amivel adós voltam Mary kép<3
( oldalt vannak még új képek:P)
puszi
( oldalt vannak még új képek:P)
puszi
Meredith&Anita, tündérek, nők, és szerelmesek. Történetünk egy konyhában kezdődik, egy müzlistál és egy szív darabokra esésével...
2010. december 30., csütörtök
18. fejezet
18. fejezet
Anita
„- Igen- kissé lihegtem,mert futva tettem meg a távot.
- Kinyitnád?- a rég nem halott hangra, nagyot dobbant a szívem…”
Szinte feltéptem az ajtót, úgy siettem. Az nem lehet hogy ő van itt, nincs akkora szerencsém.
- Mason- ugrottam a nyakába, ő erre felkapott, s addig pörgetett, míg el nem szédültünk.
- Kicsi tündér- tartott el magától, hogy jobban megnézhessen magának, én csak megragadtam a kezét, s beljebb vonszoltam. Ujjaink önkénytelenül egymásba fonódtak.
- Hogy, hogy itt? Olyan rég nem láttalak..már vagy- magamban számoltam, mióta nem járok pszichológushoz, plusz négy év..az annyi mint…- hét éve.
- Bizony Nina- puszilta meg az arcom. Azért jöttem, hogy segítsek. – Nem értettem, hogy mire céloz, így belesüppedtem a fotelembe, s vártam, hogy folytassa. Sóhajtott egyet, s sokat mondóan rám nézett. - Azért jöttem, hogy megtanulj ismét szeretni, és bízni a emberekben.
- De én tudok bízni - ellenkeztem, de ő közbevágott:
- Nina, ne most, tudod jól, hogy ismerlek, még mindig. Ez a szakmám. - Jahm igen, ha ezt még nem említettem volna, az előttem ülő fél isten apja egy Cupido, az anyja pedig sellő, így a fiúk gyönyörű, érzéki, és van érzéke a szerelemhez, illetve ahhoz, hogy elcsábítsa egy pillantásával a neki megtetsző hölgyeket. Szó szerint a szívedbe lát. Hogy honnan tudom ezt ennyire jól? Több, mint tíz évig szemtanúja majd élvezője voltam ennek. Ő volt az előző tanítványom, majd későbbi barátom. Igen, igen, ő volt az első udvarlóm, párom, vagy hívjuk ahogy akaruk, aztán olyan Anitás stílusban koppantam egyet, mikor arra értem haza, hogy a cuccai egy része eltűnt, vele együtt. Egy cetlit hagyott csak, amin azzal magyarázta hirtelen eltűnését, hogy anyjától örökölt szeszélyességének nem akar engem kitenni. Így ért véget az én tündérmesém. Ahogy most ránéztem, többet láttam, mint amire emlékeztem, érettebbnek tűnt, s még helyesebbnek. Ahogy ott ül a fotelben, amiben mindig is ülni szokott, olyan, mintha az a hét év meg sem történt volna. Vajon bele tudnék újra szeretni, ha lenne rá lehetőségem? Zöld tincsei úgy hullottak a szemébe, mintha ez lenne a dolguk, így is olyan bájt adtak a gazdájuknak, amivel ő minden nap él, bármennyire is óva intette őt ez ügyben az anyja, Larya. A sellőkre jellemző sötétzöld haj mellé megkapta a két leggyönyörűbb szemet az apjától, vagyis mindenki gyönyörűnek látja azokat, mert az épp esedékes hölgy számára a legvonzóbb színt veszik fel. Én mindig is kéknek láttam, egy kis lilával és barnával keverve, a tenger és a levendula.
Ő nem tündér, de varázsteremtmény, így tud mindent rólam, rólunk. Én oktattam közelharcra és egy kis történelemre, majd ahogy ő fogalmazott, egy kis anatómia is becsúszott.
- Mesélj el mindent!- nézett rám- Én vagyok a szíved önkéntes őrzője, és látom, hogy összetörték. – Én nem tudtam ránézni, így azt az apró lyukkal kezdtem babrálni, amit a zoknim sarkán találtam.
- Én csak olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna- suttogtam, lassan felnéztem rá, vártam a reakciót, de ő csak jelzett, hogy folytassam.
- Amikor Flor elment Nick-kel, én összetörtem, de örültem a boldogságának. Nem tudom, emlékszel e Edwardra, akinek a párja Grace volt, neki volt mályva a szemében, meg a tincseiben is a barna hajában? Mindegy is, nos,a pasas, azaz Edward és ez a Grace szerelmesek voltak, de nem annyira, hogy a csaj szívét el ne rabolja az első halandó. Ez gonosz volt, bocsi, a lényeg, hogy a csaj lement a földre babázni, meg halandóskodni, Edike meg összetört, és a két roncsot, azaz engem és a magányos herceget egybe rakta Serena.
- Mindig is stílusosan csinálta a párba rakást- nevetett bele Mason- bocsáss meg, folytasd- közben hozott magának meg nekem is egy- egy bögre teát.
- Nos igen, a lényeg az, hogy folyamatos fizikai edzéseken kellett részt vennünk,közben megismertük egymást, meg ilyenek, s nos az emberünk, több mint vonzó, öhm, igen, én beleszerettem. Ami bonyolítja a dolgot, hogy ez az igen intenzív érzés lehet hogy átragadt rá, tekintve, hogy titokban tartotta mindig is a képességét, szóval, ő egy átérző, s nos, állítása szerint ő akkora egy úriember, hogy az enyémeket mindig blokkolta, így sosem tudhatta meg hogy mit érzek iránta. A másik lehetőség, hogy tudta nélkül érezte a szerelmemet, s azt hitte a sajátja. Pár hónapa kaptunk egy földi lányt, Mereditht, aki egy kicsit megkavarta az életünket, így még többet kellett együtt dolgoznunk a kiképzésén, s Edward nem olyan rég, elmondta, hogy túllépett Gracen, de amikor nos – vettem egy mély levegőt, most jön a sütis rész. – nos hogy úgy fogalmazzak, ledőlt minden fal körülöttünk, átugrottunk hozzá, és..
- Forró hancúr?- nevetett bele Mason. Rosszul tette.
- Minden úgy volt, ahogy Grace berendezte.
- Ouf. Gondolom kiakadtál.
- Azóta vagyok itt.
- Láttam, volt itt pár csajszi, jó félék.
. Meg ne próbáld .- kacsintottam rá, de érezhette a fenyegetést a hangomban. - nos miért is vagy itt? Átnézzük mit rontottunk el a gyerekkoromban? Vagy hogy mióta nem volt senkim?
- Mióta elhagytalak.
- Ezt honnan…? Randizgattam azóta!- háborogtam fel, ne higgye már azt, hogy ő a világ közepe.
- Hét év alatt három futó kapcsolat, és tíznél kevesebb randi. Remélem Meredith elveire nem tudsz hatni, mert akkor elmehet apácának.
- Nah, ilyen téren nem kell félteni, álmában egy motoros kocsmába vetítgette ki magát kalandokat keresni.
- Talált?
- Jó nő, nem kell ilyen téren félteni, egy valaki van, akivel nem tud kijönni, s féri nemű, az pedig a munkatársa.
- Sexuális feszültség?
- Hülyeség.
- Két alfa egy falkában?
- Az. Ön nyert. - értettem egyet.
- Nina- nézett rám pár perc múlva- én..
- Ne hívj így! – förmedtem rá, felpattantam, s csípőre tettem a kezem. Bármennyire is kellemes a társasága, a múlt elmúlt. - Elegem van belőled, elhagysz, mert szeszélyes vagy mint anyád, se puszi, se pá, ezek után visszajössz osztani az észt, hogy te segítesz, a nagy szart segítesz, csak feltéped a régi sebeimet.
- Mert így közelebb kerülsz ahhoz az énedhez, aki még tudott szeretni.
- A szeretet fájdalmas dolog.
- Az igazság is, mégis mindig rögtön kimondod.
- Tudod mitől igaz az igazság, attól hogy fáj, a sok gyáva ezért hazudik, pedig a nap amikor a hazugságok kiderülnek, elkerülhetetlenek, s sokkal fájdalmasabbak- a gúny a hangomban szinte kézzel fogható volt. – Azért jó a fájdalom, mert, mert legalább van mit érezni…- suttogtam. – Amikor elhagytál, az nagyon, nagyon nehéz volt, s az kívántam, hogy ez a kín, s minden más érzés is szűnjön meg, nem gondoltam volna, hogy annyi kérésem közül, pont ez fog teljesülni. Semmit nem éreztem már, se haragot, se fájdalmat, se jót, se szerelmet vagy lelki eredetű vonzalmat. Barátokra sem volt már szükségem, úgymond felnőttem, legalábbis én ezt hittem. Majd teltek az évek, s azt kívántam, hogy fájjon, vagy bármi, de legalább érezzem, azt, hogy még létezek, létezik a lelkem. Majd, jött Edward, s amikor az edző teremben harcoltunk, valami lassú, apró hógolyó elindult bennem, hogy lavinává váljon, s így is lett. Először csak a testét akartam, eddig minden pasit megkaptam, akit akartam, akivel randiztam, mind bízott abban, lesz folytatás. De én még sötét és sérült voltam, csak játszottam velük, a látszat kedvéért, hogy megbizonyosodjak arról, még nőből vagyok. - észre sem vettem, hogy leültem Mason karfájára, s ő pedig szabályos kis köröket ír le a combomon. Nem volt benne semmi érzéki, csak megnyugtatni próbált. - Majd lassan, ez a testiség, észrevétlenül átcsapott lelkibe. Imádtam nézni őt, amikor azt hitte nem látom. Ő erős, érzéki, s a mosolya, annyira különleges, a félhosszú hullámos melegbarna haja, ahogy néha kiszabadult a copfból, amit az edzéseken hordott. Egyszer, még az elején csúnyán szétrúgtam, s az arca feldagadt, meg belilult, s engedte, hogy ellássam. Ott voltunk az apró fürdőmben, s akkor éreztem azt először, hogy ő is kíván, ahogy a füle mögé hajtottam egy elszabadult tincset… az illata, annyira az én másik felem!- sóhajtottam. Lenéztem Masonra, aki megragadta a kezemet, s lehúzott az ölébe.
- Nina, én nem azért hagytalak el, mert egy nőcsábász vagyok, hanem mert egy barom. - én erre csak felvontam a szemöldökömet –apu azt kérte, vegyem át a családi vállalkozás egy részét, mert kevés a cupido, de nem tudtam ezt hogy elmondani neked, tudod, hogy a cupidoknak nem lehet asszonyuk, mai szóval élve, feleségük, barátnőjük, mert az elszívná a szerelmet, befolyásolná a dolgokat- én gyorsan bólintottam, s hatalmasra nyitottam a szememet- Cupido lettél?
- Igen, mióta, elmentem. - én erre a nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem- Gratulálok! Ez hatalmas!. –nagyon rég nincs cupido utánpótlás, s az, hogy ilyen fiatalon valaki hivatalba léphessen, az nagy elismerés. Ő szorosan tartott a karjaiban, s én ezt nem éreztem rossznak, sőt, kellemes volt.
- Sajnálom- suttogta a fülembe. Én lassan elcsúsztattam az arcomat az övé mellett, s nyomtam egy puszit a jól ismert ajkakra, ahogy nyitotta ki a száját beleleheltem azt, amit igazán éreztem:
- Köszönöm- majd egy lassú csók vette kezdetét. Ízlelgettük egymást, a régi, jól ismert ajkakat, majd a fejemet a mellkasára hajtottam s hallgattam a szívverését.
- Vissza kell menned, Nina- simogatta körbe, körbe a hátamat.
- Miért?
- Hogy újjá szüless.
- Mason…-
- Tudom, félsz, ne feledd, beléd látok- ezen csak kuncogni tudtam, életem két legfontosabb pasija, nos mindketten valamiféle átérzők, s én? Én nem érzek semmit.
- Hej, te Cup,
- Hm?
- Meglátogatsz még, valamikor?
.- Ha hívsz…
- Kiáltsam bele a semmibe, hogy Cupido vagy, hogy Mason, vagy mi?
- Meg van még a gyűrű, amit itt hagytam neked, mikor olyan figyelmesen elhagytalak?
- Nem értem miért, de megtartottam.
- Suttogd bele a nevemet, s én amint tudok, ott leszek. - Belepusziltam a mellkasába, s erről eszembe jutott a kedvenc közös sorunk:
„- Piros a rózsa, az ibolya kék, nem veszed észre, a szívem tiéd”- idéztem a jól ismert sorokat.
- „Piros a rózsa, az ibolya kék, te sem veszed észre, a szívem rég tiéd”- válaszolta, majd megcsókolta a homlokomat. – Nina, öltözz fel, s hazáig kísérlek, nem engedhetem, hogy itt emészd el magad. – Én csak bólintottam, hogy elindultam a gardrób felé, majd visszafordultam egy utolsó, gyenge kérdésre:
- Szerettél?- Arca megenyhült, s szemeiben megértést láttam.
- Te voltál az alfám és az ómegám, az első és az utolsó. Akinek az illatát a mai napig visszatudom idézni, ha hiányzik. – amikor megindultam, folytatta- s akinek a főztjét azóta sem bírnám megenni- nah erre hozzávágtam a papucsomat, amiben készültem elmenni.
( idézet: Meg Cabot)
Anita
„- Igen- kissé lihegtem,mert futva tettem meg a távot.
- Kinyitnád?- a rég nem halott hangra, nagyot dobbant a szívem…”
Szinte feltéptem az ajtót, úgy siettem. Az nem lehet hogy ő van itt, nincs akkora szerencsém.
- Mason- ugrottam a nyakába, ő erre felkapott, s addig pörgetett, míg el nem szédültünk.
- Kicsi tündér- tartott el magától, hogy jobban megnézhessen magának, én csak megragadtam a kezét, s beljebb vonszoltam. Ujjaink önkénytelenül egymásba fonódtak.
- Hogy, hogy itt? Olyan rég nem láttalak..már vagy- magamban számoltam, mióta nem járok pszichológushoz, plusz négy év..az annyi mint…- hét éve.
- Bizony Nina- puszilta meg az arcom. Azért jöttem, hogy segítsek. – Nem értettem, hogy mire céloz, így belesüppedtem a fotelembe, s vártam, hogy folytassa. Sóhajtott egyet, s sokat mondóan rám nézett. - Azért jöttem, hogy megtanulj ismét szeretni, és bízni a emberekben.
- De én tudok bízni - ellenkeztem, de ő közbevágott:
- Nina, ne most, tudod jól, hogy ismerlek, még mindig. Ez a szakmám. - Jahm igen, ha ezt még nem említettem volna, az előttem ülő fél isten apja egy Cupido, az anyja pedig sellő, így a fiúk gyönyörű, érzéki, és van érzéke a szerelemhez, illetve ahhoz, hogy elcsábítsa egy pillantásával a neki megtetsző hölgyeket. Szó szerint a szívedbe lát. Hogy honnan tudom ezt ennyire jól? Több, mint tíz évig szemtanúja majd élvezője voltam ennek. Ő volt az előző tanítványom, majd későbbi barátom. Igen, igen, ő volt az első udvarlóm, párom, vagy hívjuk ahogy akaruk, aztán olyan Anitás stílusban koppantam egyet, mikor arra értem haza, hogy a cuccai egy része eltűnt, vele együtt. Egy cetlit hagyott csak, amin azzal magyarázta hirtelen eltűnését, hogy anyjától örökölt szeszélyességének nem akar engem kitenni. Így ért véget az én tündérmesém. Ahogy most ránéztem, többet láttam, mint amire emlékeztem, érettebbnek tűnt, s még helyesebbnek. Ahogy ott ül a fotelben, amiben mindig is ülni szokott, olyan, mintha az a hét év meg sem történt volna. Vajon bele tudnék újra szeretni, ha lenne rá lehetőségem? Zöld tincsei úgy hullottak a szemébe, mintha ez lenne a dolguk, így is olyan bájt adtak a gazdájuknak, amivel ő minden nap él, bármennyire is óva intette őt ez ügyben az anyja, Larya. A sellőkre jellemző sötétzöld haj mellé megkapta a két leggyönyörűbb szemet az apjától, vagyis mindenki gyönyörűnek látja azokat, mert az épp esedékes hölgy számára a legvonzóbb színt veszik fel. Én mindig is kéknek láttam, egy kis lilával és barnával keverve, a tenger és a levendula.
Ő nem tündér, de varázsteremtmény, így tud mindent rólam, rólunk. Én oktattam közelharcra és egy kis történelemre, majd ahogy ő fogalmazott, egy kis anatómia is becsúszott.
- Mesélj el mindent!- nézett rám- Én vagyok a szíved önkéntes őrzője, és látom, hogy összetörték. – Én nem tudtam ránézni, így azt az apró lyukkal kezdtem babrálni, amit a zoknim sarkán találtam.
- Én csak olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna- suttogtam, lassan felnéztem rá, vártam a reakciót, de ő csak jelzett, hogy folytassam.
- Amikor Flor elment Nick-kel, én összetörtem, de örültem a boldogságának. Nem tudom, emlékszel e Edwardra, akinek a párja Grace volt, neki volt mályva a szemében, meg a tincseiben is a barna hajában? Mindegy is, nos,a pasas, azaz Edward és ez a Grace szerelmesek voltak, de nem annyira, hogy a csaj szívét el ne rabolja az első halandó. Ez gonosz volt, bocsi, a lényeg, hogy a csaj lement a földre babázni, meg halandóskodni, Edike meg összetört, és a két roncsot, azaz engem és a magányos herceget egybe rakta Serena.
- Mindig is stílusosan csinálta a párba rakást- nevetett bele Mason- bocsáss meg, folytasd- közben hozott magának meg nekem is egy- egy bögre teát.
- Nos igen, a lényeg az, hogy folyamatos fizikai edzéseken kellett részt vennünk,közben megismertük egymást, meg ilyenek, s nos az emberünk, több mint vonzó, öhm, igen, én beleszerettem. Ami bonyolítja a dolgot, hogy ez az igen intenzív érzés lehet hogy átragadt rá, tekintve, hogy titokban tartotta mindig is a képességét, szóval, ő egy átérző, s nos, állítása szerint ő akkora egy úriember, hogy az enyémeket mindig blokkolta, így sosem tudhatta meg hogy mit érzek iránta. A másik lehetőség, hogy tudta nélkül érezte a szerelmemet, s azt hitte a sajátja. Pár hónapa kaptunk egy földi lányt, Mereditht, aki egy kicsit megkavarta az életünket, így még többet kellett együtt dolgoznunk a kiképzésén, s Edward nem olyan rég, elmondta, hogy túllépett Gracen, de amikor nos – vettem egy mély levegőt, most jön a sütis rész. – nos hogy úgy fogalmazzak, ledőlt minden fal körülöttünk, átugrottunk hozzá, és..
- Forró hancúr?- nevetett bele Mason. Rosszul tette.
- Minden úgy volt, ahogy Grace berendezte.
- Ouf. Gondolom kiakadtál.
- Azóta vagyok itt.
- Láttam, volt itt pár csajszi, jó félék.
. Meg ne próbáld .- kacsintottam rá, de érezhette a fenyegetést a hangomban. - nos miért is vagy itt? Átnézzük mit rontottunk el a gyerekkoromban? Vagy hogy mióta nem volt senkim?
- Mióta elhagytalak.
- Ezt honnan…? Randizgattam azóta!- háborogtam fel, ne higgye már azt, hogy ő a világ közepe.
- Hét év alatt három futó kapcsolat, és tíznél kevesebb randi. Remélem Meredith elveire nem tudsz hatni, mert akkor elmehet apácának.
- Nah, ilyen téren nem kell félteni, álmában egy motoros kocsmába vetítgette ki magát kalandokat keresni.
- Talált?
- Jó nő, nem kell ilyen téren félteni, egy valaki van, akivel nem tud kijönni, s féri nemű, az pedig a munkatársa.
- Sexuális feszültség?
- Hülyeség.
- Két alfa egy falkában?
- Az. Ön nyert. - értettem egyet.
- Nina- nézett rám pár perc múlva- én..
- Ne hívj így! – förmedtem rá, felpattantam, s csípőre tettem a kezem. Bármennyire is kellemes a társasága, a múlt elmúlt. - Elegem van belőled, elhagysz, mert szeszélyes vagy mint anyád, se puszi, se pá, ezek után visszajössz osztani az észt, hogy te segítesz, a nagy szart segítesz, csak feltéped a régi sebeimet.
- Mert így közelebb kerülsz ahhoz az énedhez, aki még tudott szeretni.
- A szeretet fájdalmas dolog.
- Az igazság is, mégis mindig rögtön kimondod.
