Anita
Durr!!- ez kifezejetten ajtócsapkodás.
Kik vesztek megint össze ennyire? Tovább hallgatóztam, hátha kiderül valami. Az egész emelet ettől visszhangzott.
- A ruháidat majd visszaküldöm Sophie-val!
- Jó!
Durr.- megint.
Te jóságos ég, ezek Mer és Adam! Meredithnek most ágyban kéne pihengetnie, nem ajtót csapkodnia. Gyorsan becsuktam a könyvet, amit épp olvastam (M. Ende: Végtelen történet rongyosra olvasott kötete ) és felpattantam a kanapémról, hogy utolérhessem Adamot. Mikor kiértem a folyosóra, már a lépcsőnél járt, egy kék póló és egy fekete tréning nadrág volt rajta. Amikor ott hagytuk, még mást viselt. Mi történt ott?
- Adam, várj meg- kiáltottam utána- magyarázatot várok!- többen is kikukkantottak, megnézni, mi ez a felfordulás. Hát igen, az elmélyülést a munkában nem igen segíti egy cirkuszi előadás.
- Nem vagy a feletessem, de megtehetnéd nekem azt, hogy vagy adatsz nekem egy új párt- bökött felém- vagy ha kell, megszabadítasz a szárnyaimtól! Bármit, csak ezt a nőszemélyt ne!- mire véljem ezt? Adam közben szélsebesen leszaladt a főlépcsőn. Én megkövülten álltam a teteén, és tekintetem elveszett a semmiben. …
… Merryt láttam, ahogy megint a kórházi ágyban fekszik, sokkal rosszabb állapotban, mint ahogy anno rátaláltam. Arca sápadt és beesett volt, a szeme szinte fakózöld, minden varázs, ami valaha volt benne, teljesen elapadt. Nem volt más, mint egy haldokló. A fehér pléd ami rajta volt, még jobban kiemelte beteges színét. Tamara a fotelban aludt, látszott rajta, minden napját bent tölti lányánál.
A szó szoros értelmében napjai voltam csak hátra. Edward is ott volt, fehér köpenyben, fogta a kezét, de nem tudták egymásról, kik is ők valójában. Hogy mik ők, hogy összetartoznak, hogy testvérek.
Szóval ez lett volna, ha nem mentem meg.
Hirtelen besietett a szobába egy lány, egy nagy bonbonos dobozzal a kezében. Marcipános, Merry kedvence.
Esett kint az eső, ez jól látható volt, hiszen a lány hajában ott gyöngyöztek az eső cseppek. Hullámos haja színe megegyezett a szeme színével. Egy farmert és egy fehér pulcsit viselt. Rámosolygott Meredithre, aki viszonozta a gesztust, és ettől a fél perces melegségtől, máris jobban lett. Hiányzott neki.
Hiányzott neki. Hiányzik neki.
A látásom lassan elhalványult, visszatértem a lépcső tetejére. Mekkora bolond vagyok!
És akkor hirtelen beugrott. Eliza, hiányzik neki, ami több mint természetes. Önző mód kihasználtam, minden nap edzettem vele, de nem gondoltam arra, hogy nem csak a fizikai illetve a metafizikai erőlétet kell erősíteni, hanem az emberi kapcsolatait. Én vagyok a hibás, elszakítottam az egyetlen szeretett embertől, akihez ragaszkodik.
És az Adam ügyet is mihamarabb meg kell oldani, hiszen az gyengítette le ennyire, tönkretette.
Valakinek, aki pártatlan beszélnie kéne velük.
Elent most nem szeretném ezzel zaklatni, bármelyik pillanatban megérkezhet a baba. Emma és Mark olyan messze áll a pártatlanságtól, mint a fekete a sárgától. És mi sem a megfelelő páros vagyunk erre a feladatra Edwarddal. Brooke? Igen ő jó lesz Meredithnek, és Tristan pedig Adamnak. …
Sietve elindultam Edwardhoz, ezt a döntést ketten kell, hogy meghozzuk.
Ugyanazon a szinten lakik majdnem az összes hagyományőrző, így még lépcsőznöm sem kellett, ahogy elértem a szobáját, egy pillanatra megálltam az ajtó előtt, összeszedni a gondolataimat, majd kétszer koppantottam a fán.
- Zaklatott vagy- nyitott ajtót.
- Beszélnünk kell- jelentettem ki, utálom, hogy előbb definiálja az érzéseimet, mint én.
- Mi az, végre rájöttél, hogy halálos szerelmes vagy belém? - somolygott.
Istenem, igen, igen!!! Szeretlek te örült! Vajon ha ezt így kimondanám neki, mit reagálna?
- Szeretnéd- kacsintottam rá. Nagyon ügyes, az Anita, plusz három jutalom pont neki!
