amivel adós voltam Mary kép<3
( oldalt vannak még új képek:P)
puszi
( oldalt vannak még új képek:P)
puszi
Meredith&Anita, tündérek, nők, és szerelmesek. Történetünk egy konyhában kezdődik, egy müzlistál és egy szív darabokra esésével...
2010. december 30., csütörtök
18. fejezet
18. fejezet
Anita
„- Igen- kissé lihegtem,mert futva tettem meg a távot.
- Kinyitnád?- a rég nem halott hangra, nagyot dobbant a szívem…”
Szinte feltéptem az ajtót, úgy siettem. Az nem lehet hogy ő van itt, nincs akkora szerencsém.
- Mason- ugrottam a nyakába, ő erre felkapott, s addig pörgetett, míg el nem szédültünk.
- Kicsi tündér- tartott el magától, hogy jobban megnézhessen magának, én csak megragadtam a kezét, s beljebb vonszoltam. Ujjaink önkénytelenül egymásba fonódtak.
- Hogy, hogy itt? Olyan rég nem láttalak..már vagy- magamban számoltam, mióta nem járok pszichológushoz, plusz négy év..az annyi mint…- hét éve.
- Bizony Nina- puszilta meg az arcom. Azért jöttem, hogy segítsek. – Nem értettem, hogy mire céloz, így belesüppedtem a fotelembe, s vártam, hogy folytassa. Sóhajtott egyet, s sokat mondóan rám nézett. - Azért jöttem, hogy megtanulj ismét szeretni, és bízni a emberekben.
- De én tudok bízni - ellenkeztem, de ő közbevágott:
- Nina, ne most, tudod jól, hogy ismerlek, még mindig. Ez a szakmám. - Jahm igen, ha ezt még nem említettem volna, az előttem ülő fél isten apja egy Cupido, az anyja pedig sellő, így a fiúk gyönyörű, érzéki, és van érzéke a szerelemhez, illetve ahhoz, hogy elcsábítsa egy pillantásával a neki megtetsző hölgyeket. Szó szerint a szívedbe lát. Hogy honnan tudom ezt ennyire jól? Több, mint tíz évig szemtanúja majd élvezője voltam ennek. Ő volt az előző tanítványom, majd későbbi barátom. Igen, igen, ő volt az első udvarlóm, párom, vagy hívjuk ahogy akaruk, aztán olyan Anitás stílusban koppantam egyet, mikor arra értem haza, hogy a cuccai egy része eltűnt, vele együtt. Egy cetlit hagyott csak, amin azzal magyarázta hirtelen eltűnését, hogy anyjától örökölt szeszélyességének nem akar engem kitenni. Így ért véget az én tündérmesém. Ahogy most ránéztem, többet láttam, mint amire emlékeztem, érettebbnek tűnt, s még helyesebbnek. Ahogy ott ül a fotelben, amiben mindig is ülni szokott, olyan, mintha az a hét év meg sem történt volna. Vajon bele tudnék újra szeretni, ha lenne rá lehetőségem? Zöld tincsei úgy hullottak a szemébe, mintha ez lenne a dolguk, így is olyan bájt adtak a gazdájuknak, amivel ő minden nap él, bármennyire is óva intette őt ez ügyben az anyja, Larya. A sellőkre jellemző sötétzöld haj mellé megkapta a két leggyönyörűbb szemet az apjától, vagyis mindenki gyönyörűnek látja azokat, mert az épp esedékes hölgy számára a legvonzóbb színt veszik fel. Én mindig is kéknek láttam, egy kis lilával és barnával keverve, a tenger és a levendula.
Ő nem tündér, de varázsteremtmény, így tud mindent rólam, rólunk. Én oktattam közelharcra és egy kis történelemre, majd ahogy ő fogalmazott, egy kis anatómia is becsúszott.
- Mesélj el mindent!- nézett rám- Én vagyok a szíved önkéntes őrzője, és látom, hogy összetörték. – Én nem tudtam ránézni, így azt az apró lyukkal kezdtem babrálni, amit a zoknim sarkán találtam.
- Én csak olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna- suttogtam, lassan felnéztem rá, vártam a reakciót, de ő csak jelzett, hogy folytassam.
- Amikor Flor elment Nick-kel, én összetörtem, de örültem a boldogságának. Nem tudom, emlékszel e Edwardra, akinek a párja Grace volt, neki volt mályva a szemében, meg a tincseiben is a barna hajában? Mindegy is, nos,a pasas, azaz Edward és ez a Grace szerelmesek voltak, de nem annyira, hogy a csaj szívét el ne rabolja az első halandó. Ez gonosz volt, bocsi, a lényeg, hogy a csaj lement a földre babázni, meg halandóskodni, Edike meg összetört, és a két roncsot, azaz engem és a magányos herceget egybe rakta Serena.
- Mindig is stílusosan csinálta a párba rakást- nevetett bele Mason- bocsáss meg, folytasd- közben hozott magának meg nekem is egy- egy bögre teát.
- Nos igen, a lényeg az, hogy folyamatos fizikai edzéseken kellett részt vennünk,közben megismertük egymást, meg ilyenek, s nos az emberünk, több mint vonzó, öhm, igen, én beleszerettem. Ami bonyolítja a dolgot, hogy ez az igen intenzív érzés lehet hogy átragadt rá, tekintve, hogy titokban tartotta mindig is a képességét, szóval, ő egy átérző, s nos, állítása szerint ő akkora egy úriember, hogy az enyémeket mindig blokkolta, így sosem tudhatta meg hogy mit érzek iránta. A másik lehetőség, hogy tudta nélkül érezte a szerelmemet, s azt hitte a sajátja. Pár hónapa kaptunk egy földi lányt, Mereditht, aki egy kicsit megkavarta az életünket, így még többet kellett együtt dolgoznunk a kiképzésén, s Edward nem olyan rég, elmondta, hogy túllépett Gracen, de amikor nos – vettem egy mély levegőt, most jön a sütis rész. – nos hogy úgy fogalmazzak, ledőlt minden fal körülöttünk, átugrottunk hozzá, és..
- Forró hancúr?- nevetett bele Mason. Rosszul tette.
- Minden úgy volt, ahogy Grace berendezte.
- Ouf. Gondolom kiakadtál.
- Azóta vagyok itt.
- Láttam, volt itt pár csajszi, jó félék.
. Meg ne próbáld .- kacsintottam rá, de érezhette a fenyegetést a hangomban. - nos miért is vagy itt? Átnézzük mit rontottunk el a gyerekkoromban? Vagy hogy mióta nem volt senkim?
- Mióta elhagytalak.
- Ezt honnan…? Randizgattam azóta!- háborogtam fel, ne higgye már azt, hogy ő a világ közepe.
- Hét év alatt három futó kapcsolat, és tíznél kevesebb randi. Remélem Meredith elveire nem tudsz hatni, mert akkor elmehet apácának.
- Nah, ilyen téren nem kell félteni, álmában egy motoros kocsmába vetítgette ki magát kalandokat keresni.
- Talált?
- Jó nő, nem kell ilyen téren félteni, egy valaki van, akivel nem tud kijönni, s féri nemű, az pedig a munkatársa.
- Sexuális feszültség?
- Hülyeség.
- Két alfa egy falkában?
- Az. Ön nyert. - értettem egyet.
- Nina- nézett rám pár perc múlva- én..
- Ne hívj így! – förmedtem rá, felpattantam, s csípőre tettem a kezem. Bármennyire is kellemes a társasága, a múlt elmúlt. - Elegem van belőled, elhagysz, mert szeszélyes vagy mint anyád, se puszi, se pá, ezek után visszajössz osztani az észt, hogy te segítesz, a nagy szart segítesz, csak feltéped a régi sebeimet.
- Mert így közelebb kerülsz ahhoz az énedhez, aki még tudott szeretni.
- A szeretet fájdalmas dolog.
- Az igazság is, mégis mindig rögtön kimondod.
- Tudod mitől igaz az igazság, attól hogy fáj, a sok gyáva ezért hazudik, pedig a nap amikor a hazugságok kiderülnek, elkerülhetetlenek, s sokkal fájdalmasabbak- a gúny a hangomban szinte kézzel fogható volt. – Azért jó a fájdalom, mert, mert legalább van mit érezni…- suttogtam. – Amikor elhagytál, az nagyon, nagyon nehéz volt, s az kívántam, hogy ez a kín, s minden más érzés is szűnjön meg, nem gondoltam volna, hogy annyi kérésem közül, pont ez fog teljesülni. Semmit nem éreztem már, se haragot, se fájdalmat, se jót, se szerelmet vagy lelki eredetű vonzalmat. Barátokra sem volt már szükségem, úgymond felnőttem, legalábbis én ezt hittem. Majd teltek az évek, s azt kívántam, hogy fájjon, vagy bármi, de legalább érezzem, azt, hogy még létezek, létezik a lelkem. Majd, jött Edward, s amikor az edző teremben harcoltunk, valami lassú, apró hógolyó elindult bennem, hogy lavinává váljon, s így is lett. Először csak a testét akartam, eddig minden pasit megkaptam, akit akartam, akivel randiztam, mind bízott abban, lesz folytatás. De én még sötét és sérült voltam, csak játszottam velük, a látszat kedvéért, hogy megbizonyosodjak arról, még nőből vagyok. - észre sem vettem, hogy leültem Mason karfájára, s ő pedig szabályos kis köröket ír le a combomon. Nem volt benne semmi érzéki, csak megnyugtatni próbált. - Majd lassan, ez a testiség, észrevétlenül átcsapott lelkibe. Imádtam nézni őt, amikor azt hitte nem látom. Ő erős, érzéki, s a mosolya, annyira különleges, a félhosszú hullámos melegbarna haja, ahogy néha kiszabadult a copfból, amit az edzéseken hordott. Egyszer, még az elején csúnyán szétrúgtam, s az arca feldagadt, meg belilult, s engedte, hogy ellássam. Ott voltunk az apró fürdőmben, s akkor éreztem azt először, hogy ő is kíván, ahogy a füle mögé hajtottam egy elszabadult tincset… az illata, annyira az én másik felem!- sóhajtottam. Lenéztem Masonra, aki megragadta a kezemet, s lehúzott az ölébe.