- Tudod mitől igaz az igazság, attól hogy fáj, a sok gyáva ezért hazudik, pedig a nap amikor a hazugságok kiderülnek, elkerülhetetlenek, s sokkal fájdalmasabbak- a gúny a hangomban szinte kézzel fogható volt. – Azért jó a fájdalom, mert, mert legalább van mit érezni…- suttogtam. – Amikor elhagytál, az nagyon, nagyon nehéz volt, s az kívántam, hogy ez a kín, s minden más érzés is szűnjön meg, nem gondoltam volna, hogy annyi kérésem közül, pont ez fog teljesülni. Semmit nem éreztem már, se haragot, se fájdalmat, se jót, se szerelmet vagy lelki eredetű vonzalmat. Barátokra sem volt már szükségem, úgymond felnőttem, legalábbis én ezt hittem. Majd teltek az évek, s azt kívántam, hogy fájjon, vagy bármi, de legalább érezzem, azt, hogy még létezek, létezik a lelkem. Majd, jött Edward, s amikor az edző teremben harcoltunk, valami lassú, apró hógolyó elindult bennem, hogy lavinává váljon, s így is lett. Először csak a testét akartam, eddig minden pasit megkaptam, akit akartam, akivel randiztam, mind bízott abban, lesz folytatás. De én még sötét és sérült voltam, csak játszottam velük, a látszat kedvéért, hogy megbizonyosodjak arról, még nőből vagyok. - észre sem vettem, hogy leültem Mason karfájára, s ő pedig szabályos kis köröket ír le a combomon. Nem volt benne semmi érzéki, csak megnyugtatni próbált. - Majd lassan, ez a testiség, észrevétlenül átcsapott lelkibe. Imádtam nézni őt, amikor azt hitte nem látom. Ő erős, érzéki, s a mosolya, annyira különleges, a félhosszú hullámos melegbarna haja, ahogy néha kiszabadult a copfból, amit az edzéseken hordott. Egyszer, még az elején csúnyán szétrúgtam, s az arca feldagadt, meg belilult, s engedte, hogy ellássam. Ott voltunk az apró fürdőmben, s akkor éreztem azt először, hogy ő is kíván, ahogy a füle mögé hajtottam egy elszabadult tincset… az illata, annyira az én másik felem!- sóhajtottam. Lenéztem Masonra, aki megragadta a kezemet, s lehúzott az ölébe.
- Nina, én nem azért hagytalak el, mert egy nőcsábász vagyok, hanem mert egy barom. - én erre csak felvontam a szemöldökömet –apu azt kérte, vegyem át a családi vállalkozás egy részét, mert kevés a cupido, de nem tudtam ezt hogy elmondani neked, tudod, hogy a cupidoknak nem lehet asszonyuk, mai szóval élve, feleségük, barátnőjük, mert az elszívná a szerelmet, befolyásolná a dolgokat- én gyorsan bólintottam, s hatalmasra nyitottam a szememet- Cupido lettél?
- Igen, mióta, elmentem. - én erre a nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem- Gratulálok! Ez hatalmas!. –nagyon rég nincs cupido utánpótlás, s az, hogy ilyen fiatalon valaki hivatalba léphessen, az nagy elismerés. Ő szorosan tartott a karjaiban, s én ezt nem éreztem rossznak, sőt, kellemes volt.
- Sajnálom- suttogta a fülembe. Én lassan elcsúsztattam az arcomat az övé mellett, s nyomtam egy puszit a jól ismert ajkakra, ahogy nyitotta ki a száját beleleheltem azt, amit igazán éreztem:
- Köszönöm- majd egy lassú csók vette kezdetét. Ízlelgettük egymást, a régi, jól ismert ajkakat, majd a fejemet a mellkasára hajtottam s hallgattam a szívverését.
- Vissza kell menned, Nina- simogatta körbe, körbe a hátamat.
- Miért?
- Hogy újjá szüless.
- Mason…-
- Tudom, félsz, ne feledd, beléd látok- ezen csak kuncogni tudtam, életem két legfontosabb pasija, nos mindketten valamiféle átérzők, s én? Én nem érzek semmit.
- Hej, te Cup,
- Hm?
- Meglátogatsz még, valamikor?
.- Ha hívsz…
- Kiáltsam bele a semmibe, hogy Cupido vagy, hogy Mason, vagy mi?
- Meg van még a gyűrű, amit itt hagytam neked, mikor olyan figyelmesen elhagytalak?
- Nem értem miért, de megtartottam.
- Suttogd bele a nevemet, s én amint tudok, ott leszek. - Belepusziltam a mellkasába, s erről eszembe jutott a kedvenc közös sorunk:
„- Piros a rózsa, az ibolya kék, nem veszed észre, a szívem tiéd”- idéztem a jól ismert sorokat.
- „Piros a rózsa, az ibolya kék, te sem veszed észre, a szívem rég tiéd”- válaszolta, majd megcsókolta a homlokomat. – Nina, öltözz fel, s hazáig kísérlek, nem engedhetem, hogy itt emészd el magad. – Én csak bólintottam, hogy elindultam a gardrób felé, majd visszafordultam egy utolsó, gyenge kérdésre:
- Szerettél?- Arca megenyhült, s szemeiben megértést láttam.
- Te voltál az alfám és az ómegám, az első és az utolsó. Akinek az illatát a mai napig visszatudom idézni, ha hiányzik. – amikor megindultam, folytatta- s akinek a főztjét azóta sem bírnám megenni- nah erre hozzávágtam a papucsomat, amiben készültem elmenni.
( idézet: Meg Cabot)
2010. december 27., hétfő
re:
Kellemesetes este
"Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt..."
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt..."
a dunán lévő hajó.. a margit sziget.... feneketlen tó...mind már már a szép emlékek...s mégis a hiány már pótolhatatlan... de ez így van jól, mert a múlt már elmúlt....
késélen táncolni....emlékezni és nem fájdalmat érezni..... .
2010. december 24., péntek
Karácsony
Szerintem végső soron nem különbözhetnek túlságosan azok az ösztönök, amelyek harcra vagy szexre késztetik az embert. Az összes az állati énünkből ered.
Richelle Mead
2010. december 16., csütörtök
17. fejezet
17. fejezet
Anita
…Amikor az első könnycsepp épp legurulni készült, két ismerős és erős kar karolt át, és tudtam, otthon vagyok…
- Érezlek, minden porcikádat. - lehelte a fülembe.
- Akkor tudod, hogy mennyire szeretném, hogy elengedj, és menj el innen,messze…messze. - próbáltam visszafogni a könnyeimet, eddig sikeresen. Plusz két pont nekem.
- Miért vagy ilyen csökönyös? Miért harcolsz magad ellen? Ellenem?
- Kérlek, kérlek, menj el- könnyeim, mint apró gyémántok, kezdtek lassan csordogálni.
- Csak veled- forró lehelete szinte égetett. Én lassan kezdtem elveszteni a testem felett az uralmat, ha nem tartana, összegörnyednék, és zokognék a konyha közepén.
- Merry- kiabálta be Edward a nappaliba- Brooke két percen belül itt van, nem baj, ha mi most lelépünk?-
- Tőlem, de sütit hagyjatok itt, puszi nektek- kiabálta, miközben lehalkította a TV-t- vigyázzatok magatokra!- majd újra hangot adott.
Kikapta a kezemből a tepsit, és a pultra rakta, majd szépen, lassan elhalványított minket..Miért? Én nem akarok a közelében lenni, nem, és nem! Könnyeim egyre intenzívebben folydogáltak le az arcomon, közben hőhullámok szelték át a testem, mert tudtam, lehullt rólam a lepel, nem fog elengedni. Hazudott volna? Végig tudta, milyen érzések kavarognak bennem?
Nem akartam látni, hová megyünk, nem és nem!
- Ma cherie, nyisd ki a szemed- suttogta, és orromat megcsapta az illata, és én a maradék akaraterőmet is elvesztettem.
Lassan kitisztult a kép: egy több emeletes társasház erkélyén voltunk, még mindig ugyanúgy. Ő mögöttem, s szorosan tartott, miközben az eső egyre intenzívebben esett. Az erkélyen régimódi kovácsolt vas korlát volt, és pepitán volt járólapoztatva. Ahogy körbenéztem, egy ajtót pillantottam meg, mely hasonló stílusban készült, bár a sötétben nem tudtam megállapítani, de valamilyen sötétebb fából faragták.
- Anita?- lépett elém, de az ölelésből nem engedett. - Kérlek, ne menj el- nézett rám. Én nem tudtam miért, bólintottam, miközben egy nagyot koccantak a fogaim, kezdtem fázni.
- Gyere gyorsan be- terelt befelé- meg ne fázz- dörzsölgette a hátam.
- Ho-oo-ol vagyunk?
- Az általad kupisnak titulált lakásomban. - csukta be maga után az ajtót, majd újra magához húzott, és én engedtem.
- Biztos, hogy Brooke már ott van?- mindig csak a kötelességek, mondaná Sophie, ő meg pont az ellentétem, mindig csak egy dologra tud koncentrálni.
- Egy kicsit jobban is bízhatnál bennem- suttogta. Éreztem, ahogy szinte megáll közöttünk a levegő, ahogy a sötét betakart minket, hogy megőrizhessük titkainkat, hogy belekiabálhassuk a semmibe vágyainkat, érzéseinket.
Az utcai közvilágítás, mely beszűrődött, épp annyira volt elég, hogy egymás körvonalait láthassuk, ahogy egyre közelebb és közelebb kerülünk a másikhoz, de olyan lassan, hogy az már kibírhatatlan volt. Kezei az oldalamról tovább vándoroltak a karomra illetve az arcomra, és addig cirógattak, míg ajkainkat már csak egy milliméter választotta el egymástól, és akkor megállt forogni a világ.
Rám várt- hasított belém a felismerés. Már nem érdekelt, hogy tényleg szeret e, vagy csak az én érzéseimet érzi e, vagy csak kihasznál, már nem érdekelt semmi… csak Ő.
És akkor mint könnyed, nyári lepke, áthidaltam a távolságot, ajkaink végre megtalálták egymást. Először csak ismerkedtek, majd vad táncba kezdtek, melynek ritmusát csak mi ketten ismertük. Életemben először éreztem ilyenfajta vágyat, tüzet valaki iránt. Minden megszűnhet, tönkre mehet, mi csak egymásra figyelünk, egymáséi vagyunk. Mi, mi…mi.
Ő és Én.
Megszűnt a tér, az idő, a síkok, ő volt a fehér, én a fekete, a nap a hold, nem létezhettünk egymás nélkül, soha többé. Ha ez a szerelem, én tárt karokkal várom.
Karja szorosabban, érzékiebben öleltek körül, mint eddig bármikor, éreztük egymás szívét, varázsát, energiáját, mint esőcseppek, úgy záporoztak felém.
Szeretem. Csukott szememen keresztül is érzékeltem, ahogy ragyog a hajunk.Ő is boldog. Mondtam már, hogy mennyire, de mennyire szeretem?
Lassulni kezdett a csók, de mi nem engedtük el egymást. Ahogy szétváltunk, kinyitottam a szemem, és az övéit kerestem. Szebbek voltak, mint bármikor, ahogy a méz barnája keveredik a levendula lilájával. Nem tudni, mennyi ideig álltunk így, de újra csöpögni kezdett az eső. Én nekidőlve hallgattam a szívét, miközben ő a hátamat simogatta. Megleltem a teljes békét.
- Hogy kerültünk a tetőre?- kérdeztem, suttogva. Annyi más keringett még a fejemben, mégis, mikor kinyitottam a számat, ez csúszott ki. - Fogalmam sincs, de jobb, ha visszamegyünk- emelte fel a fejem, egy csókra, miközben visszavitt minket a nappaliba.
- Hozok egy plédet- engedett el, bármennyire is tiltakoztam ez ellen. Mikor kifelé ment, felkapcsolta a villanyt, így végre körbe tudtam nézni, totális ellentéte volt a terasznak. Nem azt mondom, hogy a legújabb plazma virított a falon, de nem is egy hatvanas évekbeli veterán. A padlószőnyeg világos barna volt, és a bútorok mind, egy árnyalattal sötétebbek voltak. Több volt, mint otthonos, mintha egy családanya rendezte volna be.
- Grace…- suttogtam. Az Ő keze munkája, ez egészen biztos, és azóta így van a lakás. A kín, mely elöntötte lelkemet, több volt, mint amit el tudna viselni egy halandó, el kell tűnnöm innen, amilyen hamar csak lehet. Miközben elhalványodtam, halottam, ahogy még kiabálja:
- K é r sz t e á t … ?
- Nem- síkoltottam bele a világba, és darabokra szakadtam…
…
Nem tudom, hogy jutottam el a lakásomig, vagy az ágyamba.
Nem tudom, mióta feküdtem ott, vagy hogy, elaludtam e közben. Nappal van e, vagy éjszaka. Eltörtem, akár egy müzlis tál a csempén. Ha sokat jár a korsó a kútra… Túl sokat engedtem magamnak, oly gyermeki voltam.
Miért pont én? Mit rontottam el? Hol? Mikor? Mit tehetnék, a javulás érdekében?
Éreztem, szétesek. Meghalt bennem egy darab Anita, aki hitt még a szerelemben, és a tündérmesékben. Csakhogy a herceg a rossz hercegnőt választotta, és kitart mellette, hiába ette meg a sárkány. Pedig én szeretem azt a sárkányt, meg a herceget is. Csak másképp, az egyik iránt hálát, a másik iránt szerelmet, vonzalmat… gyűlöletet érzek…
Újabb ébredés. Bizton állíthatom, nappal van az én örök éjszakámban. Vajon mennyi idő telt el? Serena már biztos kiakadt. Merry és a lányok megijedtek, még sosem tűntem el úgy, ennyi napra, hogy ne szóltam volna nekik.
Űr… Semmi… A hasamban éreztem a régi Antia darab hiányát, egy nyílt seb, mely, ha csak megmoccansz, elkezd újra vérezni, és te belehalsz a vérveszteségbe. …
Kopp- kopp. Kopp. – nem tudom ki lehet, de ma hoppon marad.
- Anita, itthon vagy?- halottam megy Kitty hangját. Ezek szerint ma péntek van. Két napja vagyok itt, hiszen szerda este… még az emlékezést is megtiltom magamnak. Ami múlt, elmúlt. Röplabda, csajparty. A hopp offolva.
- Vájáá- nyögtem, remélem meghallja. Vajon hogy nézhetek ki? Biztos mint egy vizi hulla és egy szörny genetikai mutációja. Bájos.
- Anita, te vagy az?- Kérdezte Leila.
- Nem, az ikertestvére, aki kannibál, és hat napja nem evett. - csoszogtam az bejárathoz. Hova tűntek a cipőim?
- Szent szalmalevél!- sikkantotta Leila- veled mi a frász történt?
- Már megint valami bunkó pasi, igaz drágám- simogatta meg arcomat Kitty. Én bólintva átöleltem, sírtam volna, de nem maradtak könnyeim.
Ők bevonszoltak a fürdőmbe, úgy hogy nehogy láthassam magam a tükörben. Örök, hű barátnők.
Leültettek a kád szélére, és teliengedték, tettek a vizembe habfürdőt, és meggyújtottak pár levendulás tömbgyertyát. Készítettek ki nekem egy fürdőköpenyt is, két törülközővel.
- Ha kell valami, csak kiabálj angyalom, összeütünk valami kaját, meg Leila leszalad töményért, de itt leszünk- majd magamra hagytak.
Én ilyen lassan, még sosem szabadultam meg a ruháimtól, szinte csigatempó.
Amikor befeküdtem a kádba, hiába próbáltam, nem bírtam ellazulni, a fejem zúgott, a gondolataim olyan gyorsan röpködtek, hogy csak szavakat tudtam elcsípni belőlük. Bármennyire is igyekeztek a csajok, bármennyire is tökéletes lett a fürdőm, számomra hatástalannak bizonyult. Egy jégverem voltam idebent. Csak a legszükségesebbeket tettem meg, mondtam ki.
Mikor már kezdett kihűlni a vizem, gyorsan tettem egy kis sampont a hajamra, hogy ne ragadjon bele a fürdőolaj. Minden levendulás volt. Levendula, levendula gyermekkorom óta a kedvenc virágom…ahogy rendbe jövők, hiába imádom, az összes levendulás cuccomat kidobom.
A jelen, és így a jövő is ment tovább a maga útján- senkinek nem hiányozhattam, hasított belém.
Edward nem szeretett, csak azt hitte. Érezte az szerelmemet iránta, és azt hitte, ez a sajátja. Nem hibáztatom, én vagyok a ludas, hogy nem szóltam neki.
Magam köré tekertem a fürdőlepedőmet, majd a köpenyt is, fejemre pedig turbánként csavartam fel a kisebbik törölközőt, s lassan kicammogtam. Ahogy a lányok észrevettek, beállta a néma csend.
- Anita?
- Köszönöm a fürdőt. – viselkedj emberien, Anita!- ordította a jobbik eszem, ami már az elejétől figyelmeztetett, rossz vége lesz ennek.
- Megyek, felöltözöm, és mesélek, ígérem.
- Éhes vagy, drágám?- szólalt meg Kitty- a kedvencedet csinálom, milánói, Guetta nagyi receptje alapján- mosolygott rám. Most, így belegondolva, igen, több voltam, mint éhes. Farkaséhes, ez lenne a helyes kifejezés.
- Az nagyon jó lenne, köszönöm- erőltettem mosolyt. Ha másért nem is, a lányok miatt muszáj összeszednem magam, nem érdemlik ezt meg.
- Készítettem neked ki ruhát. Kényelmesebb, mint az a hülye kosztüm, amit állandóan viselned kell.
- Szeretem a kosztümjeimet.
- Tudjuk- mosolyogtak rám, mi lenne velem nélkülük? Lassan vánszorogtam be a szobámba, ahol az ágyra volt terítve egy lila tréning gatya, és egy fekete top, hozzá egy sportmelltartó. Nem tudnám megmagyarázni miért, de fogtam a nadrágot, és apró, kicsi darabokra szaggattam, majd kivettem egy feketét és azt vettem fel. A volt- nadrágot beledobtam a fém szemetesbe, és kivittem a lányokhoz. Épp a horror filmek között válogattak.
- Ez meg mi?- bökött a fejével felém Leila
- Nadrág. Volt. - nagyon nem értették- Lila volt, olyan lila, mint…- mint a szeme a csók után- mint az ing, ami rajta volt szerdán.
- Te szerda óta itt vagy?!
- Nem kell a hegyi beszéd, igen, azóta így és ilyen vagyok. Kérlek, ne firtassuk.
- Megyek, megnézem a konyhát- sietett ki Kitty, mi pedig leültünk kiválasztani a ma esti filmet.
- Leila, olyan rég nem táncoltunk- néztem kérdőn barátnőmre. Mosolya egyre szélesebb lett, majd hirtelen felpattant, és az egyik party CD-t előkapva a polcomról, gyorsan berakta a hifibe, és maximális hangerőt adott. Én ott ültem a széken, és néztem, ahogy barátnőm táncolni kezd, nekem sem kellett sok, felálltam, de hiába próbáltam, nem éreztem a zenét.
- Mi ez, ovibuli?- üvöltötte Kitty, majd a kezünkbe nyomott egy egy gin tonicot, amiből én rögtön egy nagyot kortyoltam. A pia hatására eltűntek a korlátjaim, pedig csak a poharam felét ittam meg. A zene irányította a testem, és kitáncoltam magamból mindent, Edwardot, Camillát, reményeimet, álmaimat. A fájdalmat.
Mikor a Cd véget ért, mi nevetve rogytunk a parkettára, és így maradtunk, ki tudja mennyi ideig, míg egy hatalmasat nem korgott a hasam.
- Behozom a kaját- pattant fel Kitty. Nem sokszor fordult elő, hogy ennyire kiakadtam, ez volt a második ilyen alkalom, de a lányok mégis tudták, mire van most szükségem. Ameddig Kitty behordta a kajákat, én Leilát néztem. Vajon mikor tűnik fel, hogy nem öregszem? Nekik már megjelentek az első ráncaik, Leilának van egy hapsija, akivel ha minden jól megy… nos el tudja képzelni az életét.
Leila Kitty teljes ellentéte volt. Míg Kittynek sötétebb tónusú a bőre, fekete a szeme, és sötétbarna a haja, addig Leila világos barna és szürke a szeme. Testalkatilag mindketten ütőjátékosok, míg én inkább feladó poszton szoktam játszani.
A TV előtt terítettünk meg, és megegyeztünk, hogy megnézzük a Kaptár összes részét, Leila pasija most töltötte le a negyedik részt, 3D nélkül, így azt is végre láthattuk. Végig kommentáltuk az egészet, majd Kitty az utolsó rész vége felé felállt, s kisétált a táskájáért.
