22. fejezet

22. fejezet
Serena

- Hát megtörtént- suttogtam magamban. A szobámban a fésülködő asztalomnál ültem. Vajon tényleg képesek lesznek mindarra, amit a sors elrendelt nekik? Meghagyják nekem a lakosztályomat, a büszkeségemet? Genetikailag nem vagyok Meredith Rose anyja, nem tartozik nekem semmivel.
- Orákulum- kiáltottam bele a csöndben. A tükörben lassan körvonalazódott egy öreg hölgy alakja. Ők öregednek, mi nem. Mi szépek maradunk, ők nem. De, néha az az érzésem, sokkal bölcsebbek is, magukkal hordozzák az elmúlást is, nem csak az életet.
- Serena- biccentett felém.
- Mennyi időm van hátra?- tudtam, ha megfordulok, nem fogok semmit látni, csak a tükrön keresztül láthatom. Kicsit tart tőlem.
- Furcsa, amikor utoljára itt jártam, több mint harminc éve, azt mondtad, ha még egyszer a szemed elé kerülök, megölsz, s most a tanácsomat kéred?
- Bocsáss meg, fiatal voltam, s naiv - erre ő felnevetett.
- Meredith már most jó örökösöd, s Adam az is lesz, ha mellette marad.
- Meredith Rose nem hercegnő. Az én lányom meghalt. Ő csak egy test, mely hordozza az erejét . - kiabáltam. Ameddig be nem végeztetett, ameddig Meredith Rose-nak el nem mondta az Orákulum, hogy Camilla meghalt, nem volt erről tudomásom. De most… A lányom halott. Vége.- Nekem a lányom kell, nem az ereje!
- A lányod lassan húsz éve meghalt. Ahogy az erőtök is haldoklik. Csak te maradták a piramis csúcsán, ami nem elegendő a népednek, a népeidnek.
- Nekem csak egy népem van.
- Meredith gyermekének is egy lesz, de kétszer akkora. - a düh tombolt bennem, Meredith Rose nem a királyi család tagja, s sosem lesz az.
- Akkor vagy te, vagy ők meg fogtok halni.
- Mikor?
- Amint megtudod.
- Ezzel mit akarsz mondani, banya?
- Amint elhatároztad magad, hogy megölöd a saját lányodat, a saját testvéredet.
- Takarodj- ordítottam, s a tükörhöz vágtam a fésűmet, ami apró darabokra hullott szét. Ott ültem a szilánkok között, arra várva mikor keres fel engem valaki, hogy a lányom erejével meggyilkoljon, vagy hogy én meggyilkoljam őt.


…
-Christopher, itt vagy drágám?- néztem be a Kristály terembe. Amióta megtámadtak minket a lázongók, mindig itt van, s társaival próbálja menteni a menthetőt.
- Serena, mondtam, hogy Camillával hagyjátok el palotát, költözzetek át a Földre…- de én közbe vágtam.
- A királynőjük vagyok, az a dolgom, hogy itt legyek.
- De anya is. - fogta meg az államat.
- Camilla már biztonságban van- kezemet az arcomon lévő kezére raktam- s ott is marad, ameddig biztonságos nem lesz az udvar.
- Hol van?
- Nem tudom, de így védhetjük csak meg. - láttam a bánatot a férjem szemében. - mindenki más úgy tudja, csak egy hét múlva küldöm el, így a legbiztonságosabb. - Én is rosszul éreztem magam egyetlen gyermekem elvesztése miatt, de ha mi meg is halunk, ő élhet.
- Szerinted meg tudná ölni a saját unokahúgát?- kérdeztem egy idő után Christ. Amikor nekidőltem a mellkasának, s ő végig simított a hátamon, úgy éreztem, minden rendbe jöhet. Ő az én társam, a másik felem, és olyan erős, és határozott. Egy isten.
- Sajnálom- csókolta meg a fejem búbját. Így álltunk volna még egy darabig, de Adrian félbeszakított minket.
- Elnézést, Chirstopher, ezt látnod kell- majd magával vitte az én egyetlen reményemet. A reményt, hogy az életem lehet jobb is.
S a férjemet akkor láttam utoljára.
…

- Fiatal voltam, és szerelmes- suttogtam magamban. Pont mint Meredith Rose. Én jó királynő voltam, de a gyászom elvette az eszem. Lassan felálltam a romok közül, s körbenéztem. Ez nem én vagyok. Ez az öcsém lenne. Az ajtóra pillantottam, nagy volt a kísértés, hogy örökre bezárjam magam ide, mint az Orákulum a Nyugati toronyba. Megráztam a fejem, és elindultam az edzőterem felé, hogy beszéljek a trónfosztómmal. Csinálhatjuk ezt békésen, és nem annyira békésen, s én nem szeretném még egy háborúnak kitenni a népemet, még egy olyannak, amely miattam tör ki.
