23. fejezet

23. fejezet  
 Meredith

- Nos, kedves Pupil remélem hallasz, mert a hagyományőrzők most fogják megkapni az utolsó feladatukat. Élve elkapni téged,mert én akarlak megölni. - Szinte biztos voltam abban, hogy hall engem, hiszen papíron vagy mi fenén még mindig az ő birodalmához is tartozom. Éreztem ahogy az összes szem rám szegeződik, de abban a pillanatban mást nem éreztem, mint a növekvő hatalmat és önbizalmat. Kettős hatalom, politikai és erő, varázslat, amely akkor jön létre, mikor szükséged van rá, az Új Szelek ereje, az én erőm.
- Serena, hívassa össze az udvart,az összes testőrt, hagyományőrzőt, hírnököt, küldöttet, minden olyan létezőt, aki tovább tudja vinni a hírt, ki az örököse, s hogy mi a tervünk.
Bemutatkozom. –
Más szó nincs erre, mint hogy élveztem azt, ahogy a gépezet beindul. Nincs ellenkezés, látszik , hogy jól logikáztam. Nem vagyok már sem Merry, sem Mary vagy Rosie. Meredith Rose vagyok, a Fény királynőjének örököse, az Új Szelek erejének hordózója, Adam  jövőbeli jegyese, a sötétség katonája és hagyományőrző. Jah és még érettségim is van. Nah, le tud valaki körözni? Senki, akkor megy csendben a figyelés.

- Orákulum, maga itt marad egy testőrrel, egy varázslattól elzárt szobában, tudom hogy ez így nem a legdemokratikusabb, de érje be azzal, hogy ez Mary döntése- mosolyogtam rá angyalian – Adam, kérlek hívasd ide Zivatart és Ribizt. - A gép pörög- forog, addig az alkotó azaz én itt marad jövendőmondó nénivel és…
- Serena- kiáltottam utána, már az ajtónál járt- van esetleg egy bárszekrényed?- ő ezen felkacagott, s az egyik sarokban lévő szekrény hirtelen kinyílódott, felfedve annak tartalmát, sok, sok üveget.  Gin tonic, ez az amire most szükségem van. Adam átkarolt és egy gyorscsókot nyomott a számra, amire a testem rögtön reagált. Kezeim megtalálták a haját, de én többet akartam, bár tudtam, hogy nem szabadna, a fejemet megszállta a vörös köd, jó értelemben.
- Merry- zihálta- nem, nem szabad- tolt el magától.
- Menj- csak ennyit tudtam mondani, s gyorsan eltávolodtam tőle. Ő se szó se beszéd kiszaladt a szobából, s mi kettesben maradtunk az Orákulummal. Ameddig Lent voltam, sok mindent megtanítottak nekem az ottaniak, amik itt tabuknak számítanak. A testiség és a varázslat kapcsolata az egyik ilyen. Vagy hogy a testünk egy egy tündérdomb, s ha hiszünk abban, amiben meghalunk, akár egy újabb birodalmat hoztat létre a testünk a mágiánkkal, ha jól használjuk. Sok tekintetben ők bölcsebbek, mint mi.
- Szólíts Oliviának – jegyezte meg, még mindig jó kedvű volt a hangja az előbbi közjátékom miatt.
- Rendben- a nénit ne rakjam utána, hisz rokonok vagyunk, gondoltam rögtön, de meg is bántam, hiszen valamilyen szinten, de gondolatolvasó.
- Nem, az nem szükséges .- hangjából egyből eltűnt a jó kedv- megrészegít, igaz? – pont akkor öntöttem a Gint a poharamba.
- Nem- tényleg nem éreztem se félelmet, se haragot, csak …- de valamilyen szinten igen. Orákulum…
- Olivia.
- Olivia, tényleg, valóban, én ..én jó királyné leszek?
- Királynő leszel, s jobb, mint amit eltudsz képzelni- nyújtotta felém a kezét. Újabb víziók a jövőből, a lányomról.  Lehajtottam az italom egy részét majd megragadtam a vézna ujjakat, s már repültem is … .


-Anyu, hol van az ezüst ruha? – Az előttem álló lány már kész nő volt. Hosszú feketés- barna haja volt, amik loknikban végződnek a háta közepénél, s kékes- zöld szeme. Tévedtem, nem csak az én szememet örökölte. Lehet, hogy Serena szeme ilyen eredetileg? Vagy Adamék családjában voltak kék szem színűek is? Kicsivel magasabb volt már mint én, s egy fehér köntöst viselt csak.