- Ezt vedd, be lefekvés előtt- nyújtott nekem oda egy levél gyógyszert.
- Ez mi?
- Gyógynövényes nyugtató, vény nélkül kapható, nyugi, nem a dilidokim írta fel- legyintett- de a rossz álmokat elűzi, ha iszol hozzá levendulás nyugi teát. - Leila nem szólt semmit, de bólintott.
- Hát, jó, köszönöm- vettem el- lehet, hogy szükségem lesz rá- mosolyogtam rá.
- Megpróbáltam elintézni, hogy itt aludhassak- mondta Leila- de ma este Danielnél alszom, mert holnap reggel hajnalban indulunk…
- Hová?- kíváncsiskodtam
- A szüleihez.- mi erre hangosan sikoltozni és tapsolni kezdtünk.
- Mit viszel?
- Miben mész?
- Meddig maradtok?
- Mit veszel fel?
- Milyen bőrönddel mész?
- Hol laknak?
- Ácsi, álljatok le, nyugi!- emelte fel védekezően a kezeit, de ő is vigyorgott, hát igen, bármi történik veled, a föld forog tovább, és téged ott hagy, egyedül.
- Az apja szereti a régi könyveket, így vettem neki egyet, egy első kiadású Orwellt. Anyukájának egy gyors salátás receptfüzetet választottam, a húgának pedig egy sminkelési tanácsokat osztogató könyvet, amit nálad vettem Anita- mosolygott rám.
- Miért nem szóltál- háborodtam fel- odaadtam volna beszerzési áron.
- Most már mindegy- legyintett- jó így.
- Nos, mi akkor lassan mennénk, holnap munka van mindenkinek.
- Ne is mondd, mit fog szólni a főnököm, két napra teljesen eltűntem - ők erre csak támogatóan átöleltek, majd lassan búcsúzkodni kezdünk.
- Mikor látunk, drága?- szorított magához Kitty
- Hamarosan, hamarosan- simogattam a hátát, majd lassan bezártam utánuk az ajtót. Egyedül vagyok, megint. S Lassan a lányokkal is meg kell szakítanom a kapcsolatot, hülye ráncok.
Gyenge vagyok, de a könnyeim elfogytak. Lassan odasétáltam a hifihez, és beraktam a kedvenc zongora darabjaimat tartalmazó válogatásomat, közben melegítettem magamnak még egy adag milánóit, se állásom, se pasim, akkor legalább jóllakott legyek. Leheveredtem a kanapéra, és újság olvasás közben ettem meg az újra kihűlt maradékot, egy kicsit hagytam holnapra, ha másnapos lennék. A zenét lehalkítva tértem nyugovóra. A nyugi teámat szürcsölgettem épp, mikor megcsörrent a mobilom.
Az egész házat körbejártam, mire rájöttem, hogy a kosztüm felsőm zsebébe tettem utoljára, ami a szennyes kosárban van. Már épp vége lett a számnak, mikor megtaláltam.
- Igen- kissé lihegtem,mert futva tettem meg a távot.
- Kinyitnád?- a rég nem halott hangra, nagyot dobbant a szívem…
2010. december 11., szombat
:(
Egy szakítás után bizonyos utcák, helyszínek, sőt egyes napszakok is tabunak számítanak. A város érzelmi aknákkal teli, elhagyott csatatérré válik, nagyon kell vigyázni, hová lépsz, mert könnyen miszlikbe szaggathatod magad.
<3
<32010. december 8., szerda
16. fejezet
16. fejezet
Meredith
Éreztem, egyre kevesebb erőm lesz ellenkezni, a falhoz lökött, tudtam, sokkal erősebb, mint fizikailag, mint metafizikailag, sokkal tapasztaltabb tündér volt, mint Edward vagy Jess.
- Héj, baby, ne add fel- szemében fekete tűz lobbant, és a maradék emberisége is elhagyta. Én próbáltam még egy energianyalábot küldeni felé, de a maradék erőm csak arra volt elég, hogy összeroskadjak a szobasarkába.
- Adam!- zokogtam, és éreztem, ahogy újabb lávanyaláb közeledik felém, miért? Miért pont én? Mit tettem? Anyu, segíts! szorítottam össze a fogam, készülve a következő tűzlöketre.
Egyszeriben megszűnt a forróság, amit a láva okozott, és friss levegőt éreztem magam körül, lassan kinyitottam a szemem, és láttam, hogy egy buborékban vagyok, ami visszaveri a lávát, melyet felém küldtek.
- Nahát, nahát, MerryMary, végre mutattál nekünk valamit- tapsolt egyet valaki az ajtóból,ezt a hangot ismerem, ez Ő. Akivel annyit álmodtam, akivel… akit, valamilyen módon, de tudtam szeretni… ?
Ő hogy kerül ide?!
- Mi ez rajtad, édesem? – miközben ezt mondta, átnyúlt a buborékomon, és felsegített, hogy jobban megnézhessen, majd körbeforgatott, s én nem mertem ellenkezni.
- Hol hagytad a csizmádat? Segítek felöltözni, jó?- most először láttam meg az igazából arcát,nem takarta bűbáj, vagy varázs. Az egyik fele, tökéletes volt de a másik, egy roncs, tele volt égési sérülésekkel, de még így is gyönyörű volt. Szőke haja volt, majdnem fehér, de a szeme, az maga volt a pokol, a tábortűz kékjei, pirosai, narancssárgái és fehérjei táncoltak velem szemben, és tudtam, a legrosszabb helyre kerültem, amit valaha gondolhattam volna. Majd magához rántott, s felfelé kezdte húzni a toppomat
- csak előbb levetkőztetlek- s szemében férfias láng lobbant, a birtoklás tüze.
- Bonzó - intett eddigi társaságomnak, kérlek, hagyj minket magunkra. -A megnevezett férfi, akin nem volt más, mint egy bőr nadrág, kissé meghajolt, majd egyik pillanatról a másikra, kutyává változott. Sátáni kutyává. Így már érthető az állatiassága. Fogva tartóm megragadta a pucér hátamat, és vadul csókolni kezdett, és én nem tudtam ellenkezni. A csók vad és követelő volt, nem olyan, mint amit megszoktam Tőle. Vagyis nem tőle, hanem attól, akit belé képzeltem, aki kihozta belőlem mind azt, amit más nem tudott volna. A szoba közepén álltunk, és éreztem, ahogy férfiassága a hasamba nyomódik, tudtam, mi lesz ennek a végkifejlete. Hirtelen megszakította a csókot, és mögém került, karjai bilincsként zárultak körém.
- Kapsz öt percet, hogy összeszedd magad, a ruháid itt vannak- mutatott egy szemetes zsákra- most már nem menekülhetsz tőlem- nevetett fel. – Mindennap addig fogunk kínozni, míg az összes varázserőd meg nem nyilvánul, és át nem állsz a mi oldalunkra. Ha ellenkezel, játékszere leszel egy kis ideig a kutyáimnak. - ekkor hajamnál magához rántott, és a falhoz nyomott, úgy suttogta a fülembe.
- Te lehetsz a hercegnőm, Mary- csókolta végig a nyakamat- csak egy kicsit bírd ki, hisz téged úgy sem szeret senki, csak én- és egy utolsót lökött magán, hogy akarva akaratlanul és érezzem, mennyire ki van rám éhezve. – Öt perc, Marym.
Ahogy becsukódott az ajtó, én összeroskadva, némán zokogni kezdtem, és imádkoztam, legyen már vége. Túl sok dolog történik velem, mióta tündér lettem. Adam… vajon hol lehet?
- Adam, segíts- suttogtam bele a sötétségbe. Mit tegyek? Nem akarom, hogy megint megkínozzon Bonzó, vagy akárki más. Lassan felálltam, és a zsákhoz sétáltam. Találtam benne egy térd fölé érő fekete bőr csizmát, egy francia bugyit, hozzá való melltartóval, egy fekete toppot, egy fekete farmer miniszoknyát, pár kést, combra és csuklóra csatolható tokokkal. Felvettem őket, mind, közben undorodtam magamtól. Mennyi idő telhetett el, mióta Ő kiment? Biztos több, mint öt perc.
A zsák alján találtam még egy hajgumit is, amivel össze tudtam fogni a hajamat. Ezek mindenre gondoltak? Akaratlanul is felnevettem, majd gyorsan folytattam a néma öltözködést.
Amikor pont végeztem, kopogásra lettem figyelmes, majd kinyílt az ajtó, és Ő állt előttem.
- Marym, gyönyörű vagy! Kényelmesebb, nem igaz?- én csak bólintottam. Ő oda rohant hozzám, és hajamnál fogva hátra rántott.
- Igen, kényelmesebb, ismételd- ordított.
- Igen, kényelmesebb, köszönöm- enyhített a szorításon,
- Nagyon okos kislány vagy, ha nem akarod, hogy a kutyáim végig dugjanak, gyorsan tanulsz, és okos is maradsz, persze a legnagyobb csendben.
- Igyekezni fogok- préseltem ki a fogaimon keresztül.
- Nos, Mary, ez a te szobád, majd szépen lassan berendezkedsz itt, nálunk. A bilincsek azért vannak, hogy a kutyák tudjanak veled játszani, ha rossz és buta vagy, de te biztos okosabb leszel. Gyere utánam, folytatjuk az edzést.
- Igenis- követtem, de visszakaptam a fejemet, mert megláttam egy pillanatra Adam körvonalait,s a szívem összeszorult, ledőlt bennem az utolsó védőbástya is, egy nyílt seb voltam, semmi más, egy gép.
- Adam… menekülj- suttogtam bele a sötétségbe, mielőtt Ő rántott volna egyet a karomon, hogy igyekezzek.
Végig sétáltunk egy ablaktalan, nyirkos folyosón, majd fellépcsőztünk egy toronyba.
- Mary, ez itt Giselle, ő lesz itt, a kebelbarátnőd és kiképződ- mutatott rá egy nálamnál kicsivel fiatalabb lányra- kegyetlen egy nőszemély, ne húzd ki a gyufát. - majd kisétált a kör alakú teremből.
Gisellen egy sötétkék estélyi ruha volt, bakanccsal, mindenhol késekkel, a kezén pedig egy számszeríj.
- Öhm- kezdtem bele- hello, Meredith vagyok- ha vele jobb kapcsolatot tudok kiépíteni, nagyobb az esélye a szökésnek, vagy legalább az élve maradásnak.
- Tudom. - alig nézhetett ki többnek, mint tizenöt, de a tekintete elárulta az igazi korát. Ahogy ezt a szót kimondta, felém dobta az egyik tőrét, és nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy ne a vállamba fúródjon.
- Sosem képeztek ki rendesen- nevetett- majd most, ne hogy azt hidd, barátnők leszünk. Itt, ezen a helyen csak a politika az úr, senkiben sem bízhatsz meg, semmikor. - sétált engem körbe. Végülis, egy kis gyakorlás nem árthat, nem, nem szabad gondolni arra, hogy hosszabb időt töltök itt el, jön Anita, Edward vagy akár Serena, és kiszabadít, és amúgy is, ez egy álom, s mint mindig, most is felfogok ébredni.
- Gyerünk Meredith, mire vársz?- incselkedett tovább Giselle, fehér, hosszú haja keretbe foglalta ördögien vigyorgó arcát, tévedtem, vele sem lesz jobb a kapcsolatom. Én megpróbáltam felkészülni késeinek támadására, de erre mágiával jött ellenem. Éreztem a levegőben a varázslat izzását, de az agyam ezt nem fogta fel időben, így váratlanul ért az energiája. Ő nem tűzzel támadott, ahogy Bonzó, hanem elektromossággal, így a nyirkos falak mind végig vezették a termen, nem volt menekvésem, hátulról ért, és ezernyi kis kisülést éreztem a hátamban, a szerveimben.
- Nem akarlak egyből megölni, támadj!- kiabált rám, én összeszedtem a maradék erőmet, és kilőttem felé egy energia nyalábot, közben, hirtelen a jól ismert buborék képződött körém, de most ez halványan, kéken izzani kezdett, erősödött, ahogy az akaraterőm is. Sajnos a támadásom nem érte felkészületlenül, s simán kivédte, de többször nem támadott, csak hárította a felé irányuló mágiámat. Nem lesz ez így jó. Ez ment még legalább fél órán át, de én nem adtam fel, de kezdtem fáradni. Ekkor ő hirtelen szemtől szembe használta a varázserejét, közben két kést is felém dobott, a kezemben lévő erővel valahogy lelassítottam a késeit, közben a védőpajzsomra koncentrálva, eltérítettem az elektromosságot.
- Egész jó- majd tapsolt egyet, s megjelent egy Bonzóhoz hasonló figura- Vidd vissza, egész jól elszórakoztunk, nem igaz, Mary?
- Miért hívsz így?- kérdeztem, előbb járt a szám, minthogy végig gondolhattam volna, ez meggondolatlanság volt, s ez rögtön tudatosult bennem, ahogy visszapillantottam Gisellere.
- Itt te nem kérdezel- vicsorgott rám- Mary, vagy jobban tetszik a régi neved, Camilla?
- Az én régi nevem Meredith Rose Blake- ráncoltam a szemem. Erre ő felnevetett és intett, hogy menjünk. Kísérőm a karomnál fogva visszavezetett, menet közben némán ballagott mellettem.
- Hogy hívják?- suttogtam, s reméltem, nem úgy reagál, mint Giselle.
- Artido, szolgálatára- biccentett.
- Ön is…- nem mertem befejezni
- Kutya vagyok-e?- sandított rám- Igen, az vagyok, s ha jót akar magának, nem kérdez többet Giselletől.
- S Öntől?
- Inkább.
- Miért hív mindenki Marynek meg Camillának?
- Ön neveztette magát MaryMerrynek, amikor találkozgatott Urunkkal, és a célunk az, hogy a régi életéből maradjanak emlékei, hogy magától jöjj rá, ott csak kihasználták.
- Ez, ez nem igaz!
- Ki az, aki nem a hatalma miatt volt önnel jóban?
- Sokan, a kiképzőim, a barátaim…
-A társa? Mikor látta utoljára Elizát?
-Rég..- nem tudom miért válaszoltam neki őszintén.
- Mióta olyan hosszú időre kiütötte magad, mindenki félt öntől, azért volt mindig őrizet alatt, erre még nem gondolt? A Camilla pedig az eredeti neve, hiszen Ön a trón várományosa, vagy ezt sem mondták el?
- Ez, ez nem lehetséges- a könnyeim már égették a szememet, a torkom olyan szűk és száraz lett, hogy egy teaédeske sem csúszott volna le, ez nem lehet, nem én vagyok Camilla, és nem féltek tőlem… Anita szeme, ugrott be hirtelen, akkor, mikor először találkoztunk: félelmet tükrözött…
- Csak gondolkozzon el rajta, Mary- majd kinyitotta előttem a „szobám” ajtaját, belökött rajta és egy nagy csattanással becsapta. A fejemben ott visszhangzottak a szavai…
A napok tovább peregtek, álmaimban Adammal való találkozásaimat láttam viszont, vagy újakat képzeltem el, többet adott azon az egy délutánon, mint amire gondolni mertem volna, egy láthatatlan kapocs alakult ki köztünk, mely a viszonyainkból kifolyólag, mindent kibírt, szeretet, gyűlöletet, veszteséget. Néha hallottam a hangját a fejemben, s csak reménykedni tudtam, ez nem hallucináció, s hogy ő is hall engem.
Gisellével való találkozásokat egyre jobban bírtam, bár a meglepetés erejével még sosem tudtam élni, de Ő akinek nem tudom a nevét, egyre büszkébb rám, ezzel párhuzamosan egyre kegyetlenebb velem Giselle. A Kutyák már nem egy rabnak tekintenek, hanem egy velük körülbelül azonos szintű lénynek, lemondtak arról, hogy az övüké lehetek. A „szobám” egyre otthonosabb, már ha lehet így fogalmazni egy dohos pincehelyiség esetében. Amikor épp nem edzenek, magányomban rajzolgatom a földbe az újabb taktikákat Giselle ellen. Naponta háromszor mehettem ki a mosdóba eleinte, mos már szinte szabad ki-bejárásom van. Ruhatáramban kétféle darab uralja, kisestélyik és miniszoknyák, kizárólag bakancsokkal és különböző méretű törökkel, fegyverekkel. Tudtam, ha életben és épen akarok maradni, engedelmeskednem kell nekik.
_- Mary, gyere, kezdődik a reggeli rutin- szólt be Artido, én gyorsan felkaptam a vállra csatolható késeimet, és befűztem a bakancsomat. Ma egy sötétkék spagetti pántos ruhát vettem fel, ez mindig tetszett Neki, majd siettem Artido után.
A nagyterem gyertyával világított vályog falaira vetült árnyékokon látszott, ki Kutya, és ki tündér, hiszen az árnyékuk elárulta őket. Ő feláll a pódiumra, és elkezdte lelkesítő beszédét, amit minden reggel megtesz, majd a felsőbb vezetők jelentést tettek neki.
Én a jobb oldalán, hátul álltam, és reménykedtem, semmi olyat nem teszek, amivel magamra vonnám a figyelmét. A második eligazításon nem voltam ilyen óvatos, és ez több mint tíz óra plusz Giselle-t jelentett, Bonzó jelenlétével megspékelve. Nem volt épp kellemes, a kezemen lévő égési sérülés azóta emlékeztet arra, mikor (nem) kell megszólalni.
A napok teltek, és én a reményem, hogy ez „csak” egy álom, kezdett szertefoszlani. Biztos voltam abban, hogy a valóságom része volt Serena és birodalma, Adam, és a konfliktusunk, eszembe sem jutott, hogy az álmom álma lett volna a Vele való találkozásom. Amikor még semmiről, semmit nem tudtam, álomként éltem meg Anitáékat, és Őt is, de így nyilvánvalóvá válik, hogy sajnos, ő is a valóságom része, ami arra enged feltételezést, hogy nem fogok felébredni, hogy ez nem egy újabb rossz álom. Ha pedig már a spekulációknál tartunk, itt vagyok egy hete, és az Adammal való álmokon kívül semmi nem mutat arra, hogy keresnének, hogy… érdeklem őket. Én voltam a hibaszázalék, lemondtak rólam, mindenki… ?
- És ,most, kedves egybegyűltek, hadd mutassam be, birodalmunk legújabb tagját, Maryt- éreztem, valami történik velem, hallottam, hogy reagálnom kellene a hangjára. A mindig mellettem álló iker hölgy egyike Tüzes vagy Vizes oldalba bökött, és suttogni kezdett a fülembe:
- Mary, te jössz!- és meglökött hátulról. Ő rám nézett, és amikor nem látta más, a szeme lángba gyulladt, jelezve, hogy ha nem leszek okos kislány… akkor bajban vagyok.
- Csak óvatosan- suttogta, majd az ambó elé kísért, és keze végig a kezemen volt.
- Üdvözletem- próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra- ez, hatalmas, hatalmas megtiszteltetés, és csak hálával tartozhatók- ott volt előttem egy papír, aminek a tetején az áll: Mary, a szövegem, néha, néha belepillantottam, de a nagy részét rögtönöztem, tudom, hogy ez a jövőben fájdalmas lesz, de ennyi jár nekem is.
- Sajnos, a toalettem, nem épp, alkalomhoz méltó, de be kell vallanom, engem is váratlanul ér- gyors és hideg kacajom a csendbe hasított, ugyan abban a pillanatban az Ő körmei is az enyémbe.
- Hatalmas hálával tartozom Gisellenek, és Urunknak- olvastam fel, jobb a békesség- hogy kimentettek, abból a világból, még egyszer köszönöm- léptem hátra, és gyorsan kezet fogtam az engem körülvevőkkel. Ez zárta a mai reggelt, mindenki ment a maga dolgára, gonoszkodni.
- Volt pár hiba benne, kedvesem- ragadta meg a vállaimat, majd karon ragadott- de okosan álcáztad, nos, akkor Giselle, kérlek, folytassátok a bemelegítést, adott át kínzómnak, majd párbeszédbe elégedett pár nemessel.
- Mary- kiáltott rám Giselle, azt gondoltam, a megszokott nála a gyűlölet tetőpontja, tévedtem, határtalan az érzelmi skálája ez ügyben.
15. fejezet
15. fejezet
Adam
Bemenjek? Ne menjek? Két napja nem épp jó viszonyban váltunk el egymástól, majd Anita is eltűnt, Edward meg egy élő zombi lett. Mark nem hajlandó véleményt nyilvánítani, Emmáról nem is beszélve.