- Nina, én nem azért hagytalak el, mert egy nőcsábász vagyok, hanem mert egy barom. - én erre csak felvontam a szemöldökömet –apu azt kérte, vegyem át a családi vállalkozás egy részét, mert kevés a cupido, de nem tudtam ezt hogy elmondani neked, tudod, hogy a cupidoknak nem lehet asszonyuk, mai szóval élve, feleségük, barátnőjük, mert az elszívná a szerelmet, befolyásolná a dolgokat- én gyorsan bólintottam, s hatalmasra nyitottam a szememet- Cupido lettél?
- Igen, mióta, elmentem. - én erre a nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem- Gratulálok! Ez hatalmas!. –nagyon rég nincs cupido utánpótlás, s az, hogy ilyen fiatalon valaki hivatalba léphessen, az nagy elismerés. Ő szorosan tartott a karjaiban, s én ezt nem éreztem rossznak, sőt, kellemes volt.
- Sajnálom- suttogta a fülembe. Én lassan elcsúsztattam az arcomat az övé mellett, s nyomtam egy puszit a jól ismert ajkakra, ahogy nyitotta ki a száját beleleheltem azt, amit igazán éreztem:
- Köszönöm- majd egy lassú csók vette kezdetét. Ízlelgettük egymást, a régi, jól ismert ajkakat, majd a fejemet a mellkasára hajtottam s hallgattam a szívverését.
- Vissza kell menned, Nina- simogatta körbe, körbe a hátamat.
- Miért?
- Hogy újjá szüless.
- Mason…-
- Tudom, félsz, ne feledd, beléd látok- ezen csak kuncogni tudtam, életem két legfontosabb pasija, nos mindketten valamiféle átérzők, s én? Én nem érzek semmit.
- Hej, te Cup,
- Hm?
- Meglátogatsz még, valamikor?
.- Ha hívsz…
- Kiáltsam bele a semmibe, hogy Cupido vagy, hogy Mason, vagy mi?
- Meg van még a gyűrű, amit itt hagytam neked, mikor olyan figyelmesen elhagytalak?
- Nem értem miért, de megtartottam.
- Suttogd bele a nevemet, s én amint tudok, ott leszek. - Belepusziltam a mellkasába, s erről eszembe jutott a kedvenc közös sorunk:
„- Piros a rózsa, az ibolya kék, nem veszed észre, a szívem tiéd”- idéztem a jól ismert sorokat.
- „Piros a rózsa, az ibolya kék, te sem veszed észre, a szívem rég tiéd”- válaszolta, majd megcsókolta a homlokomat. – Nina, öltözz fel, s hazáig kísérlek, nem engedhetem, hogy itt emészd el magad. – Én csak bólintottam, hogy elindultam a gardrób felé, majd visszafordultam egy utolsó, gyenge kérdésre:
- Szerettél?- Arca megenyhült, s szemeiben megértést láttam.
- Te voltál az alfám és az ómegám, az első és az utolsó. Akinek az illatát a mai napig visszatudom idézni, ha hiányzik. – amikor megindultam, folytatta- s akinek a főztjét azóta sem bírnám megenni- nah erre hozzávágtam a papucsomat, amiben készültem elmenni.
( idézet: Meg Cabot)
Anita
„- Igen- kissé lihegtem,mert futva tettem meg a távot.
- Kinyitnád?- a rég nem halott hangra, nagyot dobbant a szívem…”
Szinte feltéptem az ajtót, úgy siettem. Az nem lehet hogy ő van itt, nincs akkora szerencsém.
- Mason- ugrottam a nyakába, ő erre felkapott, s addig pörgetett, míg el nem szédültünk.
- Kicsi tündér- tartott el magától, hogy jobban megnézhessen magának, én csak megragadtam a kezét, s beljebb vonszoltam. Ujjaink önkénytelenül egymásba fonódtak.
- Hogy, hogy itt? Olyan rég nem láttalak..már vagy- magamban számoltam, mióta nem járok pszichológushoz, plusz négy év..az annyi mint…- hét éve.
- Bizony Nina- puszilta meg az arcom. Azért jöttem, hogy segítsek. – Nem értettem, hogy mire céloz, így belesüppedtem a fotelembe, s vártam, hogy folytassa. Sóhajtott egyet, s sokat mondóan rám nézett. - Azért jöttem, hogy megtanulj ismét szeretni, és bízni a emberekben.
- De én tudok bízni - ellenkeztem, de ő közbevágott:
- Nina, ne most, tudod jól, hogy ismerlek, még mindig. Ez a szakmám. - Jahm igen, ha ezt még nem említettem volna, az előttem ülő fél isten apja egy Cupido, az anyja pedig sellő, így a fiúk gyönyörű, érzéki, és van érzéke a szerelemhez, illetve ahhoz, hogy elcsábítsa egy pillantásával a neki megtetsző hölgyeket. Szó szerint a szívedbe lát. Hogy honnan tudom ezt ennyire jól? Több, mint tíz évig szemtanúja majd élvezője voltam ennek. Ő volt az előző tanítványom, majd későbbi barátom. Igen, igen, ő volt az első udvarlóm, párom, vagy hívjuk ahogy akaruk, aztán olyan Anitás stílusban koppantam egyet, mikor arra értem haza, hogy a cuccai egy része eltűnt, vele együtt. Egy cetlit hagyott csak, amin azzal magyarázta hirtelen eltűnését, hogy anyjától örökölt szeszélyességének nem akar engem kitenni. Így ért véget az én tündérmesém. Ahogy most ránéztem, többet láttam, mint amire emlékeztem, érettebbnek tűnt, s még helyesebbnek. Ahogy ott ül a fotelben, amiben mindig is ülni szokott, olyan, mintha az a hét év meg sem történt volna. Vajon bele tudnék újra szeretni, ha lenne rá lehetőségem? Zöld tincsei úgy hullottak a szemébe, mintha ez lenne a dolguk, így is olyan bájt adtak a gazdájuknak, amivel ő minden nap él, bármennyire is óva intette őt ez ügyben az anyja, Larya. A sellőkre jellemző sötétzöld haj mellé megkapta a két leggyönyörűbb szemet az apjától, vagyis mindenki gyönyörűnek látja azokat, mert az épp esedékes hölgy számára a legvonzóbb színt veszik fel. Én mindig is kéknek láttam, egy kis lilával és barnával keverve, a tenger és a levendula.
Ő nem tündér, de varázsteremtmény, így tud mindent rólam, rólunk. Én oktattam közelharcra és egy kis történelemre, majd ahogy ő fogalmazott, egy kis anatómia is becsúszott.
- Mesélj el mindent!- nézett rám- Én vagyok a szíved önkéntes őrzője, és látom, hogy összetörték. – Én nem tudtam ránézni, így azt az apró lyukkal kezdtem babrálni, amit a zoknim sarkán találtam.
- Én csak olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna- suttogtam, lassan felnéztem rá, vártam a reakciót, de ő csak jelzett, hogy folytassam.
- Amikor Flor elment Nick-kel, én összetörtem, de örültem a boldogságának. Nem tudom, emlékszel e Edwardra, akinek a párja Grace volt, neki volt mályva a szemében, meg a tincseiben is a barna hajában? Mindegy is, nos,a pasas, azaz Edward és ez a Grace szerelmesek voltak, de nem annyira, hogy a csaj szívét el ne rabolja az első halandó. Ez gonosz volt, bocsi, a lényeg, hogy a csaj lement a földre babázni, meg halandóskodni, Edike meg összetört, és a két roncsot, azaz engem és a magányos herceget egybe rakta Serena.
- Mindig is stílusosan csinálta a párba rakást- nevetett bele Mason- bocsáss meg, folytasd- közben hozott magának meg nekem is egy- egy bögre teát.
- Nos igen, a lényeg az, hogy folyamatos fizikai edzéseken kellett részt vennünk,közben megismertük egymást, meg ilyenek, s nos az emberünk, több mint vonzó, öhm, igen, én beleszerettem. Ami bonyolítja a dolgot, hogy ez az igen intenzív érzés lehet hogy átragadt rá, tekintve, hogy titokban tartotta mindig is a képességét, szóval, ő egy átérző, s nos, állítása szerint ő akkora egy úriember, hogy az enyémeket mindig blokkolta, így sosem tudhatta meg hogy mit érzek iránta. A másik lehetőség, hogy tudta nélkül érezte a szerelmemet, s azt hitte a sajátja. Pár hónapa kaptunk egy földi lányt, Mereditht, aki egy kicsit megkavarta az életünket, így még többet kellett együtt dolgoznunk a kiképzésén, s Edward nem olyan rég, elmondta, hogy túllépett Gracen, de amikor nos – vettem egy mély levegőt, most jön a sütis rész. – nos hogy úgy fogalmazzak, ledőlt minden fal körülöttünk, átugrottunk hozzá, és..