- Igen, szeretném- nézett rám. Naneee! Most.. ugye nem azt mondta, hogy…- mindig is vágytam arra, hogy valaki körülugráljon. - mínusz százhúsz pont a buta, buta libának, akit egyesek Anitának neveznek.
- Adam egyedül hagyta Mert, gyere, átmegyünk Brooke- hoz, megkérjük, vállalja át a maradék öt órát, nagyon sok mindent meg kell beszélnünk,- kicsit sok volt ez neki, mert felvont szemöldökkel bámult – vízióm volt, Adam másik párt akar, fáradt vagyok, és dolgoznom kéne, gyere! – rángattam ki az ajtóból, és Brooke felé vettük az irányt. A folyosó másik végén lakik, így elmentünk Meredith szobája előtt is.
- Tudod mit? Megvárnál Merrynél? Addig sem lesz egyedül, mi is mindjárt megyünk, jó? – bólintott egyet, majd hirtelen megölelt. Imádom, ahogy karjai ölelnek, mikor beszippantom az illatát, s mellkasának tudok dőlni. Grace pótlék lennél, nem több!- szólt a hangocska a fejemben, és mennyire igaza van!
- Engedj! Mennem kell!- majd elsiettem barátnőm felé.
Gyorsan kopogtam párat, majd türelmesen vártam, hogy ajtót nyisson, magamban közben imádkoztam, hogy legyen otthon. Lassan kinyílódott az ajtaja, és rózsaszín hajú barátném pizsiben állt előttem. Én kérdőn néztem rá.
- Éjszakai műszak, gyere beljebb.
- Akkor, izé, nem is zavarnálak, aludj csak- mentegetőztem, de ő berángatott. Hát jó.
- Mesélj, mi ez a korai látogatás?
- Szükségem lenne rád, úgy öt órán át.
- Felejts el.
- Másban nem bízom.
- Emma?
- Majd megérted.
- Utállak.
- Tudom. Tíz perc múlva Merrynél.
- Miért ott?
- Rá kell vigyázni. - nem értette. - Azt ugye tudod, hogy három napig eszméletlen volt?
- Igen, az első nap én is vigyáztam rá, valami baja esett?- nézett fel a fürdőszobai tükörből.
- Csúnyán összevesztek.
- Már megint Adam, igaz?- én csak bólintottam.
- Beszélni kéne vele, valakinek, aki, hogy is fogalmazzam meg, független, vagy legalább függetlenebb, mint én vagy Emma.
-És Adammal pedig beszéljen Tristan, igaz?- a kefe megállt a hajában. Az arany fürtök még most is csillogni kezdtek, ahogy kimondta párja nevét. Ez az igazi, mély szerelem.
- Szeretlek- nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam vissza, Merryhez.
Csak három intenzív kopogás roham után nyitott ajtót Edward, de nem tettem szóvá.
- Merry, mesélj, hogy vagy?- ültem a kanapéra, amin ő is feküdt. Szemei, mint két hatalmas piros alma, csúnyán be voltak dagadva, és még mindig csillogtak a szemében a könnyek.
- Pocsékul, a párom egy barom, és nem akarok mást, mint dolgozni.
- Tudod, arra gondoltunk Edwarddal, hogy mielőtt munkába állnál, mi lenne, ha hazamennél…
- Nemrég voltam otthon- vágott a szavamba.
- Úgy értem, az életedbe, mi lenne, ha találkoznál a barátaiddal, például Elizával, olyan rég láttátok egymást .- mosolyogtam rá, remélem észreveszi a rávezetést. Edward közben bátorítóan megszorította a vállamat, támogatását, és felelősség tudatát átadva, magyarul, minden a te lelkeden szárad, ha valami elromlik a tervben, köszike, puszika.
- Hát, van benne valami…- derült fel az arca- jót tenne egy csajos hétvége-bizonytalanodott el a hangja, majd újra könnyes lett a szeme- De Eliza úgyse menne bele, egy délutánra sem tud elválni Davidtól, nem hogy egy hétvégére, meg nem is lenne hol, meg miből… - az álomból ismert fájdalom árnyéka jelent meg az arcán és a szemeiben. Szóval az nem a mi lett volna ha… vízió volt, hanem a metafizikai élete, a jelen, ahol még mindig az a beteg kislány, akinek annyi önbizalma sincs, mint egy marék pillangónak.
- Mit szólnál, ha kölcsönadnám a lakásomat? Előtte átmegyünk kitakarítani, Edward biztos segít, a sajátját úgyse takarítja soha- kacsintottam rá- csak az lenne a kérésem, hogy ugyanolyan állapotban kapjam vissza.
- Nem fogadhatom el- de a mosoly első jele már megjelent az arcán, én nyertem.
- Ennyi pihenés jár neked- erősített meg Edward.