Igaza van Tristannak, túl kell lépnem azon, hogy ki is ő. A „testvérem”, és segítségre van szüksége. Léptem egyet az ajtaja felé, és gyorsan kopogtam kétszer hármat, majd visszaoldalaztam az eredeti helyemre. Tizenkét órás műszak, kettesben, vele. Megölöm Sophiet…
„… - Adam, szeretsz?
- Mi kéne Soph?
- Luccal elmennénk színházba, és szóval… beugranál helyettem?- kérdezte boci szemek, vajon tükör előtt gyakorolja?
- Ha egy hétig békén hagysz, igen- sóhajtottam, semmiképpen nem jövök ki ebből jól.
- Annyira örülök- ugrott a nyakamban- akkor ötkor találkozunk Rosienál- arcom láttán rögtön magyarázkodott- jaj, azt nem is mondtam, - legyintett- rá kéne vigyázni, és utánam úgyis te jönnél…szóval gondoltam,öhm, szeretlek öcsi- túrt bele a hajamba, majd elrohant… .”
Szóval így kerülök ide, a Meredith Rose feliratú ajtó elé, és várom, hogy az a nő nyisson nekem ajtót, és invitáljon be, akit a legjobban elítélek, és akitől irtóra tartok.
Miért nem nyit ajtót, már harmadszorra dörömbölök.
Tristan szerint, azok csak álmok, és az álmairól az ember nem dönthet, nem tudja őket befolyásolni. Szerintem nem így van. Tisztában kellett hogy legyen, azzal, mi is történik valójában. Persze, majd pont valószínű, hogy egyszer csak felbukkan egy olyan valaki, aki:
rosszhírű kocsmákba jár,
a származása ismeretlen,
és milyen furcsa, az ereje többszöröse, mint például Sohpieé, bár nem tudja használni,
mind erről nem tud, jah és nem is tehet,
megőrjít már a puszta látványa is, amit nem tudok minek beazonosítani.
Ezt mind csak egy szóba lehetne tömöríteni: bájos… .
Ő a kis árva, akit befogadott rögtön mindenki. Jah és persze vonzó is, amiről nem tud, természetesen. Egy apáca..Ccc..
De, tegyük fel, ha mindez igaz, akkor nem nekem kell annak lennem, mint a párja, aki a legjobban támogatja? Ha másért nem, hát magam miatt, kell, hogy fejlődjek, hogy ne hozzak szégyent a szüleim emlékére és a nővéremre.
Miért nem nyit ajtót, mi baja lehet?
- Meredith, Adam vagyok!- kiáltottam. Csoszogás, halk hümmögések, majd egy szék csikorgása és egy káromkodás.
- Pillanat- hallottam odabentről, majd lassan kinyílt az ajtaja.
- Bocsi, épp aludtam- hümmögte- Jessnek meg el kellett rohannia, hosszú, ne kérd, hogy elmeséljem- legyintett, majd jobban kinyitotta nekem az ajtót, gondolom célzásként, hogy menjek beljebb. Nagyon diplomatikus, még mindig haragszik rám, pedig ő kezdett el hisztizni a hülye tea miatt, én próbáltam kedves lenni vele. Most nem az a rózsaszín- álom pizsama volt rajta, hanem egy melegítő nadrág egy toppal, felette pedig egy fürdőköpeny.
- Hogy vagy? Visszahoztam a cuccaidat. - legyél kedves, mosolyogj, még 11:56 perced van hátra.
- Meg vagyok, sokkal jobban- egy halvány mosoly mellett visszadőlt a díványára, én pedig a fotelba, ami mellett ültem a múltkor.
- Megbarátkoztatok végre?- nevetett
- Tessék?
- A fotel, amikor utoljára voltál itt, nem ültél bele, bár nem értem, miért nem. - pirult el. Direkt csinálja, tudja, hogy ahányszor ezt teszi, a szívem gyorsabban kezd el verni?
- Lényegtelen. - ő meghökkenés nélkül váltott témát.
- Éhes vagy?- pattant fel. Még mindig nagyon sápadt volt, pedig már két napja felébredt- csinálok ebédet, vagy vacsorát…hány óra van?- ráncolta a homlokát, mire hirtelen és nagyon hangosan elkezdett csörömpölni és rezegni valami a sarokban, mire ő gyorsan oda futott, hogy lenémítsa.
- Mi?! Már délután NÉGY?! – háborodott fel- soha, soha többé nem veszek meg semmit sem, csak azért mert rózsaszín és bolyhos. - arcom láttán elpirulva folytatta- délre állítottam be ébresztőórát, egyszer Jess felébresztett, de azt nem mondta, hogy mennyi az idő..- halkult el a hangja. Haja szanaszét állt, zöld szeme, mely máskor csak úgy világít, még aludt, de a sötét haja, és a fekete felső még így is jól kiemelte. Meg kell hagyni, még így is sokkal jobban néz ki, mint a korabeli lányok.
- Öhm, ha tojást csinálok, az jó? Éhes vagy?- kérdezte félszegen- nem vagyok egy konyhatündér, de..
- Tojás jó lesz.
- Hogyan?
- Mondom, köszönöm, jó lesz- artikuláltam.
- Nem úgy, hogyan kéred?- tiszta idiótának nézhetett, volt is miért.
- Jah, öhm, bocsi, mindegy.
- Tükör? Szalonnával és pirítóssal?- én csak bólintottam, ő reggelizik mert most kelt fel, én meg azért, mert már üres a hűtőm.
- Amíg főzők, körbenézhetsz, ha akarsz…tegnap raktam rendet, van pár egész jó könyvem is.. - pirult bele megint, és fordult is ki a konyhába. A kezeit olyan sebesen tördelte, hogy hangja már egybefüggő, monoton hangnak hallatszott.
- Köszi,öhm szabad?- mutattam a hifije felé, ő egy intéssel jelezte beleegyezését. Benyomtam a Play gombot, és elindult egy válogatás CD. Az utolsó előtti számra tekertem, általában azok a legjobbak, szakmai ártalom. Hiányzik a régi munkám, bár még néha- néha besegítek, az edzések miatt nem sokat tudtam lent lenni.
- Blood and Chocolate - szólt mögülem, az ajtó félfának dőlve nézett. Közben lecserélte a köpenyt egy kék pulcsira, melynek az újjai jóval hosszabbak voltak, mint a keze, és inkább volt férfi viselet, mint neki való.
- Lose Control- ismertem én is, egyik nagy kedvencem.
- Láttad a filmet?- kérdezte, majd lassan odasétált az egyik falához, ami végig volt rakta könyves polcokkal, különböző magasságokban, és levett egy régi kötetet.
- Itt van az eredeti, ha érdekel- nyújtotta oda- bár angolul van, de mindenhol van lábjegyzetben egy kisszótár.
- Köszönöm- vettem el, tényleg érdekelt az eredeti történet is. Ha jól emlékszem, ez egy farkas kolóniáról szól és Romániában játszódik. Egy képregény rajzoló srác összeismerkedik egy farkas lánnyal, amit nem néznek jó szemmel a fajtársai. Ebből persze bonyodalom lesz, majd a jó győzedelmeskedik. Tipikus love story.
Közben Meredith visszament a konyhába, lassan már érezni lehetett a szalonna illatát, addig én körbenéztem a lakásban.
A nappaliban az egyik falat a kandalló, a másikat pedig könyvek foglalták el, a vele szemközti pedig egy hatalmas erdő bejárata volt látható, ahogy a zöld rét, átvált a sötétebb tónusú erdőségbe, egyszerűen gyönyörű volt. Bezzeg az én szobám, önkényesen egy holdfényes este égboltját mutatja, mely tele van csillagokkal, mindezt a mennyezeten. Állandóan.
Merry fürdője, tipikus kamaszlány berendezéssel rendelkezett. Hajkiegyenesítő, hajgöndörítő, hajszárító több fajta fejjel,ilyen balzsam, olyan krém, tusoló és kád is volt, egy hatalmas tükörrel a mosdó felett, és volt egy külön helyiségben lévő a WC is, mindez mályvaszínben és törtfehérben.
A hálója maga volt a romantikus regények hercegnő lakának másolata, volt itt minden, az ágy fejrészénél egy vékony tüll anyag hullott alá, amin apró csillogó csillagok voltak, az ágya mellett egy bordó- fekete öltöző állvány, a mellett egy sarok asztal, aminek az egyik felén pipere holmik és egy tükör volt, míg a másikon tancuccok és egy laptop, egy mp3 hangfalakkal, pár fénykép és plakát a falon, illetve egy grafika egy házaspárról és a kislányukról. Itt is volt egy falnyi állópolc, a legtetején mindenféle kütyük, a többin a változatosság kedvéért, könyvek. Volt egy kis ablaka is, mely egy napsütötte tisztásra nézett ki, amelyen vagy száz pillangó repdesett virágról virágra. A hálóból nyílt egy kis helyiség még, ami egyszerre volt szekrény és titokszoba is, mert volt egy beugró része, ahol egy hatalmas napsárga párna volt, egy fél doboz csoki kíséretével. A fal, ahogy a szobában is, halvány rózsaszín volt, és a párnán egy fehér, hosszú szőrű macska igen ellenségesen nézett rám. Kölcsönös a szeretet.
- Adam, merre vagy?- gyorsan kirohantam, nem akartam kellemetlen szituációba keveredni, és mire odaért, én pont a könyvespolc elé értem.
- Ezeket, itt mind- mutattam körbe- olvastad?
- Nagyrészt, igen- bólintott- de vannak, amik kifognak rajtam- nevetett, és végig simított a polcon- Itt van például ez- mutatott egy vaskós könyvre- legalább tízszer álltam neki, de… mindegy is..- megint zavarban volt.
- Találkoztál Laraval?- nézett rám hirtelen
- Az ki?- lassan két hónapja itt vagyok, de Lara nevű lánnyal még nem ismerkedtem meg.
- Világos hajú, hatalmas zöld szemei vannak, kicsit öregecske már…- itt már vigyorgott, majd a gonosz macska kifutott a szekrényből, Meredith pedig gyorsan felkapta, és elkezdett neki gügyögni. Ellen a hasával, ez meg a macskájával. Inkább lennék hangya, mint gügyögő csaj.
- Szóval ő lenne az- vigyorgott
- Ki?
- A macskám, Lara- majd felém fordította, és megláttam azt a két zöld szemet, ami Merrynek is van. Nah ez sokkolt. Meredith nézett vissza rám. A két lény teljes szinkronban volt, mintha… két test, egy lélek. Valami nagyon nem stimmelt ezzel a macskával, hiába rebegtetik mindketten felém a szempillájukat. Ez a macska vagy varázserővel bír, vagy…nem tudom. Egyszerűen szinkronban voltak.
- De…- nem, nem értettem.
- Egyszer csak itt ült az ágyamon, mikor állandóra beköltöztem, s amúgy is szerettem volna egy cicát, gyönyörűek a szemei, - sóhajtott- bárcsak nekem is ilyenek lennének, de ezek…- mutatott a sajátjaira- de, ezek ilyen fakók…- merengett el a semmiben, majd hirtelen, mintha, most ébredt volna, kipattantak a szemei- Jah amúgy azért jöttem utánad, hogy gyere, tálaltam.
- Köszi- de még mindig a macskát bámultam, megbabonázott, ugyanaz a fény…
- Látom megkedvelted- nézett ránk vissza.
- Mer, te milyen állati alakot tudsz felvenni?- kérdeztem tőle hirtelen.
- Öhm… még sosem próbáltam, nem, nem tudom- bizonytalanodott el.
- Majd egyszer megtanítalak, hogy kell, jó?
- Ühüm.- még mindig nem bízik bennem, ami valljuk be, érthető. Utána sétáltam a konyhába, ahol volt egy kerek asztalka,két székkel, az egyik napsárga a másik világos lila volt, kézzel festett virágokkal. Az asztalon volt minden, mi szem- szájnak ingere, tükörtojás, szalonnával, sonkával, paradicsom, paprika, uborka, olajbogyó, tejföl, barna kenyér és egy kancsó tea citrommal és mézzel.
- Ha kérsz még valamit, szólj- pillantott rám- van édeske is, meg cukor, meg citrompótló, meg citromlé…- halkult el a hangja- Jó étvágyat- teljesen belepirult, és én ezt nem tartottam rossznak, sőt, imponált.
- Köszönöm, így jó lesz .- Így telt a reggeli..feszengve.
- Öhm, figyelj- köhintett egyet- arra gondoltam, hogy, szóval hogy kimehetnénk egyet sétálni, olyan rég nem voltam sehol. S dumálhatnánk is, hiszen társak vagyunk, bármi is legyen erről a véleményünk…
- Legyen- ültem fel a földről, szeretem ezt a szőnyeget, olyasmi, mint ami régen volt otthon.
- Adam- nézett rám kérdőn.
- Igen?
- Te nem érzed?- szeme a szobát cikázta, mintha valami kiugorhatna a sarokból.
- Mit?- kezdtem megijedni.
-Áh, semmi, csak egy kicsit- ásított- álmos vagyok…Biztos a vacsora miatt… - bárhogy küzdött, a szemei lassan lecsukódtak. Először gondolkoztam, hogy hozok neki egy plédet, de valami nem stimmelt vele, olyan gyorsan aludt el, mintha elájult volna…Én gyorsan odaugrottam hozzá, szólongatattam, hiába. Lassan halványodott el, és én nem tudtam mit tenni, elvesztem…
” hiszen társak vagyunk, bármi is legyen erről a véleményünk…”
-Merry!! üvöltöttem, s visszhangzott a fejemben. Mi a véleményem? Mi?
A társam, felelősek vagyunk egymásért. A társam, az egyenjogú felem. Társ…Akkor tudatosult bennem, hogy nem, nem hazudhatott, ő jó, mindig mindenbe belepirul, küzd magában, valami ellen, ami nem ő…ő még tud szeretni és hinni. Fontos nekem, mert ő az én társam, én pedig az öve. Meredith, Meredith, hol vagy? A föld megnyílt alattam, a tudatom elvált a testemtől, másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy hol lehet, mi lehet vele, meg akartam találni, vigyázni rá, egy olyan emberre, akit ronccsá tettem, és most minden erőmmel jóvá akarom ezt tenni.
- Meredith…
- Adam, Adam, itt vagy?- halottam a fejemben a hangját.
- Meredith?
- Gyere utánam, kérlek, félek…- de, de hogyan?
- Csak gondolj rám, erősen koncentrálj, s megtalálsz… nem sokáig bírom… hívnak…itt vannak értem, Adam!- Meredith, Meredith, ne hagyj egyedül, hol vagy?
Éreztem, ahogy egyre jobban távolodik a tudatom a valóságomtól, ahogy arra gondoltam, ahogy rám mosolygott, még az „első„ találkozásnál, amikor még nem tudtuk egymásról hogy már találkoztunk az ő másik világában. Amikor könyörgően nézett rám, hogy segítsek neki. Amikor tönkre tettem, és éjjelente csak néztem őt, ahogy alszik, és nem ébred fel, feltettem magamnak a kérdést, mit tennék, ha nem ébredne soha többé fel? Arra sem éreztem magam méltónak, hogy bent legyek akkor amikor ébredezik. Majdnem megöltem a legkülönlegesebb lényt, akit valaha láttam. Amikor felébredt, és olyan gyenge volt, hogy szólni sem bírt, akkor, akkor rám nézett, és nem láttam a szemében haragot, csak könyörületességet, és néma bocsánatot. Egy ilyen ember nem lehet rossz, szeretni született.
Lassan az én szemeim is ólomsúlyt kaptak, és repültem utána, a végtelenbe..
Ami először feltűnt, az a szalma szaga. Másodjára, hogy valami szúr. A szalma, amin fekszem. A fejem sajgott, és fogalmam sem volt, hogy hol lehetek, vagy hogy miért és hogyan kerültem ide. Lassan az agyamba bekúsztak a városi zajok. Emberek, villamos, kutyaugatás, beszélgetés, autók, a zacskók zörgése…
Egy városka főterén voltam, vagyis annak egy mellékutcájában. A téren egy két tornyú román stílusú templom állt, előtte pedig egy csomó színes bódé, amiknek az illatát ide éreztem. A szalma, amin ébredtem, egy ilyen kelléke lehetett. Rajtam kockás flanel ing volt, alatta egy izompóló, egy farmer, és egy csizma. Ahogy körbenéztem, megpillantottam a kalapomat is. Hogy kerül rám ez a ruha? Hogy kerülök ide? Hol van Meredith?
A zene, amelytől hangos volt a tér, ütemet váltott, miközben emberek nyüzsögtem mindenhol. Én felvettem a kalapot, és kisétáltam a napra, ahol rögtön magával sodort a tömeg, én pedig csak nézegettem, hogy látok e valami ismerőset.
- Meredith, merre vagy?- gondoltam magamban, tudtam, nem fog válaszolni. Valamiért éreztem, hogy bajban van, én pedig nem tudok mit tenni érte.
Már vagy fél órája bolyongtam az emberek között, de egy ismerős arcot sem találtam.
Ugyanabba az utcácskába mentem be újra, ahol felébredtem, mikor meghallottam Meredith hangját, és lassan megjelent előttem, ahogy kivetítette magát, az egyik távoli sarokba. Ruhája és arca tele volt sebbel, és égési sérülésekkel, és látszott rajta, valami nagyon fájdalmas dolgon ment keresztül, zokogva roskadt a sötét sarokba.
- Adam, segíts!- csak ennyit mondott, s kinyújtotta felém a kezét… Akkor tudatosult bennem, hogy, mit próbáltam magamban elnyomni eddig.
Féltettem, hogy elvesztem, mert szeretem. Hogy meghal, miattam.
Adam
Bemenjek? Ne menjek? Két napja nem épp jó viszonyban váltunk el egymástól, majd Anita is eltűnt, Edward meg egy élő zombi lett. Mark nem hajlandó véleményt nyilvánítani, Emmáról nem is beszélve.
Igaza van Tristannak, túl kell lépnem azon, hogy ki is ő. A „testvérem”, és segítségre van szüksége. Léptem egyet az ajtaja felé, és gyorsan kopogtam kétszer hármat, majd visszaoldalaztam az eredeti helyemre. Tizenkét órás műszak, kettesben, vele. Megölöm Sophiet…
„… - Adam, szeretsz?
- Mi kéne Soph?
- Luccal elmennénk színházba, és szóval… beugranál helyettem?- kérdezte boci szemek, vajon tükör előtt gyakorolja?
- Ha egy hétig békén hagysz, igen- sóhajtottam, semmiképpen nem jövök ki ebből jól.
- Annyira örülök- ugrott a nyakamban- akkor ötkor találkozunk Rosienál- arcom láttán rögtön magyarázkodott- jaj, azt nem is mondtam, - legyintett- rá kéne vigyázni, és utánam úgyis te jönnél…szóval gondoltam,öhm, szeretlek öcsi- túrt bele a hajamba, majd elrohant… .”
Szóval így kerülök ide, a Meredith Rose feliratú ajtó elé, és várom, hogy az a nő nyisson nekem ajtót, és invitáljon be, akit a legjobban elítélek, és akitől irtóra tartok.
Miért nem nyit ajtót, már harmadszorra dörömbölök.
Tristan szerint, azok csak álmok, és az álmairól az ember nem dönthet, nem tudja őket befolyásolni. Szerintem nem így van. Tisztában kellett hogy legyen, azzal, mi is történik valójában. Persze, majd pont valószínű, hogy egyszer csak felbukkan egy olyan valaki, aki:
rosszhírű kocsmákba jár,
a származása ismeretlen,
és milyen furcsa, az ereje többszöröse, mint például Sohpieé, bár nem tudja használni,
mind erről nem tud, jah és nem is tehet,
megőrjít már a puszta látványa is, amit nem tudok minek beazonosítani.
Ezt mind csak egy szóba lehetne tömöríteni: bájos… .
Ő a kis árva, akit befogadott rögtön mindenki. Jah és persze vonzó is, amiről nem tud, természetesen. Egy apáca..Ccc..
De, tegyük fel, ha mindez igaz, akkor nem nekem kell annak lennem, mint a párja, aki a legjobban támogatja? Ha másért nem, hát magam miatt, kell, hogy fejlődjek, hogy ne hozzak szégyent a szüleim emlékére és a nővéremre.
Miért nem nyit ajtót, mi baja lehet?
- Meredith, Adam vagyok!- kiáltottam. Csoszogás, halk hümmögések, majd egy szék csikorgása és egy káromkodás.
- Pillanat- hallottam odabentről, majd lassan kinyílt az ajtaja.