Ahogy kiléptem az ajtón, rögtön ezernyi kérdést intéztem hozzám;
- Valami baj van Felség?
- Hozhatok valamit, Felség?
- Kit hívassak ide?
Amikor megpillantottam Emma Liliant, magamhoz intettem, s ő alázatosan hajbókolt előttem.
- Rakass rendet a lakosztályomba- ő még egyszer meghajolt, majd lassan hátrálva beindította a gépezetet. Egyre jobban éreztem Camilla erejét, már felismertem, hiába halványította el valaki másnak teste. Ahogy Meredith Rose tudomást szerzett a jövőéről, s a benne lakozó erőről, az nőni kezdett, bár ő ezt még nem tudhatta, az erő önálló és élő. Ahogy végig sétáltam a folyosókon mindenki ledermedten nézett rám. Rég jártam erre nappal.
Éjszaka néha erre sétálgatok, s hallgatom a szobákból jövő sóhajokat, ki nem mondott imákat és kacajokat.
Amikor az edző teremhez értem, megláttam Meredith Rose-t és még sem őt. Felnőtt, láttam az aurájában a változást, érettebb, tapasztaltabb, és megfontoltabb lett. Ruházata, tetoválása azt árulta el, hogy Lent olyan képzésben vett részt, amitől megakartam volna óvni őt még egy darabig. Épp Anita Kate öleléséből bontakozott ki. Sokan gyűltek még oda, de a szűk körben a legjobb katonáim álltak, Edward, Mason, Sophie Anna, Anita Kate és a jövőbeli hercegné hitvesével.
Eljött az én időm.
- Serena- lepődött meg Mason – jó téged újra látni- üdvözölt- Jó színben vagy!
- Cupidok reménysége, jó apád és te rég nem látogattatok meg- karoltam bele, mikor elém sietett, mindezt a legszebb mosolyommal. A világ nem változik, minden az udvari hazugságokról szól. Az igazság fájdalmas, azt azért még sem kérdezhetem meg, hogy épp most hány szeretőt tart a jó öreg Cupido.
- Gyermekeim- tártam szét színpadiasan a kezem, miközben Meredith Rose-sal folyamatosan tartottam a szemkontaktust. Félt tőlem, félt hogy csak harccal tudja bevégezni a sorsát. Féltette a meg nem fogant gyermekét, eddig én voltam a biztonsági hálója és most csalódott bennem. Túl sok, intenzív érzés kavarog benne, túl emberi.
- Meredith Rose- bólintottam egyet felé- hát visszatértél!- léptem felé közelebb.
- Felség- bókolt előttem egyet. Arcán ott volt a tetoválás, igazi harcos lett belőle, s ha a gyermeke megfogan, s a Birodalmak egyesülnek, senkit sem fog érdekelni, hogy azt a tetoválást a Sötét erők égették bele a bőrébe és a lelkébe. Akkor már Birodalmi lesz, azt fogja tanúsítani, hogy egy igazi harcos. De amíg ez be nem következik, olyan hatalma és tekintélye lesz Lent, amit én sosem kaptam meg.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy visszavonuljunk - mosolyom még mindig tökéletes volt, bár a fáradság úrrá lett rajtam, nem akartam mást, mint azt a békét meglelni, amit csak Chris halála előtt érezhettem, a karjaiban.
- Felség- kezdett bele- én, én sajnálom. - értettem mire gondol, a családom elvesztésére, a trón elhagyására, arra hogy úgy érzi, muszáj ezt megtennie egy nagyobb jó érdekében. A varázs érdekében, s ez által a népemért.
