raktam. Egy penészes sajton, amin nem nemes penész volt, csak a rend kedvéért, és egy üres tejes dobozon kívül nem igen volt más benne. Visszasétáltam hozzá, majd az egyik plédet rá, a másikat magamra terítettem. A takaróm kék volt, s kissé bolyhos, de a célnak megfelelt. s engem is lassan elnyomott az álom… …

Edwarddal álmodtam. Megint dr. Hudson volt előttem, nem pedig a társam. Meredith Rose is az álmom része volt, de most nem az az ártatlan beteg kislány volt, mint az előző víziómban, hanem a gonosz hatalmában volt. Nem úgy, mint Christopher, hogy az ő hatalmában van a gonosz, hanem fordítva. Volt ott még valaki, aki ellenünk terelte a lányt. Akiben valamiért megbízott, jobban mint Edwardban és bennem. Miért, miért fogadta el jobban azt, aki a rossz szolgálatában van, mint minket, akik egyensúlyt teremtünk? Mit tudhatnak, amit mi nem?
Nem egy teljes álom volt, csak képek. Edward orvosként megy egy sötét folyosón, sorban halad el a kórtermek előtt,mindent eláraszt a hypo és a foszfor szaga. Egyesek szeretik ezeket, s a „tisztaság illatának” hívják. Nekem egyszerűen a kórházakat juttatja eszembe. Edward megáll egy szoba előtt, felnéz, ellenőrzi a számát. Én mögötte állok, csak a végét látom,egy négyes és egy hetes. Lassan, csöndesen benyitunk, elsétálunk egy alvó lány mellett, a hold fénye besüt a reluxán keresztül is.
Meredith Rose visszatér éppen a kivetüléséből. Megpillant minket, és úgy néz ránk, mintha ismerne minket, tudná kik vagyunk. Szemében tűz lobban és ellenünk támad, mögötte egy lázongó ereje. Mi csak állunk megkövülten az ágya mellett, nem, egyáltalán nem erre készültünk. A lány felém közelit, de Edward elém áll,
- Merry, Dr. Hudson vagyok, figyelj kérlek rám egy pillanatra…- de a lány csak engem bámul. A tekintete rabul ejtett, nem láttam mást, csak fényben táncoló zöld szempárt, ahogy tűz nélkül eléget. …
És engem elnyel a sötétség…
Amikor Meredith Rosért megyünk, én meghalok…
- Anita, Anita… - Edward hiába szólongatsz,haldoklom. Ez egy rossz kör volt. Vagyis lesz…
-Anita, Anita, gyorsan, kellj fel!- hallottam megint. De nem, ez így nekem olyan békés és csendes. …
- Anita, Serena ki fog akadni, ha elkésünk az eligazításról - tudod Anita drága, még van egy teljes napod a halálodig. Addig ki kell ötlened egy tervet, hogy ne nyuvasztasd ki magadat. Vagy Edwardot. Te gyengécske, de gyógyítói erőkkel bírsz, s olyan pontos víziókkal, amellyel kevesen a Te korodban. – szólt az Agy, az én kicsi, okos agyam- Ez azt jelenti, hogy birkózz meg vele. Mindenki akkorát kap, amennyit még épp elbír. Szóval mozdítsd meg a hátsódat!
Igen, igaza van… Felkelek, és úgy teszek, mintha semmit nem láttam volna, csak máshogy mozgatom napközben a szálakat, hogy megváltoztassuk a jövőt… Hogy elkerüljem a halálomat. Ha az álom előtt kapjuk még el…
Az, hogy akkor állítjuk le az öregedésünket,amikor szeretnénk, s hogy sokáig élünk, még nem tesz minket hallhatatlanná. Meg lehet minket ölni, csak nehezebben, sokkal nehezebben, mint egy átlag embert.
De, ha egyszer eldobod a szárnyaidat, soha nem térhetsz vissza…
- Hümm…- nyitottam ki lassan a szemem. -
- Megyek már Edwaaaaa- ásítás- ard, megyek már…- nyújtóztam egy jó ízűt.
- Van huszonnyolc perced rendbe hozni magad. Tessék- nyomott egy bögre kávét a kezembe és egy puszit az arcomra. – A cuccaimat, majd ha kimostad, kérem vissza. Megyek letusolok, körülbelül húsz perc múlva ott vagyok érted, s ha lehet, ma szoknyába gyere. - kacsintott rám, majd magára zárta a fürdőt.

Hogy lehet valaki ennyire friss reggel? Ennyi vodka után. Ha jól számolom, a harmadik üveget is kinyitottuk. Gyorsan felhajtottam a kávém maradékát és körbenéztem a szobában, a kosztümöm ott pihent a fotel karfáján. Az asztalon egy pohár víz és egy aspirin plussz C. Másnaposok gyógyíre, mindenkinek ajánlom melegen. Gyorsan bedobtam a vízbe a pezsgőtablettát, a kezemre terítettem a ruháimat, cipőmet a kezembe vettem, és pohárral a kezemben hazasétáltam. A folyosón csak két testőrrel találkoztam össze. Azt hiszem ők szakmájukból kifolyólag, már semmin nem lepődnek meg.
Ahogy beléptem, a kanapéra dőltem, s vártam hogy feloldódjon a gyógyszer. A tegnapi ruhákat a szennyesbe dobtam, a kölcsönzött pizsamámmal együtt, és megkerestem a törülközőmet. Gyorsan felhajtottam a pohár tartalmát, majd beálltam a zuhany alá. A forró víz szinte égette a testemet, de nem érdekelt. Ez most kellett. Igazából egy fürdőnek jobban örültem volna, de arra nincs most időm. Így is a folyosó egyik végéből a másikba több mint három perc alatt csoszogtam el. Ez a táv általában nem vesz több időt igénybe, mint harminc másodperc.
Gyors váltó zuhany és a kozmetikum sereg használata után egész emberien néztem ki. Miután emberi szükségleteimmel is megvoltam, a szobámba vettem az irányt. Ekkor kopogás hallatszott. Sajnos az én ajtóm másik feléről. A Fám nagyon lázadt a korai látogató ellen. Én még egy szál törülközőben álltam a szekrény előtt, s nem tudtam dönteni a lila és a zöld kosztüm között.
- Gyere- kiáltottam ki, és csak remélni tudtam, hogy Edward az, nem pedig valamelyik kolléga.
Szerencsém volt. Rögtön felismertem a lépteit, ahogy az öltönynadrágja anyaga súrolódik.
- A padlizsán lilát vedd, egy mélykék blúzzal - miután meglátta, mi okoz ekkora problémát. Én beleegyezően bólintottam, és ő készségesen ki ment a nappaliba. Gyorsan előszedtem egy fehérnemű szettet, egy bőrszínű harisnyát és a blúzhoz színben passzoló cipőt. Minthogy szoknyát vettem, bár nem értem miért, rá kellett jönnöm, hogy jobb, hogy ha szandált veszek. Edward bekopogott, majd bekukkantott, s látta, megint patt helyzet alakult ki a szekrény közelében.
- Szandál- csak ennyit mondott, majd kihátrálás közben még bekiáltott:
- Jah és kösz a kávét!- ezen csak mosolyogni tudtam. Gyorsan még egyszer átfésültem a hajam, és már szaladtam is ki.
- Indulhatunk- ragadtam karon, és már repültünk is a trónterem felé.