- Forró hancúr?- nevetett bele Mason. Rosszul tette.
- Minden úgy volt, ahogy Grace berendezte.
- Ouf. Gondolom kiakadtál.
- Azóta vagyok itt.
- Láttam, volt itt pár csajszi, jó félék.
. Meg ne próbáld .- kacsintottam rá, de érezhette a fenyegetést a hangomban. - nos miért is vagy itt? Átnézzük mit rontottunk el a gyerekkoromban? Vagy hogy mióta nem volt senkim?
- Mióta elhagytalak.
- Ezt honnan…? Randizgattam azóta!- háborogtam fel, ne higgye már azt, hogy ő a világ közepe.
- Hét év alatt három futó kapcsolat, és tíznél kevesebb randi. Remélem Meredith elveire nem tudsz hatni, mert akkor elmehet apácának.
- Nah, ilyen téren nem kell félteni, álmában egy motoros kocsmába vetítgette ki magát kalandokat keresni.
- Talált?
- Jó nő, nem kell ilyen téren félteni, egy valaki van, akivel nem tud kijönni, s féri nemű, az pedig a munkatársa.
- Sexuális feszültség?
- Hülyeség.
- Két alfa egy falkában?
- Az. Ön nyert. - értettem egyet.
- Nina- nézett rám pár perc múlva- én..
- Ne hívj így! – förmedtem rá, felpattantam, s csípőre tettem a kezem. Bármennyire is kellemes a társasága, a múlt elmúlt. - Elegem van belőled, elhagysz, mert szeszélyes vagy mint anyád, se puszi, se pá, ezek után visszajössz osztani az észt, hogy te segítesz, a nagy szart segítesz, csak feltéped a régi sebeimet.
- Mert így közelebb kerülsz ahhoz az énedhez, aki még tudott szeretni.
- A szeretet fájdalmas dolog.
- Az igazság is, mégis mindig rögtön kimondod.
- Tudod mitől igaz az igazság, attól hogy fáj, a sok gyáva ezért hazudik, pedig a nap amikor a hazugságok kiderülnek, elkerülhetetlenek, s sokkal fájdalmasabbak- a gúny a hangomban szinte kézzel fogható volt. – Azért jó a fájdalom, mert, mert legalább van mit érezni…- suttogtam. – Amikor elhagytál, az nagyon, nagyon nehéz volt, s az kívántam, hogy ez a kín, s minden más érzés is szűnjön meg, nem gondoltam volna, hogy annyi kérésem közül, pont ez fog teljesülni. Semmit nem éreztem már, se haragot, se fájdalmat, se jót, se szerelmet vagy lelki eredetű vonzalmat. Barátokra sem volt már szükségem, úgymond felnőttem, legalábbis én ezt hittem. Majd teltek az évek, s azt kívántam, hogy fájjon, vagy bármi, de legalább érezzem, azt, hogy még létezek, létezik a lelkem. Majd, jött Edward, s amikor az edző teremben harcoltunk, valami lassú, apró hógolyó elindult bennem, hogy lavinává váljon, s így is lett. Először csak a testét akartam, eddig minden pasit megkaptam, akit akartam, akivel randiztam, mind bízott abban, lesz folytatás. De én még sötét és sérült voltam, csak játszottam velük, a látszat kedvéért, hogy megbizonyosodjak arról, még nőből vagyok. - észre sem vettem, hogy leültem Mason karfájára, s ő pedig szabályos kis köröket ír le a combomon. Nem volt benne semmi érzéki, csak megnyugtatni próbált. - Majd lassan, ez a testiség, észrevétlenül átcsapott lelkibe. Imádtam nézni őt, amikor azt hitte nem látom. Ő erős, érzéki, s a mosolya, annyira különleges, a félhosszú hullámos melegbarna haja, ahogy néha kiszabadult a copfból, amit az edzéseken hordott. Egyszer, még az elején csúnyán szétrúgtam, s az arca feldagadt, meg belilult, s engedte, hogy ellássam. Ott voltunk az apró fürdőmben, s akkor éreztem azt először, hogy ő is kíván, ahogy a füle mögé hajtottam egy elszabadult tincset… az illata, annyira az én másik felem!- sóhajtottam. Lenéztem Masonra, aki megragadta a kezemet, s lehúzott az ölébe.
- Nina, én nem azért hagytalak el, mert egy nőcsábász vagyok, hanem mert egy barom. - én erre csak felvontam a szemöldökömet –apu azt kérte, vegyem át a családi vállalkozás egy részét, mert kevés a cupido, de nem tudtam ezt hogy elmondani neked, tudod, hogy a cupidoknak nem lehet asszonyuk, mai szóval élve, feleségük, barátnőjük, mert az elszívná a szerelmet, befolyásolná a dolgokat- én gyorsan bólintottam, s hatalmasra nyitottam a szememet- Cupido lettél?
- Igen, mióta, elmentem. - én erre a nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem- Gratulálok! Ez hatalmas!. –nagyon rég nincs cupido utánpótlás, s az, hogy ilyen fiatalon valaki hivatalba léphessen, az nagy elismerés. Ő szorosan tartott a karjaiban, s én ezt nem éreztem rossznak, sőt, kellemes volt.
- Sajnálom- suttogta a fülembe. Én lassan elcsúsztattam az arcomat az övé mellett, s nyomtam egy puszit a jól ismert ajkakra, ahogy nyitotta ki a száját beleleheltem azt, amit igazán éreztem:
- Köszönöm- majd egy lassú csók vette kezdetét. Ízlelgettük egymást, a régi, jól ismert ajkakat, majd a fejemet a mellkasára hajtottam s hallgattam a szívverését.
- Vissza kell menned, Nina- simogatta körbe, körbe a hátamat.
- Miért?
- Hogy újjá szüless.
- Mason…-
- Tudom, félsz, ne feledd, beléd látok- ezen csak kuncogni tudtam, életem két legfontosabb pasija, nos mindketten valamiféle átérzők, s én? Én nem érzek semmit.
- Hej, te Cup,
- Hm?
- Meglátogatsz még, valamikor?
.- Ha hívsz…
- Kiáltsam bele a semmibe, hogy Cupido vagy, hogy Mason, vagy mi?
- Meg van még a gyűrű, amit itt hagytam neked, mikor olyan figyelmesen elhagytalak?
- Nem értem miért, de megtartottam.
- Suttogd bele a nevemet, s én amint tudok, ott leszek. - Belepusziltam a mellkasába, s erről eszembe jutott a kedvenc közös sorunk:
„- Piros a rózsa, az ibolya kék, nem veszed észre, a szívem tiéd”- idéztem a jól ismert sorokat.
- „Piros a rózsa, az ibolya kék, te sem veszed észre, a szívem rég tiéd”- válaszolta, majd megcsókolta a homlokomat. – Nina, öltözz fel, s hazáig kísérlek, nem engedhetem, hogy itt emészd el magad. – Én csak bólintottam, hogy elindultam a gardrób felé, majd visszafordultam egy utolsó, gyenge kérdésre:
- Szerettél?- Arca megenyhült, s szemeiben megértést láttam.
- Te voltál az alfám és az ómegám, az első és az utolsó. Akinek az illatát a mai napig visszatudom idézni, ha hiányzik. – amikor megindultam, folytatta- s akinek a főztjét azóta sem bírnám megenni- nah erre hozzávágtam a papucsomat, amiben készültem elmenni.
( idézet: Meg Cabot)
2010. december 27., hétfő
re:
Kellemesetes este
"Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt..."
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt..."
a dunán lévő hajó.. a margit sziget.... feneketlen tó...mind már már a szép emlékek...s mégis a hiány már pótolhatatlan... de ez így van jól, mert a múlt már elmúlt....
késélen táncolni....emlékezni és nem fájdalmat érezni..... .
2010. december 24., péntek
Karácsony
Szerintem végső soron nem különbözhetnek túlságosan azok az ösztönök, amelyek harcra vagy szexre késztetik az embert. Az összes az állati énünkből ered.
Richelle Mead
2010. december 16., csütörtök
17. fejezet
17. fejezet
Anita
…Amikor az első könnycsepp épp legurulni készült, két ismerős és erős kar karolt át, és tudtam, otthon vagyok…
- Érezlek, minden porcikádat. - lehelte a fülembe.
- Akkor tudod, hogy mennyire szeretném, hogy elengedj, és menj el innen,messze…messze. - próbáltam visszafogni a könnyeimet, eddig sikeresen. Plusz két pont nekem.
- Miért vagy ilyen csökönyös? Miért harcolsz magad ellen? Ellenem?
- Kérlek, kérlek, menj el- könnyeim, mint apró gyémántok, kezdtek lassan csordogálni.
- Csak veled- forró lehelete szinte égetett. Én lassan kezdtem elveszteni a testem felett az uralmat, ha nem tartana, összegörnyednék, és zokognék a konyha közepén.
- Merry- kiabálta be Edward a nappaliba- Brooke két percen belül itt van, nem baj, ha mi most lelépünk?-
- Tőlem, de sütit hagyjatok itt, puszi nektek- kiabálta, miközben lehalkította a TV-t- vigyázzatok magatokra!- majd újra hangot adott.