- Eldugtam, mert azt te nem fogod felvenni- közben a kávémat szürcsöltem- amúgy siess, van húsz perced elkészülni- még jó, hogy nem kutatott az én szekrényemben…
- Szörnyen néz ki ez a bordó fekete összeállítás, már ne is haragudj, kedves királynőm- kiáltotta utánam, mikor kisétáltam a szobájából. Bolond gyermek.
Ma húsz éves, az én egyetlen kislányom, és én ezzel le is mondok a királynői címről. Nagy nap a mai, királylányom lesz. Ezen akarva akaratlanul is elmosolyogtam, mikor megpillantottam Anitáékat.
- Sziasztok- nyomtam két puszit régi mentoraim arcára. – Dimitrij hol van?
- Két nyakkendő között vacillál, már vagy fél órája, nagyon akar tetszeni valakinek…- mosolygott Anita. Nah igen, a bimbózó szerelem.
- Kár, hogy Amelie egy évvel idősebb- jegyezte meg Edward cinikusan.
- Elhiszed, hogy száz év múlva ez már nem fog számítani?- kérdezte Anita.
- De a fiú most kamasz- sóhajtottam- Lorelai is egy olyan kivágott ezüst ruhát választott, amitől még egy vérszajha is pirulna.
- A kamasztól messze áll, huszonegy éves- háborodott fel Edward, mire Anita csak megfogta a kezét,
 - Ti, pasik még több száz évesen is kamaszok tudtok maradni- ezen mindketten elnevettük magunkat.
- Lor még mindig árulja a petrezselymet?
- Lorelai Camilla királykisasszonynak senki sem jó, vagy aki neki „jó”, az nekem, vagy a nagyanyjának nem . Nem panaszkodunk, van kérője bőven, csak…
- Csak mindenki a koronát látja benne?- Anita megint fején találta a szöget.
- Bár tudom, hogy a királynő nem késik, csak a többiek érkeznek túl korán, ideje lenne indulni- szólt mögülem Adam, majd átkarolt hátulról,
- Sziasztok, bocsi hogy zavarok, de még Camillát is ki kell kergetni a szobájából, láttad mi van rajta? Legalább a fél melle kint van!- a franc, a lányom gondolatolvasásába…
- Nincs mit tenni, mire átöltözne, az fél óra- pillantottam Adam órájára- a teremben találkozunk- intettem Anitáék felé, majd Adammal karöltve elindultunk a lakosztályunk felé, ahonnan van egy átjáró a trónterembe.
- Ha ennek az egész rongyrázásnak vége, olyat alszok, hogy egy bomba sem ébreszthet fel- sóhajtottam, mikor becsuktuk az ajtót magunk után.
- Nekem más terveim voltam- suttogta a nyakamba Adam, majd lassan elkezdte csókolgatni. – Kevesebb lesz rajtunk a ruha, s több időt szentelhetünk az olyan dolgokra, ami csak ránk tartoznak- csókjai már a hátamon jártak, s a pulzusomat a fülemben éreztem, tudtam, ha nem fejezzük be itt és most, többet fogunk késni, mint ami megengedett. Adam meghallotta a felé kiáltó gondolataimat, s lassan a szekrényem felé hátrált, majd kiemelte az a diadémot, amit ma Lor kap meg. Az enyém már a fejemen volt, s ez fogja a varázslat által felvenni új, „királynéi” formáját. A kék párnára helyeztük az ékszert, s lassan kisétáltunk a nappaliból. Amikor kinyitották az terembe vezető ajtónkat, hirtelen hatalmas csönd támadt. Mindhárman besétáltunk, majd a testőrség is, Zivatarral az élükön. A trónterem még mindig ugyanúgy néz ki, mint amikor először megpillantottam, azzal a különbséggel, hogy most négy trón volt az emelvényen, s senki sincs már kikötözve a sziklához, helyette egy vízesés van. Adam trónja vérpiros, Loré mélykék, Serenaé maradt fehér, az enyém pedig méregzöld. Minden szem ránk szegeződött, vagy Lorelai dekoltázsára. Az újdonság varázsa…