- Bocsi, épp aludtam- hümmögte- Jessnek meg el kellett rohannia, hosszú, ne kérd, hogy elmeséljem- legyintett, majd jobban kinyitotta nekem az ajtót, gondolom célzásként, hogy menjek beljebb. Nagyon diplomatikus, még mindig haragszik rám, pedig ő kezdett el hisztizni a hülye tea miatt, én próbáltam kedves lenni vele. Most nem az a rózsaszín- álom pizsama volt rajta, hanem egy melegítő nadrág egy toppal, felette pedig egy fürdőköpeny.
- Hogy vagy? Visszahoztam a cuccaidat. - legyél kedves, mosolyogj, még 11:56 perced van hátra.
- Meg vagyok, sokkal jobban- egy halvány mosoly mellett visszadőlt a díványára, én pedig a fotelba, ami mellett ültem a múltkor.
- Megbarátkoztatok végre?- nevetett
- Tessék?
- A fotel, amikor utoljára voltál itt, nem ültél bele, bár nem értem, miért nem. - pirult el. Direkt csinálja, tudja, hogy ahányszor ezt teszi, a szívem gyorsabban kezd el verni?
- Lényegtelen. - ő meghökkenés nélkül váltott témát.
- Éhes vagy?- pattant fel. Még mindig nagyon sápadt volt, pedig már két napja felébredt- csinálok ebédet, vagy vacsorát…hány óra van?- ráncolta a homlokát, mire hirtelen és nagyon hangosan elkezdett csörömpölni és rezegni valami a sarokban, mire ő gyorsan oda futott, hogy lenémítsa.
- Mi?! Már délután NÉGY?! – háborodott fel- soha, soha többé nem veszek meg semmit sem, csak azért mert rózsaszín és bolyhos. - arcom láttán elpirulva folytatta- délre állítottam be ébresztőórát, egyszer Jess felébresztett, de azt nem mondta, hogy mennyi az idő..- halkult el a hangja. Haja szanaszét állt, zöld szeme, mely máskor csak úgy világít, még aludt, de a sötét haja, és a fekete felső még így is jól kiemelte. Meg kell hagyni, még így is sokkal jobban néz ki, mint a korabeli lányok.
- Öhm, ha tojást csinálok, az jó? Éhes vagy?- kérdezte félszegen- nem vagyok egy konyhatündér, de..
- Tojás jó lesz.
- Hogyan?
- Mondom, köszönöm, jó lesz- artikuláltam.
- Nem úgy, hogyan kéred?- tiszta idiótának nézhetett, volt is miért.
- Jah, öhm, bocsi, mindegy.
- Tükör? Szalonnával és pirítóssal?- én csak bólintottam, ő reggelizik mert most kelt fel, én meg azért, mert már üres a hűtőm.
- Amíg főzők, körbenézhetsz, ha akarsz…tegnap raktam rendet, van pár egész jó könyvem is.. - pirult bele megint, és fordult is ki a konyhába. A kezeit olyan sebesen tördelte, hogy hangja már egybefüggő, monoton hangnak hallatszott.
- Köszi,öhm szabad?- mutattam a hifije felé, ő egy intéssel jelezte beleegyezését. Benyomtam a Play gombot, és elindult egy válogatás CD. Az utolsó előtti számra tekertem, általában azok a legjobbak, szakmai ártalom. Hiányzik a régi munkám, bár még néha- néha besegítek, az edzések miatt nem sokat tudtam lent lenni.
- Blood and Chocolate - szólt mögülem, az ajtó félfának dőlve nézett. Közben lecserélte a köpenyt egy kék pulcsira, melynek az újjai jóval hosszabbak voltak, mint a keze, és inkább volt férfi viselet, mint neki való.
- Lose Control- ismertem én is, egyik nagy kedvencem.
- Láttad a filmet?- kérdezte, majd lassan odasétált az egyik falához, ami végig volt rakta könyves polcokkal, különböző magasságokban, és levett egy régi kötetet.
- Itt van az eredeti, ha érdekel- nyújtotta oda- bár angolul van, de mindenhol van lábjegyzetben egy kisszótár.
- Köszönöm- vettem el, tényleg érdekelt az eredeti történet is. Ha jól emlékszem, ez egy farkas kolóniáról szól és Romániában játszódik. Egy képregény rajzoló srác összeismerkedik egy farkas lánnyal, amit nem néznek jó szemmel a fajtársai. Ebből persze bonyodalom lesz, majd a jó győzedelmeskedik. Tipikus love story.
Közben Meredith visszament a konyhába, lassan már érezni lehetett a szalonna illatát, addig én körbenéztem a lakásban.
A nappaliban az egyik falat a kandalló, a másikat pedig könyvek foglalták el, a vele szemközti pedig egy hatalmas erdő bejárata volt látható, ahogy a zöld rét, átvált a sötétebb tónusú erdőségbe, egyszerűen gyönyörű volt. Bezzeg az én szobám, önkényesen egy holdfényes este égboltját mutatja, mely tele van csillagokkal, mindezt a mennyezeten. Állandóan.
Merry fürdője, tipikus kamaszlány berendezéssel rendelkezett. Hajkiegyenesítő, hajgöndörítő, hajszárító több fajta fejjel,ilyen balzsam, olyan krém, tusoló és kád is volt, egy hatalmas tükörrel a mosdó felett, és volt egy külön helyiségben lévő a WC is, mindez mályvaszínben és törtfehérben.
A hálója maga volt a romantikus regények hercegnő lakának másolata, volt itt minden, az ágy fejrészénél egy vékony tüll anyag hullott alá, amin apró csillogó csillagok voltak, az ágya mellett egy bordó- fekete öltöző állvány, a mellett egy sarok asztal, aminek az egyik felén pipere holmik és egy tükör volt, míg a másikon tancuccok és egy laptop, egy mp3 hangfalakkal, pár fénykép és plakát a falon, illetve egy grafika egy házaspárról és a kislányukról. Itt is volt egy falnyi állópolc, a legtetején mindenféle kütyük, a többin a változatosság kedvéért, könyvek. Volt egy kis ablaka is, mely egy napsütötte tisztásra nézett ki, amelyen vagy száz pillangó repdesett virágról virágra. A hálóból nyílt egy kis helyiség még, ami egyszerre volt szekrény és titokszoba is, mert volt egy beugró része, ahol egy hatalmas napsárga párna volt, egy fél doboz csoki kíséretével. A fal, ahogy a szobában is, halvány rózsaszín volt, és a párnán egy fehér, hosszú szőrű macska igen ellenségesen nézett rám. Kölcsönös a szeretet.
- Adam, merre vagy?- gyorsan kirohantam, nem akartam kellemetlen szituációba keveredni, és mire odaért, én pont a könyvespolc elé értem.
- Ezeket, itt mind- mutattam körbe- olvastad?
- Nagyrészt, igen- bólintott- de vannak, amik kifognak rajtam- nevetett, és végig simított a polcon- Itt van például ez- mutatott egy vaskós könyvre- legalább tízszer álltam neki, de… mindegy is..- megint zavarban volt.
- Találkoztál Laraval?- nézett rám hirtelen
- Az ki?- lassan két hónapja itt vagyok, de Lara nevű lánnyal még nem ismerkedtem meg.
- Világos hajú, hatalmas zöld szemei vannak, kicsit öregecske már…- itt már vigyorgott, majd a gonosz macska kifutott a szekrényből, Meredith pedig gyorsan felkapta, és elkezdett neki gügyögni. Ellen a hasával, ez meg a macskájával. Inkább lennék hangya, mint gügyögő csaj.
- Szóval ő lenne az- vigyorgott
- Ki?
- A macskám, Lara- majd felém fordította, és megláttam azt a két zöld szemet, ami Merrynek is van. Nah ez sokkolt. Meredith nézett vissza rám. A két lény teljes szinkronban volt, mintha… két test, egy lélek. Valami nagyon nem stimmelt ezzel a macskával, hiába rebegtetik mindketten felém a szempillájukat. Ez a macska vagy varázserővel bír, vagy…nem tudom. Egyszerűen szinkronban voltak.
- De…- nem, nem értettem.
- Egyszer csak itt ült az ágyamon, mikor állandóra beköltöztem, s amúgy is szerettem volna egy cicát, gyönyörűek a szemei, - sóhajtott- bárcsak nekem is ilyenek lennének, de ezek…- mutatott a sajátjaira- de, ezek ilyen fakók…- merengett el a semmiben, majd hirtelen, mintha, most ébredt volna, kipattantak a szemei- Jah amúgy azért jöttem utánad, hogy gyere, tálaltam.
- Köszi- de még mindig a macskát bámultam, megbabonázott, ugyanaz a fény…
- Látom megkedvelted- nézett ránk vissza.
- Mer, te milyen állati alakot tudsz felvenni?- kérdeztem tőle hirtelen.
- Öhm… még sosem próbáltam, nem, nem tudom- bizonytalanodott el.
- Majd egyszer megtanítalak, hogy kell, jó?
- Ühüm.- még mindig nem bízik bennem, ami valljuk be, érthető. Utána sétáltam a konyhába, ahol volt egy kerek asztalka,két székkel, az egyik napsárga a másik világos lila volt, kézzel festett virágokkal. Az asztalon volt minden, mi szem- szájnak ingere, tükörtojás, szalonnával, sonkával, paradicsom, paprika, uborka, olajbogyó, tejföl, barna kenyér és egy kancsó tea citrommal és mézzel.
- Ha kérsz még valamit, szólj- pillantott rám- van édeske is, meg cukor, meg citrompótló, meg citromlé…- halkult el a hangja- Jó étvágyat- teljesen belepirult, és én ezt nem tartottam rossznak, sőt, imponált.
- Köszönöm, így jó lesz .- Így telt a reggeli..feszengve.
- Öhm, figyelj- köhintett egyet- arra gondoltam, hogy, szóval hogy kimehetnénk egyet sétálni, olyan rég nem voltam sehol. S dumálhatnánk is, hiszen társak vagyunk, bármi is legyen erről a véleményünk…
- Legyen- ültem fel a földről, szeretem ezt a szőnyeget, olyasmi, mint ami régen volt otthon.
- Adam- nézett rám kérdőn.
- Igen?
- Te nem érzed?- szeme a szobát cikázta, mintha valami kiugorhatna a sarokból.
- Mit?- kezdtem megijedni.
-Áh, semmi, csak egy kicsit- ásított- álmos vagyok…Biztos a vacsora miatt… - bárhogy küzdött, a szemei lassan lecsukódtak. Először gondolkoztam, hogy hozok neki egy plédet, de valami nem stimmelt vele, olyan gyorsan aludt el, mintha elájult volna…Én gyorsan odaugrottam hozzá, szólongatattam, hiába. Lassan halványodott el, és én nem tudtam mit tenni, elvesztem…
” hiszen társak vagyunk, bármi is legyen erről a véleményünk…”
-Merry!! üvöltöttem, s visszhangzott a fejemben. Mi a véleményem? Mi?
A társam, felelősek vagyunk egymásért. A társam, az egyenjogú felem. Társ…Akkor tudatosult bennem, hogy nem, nem hazudhatott, ő jó, mindig mindenbe belepirul, küzd magában, valami ellen, ami nem ő…ő még tud szeretni és hinni. Fontos nekem, mert ő az én társam, én pedig az öve. Meredith, Meredith, hol vagy? A föld megnyílt alattam, a tudatom elvált a testemtől, másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy hol lehet, mi lehet vele, meg akartam találni, vigyázni rá, egy olyan emberre, akit ronccsá tettem, és most minden erőmmel jóvá akarom ezt tenni.
- Meredith…
- Adam, Adam, itt vagy?- halottam a fejemben a hangját.
- Meredith?
- Gyere utánam, kérlek, félek…- de, de hogyan?
- Csak gondolj rám, erősen koncentrálj, s megtalálsz… nem sokáig bírom… hívnak…itt vannak értem, Adam!- Meredith, Meredith, ne hagyj egyedül, hol vagy?
Éreztem, ahogy egyre jobban távolodik a tudatom a valóságomtól, ahogy arra gondoltam, ahogy rám mosolygott, még az „első„ találkozásnál, amikor még nem tudtuk egymásról hogy már találkoztunk az ő másik világában. Amikor könyörgően nézett rám, hogy segítsek neki. Amikor tönkre tettem, és éjjelente csak néztem őt, ahogy alszik, és nem ébred fel, feltettem magamnak a kérdést, mit tennék, ha nem ébredne soha többé fel? Arra sem éreztem magam méltónak, hogy bent legyek akkor amikor ébredezik. Majdnem megöltem a legkülönlegesebb lényt, akit valaha láttam. Amikor felébredt, és olyan gyenge volt, hogy szólni sem bírt, akkor, akkor rám nézett, és nem láttam a szemében haragot, csak könyörületességet, és néma bocsánatot. Egy ilyen ember nem lehet rossz, szeretni született.
Lassan az én szemeim is ólomsúlyt kaptak, és repültem utána, a végtelenbe..
Ami először feltűnt, az a szalma szaga. Másodjára, hogy valami szúr. A szalma, amin fekszem. A fejem sajgott, és fogalmam sem volt, hogy hol lehetek, vagy hogy miért és hogyan kerültem ide. Lassan az agyamba bekúsztak a városi zajok. Emberek, villamos, kutyaugatás, beszélgetés, autók, a zacskók zörgése…
Egy városka főterén voltam, vagyis annak egy mellékutcájában. A téren egy két tornyú román stílusú templom állt, előtte pedig egy csomó színes bódé, amiknek az illatát ide éreztem. A szalma, amin ébredtem, egy ilyen kelléke lehetett. Rajtam kockás flanel ing volt, alatta egy izompóló, egy farmer, és egy csizma. Ahogy körbenéztem, megpillantottam a kalapomat is. Hogy kerül rám ez a ruha? Hogy kerülök ide? Hol van Meredith?
A zene, amelytől hangos volt a tér, ütemet váltott, miközben emberek nyüzsögtem mindenhol. Én felvettem a kalapot, és kisétáltam a napra, ahol rögtön magával sodort a tömeg, én pedig csak nézegettem, hogy látok e valami ismerőset.
- Meredith, merre vagy?- gondoltam magamban, tudtam, nem fog válaszolni. Valamiért éreztem, hogy bajban van, én pedig nem tudok mit tenni érte.
Már vagy fél órája bolyongtam az emberek között, de egy ismerős arcot sem találtam.
Ugyanabba az utcácskába mentem be újra, ahol felébredtem, mikor meghallottam Meredith hangját, és lassan megjelent előttem, ahogy kivetítette magát, az egyik távoli sarokba. Ruhája és arca tele volt sebbel, és égési sérülésekkel, és látszott rajta, valami nagyon fájdalmas dolgon ment keresztül, zokogva roskadt a sötét sarokba.
- Adam, segíts!- csak ennyit mondott, s kinyújtotta felém a kezét… Akkor tudatosult bennem, hogy, mit próbáltam magamban elnyomni eddig.
Féltettem, hogy elvesztem, mert szeretem. Hogy meghal, miattam.
2010. november 4., csütörtök
14. fejezet
14. fejezet
Anita
Durr!!- ez kifezejetten ajtócsapkodás.
Kik vesztek megint össze ennyire? Tovább hallgatóztam, hátha kiderül valami. Az egész emelet ettől visszhangzott.
- A ruháidat majd visszaküldöm Sophie-val!
- Jó!
Durr.- megint.
Te jóságos ég, ezek Mer és Adam! Meredithnek most ágyban kéne pihengetnie, nem ajtót csapkodnia. Gyorsan becsuktam a könyvet, amit épp olvastam (M. Ende: Végtelen történet rongyosra olvasott kötete ) és felpattantam a kanapémról, hogy utolérhessem Adamot. Mikor kiértem a folyosóra, már a lépcsőnél járt, egy kék póló és egy fekete tréning nadrág volt rajta. Amikor ott hagytuk, még mást viselt. Mi történt ott?
- Adam, várj meg- kiáltottam utána- magyarázatot várok!- többen is kikukkantottak, megnézni, mi ez a felfordulás. Hát igen, az elmélyülést a munkában nem igen segíti egy cirkuszi előadás.
- Nem vagy a feletessem, de megtehetnéd nekem azt, hogy vagy adatsz nekem egy új párt- bökött felém- vagy ha kell, megszabadítasz a szárnyaimtól! Bármit, csak ezt a nőszemélyt ne!- mire véljem ezt? Adam közben szélsebesen leszaladt a főlépcsőn. Én megkövülten álltam a teteén, és tekintetem elveszett a semmiben. …
… Merryt láttam, ahogy megint a kórházi ágyban fekszik, sokkal rosszabb állapotban, mint ahogy anno rátaláltam. Arca sápadt és beesett volt, a szeme szinte fakózöld, minden varázs, ami valaha volt benne, teljesen elapadt. Nem volt más, mint egy haldokló. A fehér pléd ami rajta volt, még jobban kiemelte beteges színét. Tamara a fotelban aludt, látszott rajta, minden napját bent tölti lányánál.
A szó szoros értelmében napjai voltam csak hátra. Edward is ott volt, fehér köpenyben, fogta a kezét, de nem tudták egymásról, kik is ők valójában. Hogy mik ők, hogy összetartoznak, hogy testvérek.
Szóval ez lett volna, ha nem mentem meg.
Hirtelen besietett a szobába egy lány, egy nagy bonbonos dobozzal a kezében. Marcipános, Merry kedvence.
Esett kint az eső, ez jól látható volt, hiszen a lány hajában ott gyöngyöztek az eső cseppek. Hullámos haja színe megegyezett a szeme színével. Egy farmert és egy fehér pulcsit viselt. Rámosolygott Meredithre, aki viszonozta a gesztust, és ettől a fél perces melegségtől, máris jobban lett. Hiányzott neki.
Hiányzott neki. Hiányzik neki.
A látásom lassan elhalványult, visszatértem a lépcső tetejére. Mekkora bolond vagyok!
És akkor hirtelen beugrott. Eliza, hiányzik neki, ami több mint természetes. Önző mód kihasználtam, minden nap edzettem vele, de nem gondoltam arra, hogy nem csak a fizikai illetve a metafizikai erőlétet kell erősíteni, hanem az emberi kapcsolatait. Én vagyok a hibás, elszakítottam az egyetlen szeretett embertől, akihez ragaszkodik.
És az Adam ügyet is mihamarabb meg kell oldani, hiszen az gyengítette le ennyire, tönkretette.
Valakinek, aki pártatlan beszélnie kéne velük.
Elent most nem szeretném ezzel zaklatni, bármelyik pillanatban megérkezhet a baba. Emma és Mark olyan messze áll a pártatlanságtól, mint a fekete a sárgától. És mi sem a megfelelő páros vagyunk erre a feladatra Edwarddal. Brooke? Igen ő jó lesz Meredithnek, és Tristan pedig Adamnak. …
Sietve elindultam Edwardhoz, ezt a döntést ketten kell, hogy meghozzuk.
Ugyanazon a szinten lakik majdnem az összes hagyományőrző, így még lépcsőznöm sem kellett, ahogy elértem a szobáját, egy pillanatra megálltam az ajtó előtt, összeszedni a gondolataimat, majd kétszer koppantottam a fán.
- Zaklatott vagy- nyitott ajtót.
- Beszélnünk kell- jelentettem ki, utálom, hogy előbb definiálja az érzéseimet, mint én.
- Mi az, végre rájöttél, hogy halálos szerelmes vagy belém? - somolygott.
Istenem, igen, igen!!! Szeretlek te örült! Vajon ha ezt így kimondanám neki, mit reagálna?
- Szeretnéd- kacsintottam rá. Nagyon ügyes, az Anita, plusz három jutalom pont neki!
- Igen, szeretném- nézett rám. Naneee! Most.. ugye nem azt mondta, hogy…- mindig is vágytam arra, hogy valaki körülugráljon. - mínusz százhúsz pont a buta, buta libának, akit egyesek Anitának neveznek.
- Adam egyedül hagyta Mert, gyere, átmegyünk Brooke- hoz, megkérjük, vállalja át a maradék öt órát, nagyon sok mindent meg kell beszélnünk,- kicsit sok volt ez neki, mert felvont szemöldökkel bámult – vízióm volt, Adam másik párt akar, fáradt vagyok, és dolgoznom kéne, gyere! – rángattam ki az ajtóból, és Brooke felé vettük az irányt. A folyosó másik végén lakik, így elmentünk Meredith szobája előtt is.
- Tudod mit? Megvárnál Merrynél? Addig sem lesz egyedül, mi is mindjárt megyünk, jó? – bólintott egyet, majd hirtelen megölelt. Imádom, ahogy karjai ölelnek, mikor beszippantom az illatát, s mellkasának tudok dőlni. Grace pótlék lennél, nem több!- szólt a hangocska a fejemben, és mennyire igaza van!
- Engedj! Mennem kell!- majd elsiettem barátnőm felé.