Kikapta a kezemből a tepsit, és a pultra rakta, majd szépen, lassan elhalványított minket..Miért? Én nem akarok a közelében lenni, nem, és nem! Könnyeim egyre intenzívebben folydogáltak le az arcomon, közben hőhullámok szelték át a testem, mert tudtam, lehullt rólam a lepel, nem fog elengedni. Hazudott volna? Végig tudta, milyen érzések kavarognak bennem?
Nem akartam látni, hová megyünk, nem és nem!
- Ma cherie, nyisd ki a szemed- suttogta, és orromat megcsapta az illata, és én a maradék akaraterőmet is elvesztettem.
Lassan kitisztult a kép: egy több emeletes társasház erkélyén voltunk, még mindig ugyanúgy. Ő mögöttem, s szorosan tartott, miközben az eső egyre intenzívebben esett. Az erkélyen régimódi kovácsolt vas korlát volt, és pepitán volt járólapoztatva. Ahogy körbenéztem, egy ajtót pillantottam meg, mely hasonló stílusban készült, bár a sötétben nem tudtam megállapítani, de valamilyen sötétebb fából faragták.
- Anita?- lépett elém, de az ölelésből nem engedett. - Kérlek, ne menj el- nézett rám. Én nem tudtam miért, bólintottam, miközben egy nagyot koccantak a fogaim, kezdtem fázni.
- Gyere gyorsan be- terelt befelé- meg ne fázz- dörzsölgette a hátam.
- Ho-oo-ol vagyunk?
- Az általad kupisnak titulált lakásomban. - csukta be maga után az ajtót, majd újra magához húzott, és én engedtem.
- Biztos, hogy Brooke már ott van?- mindig csak a kötelességek, mondaná Sophie, ő meg pont az ellentétem, mindig csak egy dologra tud koncentrálni.
- Egy kicsit jobban is bízhatnál bennem- suttogta. Éreztem, ahogy szinte megáll közöttünk a levegő, ahogy a sötét betakart minket, hogy megőrizhessük titkainkat, hogy belekiabálhassuk a semmibe vágyainkat, érzéseinket.
Az utcai közvilágítás, mely beszűrődött, épp annyira volt elég, hogy egymás körvonalait láthassuk, ahogy egyre közelebb és közelebb kerülünk a másikhoz, de olyan lassan, hogy az már kibírhatatlan volt. Kezei az oldalamról tovább vándoroltak a karomra illetve az arcomra, és addig cirógattak, míg ajkainkat már csak egy milliméter választotta el egymástól, és akkor megállt forogni a világ.
Rám várt- hasított belém a felismerés. Már nem érdekelt, hogy tényleg szeret e, vagy csak az én érzéseimet érzi e, vagy csak kihasznál, már nem érdekelt semmi… csak Ő.
És akkor mint könnyed, nyári lepke, áthidaltam a távolságot, ajkaink végre megtalálták egymást. Először csak ismerkedtek, majd vad táncba kezdtek, melynek ritmusát csak mi ketten ismertük. Életemben először éreztem ilyenfajta vágyat, tüzet valaki iránt. Minden megszűnhet, tönkre mehet, mi csak egymásra figyelünk, egymáséi vagyunk. Mi, mi…mi.
Ő és Én.
Megszűnt a tér, az idő, a síkok, ő volt a fehér, én a fekete, a nap a hold, nem létezhettünk egymás nélkül, soha többé. Ha ez a szerelem, én tárt karokkal várom.
Karja szorosabban, érzékiebben öleltek körül, mint eddig bármikor, éreztük egymás szívét, varázsát, energiáját, mint esőcseppek, úgy záporoztak felém.
Szeretem. Csukott szememen keresztül is érzékeltem, ahogy ragyog a hajunk.Ő is boldog. Mondtam már, hogy mennyire, de mennyire szeretem?
Lassulni kezdett a csók, de mi nem engedtük el egymást. Ahogy szétváltunk, kinyitottam a szemem, és az övéit kerestem. Szebbek voltak, mint bármikor, ahogy a méz barnája keveredik a levendula lilájával. Nem tudni, mennyi ideig álltunk így, de újra csöpögni kezdett az eső. Én nekidőlve hallgattam a szívét, miközben ő a hátamat simogatta. Megleltem a teljes békét.
- Hogy kerültünk a tetőre?- kérdeztem, suttogva. Annyi más keringett még a fejemben, mégis, mikor kinyitottam a számat, ez csúszott ki. - Fogalmam sincs, de jobb, ha visszamegyünk- emelte fel a fejem, egy csókra, miközben visszavitt minket a nappaliba.
- Hozok egy plédet- engedett el, bármennyire is tiltakoztam ez ellen. Mikor kifelé ment, felkapcsolta a villanyt, így végre körbe tudtam nézni, totális ellentéte volt a terasznak. Nem azt mondom, hogy a legújabb plazma virított a falon, de nem is egy hatvanas évekbeli veterán. A padlószőnyeg világos barna volt, és a bútorok mind, egy árnyalattal sötétebbek voltak. Több volt, mint otthonos, mintha egy családanya rendezte volna be.
- Grace…- suttogtam. Az Ő keze munkája, ez egészen biztos, és azóta így van a lakás. A kín, mely elöntötte lelkemet, több volt, mint amit el tudna viselni egy halandó, el kell tűnnöm innen, amilyen hamar csak lehet. Miközben elhalványodtam, halottam, ahogy még kiabálja:
- K é r sz t e á t … ?
- Nem- síkoltottam bele a világba, és darabokra szakadtam…
…
Nem tudom, hogy jutottam el a lakásomig, vagy az ágyamba.
Nem tudom, mióta feküdtem ott, vagy hogy, elaludtam e közben. Nappal van e, vagy éjszaka. Eltörtem, akár egy müzlis tál a csempén. Ha sokat jár a korsó a kútra… Túl sokat engedtem magamnak, oly gyermeki voltam.
Miért pont én? Mit rontottam el? Hol? Mikor? Mit tehetnék, a javulás érdekében?
Éreztem, szétesek. Meghalt bennem egy darab Anita, aki hitt még a szerelemben, és a tündérmesékben. Csakhogy a herceg a rossz hercegnőt választotta, és kitart mellette, hiába ette meg a sárkány. Pedig én szeretem azt a sárkányt, meg a herceget is. Csak másképp, az egyik iránt hálát, a másik iránt szerelmet, vonzalmat… gyűlöletet érzek…
Újabb ébredés. Bizton állíthatom, nappal van az én örök éjszakámban. Vajon mennyi idő telt el? Serena már biztos kiakadt. Merry és a lányok megijedtek, még sosem tűntem el úgy, ennyi napra, hogy ne szóltam volna nekik.
Űr… Semmi… A hasamban éreztem a régi Antia darab hiányát, egy nyílt seb, mely, ha csak megmoccansz, elkezd újra vérezni, és te belehalsz a vérveszteségbe. …
Kopp- kopp. Kopp. – nem tudom ki lehet, de ma hoppon marad.
- Anita, itthon vagy?- halottam megy Kitty hangját. Ezek szerint ma péntek van. Két napja vagyok itt, hiszen szerda este… még az emlékezést is megtiltom magamnak. Ami múlt, elmúlt. Röplabda, csajparty. A hopp offolva.
- Vájáá- nyögtem, remélem meghallja. Vajon hogy nézhetek ki? Biztos mint egy vizi hulla és egy szörny genetikai mutációja. Bájos.
- Anita, te vagy az?- Kérdezte Leila.
- Nem, az ikertestvére, aki kannibál, és hat napja nem evett. - csoszogtam az bejárathoz. Hova tűntek a cipőim?
- Szent szalmalevél!- sikkantotta Leila- veled mi a frász történt?
- Már megint valami bunkó pasi, igaz drágám- simogatta meg arcomat Kitty. Én bólintva átöleltem, sírtam volna, de nem maradtak könnyeim.
Ők bevonszoltak a fürdőmbe, úgy hogy nehogy láthassam magam a tükörben. Örök, hű barátnők.
Leültettek a kád szélére, és teliengedték, tettek a vizembe habfürdőt, és meggyújtottak pár levendulás tömbgyertyát. Készítettek ki nekem egy fürdőköpenyt is, két törülközővel.
- Ha kell valami, csak kiabálj angyalom, összeütünk valami kaját, meg Leila leszalad töményért, de itt leszünk- majd magamra hagytak.
Én ilyen lassan, még sosem szabadultam meg a ruháimtól, szinte csigatempó.
Amikor befeküdtem a kádba, hiába próbáltam, nem bírtam ellazulni, a fejem zúgott, a gondolataim olyan gyorsan röpködtek, hogy csak szavakat tudtam elcsípni belőlük. Bármennyire is igyekeztek a csajok, bármennyire is tökéletes lett a fürdőm, számomra hatástalannak bizonyult. Egy jégverem voltam idebent. Csak a legszükségesebbeket tettem meg, mondtam ki.
Mikor már kezdett kihűlni a vizem, gyorsan tettem egy kis sampont a hajamra, hogy ne ragadjon bele a fürdőolaj. Minden levendulás volt. Levendula, levendula gyermekkorom óta a kedvenc virágom…ahogy rendbe jövők, hiába imádom, az összes levendulás cuccomat kidobom.
A jelen, és így a jövő is ment tovább a maga útján- senkinek nem hiányozhattam, hasított belém.
Edward nem szeretett, csak azt hitte. Érezte az szerelmemet iránta, és azt hitte, ez a sajátja. Nem hibáztatom, én vagyok a ludas, hogy nem szóltam neki.