- Sose tedd- suttogtam- főleg nem ilyen nyíltan- egy kis mosolyt eresztettem felé- tanítani foglak, hogy mire megérkezik az unokánk, olyan anyja lehess, aki minden tudását átadhatja a lányának. – Ő ezen teljesen ledöbbent. Rájöttem, belefáradtam az állandó hadakozásba. Eleget kell még harcolnunk a Lentiekkel, mire kompromisszumra jutunk velük. - Az összes erő, amely benned fellelhető vagy Camillától van, vagy az Új szelek ereje, melyet csak te ismersz. Nem lesz nehéz kiismerned magad. – egy bólintással jelezte, mindent megértett, szavak nélkül is - Adam, te is tarts velünk, ez a te harcod is lesz. - Ők egymásra néztek, s ugyanabban a pillanatban nyúltak egymásért. Adam gondolatolvasó, Meredith Rose pedig egyre több varázslatot használ a saját tudta nélkül. Gyors búcsút mondtak a többieknek, majd követtek engem. Amilyen méltóságteljesen jöttem idefele, ugyanazt a tiszteletet éreztem most is. Amikor a lakosztályomhoz értünk, a másik bejáraton mentünk be, hogy ne lássák, mekkora rombolást okoztam, alig egy órája. Mikor beléptünk a nappalimba,intettem a személyzetnek, hogy távozzanak, s ők ezt a legnagyobb csendben meg is tették.
- Lányomként mutatlak majd be. Az embernek nem kell tudnia róla, hogy feleslegen dolgoztak az elmúlt húsz évben. - majd tovább folytattam a csevegős hangomon- Teát?- Meredith Rose az ajtóban állt, mint egy igazi testőr, karját keresztbe fogta, úgy hunyorgott rám. - Igen, köszönöm, de… miért?- én ráemeltem a tekintetemet, s vártam, hogy fejezze ki magát jobban. Ő nagy levegőt vett ,s folytatta- meséljen el mindent, részletesen, s ne hazudjon- azokkal a szemekkel ölni tudott volna, majd mint amit sosem felejt el, hozzátoldotta azt, hogy – Felség. -
- Majd én elkészítem a teát- kapott hirtelen észbe Adam, s a konyhapult felé vette az irányt, de azért hallótávolságon belül maradt.

- Kezdem a legelején, a szüleimnél. – sóhajtottam, majd leültem a díványra- Kérlek, foglalj helyet- ő csak biccentett egyet, de ott maradt, ahol volt, így folytattam- Amikor elég idős voltam ahhoz, hogy rájöjjek, a király és a királyné is csak ember, magyarul akkor, amikor elkezdtem kamaszodni, úgy hatvan- hetven éve, rájöttem, hogy apámnak szeretője van, aki nap mint nap megfordul az udvarnál. Anyámnak is volt egy igazi szerelme, akit elvesztett még fiatalon, s ezt sosem heverte ki. Született egy féltestvérem, aki itt nevelkedett, bár igényt nem nyújthatott be a trónra, hisz nem törvényes gyermek volt, de anyám a gyerek előtt sosem tette szóvá, hogy zavarná. A testvérem kitanult mindent, hogy az udvar tagja lehessen, s jó úton haladt, hogy a testőrség vezetőjévé nevezzék ki, bár mondanom sem kell, voltak nála jobbak, tehetségesebbek, de mindenki tudott róla, hogy milyen vér is csörgedezik az ereiben. Ugye az öröklés úgy megy, hogyha az idősebb gyerek lány, akkor ő lesz a Fény királynője, s a választott férje a Sötétség ura, és ha az örökös fiú, akkor ő lesz a Sötétség királya, s a királynéja pedig a Fény asszonya. Nálunk ugye én voltam az idősebb, meg a törvényesebb is, s a nemesség fiataljai közül már kamasz koromban is igen nagy szerepet töltött be az életemben Christopher, így nálunk nem voltak szeretők, s titkok, csak a szeretet és a tisztelet. Ám az öcsém, aki inkább apánkkal töltött több időt, mint anyámmal, vagy a saját anyjával, megharagudott rám az eljegyzésem napján. A lány akit szeretett, el szeretett volna jönni az estélyre, de rangban alacsony volt, s apánk sem engedte, először szűk körben akart találkozni a lánnyal. Lényegtelen is, a testvérem megharagudott, s őrjöngeni kezdett. Jól meg voltunk mindig is, de a féltékenység mindig valamilyen szinten ott volt közöttünk. Nem értett egyet a rendszerrel, a nemesség létezésével, amit apánk egész életünkben keményen belénk nevelt. Ő és a kedvese, Holly elszökött, s pár Sötét birodalmi barátjánál addig bujdostak, amíg elegen nem lettek a lázadáshoz. - Meredith Rose ajkai egy O-t formáltak, s Adam már egy ideje csak állt kezében  a kanálkával, a tea már messze volt a forrótól. – Igen, ha úgy nézzük, az én hibám, hogy meghalt a férjem és a lányom. Ha akkor rábeszélem apámat- hangom itt elcsuklott, s Meredith Rose lassan leült a velem szemben lévő díványra.
- A, a maga testvére a lázongók vezetője volt, igaz?- suttogta.