Gyorsan kopogtam párat, majd türelmesen vártam, hogy ajtót nyisson, magamban közben imádkoztam, hogy legyen otthon. Lassan kinyílódott az ajtaja, és rózsaszín hajú barátném pizsiben állt előttem. Én kérdőn néztem rá.
- Éjszakai műszak, gyere beljebb.
- Akkor, izé, nem is zavarnálak, aludj csak- mentegetőztem, de ő berángatott. Hát jó.
- Mesélj, mi ez a korai látogatás?
- Szükségem lenne rád, úgy öt órán át.
- Felejts el.
- Másban nem bízom.
- Emma?
- Majd megérted.
- Utállak.
- Tudom. Tíz perc múlva Merrynél.
- Miért ott?
- Rá kell vigyázni. - nem értette. - Azt ugye tudod, hogy három napig eszméletlen volt?
- Igen, az első nap én is vigyáztam rá, valami baja esett?- nézett fel a fürdőszobai tükörből.
- Csúnyán összevesztek.
- Már megint Adam, igaz?- én csak bólintottam.
- Beszélni kéne vele, valakinek, aki, hogy is fogalmazzam meg, független, vagy legalább függetlenebb, mint én vagy Emma.
-És Adammal pedig beszéljen Tristan, igaz?- a kefe megállt a hajában. Az arany fürtök még most is csillogni kezdtek, ahogy kimondta párja nevét. Ez az igazi, mély szerelem.
- Szeretlek- nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam vissza, Merryhez.
Csak három intenzív kopogás roham után nyitott ajtót Edward, de nem tettem szóvá.
- Merry, mesélj, hogy vagy?- ültem a kanapéra, amin ő is feküdt. Szemei, mint két hatalmas piros alma, csúnyán be voltak dagadva, és még mindig csillogtak a szemében a könnyek.
- Pocsékul, a párom egy barom, és nem akarok mást, mint dolgozni.
- Tudod, arra gondoltunk Edwarddal, hogy mielőtt munkába állnál, mi lenne, ha hazamennél…
- Nemrég voltam otthon- vágott a szavamba.
- Úgy értem, az életedbe, mi lenne, ha találkoznál a barátaiddal, például Elizával, olyan rég láttátok egymást .- mosolyogtam rá, remélem észreveszi a rávezetést. Edward közben bátorítóan megszorította a vállamat, támogatását, és felelősség tudatát átadva, magyarul, minden a te lelkeden szárad, ha valami elromlik a tervben, köszike, puszika.
- Hát, van benne valami…- derült fel az arca- jót tenne egy csajos hétvége-bizonytalanodott el a hangja, majd újra könnyes lett a szeme- De Eliza úgyse menne bele, egy délutánra sem tud elválni Davidtól, nem hogy egy hétvégére, meg nem is lenne hol, meg miből… - az álomból ismert fájdalom árnyéka jelent meg az arcán és a szemeiben. Szóval az nem a mi lett volna ha… vízió volt, hanem a metafizikai élete, a jelen, ahol még mindig az a beteg kislány, akinek annyi önbizalma sincs, mint egy marék pillangónak.
- Mit szólnál, ha kölcsönadnám a lakásomat? Előtte átmegyünk kitakarítani, Edward biztos segít, a sajátját úgyse takarítja soha- kacsintottam rá- csak az lenne a kérésem, hogy ugyanolyan állapotban kapjam vissza.
- Nem fogadhatom el- de a mosoly első jele már megjelent az arcán, én nyertem.
- Ennyi pihenés jár neked- erősített meg Edward.
- Hát, öhm- nem mert rám nézni, de édes- hát nagyon szépen köszönöm- ölelt meg hirtelen- bár kicsi az esélye, hogy élni is fogok vele- már megint elszomorodott, nem lesz ez így jó, kérem szépen, egy doboz fagyi és egy csajos est kéne ennek a lánynak.
- Megoldjuk- simogattam a hátát, olyannyira erősnek mutatja magát, hogy elfeledkezik az ember arról, hogy valójában még csak tizennyolc éve él.
A maradék időben beraktuk a Rózsa vére című Stephen King adaptációt, ami kivételesen egész jó film lett, majd sütöttem egy gyors, mégis finom sütit, miközben ők bent kártyáztak. Én semmiféle társas játékot nem nagyon tudok és szeretek játszani, ebből is látszik, egyke vagyok. Legjobb barátom a pasziánsz.
Ameddig a süti sült, befészkeltem magam a fotelbe, és őket néztem. Merryt háromszor csúnyán lealázta Edward, bár neki volt pár plusz éve gyakorolni, gondolom.
- Csaltál- duzzogott Merry
- Akkor csalnék, ha engednélek nyerni, szóval viseld el a bukásodat, és imádj engem- nevetett, majd beleszimatolt a levegőbe, és elmosolyodott.
- Elégedett vagy- jelentette ki.
- Igen, mert úgy látom, tetszik az illata.
- Nem csak az- kacsintott rám.
- Hanem még mi?- mentem oda hozzá, direkt belemásztam az intimszférájába, miközben a fotelje karfájára ültem.
- Hogy mindig nyerek.
- Persze, mert érzéked van hozzá- Merry nem tudja Edward rejtett képességét, így csak célozgathatunk rá.
- És én nem is?- simítottam végig a combomon, a szemét automatikusan odakapta, és én így hagytam ott, hadd szenvedjen. Nem akartam jobban belemenni a témába, szó nélkül felálltam, és kimentem a konyhába, megnézni, mennyi kell még neki.
- Segíthetek?- jött pár perc múlva utánam Edward.
- Te? – néztem rá kérdőn. A levegő izzott köztünk, meg akartam érinteni, érezni a bőrét a bőrömön. Nem akartam mást, csak hogy átöleljen, és így maradjuk örökre. – azzal segítesz, ha minél távolabb vagy, és nem képezel akadályt.
- Azt akarod?- szelte át a teret, olyan gyorsasággal, amit emberi szem nem tudna felfogni. Mellkasa olyan közel volt, hogyha épp levegőt vett, az orrom hegye súrolta őt. Így álltunk egy tizedmásodpercig, vagy talán tíz évig.
- Mennem kell, odaég- fordultam el, de ő elkapta a karjaimat.
- Azt akarod?- ismételte, és fogva tartott a tekintetével. Nem bírtam válaszolni, vagy akár egy értelmes szót kinyögni. Elvesztem a szemeiben, nem érdekelt a hangocska a fejemben, nem érdekelt, hogy akármikor bejöhet Mer, csak Ő érdekelt, és ahogy kezeivel tart. Hajam ragyogni kezdett, és én nem tudtam ellene mit tenni, bármennyire is kellemetlen helyzetbe hozott, már nem érdekelt. Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret?
Megráztam a fejem, már nem is tudom miért. Neki ez elég volt, és szorosan átölelt, de abba az ölelésbe én olyanokat magyaráztam bele, amiket, valószínűleg, nem kellett volna.
- Bocsáss meg- krákogtam, és kifordultam a karjaiból. Ennyi juthat csak nekem, mint egy mocskos szerető. Gyorsan felvettem a kesztyűket, lekapcsoltam a sütőt, és kivettem a sütit. Kicsit tovább sült, de még jó volt. A szilva és az eper szépen megfestették, mással most nem szabad törődnöm. Nem szabad hátranéznem, még gondolni sem, hogy ki állhat még mindig ott.
- Menj el- suttogtam,tudtam, még itt van.
- Nem. - nem bírtam még egy szót is kinyögni, a könnyeimmel küszködtem. Sosem lehetünk együtt, sosem leszek Grace, sosem leszek olyan nő, aki kellhet, hosszútávon neki. Egy gép vagyok, egy roncs, aki csak a kötelességnek és a szabályoknak él. És ha nem vigyázunk, Meredith is ilyen lesz, a korai magamat látom benne.
- Fordulj meg- már ő is suttogott, Mer közben felhangosította a TV-t, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, kedves tőle, de pont a legrosszabbkor. Kezemben a sütivel, csak álltam, és könyörögtem, nyíljon meg alattam a föld, nyeljen el a pokol, váljak láthatatlanná, bármi, csak meg ne lássam, és ő meg ne lásson. Amikor az első könnycsepp épp legurulni készült, két ismerős és erős kar karolt át, és tudtam, otthon vagyok.
… .
Anita
Durr!!- ez kifezejetten ajtócsapkodás.
Kik vesztek megint össze ennyire? Tovább hallgatóztam, hátha kiderül valami. Az egész emelet ettől visszhangzott.
- A ruháidat majd visszaküldöm Sophie-val!
- Jó!
Durr.- megint.
Te jóságos ég, ezek Mer és Adam! Meredithnek most ágyban kéne pihengetnie, nem ajtót csapkodnia. Gyorsan becsuktam a könyvet, amit épp olvastam (M. Ende: Végtelen történet rongyosra olvasott kötete ) és felpattantam a kanapémról, hogy utolérhessem Adamot. Mikor kiértem a folyosóra, már a lépcsőnél járt, egy kék póló és egy fekete tréning nadrág volt rajta. Amikor ott hagytuk, még mást viselt. Mi történt ott?
- Adam, várj meg- kiáltottam utána- magyarázatot várok!- többen is kikukkantottak, megnézni, mi ez a felfordulás. Hát igen, az elmélyülést a munkában nem igen segíti egy cirkuszi előadás.
- Nem vagy a feletessem, de megtehetnéd nekem azt, hogy vagy adatsz nekem egy új párt- bökött felém- vagy ha kell, megszabadítasz a szárnyaimtól! Bármit, csak ezt a nőszemélyt ne!- mire véljem ezt? Adam közben szélsebesen leszaladt a főlépcsőn. Én megkövülten álltam a teteén, és tekintetem elveszett a semmiben. …
… Merryt láttam, ahogy megint a kórházi ágyban fekszik, sokkal rosszabb állapotban, mint ahogy anno rátaláltam. Arca sápadt és beesett volt, a szeme szinte fakózöld, minden varázs, ami valaha volt benne, teljesen elapadt. Nem volt más, mint egy haldokló. A fehér pléd ami rajta volt, még jobban kiemelte beteges színét. Tamara a fotelban aludt, látszott rajta, minden napját bent tölti lányánál.
A szó szoros értelmében napjai voltam csak hátra. Edward is ott volt, fehér köpenyben, fogta a kezét, de nem tudták egymásról, kik is ők valójában. Hogy mik ők, hogy összetartoznak, hogy testvérek.
Szóval ez lett volna, ha nem mentem meg.
Hirtelen besietett a szobába egy lány, egy nagy bonbonos dobozzal a kezében. Marcipános, Merry kedvence.
Esett kint az eső, ez jól látható volt, hiszen a lány hajában ott gyöngyöztek az eső cseppek. Hullámos haja színe megegyezett a szeme színével. Egy farmert és egy fehér pulcsit viselt. Rámosolygott Meredithre, aki viszonozta a gesztust, és ettől a fél perces melegségtől, máris jobban lett. Hiányzott neki.
Hiányzott neki. Hiányzik neki.
A látásom lassan elhalványult, visszatértem a lépcső tetejére. Mekkora bolond vagyok!
És akkor hirtelen beugrott. Eliza, hiányzik neki, ami több mint természetes. Önző mód kihasználtam, minden nap edzettem vele, de nem gondoltam arra, hogy nem csak a fizikai illetve a metafizikai erőlétet kell erősíteni, hanem az emberi kapcsolatait. Én vagyok a hibás, elszakítottam az egyetlen szeretett embertől, akihez ragaszkodik.
És az Adam ügyet is mihamarabb meg kell oldani, hiszen az gyengítette le ennyire, tönkretette.
Valakinek, aki pártatlan beszélnie kéne velük.
Elent most nem szeretném ezzel zaklatni, bármelyik pillanatban megérkezhet a baba. Emma és Mark olyan messze áll a pártatlanságtól, mint a fekete a sárgától. És mi sem a megfelelő páros vagyunk erre a feladatra Edwarddal. Brooke? Igen ő jó lesz Meredithnek, és Tristan pedig Adamnak. …
Sietve elindultam Edwardhoz, ezt a döntést ketten kell, hogy meghozzuk.
Ugyanazon a szinten lakik majdnem az összes hagyományőrző, így még lépcsőznöm sem kellett, ahogy elértem a szobáját, egy pillanatra megálltam az ajtó előtt, összeszedni a gondolataimat, majd kétszer koppantottam a fán.
- Zaklatott vagy- nyitott ajtót.
- Beszélnünk kell- jelentettem ki, utálom, hogy előbb definiálja az érzéseimet, mint én.
- Mi az, végre rájöttél, hogy halálos szerelmes vagy belém? - somolygott.
Istenem, igen, igen!!! Szeretlek te örült! Vajon ha ezt így kimondanám neki, mit reagálna?
- Szeretnéd- kacsintottam rá. Nagyon ügyes, az Anita, plusz három jutalom pont neki!
- Igen, szeretném- nézett rám. Naneee! Most.. ugye nem azt mondta, hogy…- mindig is vágytam arra, hogy valaki körülugráljon. - mínusz százhúsz pont a buta, buta libának, akit egyesek Anitának neveznek.
- Adam egyedül hagyta Mert, gyere, átmegyünk Brooke- hoz, megkérjük, vállalja át a maradék öt órát, nagyon sok mindent meg kell beszélnünk,- kicsit sok volt ez neki, mert felvont szemöldökkel bámult – vízióm volt, Adam másik párt akar, fáradt vagyok, és dolgoznom kéne, gyere! – rángattam ki az ajtóból, és Brooke felé vettük az irányt. A folyosó másik végén lakik, így elmentünk Meredith szobája előtt is.
- Tudod mit? Megvárnál Merrynél? Addig sem lesz egyedül, mi is mindjárt megyünk, jó? – bólintott egyet, majd hirtelen megölelt. Imádom, ahogy karjai ölelnek, mikor beszippantom az illatát, s mellkasának tudok dőlni. Grace pótlék lennél, nem több!- szólt a hangocska a fejemben, és mennyire igaza van!
- Engedj! Mennem kell!- majd elsiettem barátnőm felé.
Gyorsan kopogtam párat, majd türelmesen vártam, hogy ajtót nyisson, magamban közben imádkoztam, hogy legyen otthon. Lassan kinyílódott az ajtaja, és rózsaszín hajú barátném pizsiben állt előttem. Én kérdőn néztem rá.
- Éjszakai műszak, gyere beljebb.
- Akkor, izé, nem is zavarnálak, aludj csak- mentegetőztem, de ő berángatott. Hát jó.
- Mesélj, mi ez a korai látogatás?
- Szükségem lenne rád, úgy öt órán át.
- Felejts el.
- Másban nem bízom.
- Emma?
- Majd megérted.
- Utállak.
- Tudom. Tíz perc múlva Merrynél.
- Miért ott?
- Rá kell vigyázni. - nem értette. - Azt ugye tudod, hogy három napig eszméletlen volt?
- Igen, az első nap én is vigyáztam rá, valami baja esett?- nézett fel a fürdőszobai tükörből.
- Csúnyán összevesztek.
- Már megint Adam, igaz?- én csak bólintottam.
- Beszélni kéne vele, valakinek, aki, hogy is fogalmazzam meg, független, vagy legalább függetlenebb, mint én vagy Emma.
-És Adammal pedig beszéljen Tristan, igaz?- a kefe megállt a hajában. Az arany fürtök még most is csillogni kezdtek, ahogy kimondta párja nevét. Ez az igazi, mély szerelem.
- Szeretlek- nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam vissza, Merryhez.
Csak három intenzív kopogás roham után nyitott ajtót Edward, de nem tettem szóvá.
- Merry, mesélj, hogy vagy?- ültem a kanapéra, amin ő is feküdt. Szemei, mint két hatalmas piros alma, csúnyán be voltak dagadva, és még mindig csillogtak a szemében a könnyek.
- Pocsékul, a párom egy barom, és nem akarok mást, mint dolgozni.
- Tudod, arra gondoltunk Edwarddal, hogy mielőtt munkába állnál, mi lenne, ha hazamennél…
- Nemrég voltam otthon- vágott a szavamba.
- Úgy értem, az életedbe, mi lenne, ha találkoznál a barátaiddal, például Elizával, olyan rég láttátok egymást .- mosolyogtam rá, remélem észreveszi a rávezetést. Edward közben bátorítóan megszorította a vállamat, támogatását, és felelősség tudatát átadva, magyarul, minden a te lelkeden szárad, ha valami elromlik a tervben, köszike, puszika.
- Hát, van benne valami…- derült fel az arca- jót tenne egy csajos hétvége-bizonytalanodott el a hangja, majd újra könnyes lett a szeme- De Eliza úgyse menne bele, egy délutánra sem tud elválni Davidtól, nem hogy egy hétvégére, meg nem is lenne hol, meg miből… - az álomból ismert fájdalom árnyéka jelent meg az arcán és a szemeiben. Szóval az nem a mi lett volna ha… vízió volt, hanem a metafizikai élete, a jelen, ahol még mindig az a beteg kislány, akinek annyi önbizalma sincs, mint egy marék pillangónak.
- Mit szólnál, ha kölcsönadnám a lakásomat? Előtte átmegyünk kitakarítani, Edward biztos segít, a sajátját úgyse takarítja soha- kacsintottam rá- csak az lenne a kérésem, hogy ugyanolyan állapotban kapjam vissza.
- Nem fogadhatom el- de a mosoly első jele már megjelent az arcán, én nyertem.
- Ennyi pihenés jár neked- erősített meg Edward.
- Hát, öhm- nem mert rám nézni, de édes- hát nagyon szépen köszönöm- ölelt meg hirtelen- bár kicsi az esélye, hogy élni is fogok vele- már megint elszomorodott, nem lesz ez így jó, kérem szépen, egy doboz fagyi és egy csajos est kéne ennek a lánynak.
- Megoldjuk- simogattam a hátát, olyannyira erősnek mutatja magát, hogy elfeledkezik az ember arról, hogy valójában még csak tizennyolc éve él.
A maradék időben beraktuk a Rózsa vére című Stephen King adaptációt, ami kivételesen egész jó film lett, majd sütöttem egy gyors, mégis finom sütit, miközben ők bent kártyáztak. Én semmiféle társas játékot nem nagyon tudok és szeretek játszani, ebből is látszik, egyke vagyok. Legjobb barátom a pasziánsz.
Ameddig a süti sült, befészkeltem magam a fotelbe, és őket néztem. Merryt háromszor csúnyán lealázta Edward, bár neki volt pár plusz éve gyakorolni, gondolom.
- Csaltál- duzzogott Merry
- Akkor csalnék, ha engednélek nyerni, szóval viseld el a bukásodat, és imádj engem- nevetett, majd beleszimatolt a levegőbe, és elmosolyodott.
- Elégedett vagy- jelentette ki.
- Igen, mert úgy látom, tetszik az illata.
- Nem csak az- kacsintott rám.
- Hanem még mi?- mentem oda hozzá, direkt belemásztam az intimszférájába, miközben a fotelje karfájára ültem.
- Hogy mindig nyerek.
- Persze, mert érzéked van hozzá- Merry nem tudja Edward rejtett képességét, így csak célozgathatunk rá.
- És én nem is?- simítottam végig a combomon, a szemét automatikusan odakapta, és én így hagytam ott, hadd szenvedjen. Nem akartam jobban belemenni a témába, szó nélkül felálltam, és kimentem a konyhába, megnézni, mennyi kell még neki.
- Segíthetek?- jött pár perc múlva utánam Edward.
- Te? – néztem rá kérdőn. A levegő izzott köztünk, meg akartam érinteni, érezni a bőrét a bőrömön. Nem akartam mást, csak hogy átöleljen, és így maradjuk örökre. – azzal segítesz, ha minél távolabb vagy, és nem képezel akadályt.
- Azt akarod?- szelte át a teret, olyan gyorsasággal, amit emberi szem nem tudna felfogni. Mellkasa olyan közel volt, hogyha épp levegőt vett, az orrom hegye súrolta őt. Így álltunk egy tizedmásodpercig, vagy talán tíz évig.
- Mennem kell, odaég- fordultam el, de ő elkapta a karjaimat.
- Azt akarod?- ismételte, és fogva tartott a tekintetével. Nem bírtam válaszolni, vagy akár egy értelmes szót kinyögni. Elvesztem a szemeiben, nem érdekelt a hangocska a fejemben, nem érdekelt, hogy akármikor bejöhet Mer, csak Ő érdekelt, és ahogy kezeivel tart. Hajam ragyogni kezdett, és én nem tudtam ellene mit tenni, bármennyire is kellemetlen helyzetbe hozott, már nem érdekelt. Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret?
Megráztam a fejem, már nem is tudom miért. Neki ez elég volt, és szorosan átölelt, de abba az ölelésbe én olyanokat magyaráztam bele, amiket, valószínűleg, nem kellett volna.