Magam köré tekertem a fürdőlepedőmet, majd a köpenyt is, fejemre pedig turbánként csavartam fel a kisebbik törölközőt, s lassan kicammogtam. Ahogy a lányok észrevettek, beállta a néma csend.
- Anita?
- Köszönöm a fürdőt. – viselkedj emberien, Anita!- ordította a jobbik eszem, ami már az elejétől figyelmeztetett, rossz vége lesz ennek.
- Megyek, felöltözöm, és mesélek, ígérem.
- Éhes vagy, drágám?- szólalt meg Kitty- a kedvencedet csinálom, milánói, Guetta nagyi receptje alapján- mosolygott rám. Most, így belegondolva, igen, több voltam, mint éhes. Farkaséhes, ez lenne a helyes kifejezés.
- Az nagyon jó lenne, köszönöm- erőltettem mosolyt. Ha másért nem is, a lányok miatt muszáj összeszednem magam, nem érdemlik ezt meg.
- Készítettem neked ki ruhát. Kényelmesebb, mint az a hülye kosztüm, amit állandóan viselned kell.
- Szeretem a kosztümjeimet.
- Tudjuk- mosolyogtak rám, mi lenne velem nélkülük? Lassan vánszorogtam be a szobámba, ahol az ágyra volt terítve egy lila tréning gatya, és egy fekete top, hozzá egy sportmelltartó. Nem tudnám megmagyarázni miért, de fogtam a nadrágot, és apró, kicsi darabokra szaggattam, majd kivettem egy feketét és azt vettem fel. A volt- nadrágot beledobtam a fém szemetesbe, és kivittem a lányokhoz. Épp a horror filmek között válogattak.
- Ez meg mi?- bökött a fejével felém Leila
- Nadrág. Volt. - nagyon nem értették- Lila volt, olyan lila, mint…- mint a szeme a csók után- mint az ing, ami rajta volt szerdán.
- Te szerda óta itt vagy?!
- Nem kell a hegyi beszéd, igen, azóta így és ilyen vagyok. Kérlek, ne firtassuk.
- Megyek, megnézem a konyhát- sietett ki Kitty, mi pedig leültünk kiválasztani a ma esti filmet.
- Leila, olyan rég nem táncoltunk- néztem kérdőn barátnőmre. Mosolya egyre szélesebb lett, majd hirtelen felpattant, és az egyik party CD-t előkapva a polcomról, gyorsan berakta a hifibe, és maximális hangerőt adott. Én ott ültem a széken, és néztem, ahogy barátnőm táncolni kezd, nekem sem kellett sok, felálltam, de hiába próbáltam, nem éreztem a zenét.
- Mi ez, ovibuli?- üvöltötte Kitty, majd a kezünkbe nyomott egy egy gin tonicot, amiből én rögtön egy nagyot kortyoltam. A pia hatására eltűntek a korlátjaim, pedig csak a poharam felét ittam meg. A zene irányította a testem, és kitáncoltam magamból mindent, Edwardot, Camillát, reményeimet, álmaimat. A fájdalmat.
Mikor a Cd véget ért, mi nevetve rogytunk a parkettára, és így maradtunk, ki tudja mennyi ideig, míg egy hatalmasat nem korgott a hasam.
- Behozom a kaját- pattant fel Kitty. Nem sokszor fordult elő, hogy ennyire kiakadtam, ez volt a második ilyen alkalom, de a lányok mégis tudták, mire van most szükségem. Ameddig Kitty behordta a kajákat, én Leilát néztem. Vajon mikor tűnik fel, hogy nem öregszem? Nekik már megjelentek az első ráncaik, Leilának van egy hapsija, akivel ha minden jól megy… nos el tudja képzelni az életét.
Leila Kitty teljes ellentéte volt. Míg Kittynek sötétebb tónusú a bőre, fekete a szeme, és sötétbarna a haja, addig Leila világos barna és szürke a szeme. Testalkatilag mindketten ütőjátékosok, míg én inkább feladó poszton szoktam játszani.
A TV előtt terítettünk meg, és megegyeztünk, hogy megnézzük a Kaptár összes részét, Leila pasija most töltötte le a negyedik részt, 3D nélkül, így azt is végre láthattuk. Végig kommentáltuk az egészet, majd Kitty az utolsó rész vége felé felállt, s kisétált a táskájáért.
- Ezt vedd, be lefekvés előtt- nyújtott nekem oda egy levél gyógyszert.
- Ez mi?
- Gyógynövényes nyugtató, vény nélkül kapható, nyugi, nem a dilidokim írta fel- legyintett- de a rossz álmokat elűzi, ha iszol hozzá levendulás nyugi teát. - Leila nem szólt semmit, de bólintott.
- Hát, jó, köszönöm- vettem el- lehet, hogy szükségem lesz rá- mosolyogtam rá.
- Megpróbáltam elintézni, hogy itt aludhassak- mondta Leila- de ma este Danielnél alszom, mert holnap reggel hajnalban indulunk…
- Hová?- kíváncsiskodtam
- A szüleihez.- mi erre hangosan sikoltozni és tapsolni kezdtünk.
- Mit viszel?
- Miben mész?
- Meddig maradtok?
- Mit veszel fel?
- Milyen bőrönddel mész?
- Hol laknak?
- Ácsi, álljatok le, nyugi!- emelte fel védekezően a kezeit, de ő is vigyorgott, hát igen, bármi történik veled, a föld forog tovább, és téged ott hagy, egyedül.
- Az apja szereti a régi könyveket, így vettem neki egyet, egy első kiadású Orwellt. Anyukájának egy gyors salátás receptfüzetet választottam, a húgának pedig egy sminkelési tanácsokat osztogató könyvet, amit nálad vettem Anita- mosolygott rám.
- Miért nem szóltál- háborodtam fel- odaadtam volna beszerzési áron.
- Most már mindegy- legyintett- jó így.
- Nos, mi akkor lassan mennénk, holnap munka van mindenkinek.
- Ne is mondd, mit fog szólni a főnököm, két napra teljesen eltűntem - ők erre csak támogatóan átöleltek, majd lassan búcsúzkodni kezdünk.
- Mikor látunk, drága?- szorított magához Kitty
- Hamarosan, hamarosan- simogattam a hátát, majd lassan bezártam utánuk az ajtót. Egyedül vagyok, megint. S Lassan a lányokkal is meg kell szakítanom a kapcsolatot, hülye ráncok.
Gyenge vagyok, de a könnyeim elfogytak. Lassan odasétáltam a hifihez, és beraktam a kedvenc zongora darabjaimat tartalmazó válogatásomat, közben melegítettem magamnak még egy adag milánóit, se állásom, se pasim, akkor legalább jóllakott legyek. Leheveredtem a kanapéra, és újság olvasás közben ettem meg az újra kihűlt maradékot, egy kicsit hagytam holnapra, ha másnapos lennék. A zenét lehalkítva tértem nyugovóra. A nyugi teámat szürcsölgettem épp, mikor megcsörrent a mobilom.
Az egész házat körbejártam, mire rájöttem, hogy a kosztüm felsőm zsebébe tettem utoljára, ami a szennyes kosárban van. Már épp vége lett a számnak, mikor megtaláltam.
- Igen- kissé lihegtem,mert futva tettem meg a távot.
- Kinyitnád?- a rég nem halott hangra, nagyot dobbant a szívem…
2010. december 11., szombat
:(
Egy szakítás után bizonyos utcák, helyszínek, sőt egyes napszakok is tabunak számítanak. A város érzelmi aknákkal teli, elhagyott csatatérré válik, nagyon kell vigyázni, hová lépsz, mert könnyen miszlikbe szaggathatod magad.
<3
<32010. december 8., szerda
16. fejezet
16. fejezet
Meredith
Éreztem, egyre kevesebb erőm lesz ellenkezni, a falhoz lökött, tudtam, sokkal erősebb, mint fizikailag, mint metafizikailag, sokkal tapasztaltabb tündér volt, mint Edward vagy Jess.
- Héj, baby, ne add fel- szemében fekete tűz lobbant, és a maradék emberisége is elhagyta. Én próbáltam még egy energianyalábot küldeni felé, de a maradék erőm csak arra volt elég, hogy összeroskadjak a szobasarkába.
- Adam!- zokogtam, és éreztem, ahogy újabb lávanyaláb közeledik felém, miért? Miért pont én? Mit tettem? Anyu, segíts! szorítottam össze a fogam, készülve a következő tűzlöketre.
Egyszeriben megszűnt a forróság, amit a láva okozott, és friss levegőt éreztem magam körül, lassan kinyitottam a szemem, és láttam, hogy egy buborékban vagyok, ami visszaveri a lávát, melyet felém küldtek.
- Nahát, nahát, MerryMary, végre mutattál nekünk valamit- tapsolt egyet valaki az ajtóból,ezt a hangot ismerem, ez Ő. Akivel annyit álmodtam, akivel… akit, valamilyen módon, de tudtam szeretni… ?
Ő hogy kerül ide?!
- Mi ez rajtad, édesem? – miközben ezt mondta, átnyúlt a buborékomon, és felsegített, hogy jobban megnézhessen, majd körbeforgatott, s én nem mertem ellenkezni.
- Hol hagytad a csizmádat? Segítek felöltözni, jó?- most először láttam meg az igazából arcát,nem takarta bűbáj, vagy varázs. Az egyik fele, tökéletes volt de a másik, egy roncs, tele volt égési sérülésekkel, de még így is gyönyörű volt. Szőke haja volt, majdnem fehér, de a szeme, az maga volt a pokol, a tábortűz kékjei, pirosai, narancssárgái és fehérjei táncoltak velem szemben, és tudtam, a legrosszabb helyre kerültem, amit valaha gondolhattam volna. Majd magához rántott, s felfelé kezdte húzni a toppomat
- csak előbb levetkőztetlek- s szemében férfias láng lobbant, a birtoklás tüze.