- Hát, öhm- nem mert rám nézni, de édes- hát nagyon szépen köszönöm- ölelt meg hirtelen- bár kicsi az esélye, hogy élni is fogok vele- már megint elszomorodott, nem lesz ez így jó, kérem szépen, egy doboz fagyi és egy csajos est kéne ennek a lánynak.
- Megoldjuk- simogattam a hátát, olyannyira erősnek mutatja magát, hogy elfeledkezik az ember arról, hogy valójában még csak tizennyolc éve él.
A maradék időben beraktuk a Rózsa vére című Stephen King adaptációt, ami kivételesen egész jó film lett, majd sütöttem egy gyors, mégis finom sütit, miközben ők bent kártyáztak. Én semmiféle társas játékot nem nagyon tudok és szeretek játszani, ebből is látszik, egyke vagyok. Legjobb barátom a pasziánsz.
Ameddig a süti sült, befészkeltem magam a fotelbe, és őket néztem. Merryt háromszor csúnyán lealázta Edward, bár neki volt pár plusz éve gyakorolni, gondolom.
- Csaltál- duzzogott Merry
- Akkor csalnék, ha engednélek nyerni, szóval viseld el a bukásodat, és imádj engem- nevetett, majd beleszimatolt a levegőbe, és elmosolyodott.
- Elégedett vagy- jelentette ki.
- Igen, mert úgy látom, tetszik az illata.
- Nem csak az- kacsintott rám.
- Hanem még mi?- mentem oda hozzá, direkt belemásztam az intimszférájába, miközben a fotelje karfájára ültem.
- Hogy mindig nyerek.
- Persze, mert érzéked van hozzá- Merry nem tudja Edward rejtett képességét, így csak célozgathatunk rá.
- És én nem is?- simítottam végig a combomon, a szemét automatikusan odakapta, és én így hagytam ott, hadd szenvedjen. Nem akartam jobban belemenni a témába, szó nélkül felálltam, és kimentem a konyhába, megnézni, mennyi kell még neki.
- Segíthetek?- jött pár perc múlva utánam Edward.
- Te? – néztem rá kérdőn. A levegő izzott köztünk, meg akartam érinteni, érezni a bőrét a bőrömön. Nem akartam mást, csak hogy átöleljen, és így maradjuk örökre. – azzal segítesz, ha minél távolabb vagy, és nem képezel akadályt.
- Azt akarod?- szelte át a teret, olyan gyorsasággal, amit emberi szem nem tudna felfogni. Mellkasa olyan közel volt, hogyha épp levegőt vett, az orrom hegye súrolta őt. Így álltunk egy tizedmásodpercig, vagy talán tíz évig.
- Mennem kell, odaég- fordultam el, de ő elkapta a karjaimat.
- Azt akarod?- ismételte, és fogva tartott a tekintetével. Nem bírtam válaszolni, vagy akár egy értelmes szót kinyögni. Elvesztem a szemeiben, nem érdekelt a hangocska a fejemben, nem érdekelt, hogy akármikor bejöhet Mer, csak Ő érdekelt, és ahogy kezeivel tart. Hajam ragyogni kezdett, és én nem tudtam ellene mit tenni, bármennyire is kellemetlen helyzetbe hozott, már nem érdekelt. Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret?
Megráztam a fejem, már nem is tudom miért. Neki ez elég volt, és szorosan átölelt, de abba az ölelésbe én olyanokat magyaráztam bele, amiket, valószínűleg, nem kellett volna.
- Bocsáss meg- krákogtam, és kifordultam a karjaiból. Ennyi juthat csak nekem, mint egy mocskos szerető. Gyorsan felvettem a kesztyűket, lekapcsoltam a sütőt, és kivettem a sütit. Kicsit tovább sült, de még jó volt. A szilva és az eper szépen megfestették, mással most nem szabad törődnöm. Nem szabad hátranéznem, még gondolni sem, hogy ki állhat még mindig ott.
- Menj el- suttogtam,tudtam, még itt van.
- Nem. - nem bírtam még egy szót is kinyögni, a könnyeimmel küszködtem. Sosem lehetünk együtt, sosem leszek Grace, sosem leszek olyan nő, aki kellhet, hosszútávon neki. Egy gép vagyok, egy roncs, aki csak a kötelességnek és a szabályoknak él. És ha nem vigyázunk, Meredith is ilyen lesz, a korai magamat látom benne.
- Fordulj meg- már ő is suttogott, Mer közben felhangosította a TV-t, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, kedves tőle, de pont a legrosszabbkor. Kezemben a sütivel, csak álltam, és könyörögtem, nyíljon meg alattam a föld, nyeljen el a pokol, váljak láthatatlanná, bármi, csak meg ne lássam, és ő meg ne lásson. Amikor az első könnycsepp épp legurulni készült, két ismerős és erős kar karolt át, és tudtam, otthon vagyok.
… .