- Még mindig az- szinte leheltem a szavakat- Sajnálom Meredith, sajnálom.  Az öcsémet negyven éve nem láttam, s rá tíz évre az anyja is eltűnt az udvarból. …
- Az az ember, megölte Camillát, Christophert, a népet megtizedelte, egész életembe kísértett az álmaimban, megkínzott..meg…- nem tudta tovább mondani, de nem is kellett, kihasználta Meredith Rose-t, ezt mindannyian tudtuk.
- Az végig tudta, hogy Merry kicsoda, igaz?- kérdezte Adam, megszakítva ezzel a csöndet- a saját unokahúgát úgy tartotta, mint egy vérszajhát- köpte a szavakat, de Meredith Rose csak leintette.
- Genetikailag nem a rokonom. - hát, ez is egy nézőpont. Adam közben észbe kapott, s felszolgálta a teát. Egy darabig csak néztünk magunk elé, majd Meredith Rose lassan a csészéje felé nyúlt.
- Hogy hívják?- a szavai vádlók és ellenségesek voltak.
- Kit?
- A testvérét, az anyját, a szeretőjét, bárkit, akinek köze lehet hozzá. Akitől információt szerezhetek a gyengéiről. Azt most már tudom, ki a testvére, Felség, de…
- Azt is tudjuk, hogy az Orákulum az édesanyja- ült le Adam a kedvese mellé, aki csak bólintott egyet.
- Tudtátok?- csodálkoztam el.
- Az Orákulum hozott vissza minket.
- Azt tudom- sóhajtottam, de ők nem értették- minden orákulumnak van egy feladata, ha meghal, az utódja kapja ezt meg. Olivia, apám  akkori szeretője,  a Birodalom mostani orákuluma is. Feladata eléggé egyértelmű :  az egyensúly. Amint elfoglaljátok a Lenti Birodalmat, és hercegi hitves illetve hercegné lesztek, ez beteljesedik, s Olivia jövőbe látási képessége át száll a legközelebbi női utódba, vagy abba, akit erre kijelöl a jósnő.
- Ugye nem azt akarja mondani, hogy az is én vagyok- nevetett fel idegesen Meredith Rose.
- Reméljük. - sóhajtottam. –Ekkor fura zajt hallottam meg a hátam mögül, s a krómozott fémben megláttam az Orákulum körvonalait.
- Maga mit keres itt?- nézett rá Meredith Rose.
- A végrendeletembe szeretnélek beavatni, ha megengeded, Mary- hajolt meg egy kissé. – Az érdekedet szolgája.
- Hallgatom- Meredith Rose arcára kiült az aggodalom. – Kérem.
- Véletlenül kihallgattam a beszélgetéseteket- Meredith Rose erre csak felhorkantott - Van egy unokám, egy másodunoka testvéred, Mary- itt fújta ki a levegőt- Sosem érdekelt kitől örökölte fehér haját Giselle? - s itt kapott a szívéhez.

- Giselle, mint orákulum- kacaja hideg volt és számító, vagy inkább félelemmel teli. Én  itt már nem kaptam szerepet, ahogy az orákulum sem. Kiöregedtünk.
- Nem kérnék tőled más, mint hogy légy könyörületes a fiammal és az unokámmal. Emlékezz, nélkülem még mindig a fiam kezei között lennél. - hát így állunk, már most zsarolja.
- Maga pedig emlékezzen, hogy ez volt a sorsa, ha nem végezte volna be, átöröklődött volna- csettintett a nyelvével Meredith. Itt én és Adam csak csendes szemlélők voltak, megvívták a saját harcaikat. –
-Gisellbe? Biztos, hogy ekkora feladatot akar bízni az egyetlen unokájára? – sandított rá- mindketten tudjuk, hogy Giselle gyenge, és elvakítja a hatalom, és az amit egész életében beleneveltek. Megölt volna engem, s az egyensúlynak és a világunknak beffelegzett volna, mind ez csak azért, mert maga és a fia ezt fegyverként akarja használni, ellenem és a birodalmak ellen. - miközben ezt mondta, felállt és el kezdett közelíteni a számomra láthatatlan orákulum felé.
- Ne vesszünk el a részletekben, gyermekem. - csitította.
- Hogy hívják?
- Pupil.
- Nos, kedves Pupil remélem hallasz, mert a hagyományőrzők most fogják megkapni az utolsó feladatukat. Élve elkapni téged. - kiáltotta Meredith Rose, s ezzel hadat üzent az utolsó élő rokonomnak. - mert én akarlak megölni.