- Bonzó - intett eddigi társaságomnak, kérlek, hagyj minket magunkra. -A megnevezett férfi, akin nem volt más, mint egy bőr nadrág, kissé meghajolt, majd egyik pillanatról a másikra, kutyává változott. Sátáni kutyává. Így már érthető az állatiassága. Fogva tartóm megragadta a pucér hátamat, és vadul csókolni kezdett, és én nem tudtam ellenkezni. A csók vad és követelő volt, nem olyan, mint amit megszoktam Tőle. Vagyis nem tőle, hanem attól, akit belé képzeltem, aki kihozta belőlem mind azt, amit más nem tudott volna. A szoba közepén álltunk, és éreztem, ahogy férfiassága a hasamba nyomódik, tudtam, mi lesz ennek a végkifejlete. Hirtelen megszakította a csókot, és mögém került, karjai bilincsként zárultak körém.
- Kapsz öt percet, hogy összeszedd magad, a ruháid itt vannak- mutatott egy szemetes zsákra- most már nem menekülhetsz tőlem- nevetett fel. – Mindennap addig fogunk kínozni, míg az összes varázserőd meg nem nyilvánul, és át nem állsz a mi oldalunkra. Ha ellenkezel, játékszere leszel egy kis ideig a kutyáimnak. - ekkor hajamnál magához rántott, és a falhoz nyomott, úgy suttogta a fülembe.
- Te lehetsz a hercegnőm, Mary- csókolta végig a nyakamat- csak egy kicsit bírd ki, hisz téged úgy sem szeret senki, csak én- és egy utolsót lökött magán, hogy akarva akaratlanul és érezzem, mennyire ki van rám éhezve. – Öt perc, Marym.
Ahogy becsukódott az ajtó, én összeroskadva, némán zokogni kezdtem, és imádkoztam, legyen már vége. Túl sok dolog történik velem, mióta tündér lettem. Adam… vajon hol lehet?
- Adam, segíts- suttogtam bele a sötétségbe. Mit tegyek? Nem akarom, hogy megint megkínozzon Bonzó, vagy akárki más. Lassan felálltam, és a zsákhoz sétáltam. Találtam benne egy térd fölé érő fekete bőr csizmát, egy francia bugyit, hozzá való melltartóval, egy fekete toppot, egy fekete farmer miniszoknyát, pár kést, combra és csuklóra csatolható tokokkal. Felvettem őket, mind, közben undorodtam magamtól. Mennyi idő telhetett el, mióta Ő kiment? Biztos több, mint öt perc.
A zsák alján találtam még egy hajgumit is, amivel össze tudtam fogni a hajamat. Ezek mindenre gondoltak? Akaratlanul is felnevettem, majd gyorsan folytattam a néma öltözködést.
Amikor pont végeztem, kopogásra lettem figyelmes, majd kinyílt az ajtó, és Ő állt előttem.
- Marym, gyönyörű vagy! Kényelmesebb, nem igaz?- én csak bólintottam. Ő oda rohant hozzám, és hajamnál fogva hátra rántott.
- Igen, kényelmesebb, ismételd- ordított.
- Igen, kényelmesebb, köszönöm- enyhített a szorításon,
- Nagyon okos kislány vagy, ha nem akarod, hogy a kutyáim végig dugjanak, gyorsan tanulsz, és okos is maradsz, persze a legnagyobb csendben.
- Igyekezni fogok- préseltem ki a fogaimon keresztül.
- Nos, Mary, ez a te szobád, majd szépen lassan berendezkedsz itt, nálunk. A bilincsek azért vannak, hogy a kutyák tudjanak veled játszani, ha rossz és buta vagy, de te biztos okosabb leszel. Gyere utánam, folytatjuk az edzést.
- Igenis- követtem, de visszakaptam a fejemet, mert megláttam egy pillanatra Adam körvonalait,s a szívem összeszorult, ledőlt bennem az utolsó védőbástya is, egy nyílt seb voltam, semmi más, egy gép.
- Adam… menekülj- suttogtam bele a sötétségbe, mielőtt Ő rántott volna egyet a karomon, hogy igyekezzek.
Végig sétáltunk egy ablaktalan, nyirkos folyosón, majd fellépcsőztünk egy toronyba.
- Mary, ez itt Giselle, ő lesz itt, a kebelbarátnőd és kiképződ- mutatott rá egy nálamnál kicsivel fiatalabb lányra- kegyetlen egy nőszemély, ne húzd ki a gyufát. - majd kisétált a kör alakú teremből.
Gisellen egy sötétkék estélyi ruha volt, bakanccsal, mindenhol késekkel, a kezén pedig egy számszeríj.
- Öhm- kezdtem bele- hello, Meredith vagyok- ha vele jobb kapcsolatot tudok kiépíteni, nagyobb az esélye a szökésnek, vagy legalább az élve maradásnak.
- Tudom. - alig nézhetett ki többnek, mint tizenöt, de a tekintete elárulta az igazi korát. Ahogy ezt a szót kimondta, felém dobta az egyik tőrét, és nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy ne a vállamba fúródjon.
- Sosem képeztek ki rendesen- nevetett- majd most, ne hogy azt hidd, barátnők leszünk. Itt, ezen a helyen csak a politika az úr, senkiben sem bízhatsz meg, semmikor. - sétált engem körbe. Végülis, egy kis gyakorlás nem árthat, nem, nem szabad gondolni arra, hogy hosszabb időt töltök itt el, jön Anita, Edward vagy akár Serena, és kiszabadít, és amúgy is, ez egy álom, s mint mindig, most is felfogok ébredni.
- Gyerünk Meredith, mire vársz?- incselkedett tovább Giselle, fehér, hosszú haja keretbe foglalta ördögien vigyorgó arcát, tévedtem, vele sem lesz jobb a kapcsolatom. Én megpróbáltam felkészülni késeinek támadására, de erre mágiával jött ellenem. Éreztem a levegőben a varázslat izzását, de az agyam ezt nem fogta fel időben, így váratlanul ért az energiája. Ő nem tűzzel támadott, ahogy Bonzó, hanem elektromossággal, így a nyirkos falak mind végig vezették a termen, nem volt menekvésem, hátulról ért, és ezernyi kis kisülést éreztem a hátamban, a szerveimben.
- Nem akarlak egyből megölni, támadj!- kiabált rám, én összeszedtem a maradék erőmet, és kilőttem felé egy energia nyalábot, közben, hirtelen a jól ismert buborék képződött körém, de most ez halványan, kéken izzani kezdett, erősödött, ahogy az akaraterőm is. Sajnos a támadásom nem érte felkészületlenül, s simán kivédte, de többször nem támadott, csak hárította a felé irányuló mágiámat. Nem lesz ez így jó. Ez ment még legalább fél órán át, de én nem adtam fel, de kezdtem fáradni. Ekkor ő hirtelen szemtől szembe használta a varázserejét, közben két kést is felém dobott, a kezemben lévő erővel valahogy lelassítottam a késeit, közben a védőpajzsomra koncentrálva, eltérítettem az elektromosságot.
- Egész jó- majd tapsolt egyet, s megjelent egy Bonzóhoz hasonló figura- Vidd vissza, egész jól elszórakoztunk, nem igaz, Mary?
- Miért hívsz így?- kérdeztem, előbb járt a szám, minthogy végig gondolhattam volna, ez meggondolatlanság volt, s ez rögtön tudatosult bennem, ahogy visszapillantottam Gisellere.
- Itt te nem kérdezel- vicsorgott rám- Mary, vagy jobban tetszik a régi neved, Camilla?
- Az én régi nevem Meredith Rose Blake- ráncoltam a szemem. Erre ő felnevetett és intett, hogy menjünk. Kísérőm a karomnál fogva visszavezetett, menet közben némán ballagott mellettem.
- Hogy hívják?- suttogtam, s reméltem, nem úgy reagál, mint Giselle.
- Artido, szolgálatára- biccentett.
- Ön is…- nem mertem befejezni
- Kutya vagyok-e?- sandított rám- Igen, az vagyok, s ha jót akar magának, nem kérdez többet Giselletől.
- S Öntől?
- Inkább.
- Miért hív mindenki Marynek meg Camillának?
- Ön neveztette magát MaryMerrynek, amikor találkozgatott Urunkkal, és a célunk az, hogy a régi életéből maradjanak emlékei, hogy magától jöjj rá, ott csak kihasználták.
- Ez, ez nem igaz!
- Ki az, aki nem a hatalma miatt volt önnel jóban?
- Sokan, a kiképzőim, a barátaim…
-A társa? Mikor látta utoljára Elizát?
-Rég..- nem tudom miért válaszoltam neki őszintén.
- Mióta olyan hosszú időre kiütötte magad, mindenki félt öntől, azért volt mindig őrizet alatt, erre még nem gondolt? A Camilla pedig az eredeti neve, hiszen Ön a trón várományosa, vagy ezt sem mondták el?