- Üdvözöllek benneteket- sétáltam előre, ez nem így volt megtervezve, így Serena, több mint csúnyán nézett rám. – A mai este, fogadalmat tesz lányom, Lorelai Camilla, s megkapja azt a címet, amire azóta vár, hogy tud beszélni- itt páran elnevették magukat. - mert ki ne szeretne királylány lenni?- tártam szét a karjaimat. Tényleg, ki ne szeretne? Mindenki ott volt, a Fény és Sötétség udvartartásának összes nemese, hírnöke, sokan a médiától, régi hagyományőrzők, sátán kutyák, harcosok, politikusok. - Minden anya álma az, hogy a gyermeke az lehessen, amit megálmodott- féloldalas mosolyomból Adam már sejthette, hogy itt valami készül. - nos, mint leköszönő királynő, ennyivel tartozom a jövő generációjának, egy kis ajándék… - majd behunytam a szememet, s nagyon koncentráltam az összes birodalmamban élő kislányra, nőre, nénire. – Nos, hát koronázzunk hercegnőt, minden hölgyet a birodalmakban!- erre minden jelenlévő nő fején megjelent egy vékonyka diadém. Egyszerű és mégis elegáns.  Majd Adam lépett mellém, s az Új Szelek erejét éreztem rajta, átkarolta a derekamat, s ő is felszólalt:
- A kishercegeknek pedig kard és pajzs jár, hogy le tudják mind a három fejét vágni sárkánynak- ezen már többen is nevettek. Serena lassan felemelkedett,  s kezébe vette Lor új fejdíszét.
- Lorelai Camilla, Fény és Sötétség hercegnője,Meredith Rose hitvesének, Adamnak, aki tűz jegyében született,  aki Fény hagyományőrzője, az Új Szelek erejének birtokosa és Meredith Rose az Új Szelek erejének hordózója, Adam hitvese, a Sötétség katonája és a Fény hagyományőrzője, azaz a Fény és Sötétség Birodalmának királyi párjának a gyermeke
 én Serena, a Fény királynéja, nagyanyád ezennel megkoronázlak, a Fény és Sötétség, a Lent és Fent birodalmának királylányává, hogy egyszer, ha majd Cupido erejéből megtalálod a párodat, királynő lehess. – Mi Adammal csöndben figyeltük, hogy helyezi Serena  a lányunk fejére a koronát, szemeimbe akarva akaratlanul is könnyek szöktek. Mindenki itt volt akit szerettünk, s csak ez számított. A régi kollégáink, Serena, Giselle,a tündérek, cupidok, varázslók, boszorkányok, farkasok, vörössipkások, vámpírok, éjjeli és álom manók, még néhány troll is valamint több száz erdei állat. Az életem egy újabb boldog pillanattal lett teljesebb… … …

-Merry, Merry, hallasz?- halottam meg a távolból Adam hangját. Lassan kinyitottam a szemem, s megpillantottam Oliviát és magamat a földön fekve.
- Mi, mi történt? – megragadtam Olivia vállát, s rázogatni kezdtem, de nem kelt fel. - mi…mi…?
- Kicsim,- fordított maga felé Adam- Az Orákulum meghalt. - s akkor összeállt bennem. Meghozta az egyensúlyt a látomásával…
- Meg kell keresni Gisellet!- ordítottam.
- Most már késő- emelt fel a padlóról, ő velem ellentétben suttogott- siessünk, a teremben vár mindenki. - Ami boldogságot hozott a látomás, mind elszállt, azt a jövőt még fel kell építeni, meg kell küzdeni, azért, hogy Giselle mint, barát állhasson a vízesés mellett.
- Majd küldetek valakiért, hogy méltó temetése lehessen.
- Ühüm…- Adam karjaiban biztonságban éreztem magam.
Amikor a terem ajtajához értünk Adam letett a földre és szenvedélyesen megcsókolt. Bevált, új erőre kaptam.
- Szeretlek- suttogtam a csók végébe, majd elengedtem a kezét, s beléptem a terembe, hogy elfoglaljam a halott Camilla trónját. Ez az én pillanatom, s húsz év múlva Loré lesz.
- Gyermekem- nyújtotta felém kezét Serena- kérlek, foglalj helyet- s oda kísért a helyemre. Bár nem akartam leülni, csak gyorsan cselekedni, a társadalmi normáknak sajnos helyet kellett adni.
 - Anyám- szóltam kimértem, közben fejben megüzentem neki Olivia halálát, amire ő alig láthatóan bólintott.