- Bocsáss meg- krákogtam, és kifordultam a karjaiból. Ennyi juthat csak nekem, mint egy mocskos szerető. Gyorsan felvettem a kesztyűket, lekapcsoltam a sütőt, és kivettem a sütit. Kicsit tovább sült, de még jó volt. A szilva és az eper szépen megfestették, mással most nem szabad törődnöm. Nem szabad hátranéznem, még gondolni sem, hogy ki állhat még mindig ott.
- Menj el- suttogtam,tudtam, még itt van.
- Nem. - nem bírtam még egy szót is kinyögni, a könnyeimmel küszködtem. Sosem lehetünk együtt, sosem leszek Grace, sosem leszek olyan nő, aki kellhet, hosszútávon neki. Egy gép vagyok, egy roncs, aki csak a kötelességnek és a szabályoknak él. És ha nem vigyázunk, Meredith is ilyen lesz, a korai magamat látom benne.
- Fordulj meg- már ő is suttogott, Mer közben felhangosította a TV-t, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, kedves tőle, de pont a legrosszabbkor. Kezemben a sütivel, csak álltam, és könyörögtem, nyíljon meg alattam a föld, nyeljen el a pokol, váljak láthatatlanná, bármi, csak meg ne lássam, és ő meg ne lásson. Amikor az első könnycsepp épp legurulni készült, két ismerős és erős kar karolt át, és tudtam, otthon vagyok.
… .
2010. október 16., szombat
13. fejezet
13. fejezet
Meredith
Meredith
Az Adammal való incidens sorozat teljesen kikészített, nyári szünet lévén, sokkal többet vagyok már „fent”, mint az elején, így olyan kiképzés sorozatban vehettem részt, amire még gondolni sem mertem volna. Gyönyörű lilás zöld szárnyaim lettek, amik sokkal könnyebbek, mint álmaimban voltak.
Az efféle víziók már teljesen megszűntek, a hatalom kihasználata elkergeti a rossz álmokat, így mondta Anita, mikor szóba hoztam. Csak ő tud mindenről, vagyis… azt mondtam neki, hogy a kocsmás álmok is kimaradoztak, amikor ez nem igaz. Hasonló intenzitással jelentkeznek, mint eddig. Ő ott van, iszunk párat, és én nem érzem ott és akkor ezt rossznak, mindent megbeszélhetek vele. Visszatekintve? Egy büdös céda vagyok.
Lucas karjaiban, ahogy a lépcsőn támogatott fel, otthon éreztem magam, mintha megérkeztem volna, egy hosszú út után. Meleg, és kellemes. És a szemei, mint az ég, a cinke tolla, a szabadság…
- Merry, a kezedet- halottam a távolban a hangját. Nem tudtam ezt mire vélni, miért kell neki a kezem? Próbáltam rá fokuszálni, de azt hiszem… nem tudom.
- Szép volt öcsém, lesokkoltad, tiszta kába. Merry, ki kell nyitnod az ajtód- mintha rám nézne valaki, szemei,mint két kék madárka. Szabadság, a szeme a kiutat tükrözi.
- Se… segí..gíts- suttogtam, majd elsötétült a világ…
Lebegés.
Talán ez a legjobb szó, amit erre az érzésre használnék.
Mint, mikor a víz alá buksz, és csak vagy, míg a levegőd kitart. A másik estehetőség, az, hogy bár az agyad kézzel- lábbal ellenkezik, a végtagjaid fel felé akarnak törni, de te lent maradsz a mélyben. Belefáradtál a kapálózásba, az értelmetlen, semmirevalóságba. . „Az elme számol, a lélek sóvárog”. Halottam távolról, hogy valaki a nevemen szólongat. Kinyitom a szemem, mert a elmém azt mondja, így helyes. Minden szürke volt, árnyak vetültek a falakra. Egy üres szobában voltam, ahol nem láttam ajtót. Mint az életem, nincs menekülőút, nincs semmi. Eliza,őt már vagy két hete nem láttam, de sosem érek rá. Ő sem.
A varázslat be és elborít, más célom nincs, mint hogy győzzek. Mindig ez van, nincs érzelem, mely korrigálhatná, mely annyi hibát halmozna fel, hogy boldog lennék, vagy látnám értelmét a létemnek.
Éreztem a sötétben mozgó alakokat, bár a szemem nem látta őket. De ha csak oldalra pillantok, a periférikus látószög utolsó hányadában ott vannak. Minden emberben ott rejtőznek, ezek bizony a félelmeink és azok az érzelmeink, tetteink melyeket szégyellünk. Amelyek ott kísértenek minket egész életünkben. Amik miatt általánosban a szekrénybe bújunk olvasni. Amik miatt gimnáziumban a WC-fülkében bőgünk, majd nagyon leszünk, és azt reméljük, ez megváltozunk, de még nagyobbat csalódunk, és minden szabad esténket a kollégákkal töltjük egy bárban, esetleg további jó barátunk magad a női mosdó. Nagymamaként ezekre nem emlékszünk vissza, addig viszont…ezek az érzések bennünk fognak lakozni, örök nyomorba nyomva azt a minimális ego képünket, ami maradt óvodából, mikor a szép lányok haját húzták meg, minket meg kinevettek, mikor elestünk az udvaron.
A legerősebbek, melyek elalvás előtt, mielőtt elnyelne az álom, a tudatodba másznak és suttognak. Majd egyre erősebben ordítanak. „Te vagy a hibás. Nem mondtad el. Láttad. Érzed, hogy ez rossz…”
Veszteség.
Harag.
Bánat.
Irigység.
Bűntudat.
Az ezekből fakadó kín… . A kínzó gyötrelem, mely széttép.
Egy megszakadt szív.
Egy legurult könnycsepp, egy gyerekkori csíny miatt. Még egy egy ártatlannak tűnő hazugság miatt. Ott gurul megint egy, mert nagyzoltál a barátaid előtt, vagy mert letagadtál egy régit. Hopp, ezek már szinte futkosnak, és ráz Téged valami, s mire rájössz, ez a fájdalom, minden érzés árnya a hatalmába kerít, s hiába futsz, nem tudsz szabadulni. Zokogsz, üvöltenél, ha lenne merszed, a szemed ég, torkod kapar, s a belül lévő üresség, mint a Semmi, felfal. Már nem ellenkezel, hagyod, had sodorjon magával az ár.
Mi baj lehet? Itt semmit nem kell csinálnom. Nincs több harc, sem hadakozás. A sötétség katonája, mint hullámok, visznek a hátukon, és én eltűnök… Feltűnne e egyáltalán valakinek, ha nem lennék többet?
Kérdések, válaszok, mondatfoszlányok visszhangoznak Benned, míg el nem hiszed őket.
Majd lassan a könnyek intenzitása alábbhagy, a levegő vételed is lassul. A tudatod tompább részén tudod, ennek semmi értelme. Már több órája fekszel az ágyban, szorítod magad, szét ne essél, bár ennek fizikailag semmi esélye. Mégis megteszed. Miért? Ez a kérdés nem ezért merül fel, ilyenkor.
Miért engedte ezt meg…?
Miért nem hagynak már nyugton?
Miért, mit tettem, hogy ezt érdemlem?
De a fő kérdés mégis az:
Mit rontottam el ennyire? Mikor?
A szenvedő személy szeméről száradnak már fel az utolsó könnycseppek is, az álom elragadta. A boldog tudatlanságban. Se álmok, se kínzó árnyjelenségek, csak a pihe- puha ágynemű és ő, s másnap reggel, a fáradság, és a bedagadt szemek.
Árnyak.. ahogy lassan végig simítanak a testeden, és belül érzed, ahogy tőrként fúródik beléd az erejük és a fájdalom. A tüdődbe, a szívedbe, a tudatodba… a torkodba.
A torkom olyan száraz volt, mint régen a kórházban, mikor infúzión éltem, és sokat aludtam egyszerre. Mikor egy köhögő roham után vagy. Mar és kapar.
Minden végtagom fáj, az ujjaim hegye, a fejem búbja, minden. A szemem is száraz, arcomban a vér úgy száguld, mint mikor coopert kellett futnom még általánosban. Nem akartam még felébredni. Aludni szerettem volna, és pihenni. Álmok és Árnyak nélküli, békés pihenés.
- Ébredezik- ez a hang olyannyira ismerős. Ahogy az illat is, ami körüllengi a helyiséget, ahol vagyok.
- Mer?- ezt a hangot is ismerem, mint a méz és az alma találkozása, oly édesen csilingel fülemben. Sophie, drága Sophie. A másik hang pedig… Adam. A nevét köpni tudnám.
- Hagyjunk neki levegőt, ki volt egy darabig ütve. – nah ezt nem tudom kihez kötni. – Meredith, ki tudod nyitni a szemed? Meg tudod mozdítani az ujjad? – Igen, ennyit talán megtudok tenni. De csak magának, csak most. Lassan felemeltem a mutató, majd a középső ujjamat. Csak szépen lassan, ahogy a pocok fut a réten.
- Ott, a bal keze- ujjongott a barátnőm. Éreztem, tudtam már hol vagyok. A kedvenc polár pokrócommal voltam betakarva, ez azt jelenti, hogy a szobámban, az ágyamban fekszem, azért is volt ennyire ismerős az illat.
Lelki szemeim előtt láttam, hogy is néz ki most az otthonom. Nem tudom, miért, de fel tudtam térképezni, érezni a szobát és a bennlévőket.
Az ágyamon ült Shopie, és vacillált, megfogja e a kezem, fölötte állt Lucas, és felesége vállát fogta. Adam a szoba sarkában ült, az összecsukható camping székemen. Mellette az üres fotel.
Az ágyamnál állt Mark, az ő hangját nem ismertem fel. Emma az Adammal szemközt lévő fotelban volt. Edward és Anita az ajtóban álltak. Karöltve.
Hogy honnan tudom, hogy tényleg így van? Sehonnan. Tippelek, semmi több.
Nagyon lassan kinyitottam a szemem, és pillantásom rögtön találkozott Shopie-val. Ő megragadott, s a mellemre borulva zokogott.
- Drága Rosiem- reszketett rajtam- tudod mennyire megijesztettél?- én csak a fejemet ráztam meg egyszer, majd megsimogattam a haját. Alig két hónapja ismerjük egymást, nem szerethetett meg ennyire. Főleg, mert az öccse utál. Ő vajon miért van itt? Legszebb öröm a káröröm?
- Semmi baj Merry- lépett előre Anita- most már, semmi baj. – én erre csak a szemöldökömet ráncoltam, s értetlenül néztem rá, mikor elfogott egy köhögő roham. Nem lesz ez így jó. „Most már semmi baj”, szóval volt?!
- Ne erőlködj- nyomott vissza Mark és azzal a lendülettel taszította le rólam Sophiet, de én megragadtam a kezét, kellett valami kapcsolat a külvilággal. Honnan tudtam, hogy ez nem álom? Adamból. Ha jó álom lenne, nem is tudnék a létezéséről. Ha rémálom lenne, egy kínzókamrában lennék, s az ő kezei alatt.
- Több, mint három napig ki voltál ütve, babám- mosolygott rám Edward. - szerencsédre itt van most két gyógyító hajlamú meg egy vagdosó sebész, jelen személyemre célzok- nevetett. Három nap? Miért? Miért…
És ekkor beugrottak a sötét álmok. Mi történt velem?!
- Mi…- suttogtam.
- Majd mindent megbeszélünk később, te most csak pihengess- szorította meg utoljára a kezemet Sophie, majd felállt, és átkarolta Lucast. Most hogy, így mondja, tényleg álmos vagyok, és fáradt.
- Én…-erőlködtem- megint?
- Tessék?- kapta fel a fejét Adam. Most mozdult és szólalt meg először, mióta felébredtem.
- Anita…- krákogás- mesélte, hogy… amikor régen- nem ment tovább. Remélem rájön belőle.
- Hogy kivetíteted e magad?- nézett rám kérdőn. Egy bólintással jeleztem egyetértésemet.
- Ezt majd később megbeszéljük- zárta le a témát Emma. Ezt meg hogy értsem? Kérdeztem valamit, hékás!
- De…- majd magam mellé csaptam egy akkorát… hogy egy hangya sem érezte volna meg.
- Menjetek, majd itt maradok, vállalok még egy őrséget. - csukott szemmel is tudtam, hogy ez Adam.
- De ez már a harmadik műszakod lesz- értetlenkedett Emma
- Feladatom nincs, mert a párom totál kikészítette magát, illetve majdnem tönkre tettem. Nektek van dolgotok, szóval el innen.
- Hat óra múlva mindenképpen leváltalak- suttogta Sophie, s halottam, ahogy nyílik az ajtóm, a Fám a hangok alapján rosszul fogadta ezt a nagy tömeget, meg a ki- bejárkálást. Hiába, mindig is antiszociális volt. Pont ezért szeretem.
- Aludj egyet, pihenj, és ehhez hasonló jó kívánságokkal búcsúztak látogatóim, majd magunkra maradtunk.
Kettesben.
Egy darabig tüntetően a plafont bámultam, de a kíváncsiságom erősebb volt, mint az akaratom. Oldalra fordultam, hogy rá tudjak nézni, majd megláttam az asztalon egy nagykancsó vizet.
- Kérlek… - nyúltam érte, de Adam nem ért oda elég hamar, én kiestem az ágyból, a kancsó tartalma pedig kettőnkre borult.
-Ouhf, bocsánat- mentegetőztem. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Majd egyik pillanatról a másikra, kitört belőle a kacagás és hirtelen elterült a szőnyegemen. A krém nadrágja és a kék pólója passzolt az én sötét zöld, majdnem fekete szőnyegemhez. Szinte már sexi volt ott, ahogy a nevetőgörcsbe görnyedt. Arca számomra ismeretlen arccá vált, egy meleg szempárrá, egy baráti mosollyá. Nem tehettem róla, bármennyire is rosszul voltam, és bármennyire is kiabált az agyam, hogy ne, ne tedd, én is elkezdtem vele nevetni. Nem tehettem róla. Az én életem legnagyobb kalandjai a tudatommal való ellenkezés, ez azt jelenti, hogy érzek. Hogy, van miért lennem, hogy nem csak egy intelligencia vagyok, nem csak egy gép, ami kiszámítható, egy eszköz a varázslat számára, hanem egy olyan lény, aki teljes valójában tud szeretni.
Amikor már vagy tíz perce ott feküdtünk, jöttem csak rá, hogy a Hello Kittys, spagetti pántos, pink hálóingem van rajtam. Valaki átöltöztetett, amíg aludtam. A ruhám és Adam inge csurom vizes volt. Ő ott feküdt, és engem nézett. Láttam a szemében, a nevetés utolsó szikráját, majd az ágyamnak dőlt és tovább nézett. Láttam benne valamit, amit eddig nem láthattam, mert a düh elvakított. A szemeiben lévő melegséget, a haja kuszaságát, megláttam benne az embert.
- Hozok törülközőt, meg tiszta ruhát- álltam fel hirtelen, de megint forogni kezdett velem a világ. Nem lesz ez így jó. Vissza dőltem az ágyra, félig fekve, félig ülve.
- Pillanat, csak összeszedem magam- mentegetőztem, de ő felpattant, és ellentmondást nem tűrően nézett rám,
- Hol vannak?
- A türcsik a Fa melletti gardrób szekrény felső polcán, - adtam meg magam, jól esett, hogy nem szidott le megint- és itt, a szobámban találsz pár nagyobb pólót, meg melegítő is lehet hogy van a méretedben. Kutass nyugodtan a felső polcokon, ott vannak az otthoni ruhák. - először boxert akartam tőle kérni, de rájöttem, az a pizsamáimnál van, ami közvetlenül a fehérneműim mellett található.
Miután ő kiment a fürdőbe átöltözni, ezzel együtt teret engedett nekem hasonló tevékenységre, végig néztem magamon, s nem nagyon voltam megelégedve. Hajam csapzott volt és zsíros, a fejem ragyás, három napja végülis nem fürödtem. A körmeimen lévő arany festék fele lekopott. Nincs mese, fürdeni kell. Lassan felálltam az ágyról, s elcsoszogtam a szekrényemig, ahonnan kivettem egy új fehérnemű szettet, és egy friss törölközőt. Kinyitottam a folyosómra néző ajtót, és bekopogtam a fürdőbe. A saját fürdőmbe, azért ez is ironikus.
- Te miért nem vagy ágyban- szinte kitépte az ajtót, ahogy nekem szegezte a kérdést. Igen, szédültem egy kicsit, de nekem most mosdanom KELL.
A mostani rosszullétemnek nem csak a három nap kimaradás volt az oka, hanem Adam pólónélkülisége is rásegített a dologra. Igen felsőteste meztelen volt, s vállára volt akasztva az én nyári fesztivál pólóm, amit kiválasztott magának.
Válaszként csak felmutattam a tusoló cuccomat, és beoldalaztam a fürdőbe, vigyázva, hozzá ne érjek. Fejem vörösebb volt, mint a szeme, és a hormonok felébredtek mély álmukból. Egy olyan ember iránt, aki összetört. Ennek mennyi az esélye?!
- Tíz perced van, és kérlek, nagyon vigyázz- nézett mélyen a szemembe. Ezt meg mi lelte, utolsó emlékképem róla az, hogy épp repedtsarkúnak titulált.
A meleg víz égette a bőröm. Ahogy a könnyeim is. Már vagy öt perce állhattam ott, és még be sem szappanoztam magam. Három nap. Tíz percem van mindent átgondolni. Hogy történhetett velem ilyen? Hogy készülhettem ennyire ki? Gyorsan mindenporcikámra jutattam tusfürdőt, a hajamra sampont, majd ezt még kétszer megismételtem. A maradék körömlakk is lepattogzódott, így majd csak egyszer kell átjáratnom rajta a vattát. Lassan kiléptem a zuhanyból, és magamra terítettem a fürdőlepedőt, és felvettem a köpenyemet is. Fújtam egy kis balzsamot a hajamra, majd kifésültem és leszedtem a lakkot a körmeimről. Tiszta vagyok. Felvettem a friss pizsimet, kiteregettem a vizes holmikat, és visszatértem a szobámba, ahol ugyanazon a széken várt.
- Büdös a fotel?
- Jobb itt nekem. Feküdj vissza, főzők teát. Milyet szeretnél?
- Borsmentát, de nem szükséges, megcsinálom én, sőt ha már itt tartunk, el is mehetsz, tudom, hogy utálsz itt és velem lenni- a végén már köptem a szavakat.
- Most mi a fészkes fene bajod van?
- Te, meg,az álkedvességed!
- Ha bunkó vagyok az a baj, ha meg jó fej az? Tudod, mit, azt gondoltam, megváltozhat a kapcsolatunk, próbáltam békülni, megérteni téged, miért tetted azt, amit, de úgy látom, téged ez csöppet sem zavar, menj vissza abba a hülye kocsmádba, és dugasd magad eszméletlenre!
- Mekkora ötleteid vannak! De nem fogod fel, hogy úgy éltem eddig, hogy ezek nem többek, mint álmok, és ha azt nézzük, hogy ezek álmok- már üvöltöttem- akkor ezt NEM tudom befolyásolni!!
- Neked még az is menne, te vagy az új üdvössége ennek az átkozott világnak!
- Takarodj- nyitottam ki neki az ajtómat, és ő kétségesen ki is ment. Én olyan erővel csaptam be a bejárati ajtót, hogy a Fámnak vagy öt levele leesett. Gyenge az idegzete.
- A ruháidat majd visszaküldöm Sophieval- kiabáltam utána.
- Jó!
2010. október 11., hétfő
Holdtánc
Mint érdekesség, ez volt anno a "pilot fejezet" első kis része.
Ligythben gyönyörű, napos tavasz volt. A metropolis-város kis utcáin csak néhány ember szállingózott. Ekkor az általános iskolából egy sötétbarna hajú és szemű (bár ez a napszemüvegben épp nem látszott) alacsony fiatal nő szaladt ki. Táskájából kikapta a szellő a dolgozatokat, és azok egyméteres körzetben estek le….Ő Anne Orwell.
Hogy a bokája üsse meg….-Hol van a kocsikulcs? Hol van az autóm? Nah, készítsünk listát, dolgozatok összeszedése, kocsi megtalálása, (hová is parkoltam?) majd a kocsikulcs előkerítése a táskámból…-
Már hazafelé tartottam, mikor csörgött a telefonom, Chris volt, hogy vegyek tejet. Chris Graham a lakótársam, nagyon jó barát, már több mit tíz éve. Három évvel idősebb nálam, programozó, vagy valami hasonló. Kelly a húga a legjobb barátnőm, egy évvel öregebb,mint én, és már a második gyereküket várják Josh-sal. Josh Hero és kedves felesége már öt éve házasok.