- Ez, ez nem lehetséges- a könnyeim már égették a szememet, a torkom olyan szűk és száraz lett, hogy egy teaédeske sem csúszott volna le, ez nem lehet, nem én vagyok Camilla, és nem féltek tőlem… Anita szeme, ugrott be hirtelen, akkor, mikor először találkoztunk: félelmet tükrözött…
- Csak gondolkozzon el rajta, Mary- majd kinyitotta előttem a „szobám” ajtaját, belökött rajta és egy nagy csattanással becsapta. A fejemben ott visszhangzottak a szavai…
A napok tovább peregtek, álmaimban Adammal való találkozásaimat láttam viszont, vagy újakat képzeltem el, többet adott azon az egy délutánon, mint amire gondolni mertem volna, egy láthatatlan kapocs alakult ki köztünk, mely a viszonyainkból kifolyólag, mindent kibírt, szeretet, gyűlöletet, veszteséget. Néha hallottam a hangját a fejemben, s csak reménykedni tudtam, ez nem hallucináció, s hogy ő is hall engem.
Gisellével való találkozásokat egyre jobban bírtam, bár a meglepetés erejével még sosem tudtam élni, de Ő akinek nem tudom a nevét, egyre büszkébb rám, ezzel párhuzamosan egyre kegyetlenebb velem Giselle. A Kutyák már nem egy rabnak tekintenek, hanem egy velük körülbelül azonos szintű lénynek, lemondtak arról, hogy az övüké lehetek. A „szobám” egyre otthonosabb, már ha lehet így fogalmazni egy dohos pincehelyiség esetében. Amikor épp nem edzenek, magányomban rajzolgatom a földbe az újabb taktikákat Giselle ellen. Naponta háromszor mehettem ki a mosdóba eleinte, mos már szinte szabad ki-bejárásom van. Ruhatáramban kétféle darab uralja, kisestélyik és miniszoknyák, kizárólag bakancsokkal és különböző méretű törökkel, fegyverekkel. Tudtam, ha életben és épen akarok maradni, engedelmeskednem kell nekik.
_- Mary, gyere, kezdődik a reggeli rutin- szólt be Artido, én gyorsan felkaptam a vállra csatolható késeimet, és befűztem a bakancsomat. Ma egy sötétkék spagetti pántos ruhát vettem fel, ez mindig tetszett Neki, majd siettem Artido után.
A nagyterem gyertyával világított vályog falaira vetült árnyékokon látszott, ki Kutya, és ki tündér, hiszen az árnyékuk elárulta őket. Ő feláll a pódiumra, és elkezdte lelkesítő beszédét, amit minden reggel megtesz, majd a felsőbb vezetők jelentést tettek neki.
Én a jobb oldalán, hátul álltam, és reménykedtem, semmi olyat nem teszek, amivel magamra vonnám a figyelmét. A második eligazításon nem voltam ilyen óvatos, és ez több mint tíz óra plusz Giselle-t jelentett, Bonzó jelenlétével megspékelve. Nem volt épp kellemes, a kezemen lévő égési sérülés azóta emlékeztet arra, mikor (nem) kell megszólalni.
A napok teltek, és én a reményem, hogy ez „csak” egy álom, kezdett szertefoszlani. Biztos voltam abban, hogy a valóságom része volt Serena és birodalma, Adam, és a konfliktusunk, eszembe sem jutott, hogy az álmom álma lett volna a Vele való találkozásom. Amikor még semmiről, semmit nem tudtam, álomként éltem meg Anitáékat, és Őt is, de így nyilvánvalóvá válik, hogy sajnos, ő is a valóságom része, ami arra enged feltételezést, hogy nem fogok felébredni, hogy ez nem egy újabb rossz álom. Ha pedig már a spekulációknál tartunk, itt vagyok egy hete, és az Adammal való álmokon kívül semmi nem mutat arra, hogy keresnének, hogy… érdeklem őket. Én voltam a hibaszázalék, lemondtak rólam, mindenki… ?
- És ,most, kedves egybegyűltek, hadd mutassam be, birodalmunk legújabb tagját, Maryt- éreztem, valami történik velem, hallottam, hogy reagálnom kellene a hangjára. A mindig mellettem álló iker hölgy egyike Tüzes vagy Vizes oldalba bökött, és suttogni kezdett a fülembe:
- Mary, te jössz!- és meglökött hátulról. Ő rám nézett, és amikor nem látta más, a szeme lángba gyulladt, jelezve, hogy ha nem leszek okos kislány… akkor bajban vagyok.
- Csak óvatosan- suttogta, majd az ambó elé kísért, és keze végig a kezemen volt.
- Üdvözletem- próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra- ez, hatalmas, hatalmas megtiszteltetés, és csak hálával tartozhatók- ott volt előttem egy papír, aminek a tetején az áll: Mary, a szövegem, néha, néha belepillantottam, de a nagy részét rögtönöztem, tudom, hogy ez a jövőben fájdalmas lesz, de ennyi jár nekem is.
- Sajnos, a toalettem, nem épp, alkalomhoz méltó, de be kell vallanom, engem is váratlanul ér- gyors és hideg kacajom a csendbe hasított, ugyan abban a pillanatban az Ő körmei is az enyémbe.
- Hatalmas hálával tartozom Gisellenek, és Urunknak- olvastam fel, jobb a békesség- hogy kimentettek, abból a világból, még egyszer köszönöm- léptem hátra, és gyorsan kezet fogtam az engem körülvevőkkel. Ez zárta a mai reggelt, mindenki ment a maga dolgára, gonoszkodni.
- Volt pár hiba benne, kedvesem- ragadta meg a vállaimat, majd karon ragadott- de okosan álcáztad, nos, akkor Giselle, kérlek, folytassátok a bemelegítést, adott át kínzómnak, majd párbeszédbe elégedett pár nemessel.
- Mary- kiáltott rám Giselle, azt gondoltam, a megszokott nála a gyűlölet tetőpontja, tévedtem, határtalan az érzelmi skálája ez ügyben.
15. fejezet
15. fejezet
Adam
Bemenjek? Ne menjek? Két napja nem épp jó viszonyban váltunk el egymástól, majd Anita is eltűnt, Edward meg egy élő zombi lett. Mark nem hajlandó véleményt nyilvánítani, Emmáról nem is beszélve.
Igaza van Tristannak, túl kell lépnem azon, hogy ki is ő. A „testvérem”, és segítségre van szüksége. Léptem egyet az ajtaja felé, és gyorsan kopogtam kétszer hármat, majd visszaoldalaztam az eredeti helyemre. Tizenkét órás műszak, kettesben, vele. Megölöm Sophiet…
„… - Adam, szeretsz?
- Mi kéne Soph?
- Luccal elmennénk színházba, és szóval… beugranál helyettem?- kérdezte boci szemek, vajon tükör előtt gyakorolja?
- Ha egy hétig békén hagysz, igen- sóhajtottam, semmiképpen nem jövök ki ebből jól.
- Annyira örülök- ugrott a nyakamban- akkor ötkor találkozunk Rosienál- arcom láttán rögtön magyarázkodott- jaj, azt nem is mondtam, - legyintett- rá kéne vigyázni, és utánam úgyis te jönnél…szóval gondoltam,öhm, szeretlek öcsi- túrt bele a hajamba, majd elrohant… .”
Szóval így kerülök ide, a Meredith Rose feliratú ajtó elé, és várom, hogy az a nő nyisson nekem ajtót, és invitáljon be, akit a legjobban elítélek, és akitől irtóra tartok.
Miért nem nyit ajtót, már harmadszorra dörömbölök.
Tristan szerint, azok csak álmok, és az álmairól az ember nem dönthet, nem tudja őket befolyásolni. Szerintem nem így van. Tisztában kellett hogy legyen, azzal, mi is történik valójában. Persze, majd pont valószínű, hogy egyszer csak felbukkan egy olyan valaki, aki:
rosszhírű kocsmákba jár,
a származása ismeretlen,
és milyen furcsa, az ereje többszöröse, mint például Sohpieé, bár nem tudja használni,
mind erről nem tud, jah és nem is tehet,
megőrjít már a puszta látványa is, amit nem tudok minek beazonosítani.
Ezt mind csak egy szóba lehetne tömöríteni: bájos… .
Ő a kis árva, akit befogadott rögtön mindenki. Jah és persze vonzó is, amiről nem tud, természetesen. Egy apáca..Ccc..
De, tegyük fel, ha mindez igaz, akkor nem nekem kell annak lennem, mint a párja, aki a legjobban támogatja? Ha másért nem, hát magam miatt, kell, hogy fejlődjek, hogy ne hozzak szégyent a szüleim emlékére és a nővéremre.
Miért nem nyit ajtót, mi baja lehet?
- Meredith, Adam vagyok!- kiáltottam. Csoszogás, halk hümmögések, majd egy szék csikorgása és egy káromkodás.
- Pillanat- hallottam odabentről, majd lassan kinyílt az ajtaja.
- Bocsi, épp aludtam- hümmögte- Jessnek meg el kellett rohannia, hosszú, ne kérd, hogy elmeséljem- legyintett, majd jobban kinyitotta nekem az ajtót, gondolom célzásként, hogy menjek beljebb. Nagyon diplomatikus, még mindig haragszik rám, pedig ő kezdett el hisztizni a hülye tea miatt, én próbáltam kedves lenni vele. Most nem az a rózsaszín- álom pizsama volt rajta, hanem egy melegítő nadrág egy toppal, felette pedig egy fürdőköpeny.
- Hogy vagy? Visszahoztam a cuccaidat. - legyél kedves, mosolyogj, még 11:56 perced van hátra.