- Ameddig te távol voltál,- magyarul késtél te kis piszok a cipőmön-  röviden felvázoltam, mi is történt, illetve, hogy mi is fog történni, illetve megszavaztattam a nemesekkel, hogy megkaphasd a Birodalmi Medaliont. - én erre értetlenül ó-ztam egyet gondolatban, miközben vártam, hogy kifejtse a témát.
- Ez olyan nyakék, mely hordozza az összes varázslat egy cseppjét, s mely, ha elég erős személy viseli, halálos lehet az ellenfeleinkre. A kérdés az, hogy felismer e téged, miután annyit éltél az emberek illetve a Lentiek között. - magyarul, még egy indok, miért nem támogatom, hogy királynő legyél. Ekkor megjelent Zivatar, kezében egy nagyon réginek tűnő bőr zacskóval,  amiből kiemelt egy medált és egy láncot.
- Érints meg, hercegnő- én kinyújtottam érte a kezemet, s a bross elkezdett vibrálni, majd az apró arany csillag helyett, egy fél tenyeremnyi vékony ezüst körlemez jelent meg, rajta egy szalag minta körbefuttatva, közepén egy hegyikristály szívvel, körülötte véltetlen szerűen elejtett apró kis kövek. Gyönyörű volt. Amikor felvettem, a lánc is ezüst szívűvé változott, s átjárt a régi varázslat. Bennem van a múlt összes bűbája, Camilla és az Új Szelek ereje. Tripla dimanit.
- Gratulálok, Lányom. – mosolygott rám Serena, és Zivatar. Többen a nemesség közül fellélegzett. – Ezzel a háború kezdetét veszi.
Én erre, hirtelen ötlettől vezérelve, a közönségünk felé fordultam:
- Minden hagyományőrzőt, harcost, testőrt, s szövetségest várok egy óra múlva ugyanitt. Kidolgozzuk a tervet. Az új Orákulum velük van, így gyorsan kell cselekednünk. Köszönöm. - majd se szó, se  beszéd ott hagytam őket, oldalamon Adammal és Zivatarral.

Amikor kiértünk a hallótávolságból Zivatar felé fordultam
- Az összes szövetségesünkre szükségünk van, Vörössipkások, trollok, állatok, boszorkányok, bárkik, nem érdekel, milyen diplomáciai kapcsolatunk van velük, ez már a jövő, ez már Meredith Rose, nem pedig Serena, s ez nem felségárulás, ez az összes birodalom egyesítése, az egyensúly létrejöttének pillanatai. Ha kell, hozzon össze egy kerekasztal beszélgetést a birodalmi vezetőkkel.
- Mindent megteszünk, fels- de én közbe vágtam
- Semmi felség, harcos és hagyományőrző vagyok első sorban, legalábbis jelen pillanatban. Maradjunk a Meredithnél- mosolyogtam rá. Ő csak egy biccentéssel és egy apró mosollyal jelezte, felfogta, hogy nem akarok kényeskedni, majd elindult a kapitányi szoba felé.
- És most…- suttogtam Adamnak- Te meg én egyesítjük erőinket.
- Hogy? – ráncolta a szemöldökét. Ő is suttogott.
- Sok mindent tanultam egy év alatt Lent…-
- Egy év?
- Ott sokkal lassabban megy az idő, ami itt három- négy nap, az ott egy év. De a lényeg, hogy az erőmegosztást mindig valami nagyon intenzív érzés előzi meg. Harag. Gyász. Szerelem. Harc.
- Sex- suttogta.
- Az megy valószínűleg nekünk a legjobban- somolyogtam, miközben elhalványítottam magunkat a szobám felé.


… A szemem szabályosan rátapadt, pont, ahogy némely pasik képtelenek levakarni a tekintetüket egy mélyebbre  sikeredett dekoltázsról. Ami kissé aggályos, hiszen magam is épp eleget lázadoztam már az efféle bunkósággal szemben, másrészt meg guszta a jövőbelim mellkasa, guszta, de még annál is szemrevalóbb. Erőt vettem hát magamon, hogy végre bele tudjak szédüljek a  holló  feketefürtök  látványába.