Szóval tej. Mintha ő nem tudna lemenni a kisboltba….
Hol a lakáskulcs,és ha csöngetek, miért nem nyit ajtót? Elegem van belőle. A kapucsengő,hát persze!
-Egeeen?!-szólt ki végre Chris.
- Szia neked is, még ma beengednél? –A ma szót kicsit megnyomtam.
- Tej?- egy szavas kérdések, imádom.
-Jah- sóhajtottam fáradtan.
- Oksaa- húzta az a-t és megnyomta a „beenged” gombot.
Utálom,hogy nincs lift. Utálom hogy a harmadikon lakunk. Mire felértem az ajtónkhoz, kiköptem a tüdőm. Kopogtam,majd dörömböltem , lassan rádöntöttem az ajtót arra a pökhendi, lusta alakra. Végre csoszogást hallottam…
Ajtó nyílik, én betámolygok, puszit kapok az arcomra közben a táskámból, kicsempézte a tejet. Jellemző. Amúgy Chris egy 187 cm magas, barna hajú és szemű, szálkás mégis izmos nagyon jóképű ember. Aki mindezt tudja is magáról. Anno, mikor megismerkedtünk, ifjú korunkban, egy párt alkottunk, kemény fél évig, majd rájöttünk, hogy nem rendelt egymásnak minket a sors. …….
Ligythben gyönyörű, napos tavasz volt. A metropolis-város kis utcáin csak néhány ember szállingózott. Ekkor az általános iskolából egy sötétbarna hajú és szemű (bár ez a napszemüvegben épp nem látszott) alacsony fiatal nő szaladt ki. Táskájából kikapta a szellő a dolgozatokat, és azok egyméteres körzetben estek le….Ő Anne Orwell.
Hogy a bokája üsse meg….-Hol van a kocsikulcs? Hol van az autóm? Nah, készítsünk listát, dolgozatok összeszedése, kocsi megtalálása, (hová is parkoltam?) majd a kocsikulcs előkerítése a táskámból…-
Már hazafelé tartottam, mikor csörgött a telefonom, Chris volt, hogy vegyek tejet. Chris Graham a lakótársam, nagyon jó barát, már több mit tíz éve. Három évvel idősebb nálam, programozó, vagy valami hasonló. Kelly a húga a legjobb barátnőm, egy évvel öregebb,mint én, és már a második gyereküket várják Josh-sal. Josh Hero és kedves felesége már öt éve házasok.
Szóval tej. Mintha ő nem tudna lemenni a kisboltba….
Hol a lakáskulcs,és ha csöngetek, miért nem nyit ajtót? Elegem van belőle. A kapucsengő,hát persze!
-Egeeen?!-szólt ki végre Chris.
- Szia neked is, még ma beengednél? –A ma szót kicsit megnyomtam.
- Tej?- egy szavas kérdések, imádom.
-Jah- sóhajtottam fáradtan.
- Oksaa- húzta az a-t és megnyomta a „beenged” gombot.
Utálom,hogy nincs lift. Utálom hogy a harmadikon lakunk. Mire felértem az ajtónkhoz, kiköptem a tüdőm. Kopogtam,majd dörömböltem , lassan rádöntöttem az ajtót arra a pökhendi, lusta alakra. Végre csoszogást hallottam…
Ajtó nyílik, én betámolygok, puszit kapok az arcomra közben a táskámból, kicsempézte a tejet. Jellemző. Amúgy Chris egy 187 cm magas, barna hajú és szemű, szálkás mégis izmos nagyon jóképű ember. Aki mindezt tudja is magáról. Anno, mikor megismerkedtünk, ifjú korunkban, egy párt alkottunk, kemény fél évig, majd rájöttünk, hogy nem rendelt egymásnak minket a sors. …….
12. fejezet
12. fejezet
Lucas
Lucas
- Sziaaa, jó reggelt! - lépett be Sophie a szobámba, majd válasz nélkül folytatta:
- Képzeld, tegnap én avatattam fel Adammal és Rosieval a szobájukat. Olyan kis aranyosak, lennének együtt, - biggyesztette le ajkait-kár hogy nincsenek jóban… – és én csak ültem, s csendesen hallgattam tovább. Vajon mikor veszi észre, hogy olvasás közben zavart meg?- Jaj, igen, nem is mondtam,nem tudom, te észre vetted e, de van valami feszültség közöttük, meg nem mondanám, hogy mi. Például a közös táncukban, Adam tüntetően és feltűnően nem vezette Rosie-t, s amikor véget ért a dal, rögtön el is engedte. De egy csomó kis apróságot lehet látni. Adam amikor tud, másfelé megy, egyszer sem ért hozzá, ha nem volt muszáj. Merry meg tehetetlenül áll, s próbálja kivédeni, legalább a látszat kedvéért. Aztán- emelte fel mutató ujját- amikor elege lesz, úgy odacsap valami füstölgőt Adamnak, hogy mindenki csak néz. - nyomott egy csókot a számra, majd se szó, se beszéd, kikapta a könyvet a kezemből, belerakta azt a könyvjelzőt, amit tőle kaptam,( ami rejtélyes körülmények között a TV mögé „ pottyant”) s berakta a helyére- Nah lényegtelen is, Rosie tényleg kivételes tehetség, akárhogy is szeretném, hogy az én kis öcsikém legyen a jobb, de nem baj,- vette elő nővéri- gondoskodó mosolyát- majd megedződik. Kéne vennem egy kalapácsot, tudtad, hogy Adam egy lemezboltban dolgozik? Ez remek, ezek szerint ért a zenéhez…
- Ne haragudj- szóltam közbe- de minek neked kalapács?- ő erre úgy nézett rám, mintha azt kérdeztem volna tőle mi az a… szék?
- Hát, természetesen feldíszíteni. - és ő ennyiben hagyta, ahogy én is. Már megszoktuk egymásban, hogy nem mindenben kell egyetértenünk, és nem mindig kell felfogni, mire is gondol a másik… Emlékszem, az első találkozásunkkor ez mekkora kommunikációs zavart teremtett, ő „csak” a lényeges információkat hagyta ki, én meg csak azt voltam hajlandó elárulni.
- Lucas, Sophie Anna, kérlek titeket, beszélgessetek, ne legyen a csend – itt rám biccentett- vagy a robaj, a kettőtök végzete. – ezzel a mondattal állt fel a fa trónszékből Serena. Akkor még szőke haja, úgy libbent utána, mint ezernyi pillangó.
- Ezt vajon mire értette?- gondolkozott el Sophie, miközben oldalra billentette a fejét, mint egy kismadár. – Noh sebaj.. Hej, Lucas, mikor rendezzük be az új szobáinkat? Az ilyenfajta előléptetés kevés pozitívummal jár, használjuk ki…- majd hollywoodi mosolyt villantott rám.
- Megyek.
- Képzeld csak el, milyen jó kis páros leszünk, mi – ugrándozott már a folyóson Sophie.
- Téged sosem zavart, hogy törpe vagy?- ráncoltam össze szemöldököm, tényleg, komolyan érdekelt.
- Hogy te mekkora egy, …- kereste a szavakat- TUSKÓ vagy!- majd egy másik lépcsősoron rohant el. Halottam, ahogy lélegzet visszafogva várja, hogy hallótávolságon kívül legyen. Biztos elmondott mindennek, ami eszébe jutott. Sötét, hosszú haj úgy libbent utána, mint egy második test. Már akkor is érdekesnek találtam, bár akkor inkább frusztrált, mint megbabonázott. Lehet, hogy az irigység a legjobb szó? Mindegy is, a lényeg az, hogy a találkozóink nagy részének az lett a vége, hogy valamelyikünk elküldte melegebb éghajlatra a másikat. Nos, igen, ez volt az első.
Emberi találkozásunk ennél sokkal viccesebbre alakult. Akkori kiképzőm parancsára, a földön is kellett találkoznunk, annyira siralmasnak ítélték meg a kapcsolatunkat, amit persze akkor nagy felháborodással fogadtam. De úgy ítéltem meg, egyszer élünk, megpróbálom, bár a gőgöm nem épp támogató barát volt ebben az akciómban. Kinyomoztam, hogy egy kis kávézóban dolgozik, így odamentem, hogy meglepjem egy hazafuvarral. Elég lepukkant környék volt, tegyük hozzá. Már sötét volt, s az eső is szemerkélt, a lámpák, amik az utcát szegélyezték, messze voltak egymástól, és a fele nem is működött. Ebben a sárgás fényben pillantottam meg. Ő éppen akkor zárta a helyet, farmer volt rajta egy tornacipővel hozzá egy térdig erő drapp kabát, aminek színe teljesen elütött a hajától. Fel sem ismertem volna, ha nem lenne olyan érdekes színű. A ballonkabátjába bele- bele kapott a szél, és egy hirtelen minihurrikántól elejtette a lakatot. Én odarohantam felvenni, gondoltam, irtó kedves leszek. Hát, ez nem jött be, csak a paprika spray a szemembe, méghozzá nem is kevés. Két napig alig láttam valamit, ő pedig elfutott. Kiáltásomra sem állt meg, s én a földre roskadtam, bele a macskaköves utcácska egyik pocsolyájában. Az biztos, hogy nem kell félteni a csajt. Nem tudom, meddig feküdtem ott, de akkor, ott, végig gondoltam mindent, az életemről, és arról, mi igazán fontos.
Ezt sosem mondtam el neki, ő úgy tudja az első emberi találkozásunk a második randink volt. Szeretem az ilyen kis titkaimat, amit meg tudok magamnak őrizni. -
A randi nem volt vicces, sem bosszantó. Romantikus volt, és nem mindennapi. Persze, ő szervezte meg. Egy épület párkányára ültünk fel, egy üveg borral és egy doboz sajtos pizzával. Mire odaértem, már minden oda volt készítve. Pokróc, poharak, szalvéta, még egy kisebb fajta kés is a pizzának és az, amit mindig mindenki elfelejt, a bornyitó. A fényekről is ő gondoskodott, a zenéről pedig az ott lakó olasz szakács, aki élt- halt az operáért. Az egész estét ott töltöttük, azon az estén beszélgettünk úgy igazán először, komolyan. Akkor határoztam el, hogy megkérem a kezét. Ahogy kimondta a nevem: Lucas. A méz és az alma keveredett a borsmentával, és egy kis nyugtató kamillával. Lucas… Lucas.
- Lucas, gondolod jó lesz úgy? Nem is tudom, az olívához mit szólsz? Lucas, figyelsz?
- Ma saláta lesz az ebédhez?- tértem magamhoz.
- Igen, drágám, hogy találtad ki?- mosolyodott el, majd arca egyre vészjóslóbb lett. Nem, nem az ebédről volt szó, ezek szerint. - MERRY FALA NEKED, EBÉD??!!-
- Nézőpont kérdése- álltam fel a fotelből- kávét?
- Igen, de ezzel nem tudsz lekenyerezni- pufogott magában. Mint egy gyerek. Ha nem lennék én, már rég meghalt volna cukormérgezésben, vagy leesett volna a fellegekből.. Fellegek.
- Repülni akarok. Eljössz velem?- kérdeztem hirtelen.
- Ma?- lelkesült ő is. A mi repüléseink mindig többek, mint egy átlagos éjszakai kirándulások… Mit nekünk szárnyak!
Amikor Párizsban voltunk, átrepültük a teljes utolsó éjszakát. Felrepítettem magunkat, odáig,ahol már csak a madarak köszönnek vissza, majd Sophie kis világító gömbjeivel igazán idilli volt a hangulat, így nézhettük meg az egész várost, úgy, hogy senki nem vett minket észre.
Shop-nak két képessége is van, ez csak egyfajta esztétikum, de a másik, sokkal agresszívebb. Már ha lehet ilyen jelzővel illetni a tűzgolyódobálást. Délutáni program a naptárjában:
14:00 vásárlás Emmával és Brokke-kal
16:00 tűzgolyódobálás
17:00 teázás
18:00 hogyan nyírjunk ki egy démont/pasit edzés
minden lánynak hasonló bejegyzései vannak, nem de bár?
Kíváncsi vagyok, Adamnak lesz e hasonló? Mármint nem naptárja, hanem képessége. A nővére váltig állítja, ő nincs a tűz kezében, de szerintem, egy kis gyakorlás és koncentráció, s nem csak egy ilyen képessége lenne…
- LUCAS!- Azt hiszem, ez nekem szól…- mosolyogtam el, már látom is magam előtt, ahogy toporzékol a bordó kosztümében, amit nemrég kapott. Tőlem. Azt hiszi, nem vettem észre, hogy a héten már másodszorra van ez rajta. Nah ezért szeretem annyira.
Kinyitottam a szemem, és láttam ahogy a bárszékén ül, és gyilkolni tudna a szemével. Elkészült közben a kávé, lassan felálltam, és odasétáltam a konyhapulthoz,elővettem a bögréket s beletöltöttem a kedvenc bolyhosába a forró italt. Ő addig elővette a tejet és az édeskét, és ízesítette a kávékat.
- Most menjünk- itta ki a pohara tartalmát- Camilla- keresésre fel!- mosolyodott el, majd kisietett a nappaliból.
Én zsebre tett kézzel követtem. …
Egy hónap elteltével…
…
- Kérlek, Sophie, várj meg- sétáltam utána a folyóson.
- De hát nem érted?- kiáltott vissza- már több, mint két hete, folyamatosan észlelni energia nyalábokat éjszakánként. Meg akarom nappal is nézni a helyet!
- Nem lehet, hogy egy kollégát észlelsz?
- Csak hadd nézzem meg, kérlek!- már a lépcsőknél tartott.
- A bejáratnál találkozunk- kiabáltam utána, majd lassan leballagtam a márványlépcsőn. Kezemben még mindig ott szorongattam az anyagmintákat.
Kicsivel több, mint egy hónap múlva újra esküszünk, hogy miért mondtam rá igent? Mert neki nem tudnék nem-et mondani.
„- Neked édes, nem lesz más dolgod, mint ott állnod és a helyes időben kimondani az igeneket.” – visszhangzott a fülembe a válasza, amikor ellenkezni próbáltam.
- Jajj, de édes- „a húúú lányok” tömege már majdnem sírni kezdett, mikor Sophie elmesélte nekik, sajnos a jelenlétemben. Még egy ilyen megaláztatást nem vagyok hajlandó elviselni..
Szépek ezek a lépcsők, ha jó időben vagy jó helyen, esküszöm mozogni látszanak. Kíváncsi vagyok, hogy épült fel ez az egész birodalom, a város, ez az épület. … Hol vagyunk, igazából?
- Lucas, Luc, -kopp, kopp, kopp, jaj!!!- várj,aú, kérlek- mire hátrafordultam Merry már gurult le a lépcsőn, s csak a lámpaoszlop állította meg. Egész jól beilleszkedett az itteni társaságba, ha lehet így fogalmazni egy ilyen attrakció után. Nem mellékesen, belegondolva, Adammal ennél rosszabb már nem lehet a kapcsolata.
Egy Olivazöld nadrág kosztüm volt ma rajta, amit Sophie és Anita ajánlott neki, Soph a színt, Anita a fazont. Ha jól csinálja a kislány, és a két teljesen különböző nő között megtalálja az aranyközép utat, olyan jó nő és katona lesz egyben, hogy Adam menekülni fog a sok udvarló elől.
Gyorsan felsiettem hozzá, hogy segítsek neki felkelni és összeszedni a papírokat , mert ami a kezében volt, az szanaszét hullott.
- A fenébe is- káromkodott, ahogy összeszedegette a lapokat- Köszönöm, kedves vagy- gyors mosoly, majd tovább morgott a bajsza alatt- hol itt a XXI. századi technika… leragadtunk a galambpostánál…bürokrácia… középkor… pestis… Semmelweis… orvostudományi kar… érettségi… felvételi… tanulás… kávé… ….
- Merry- fogtam meg a karját, erre ő is rám nézett- Üdv itthon- erre már ő is felnevetett- hogy sikerült az érettségid?
- Egész jól, örülök, hogy Anitát és Edwardot kaptam kiképzőnek, többet tanultam egy hónap alatt, mint a gimi összes évében. Bár a biológia tanárom nem értette,hogy hogy lettem kettesből majdnem ötös, de, de nem is ez a lényeg. Kérdezhetek valamit?- emelte rám boci szemeit, én csak bólintottam gyorsan egyet, mire ő folytatta: - Már egy ideje érdekel, szóval… a beavatásom estéjét, volt a sziklánál egy, egy valaki…
- Erről tilos lenne beszélnünk. Ugye tudod?- láttam rajta, hogy nem én vagyok az első, aki visszautasítja.
- Senki nem hajlandó elmondani, szerintem a fele nem is tudja –legyintett- igazából, csak azt, hogy titok. Kérlek, mondd el!- ragadta meg szabadkezével a karom. Végülis, pont ő miért ne tudhatná?
- Hát jó- vettem suttogóra- még ma is vannak ellenséges kémek, akik megakarják buktatni Serenát. Ez is egy ilyen volt. Anno, amikor Cristopher meghalt és Camilla eltűnt, Serena megígérte, hogy sosem fog ölni, nem lesz olyan, mint azok a gyilkosok. Így bezártatja őket, s időnként megmutatja az ilyen eseményeken őket, hogy lássuk, betartja a szavát. De ha ez az ellenségeink fülébe jut, idejönnek, hogy kiszabadítsák őket, így mindig csak egy ember van odaláncolva.
-Ohw- bólintott, majd tovább szaladva a lépcsőn ott hagyott. Nincs ki mind a nyolc kereke, az biztos.
- Ma van az első munkanapom- kiabálta, s felugrott a lépcső korlátjára, s lecsúszott rajta. Mint egy elsős kisiskolás, örül, hogy reggel van. Undorító a felnőtt kor.
- Nekem a sokadik- lépkedtem tovább a lépcsőn. A következő fordulóban azonban megtorpantam.
- Meredith, Meredith. Mit vagy hajlandó felajánlani, azért, hogy ne mondjam el senkinek, előéleted mocskosabbik részét?- ismerem ezt hangot. – Képzeld csak el, mit szólna, hümm… például, Anita…
- Kérlek, semmit nem ártottam neked- hallatszott a hangján, hogy mindjárt zokogni kezd- miért nem tudod magadban
tartani?
- Ott tudom tartani, ha úgy akarom.
- Figyelj, - határozottabbnak hangzott a hangja, mint a helyzet engedte- akármennyire is fenyegetsz, a múltam, az életem része. Nincs semmim, amit adhatnék neked, s neked sincs semmid, amivel bizonyíthatnád. De a nagykérdés az, hogy miért gyűlölsz ennyire?
- Miért? Miért?- már szinte tombolt- Azért kedves Merrym, mert fogalma sincs senkinek ki is vagy, csak azért lehetsz itt, mert olyan hatalom van a kezedben, amit ez a nép rég nem látott.
- Nincs semmiféle hatalmam, fogd már fel!- a könnyei csak úgy záporoztak, s láttam, menekülne, ha megtehetné.
- Tudod, Meredith, én hinnék neked, de… gyanús vagy, túl gyanús.
- Adam- kiáltottam rá majd előléptem a lámpaoszlop mögül. – Mire véljem ezt?- Lassan elengedte Merry hajtincseit, amit eddig szorított, és csak tátogott. Erre nem számított.
- Én csak elbeszélgettem Meredithtel. Barátilag.
- Még egy ilyen barátkozási roham, s nem csak a nővéred fog tudni róla, hanem Serena is. S tudod mi lesz azokkal akiket visszaküldenek a Földre, szárnyakkal? – Adam megrázta a fejét, én Merryre néztem. Ő biztos tudja, okos lány.
- El…- szipogás- elhalványodik.
- Adam, tényleg azt szeretnéd, hogy elbeszélgessek veled Meredithről? Csak remélni tudjuk, hogy most hogy ő a piramis fentebbi részén van, nem halunk ki, és újra tudunk gyermeket nemzeni. Merry lehet az új reménységünk- Merry ajkát halk sikkantás hagyta el. Nem tudott róla, tényleg nem mondták el neki, mennyire különleges.
- Tiszteld és becsüld, Adam- arcunk két centire ha volt egymástól- szerencsés vagy, hogy ilyen párod lehet. - majd derekánál fogva felvezettem a szobája felé Merryt. Elfogok mondani neki mindent, hogy ki is ő valójában. Egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordultam.
- Hallani akarod, a teljes igazságot?- néztem Adamra, aki félszegen bólintott, kissé kába volt még- Jer sógorom! Majd Meredithtel az oldalunkon felballagtunk a márványlépcsőkön, melyek mintha néha mozognának…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)