  Fölém  hajolt,  az  ajkaink  találkoztak,  haja  az  arcomba  hullott. Elengedte  a  derekamat,  és  én  ezt  úgy  vettem,  hogy  rám  bízza,  tegyek, amit jónak látok. És én tettem. Odabújtam hozzá, átadtam magam a csókjának, az ajkainak, annak a végtelen forró puhaságnak, amit mindig is  imádtam egy csókban. Egyre hevesebben csókoltuk egymást, a kezem végigvándorolt  a mellkasán,  le  a  derekán,  aztán  a  hátára  siklott, mert  abban  azért nem voltam biztos, hogy bölcs dolog  lenne-e  lejjebb kalandozni. Ő csak szűziesen az arcomat  simogatta, de éreztem, hogy odalenn  erősen  ébredezik, hogy nem közömbös neki a csók. Annyira odanyúltam volna, annyira nekipréseltem volna az altestemet, de még túl sok volt rajtunk a ruha… még.
- Mit szólnál egy fürdőhöz?- kérdeztem két csók között, ő csak beleegyezően morgott valamit, s tovább csókolt. Gondolatban elmásztam a kádamig, s megnyitottam a csapokat, mire nem jó a Birodalmi Medalion? Majd ezzel a lendülettel csókoltam újra, s még mélyebben. Majd hirtelen az összes ruha eltűnt rólunk. Én csodálkozva szakítottam meg a csókot, és néztem Adamra, aki csak kacéran és vággyal telítődve nézett rám.
- Új Szelek- csak ennyit mondott, majd folytatta a csókot s a fürdő felé oldalazott.
Végigpásztáztam a testét, izmos lábikráján indultam, fel a dudorodó combon, a gömbölyű  fenékig, onnan a  lapos hason át a mellkasig. Izmos karja várakozóan nyúlt értem, a tekintetem végigsiklott rajta, fel az arcáig. De ha nem lett volna ez az isteni test, ez a hibátlan alak, akkor is elbővült volna, mert a tekintetéből, vörös szemeiből olyan erő  sütött,  a  személyiségének varázsa. Amiről  úgy gondolom, hogy egész életemben  támaszkodhatom  rá... egyszerűen magával ragad. Belekapaszkodtam hát a kezébe, másik tenyeremet pedig csuklójára fontam.
– Hadd vigyelek, Róz. Kérlek – tudta, hogy ki nem állom az ölbe cipelést. Utálok  gyengének  látszani,  és nálam  ez  a  gyengeség  csúcsa. De most …
– Köszönöm – súgtam. Széles mosolyra futott a szája, amitől az egész arca felderült. Könnyedén  felkapott, én pedig befészkeltem magam a nagy erős ölelésébe. Fejemet  a  vállára  hajtottam,  beszívtam mélyen  az  illatát. Olyan  erős  volt, olyan férfias. Régebben  ilyenkor  zavart volna  a  kontraszt,  hogy  vele  ellentétben  én meg aprócska vagyok és  törékeny. De ez már a múlt, gondolom, mégis sikerült  felnőnöm  valamennyire,  és  belátnom,  hogy  nem  lehetek  mindig mindennek  az  ura. Néha  hagynom  kell,  hogy mások  vigyázzanak  rám, olyanok, akikben megbízhatok. Igen, talán Anitának igaza volt, tényleg felnőttem.
Átkaroltam, hozzásimultam. Bőrének  illata magába fogadott, ellazultam, beleomlottam, és éreztem, ahogy  lényem központjában valami  ideges  csomó mintha  feloldódna.  Olyan  volt, mintha  a  rémült  kis  nyuszi végre hozzábújhatna a félelmetes nagy farkashoz. De ha olyan világ is létezik, ahol a bárány meg az oroszlán  legelészik békésen egymás mellett, akkor ez miért ne létezhetne?
- Ne filozofálj már annyit!- Majd fogta magát, és ahogy voltunk, belépett a kádba. ….


Amikor kioldalaztunk már tisztán és..őőő, energiát cserélve a fürdőből sem tudtam betelni vele. Még volt egy negyed óránk a tanácskozás megkezdéséig, s addig semmilyen döntést nem hozhattam meg Giselle miatt. Most csak az számított, Adam itt van, illetve, hogy mit fogok felvenni.
– Érzem csókodban a hatalom ízét – suttogta, és már csókolt is megint. El sem eresztett, szája szorosan forrt az enyémre, és az energiája már áramlott  is belém. Minden pórusából szivárgott belém, ahogy ölelt,  a bőre  teljes  felületéből  lüktetett  át a  tagjaimba, míg végül megéreztem az erdő főszeres  illatát, fenyő, bomló avar és a ős idők illatát. Hazataláltam.