- Meg vagyok, sokkal jobban- egy halvány mosoly mellett visszadőlt a díványára, én pedig a fotelba, ami mellett ültem a múltkor.
- Megbarátkoztatok végre?- nevetett
- Tessék?
- A fotel, amikor utoljára voltál itt, nem ültél bele, bár nem értem, miért nem. - pirult el. Direkt csinálja, tudja, hogy ahányszor ezt teszi, a szívem gyorsabban kezd el verni?
- Lényegtelen. - ő meghökkenés nélkül váltott témát.
- Éhes vagy?- pattant fel. Még mindig nagyon sápadt volt, pedig már két napja felébredt- csinálok ebédet, vagy vacsorát…hány óra van?- ráncolta a homlokát, mire hirtelen és nagyon hangosan elkezdett csörömpölni és rezegni valami a sarokban, mire ő gyorsan oda futott, hogy lenémítsa.
- Mi?! Már délután NÉGY?! – háborodott fel- soha, soha többé nem veszek meg semmit sem, csak azért mert rózsaszín és bolyhos. - arcom láttán elpirulva folytatta- délre állítottam be ébresztőórát, egyszer Jess felébresztett, de azt nem mondta, hogy mennyi az idő..- halkult el a hangja. Haja szanaszét állt, zöld szeme, mely máskor csak úgy világít, még aludt, de a sötét haja, és a fekete felső még így is jól kiemelte. Meg kell hagyni, még így is sokkal jobban néz ki, mint a korabeli lányok.
- Öhm, ha tojást csinálok, az jó? Éhes vagy?- kérdezte félszegen- nem vagyok egy konyhatündér, de..
- Tojás jó lesz.
- Hogyan?
- Mondom, köszönöm, jó lesz- artikuláltam.
- Nem úgy, hogyan kéred?- tiszta idiótának nézhetett, volt is miért.
- Jah, öhm, bocsi, mindegy.
- Tükör? Szalonnával és pirítóssal?- én csak bólintottam, ő reggelizik mert most kelt fel, én meg azért, mert már üres a hűtőm.
- Amíg főzők, körbenézhetsz, ha akarsz…tegnap raktam rendet, van pár egész jó könyvem is.. - pirult bele megint, és fordult is ki a konyhába. A kezeit olyan sebesen tördelte, hogy hangja már egybefüggő, monoton hangnak hallatszott.
- Köszi,öhm szabad?- mutattam a hifije felé, ő egy intéssel jelezte beleegyezését. Benyomtam a Play gombot, és elindult egy válogatás CD. Az utolsó előtti számra tekertem, általában azok a legjobbak, szakmai ártalom. Hiányzik a régi munkám, bár még néha- néha besegítek, az edzések miatt nem sokat tudtam lent lenni.
- Blood and Chocolate - szólt mögülem, az ajtó félfának dőlve nézett. Közben lecserélte a köpenyt egy kék pulcsira, melynek az újjai jóval hosszabbak voltak, mint a keze, és inkább volt férfi viselet, mint neki való.
- Lose Control- ismertem én is, egyik nagy kedvencem.
- Láttad a filmet?- kérdezte, majd lassan odasétált az egyik falához, ami végig volt rakta könyves polcokkal, különböző magasságokban, és levett egy régi kötetet.
- Itt van az eredeti, ha érdekel- nyújtotta oda- bár angolul van, de mindenhol van lábjegyzetben egy kisszótár.
- Köszönöm- vettem el, tényleg érdekelt az eredeti történet is. Ha jól emlékszem, ez egy farkas kolóniáról szól és Romániában játszódik. Egy képregény rajzoló srác összeismerkedik egy farkas lánnyal, amit nem néznek jó szemmel a fajtársai. Ebből persze bonyodalom lesz, majd a jó győzedelmeskedik. Tipikus love story.
Közben Meredith visszament a konyhába, lassan már érezni lehetett a szalonna illatát, addig én körbenéztem a lakásban.
A nappaliban az egyik falat a kandalló, a másikat pedig könyvek foglalták el, a vele szemközti pedig egy hatalmas erdő bejárata volt látható, ahogy a zöld rét, átvált a sötétebb tónusú erdőségbe, egyszerűen gyönyörű volt. Bezzeg az én szobám, önkényesen egy holdfényes este égboltját mutatja, mely tele van csillagokkal, mindezt a mennyezeten. Állandóan.
Merry fürdője, tipikus kamaszlány berendezéssel rendelkezett. Hajkiegyenesítő, hajgöndörítő, hajszárító több fajta fejjel,ilyen balzsam, olyan krém, tusoló és kád is volt, egy hatalmas tükörrel a mosdó felett, és volt egy külön helyiségben lévő a WC is, mindez mályvaszínben és törtfehérben.
A hálója maga volt a romantikus regények hercegnő lakának másolata, volt itt minden, az ágy fejrészénél egy vékony tüll anyag hullott alá, amin apró csillogó csillagok voltak, az ágya mellett egy bordó- fekete öltöző állvány, a mellett egy sarok asztal, aminek az egyik felén pipere holmik és egy tükör volt, míg a másikon tancuccok és egy laptop, egy mp3 hangfalakkal, pár fénykép és plakát a falon, illetve egy grafika egy házaspárról és a kislányukról. Itt is volt egy falnyi állópolc, a legtetején mindenféle kütyük, a többin a változatosság kedvéért, könyvek. Volt egy kis ablaka is, mely egy napsütötte tisztásra nézett ki, amelyen vagy száz pillangó repdesett virágról virágra. A hálóból nyílt egy kis helyiség még, ami egyszerre volt szekrény és titokszoba is, mert volt egy beugró része, ahol egy hatalmas napsárga párna volt, egy fél doboz csoki kíséretével. A fal, ahogy a szobában is, halvány rózsaszín volt, és a párnán egy fehér, hosszú szőrű macska igen ellenségesen nézett rám. Kölcsönös a szeretet.
- Adam, merre vagy?- gyorsan kirohantam, nem akartam kellemetlen szituációba keveredni, és mire odaért, én pont a könyvespolc elé értem.
- Ezeket, itt mind- mutattam körbe- olvastad?
- Nagyrészt, igen- bólintott- de vannak, amik kifognak rajtam- nevetett, és végig simított a polcon- Itt van például ez- mutatott egy vaskós könyvre- legalább tízszer álltam neki, de… mindegy is..- megint zavarban volt.
- Találkoztál Laraval?- nézett rám hirtelen
- Az ki?- lassan két hónapja itt vagyok, de Lara nevű lánnyal még nem ismerkedtem meg.
- Világos hajú, hatalmas zöld szemei vannak, kicsit öregecske már…- itt már vigyorgott, majd a gonosz macska kifutott a szekrényből, Meredith pedig gyorsan felkapta, és elkezdett neki gügyögni. Ellen a hasával, ez meg a macskájával. Inkább lennék hangya, mint gügyögő csaj.
- Szóval ő lenne az- vigyorgott
- Ki?
- A macskám, Lara- majd felém fordította, és megláttam azt a két zöld szemet, ami Merrynek is van. Nah ez sokkolt. Meredith nézett vissza rám. A két lény teljes szinkronban volt, mintha… két test, egy lélek. Valami nagyon nem stimmelt ezzel a macskával, hiába rebegtetik mindketten felém a szempillájukat. Ez a macska vagy varázserővel bír, vagy…nem tudom. Egyszerűen szinkronban voltak.
- De…- nem, nem értettem.
- Egyszer csak itt ült az ágyamon, mikor állandóra beköltöztem, s amúgy is szerettem volna egy cicát, gyönyörűek a szemei, - sóhajtott- bárcsak nekem is ilyenek lennének, de ezek…- mutatott a sajátjaira- de, ezek ilyen fakók…- merengett el a semmiben, majd hirtelen, mintha, most ébredt volna, kipattantak a szemei- Jah amúgy azért jöttem utánad, hogy gyere, tálaltam.
- Köszi- de még mindig a macskát bámultam, megbabonázott, ugyanaz a fény…
- Látom megkedvelted- nézett ránk vissza.
- Mer, te milyen állati alakot tudsz felvenni?- kérdeztem tőle hirtelen.
- Öhm… még sosem próbáltam, nem, nem tudom- bizonytalanodott el.
- Majd egyszer megtanítalak, hogy kell, jó?
- Ühüm.- még mindig nem bízik bennem, ami valljuk be, érthető. Utána sétáltam a konyhába, ahol volt egy kerek asztalka,két székkel, az egyik napsárga a másik világos lila volt, kézzel festett virágokkal. Az asztalon volt minden, mi szem- szájnak ingere, tükörtojás, szalonnával, sonkával, paradicsom, paprika, uborka, olajbogyó, tejföl, barna kenyér és egy kancsó tea citrommal és mézzel.
- Ha kérsz még valamit, szólj- pillantott rám- van édeske is, meg cukor, meg citrompótló, meg citromlé…- halkult el a hangja- Jó étvágyat- teljesen belepirult, és én ezt nem tartottam rossznak, sőt, imponált.
- Köszönöm, így jó lesz .- Így telt a reggeli..feszengve.
- Öhm, figyelj- köhintett egyet- arra gondoltam, hogy, szóval hogy kimehetnénk egyet sétálni, olyan rég nem voltam sehol. S dumálhatnánk is, hiszen társak vagyunk, bármi is legyen erről a véleményünk…
- Legyen- ültem fel a földről, szeretem ezt a szőnyeget, olyasmi, mint ami régen volt otthon.
- Adam- nézett rám kérdőn.
- Igen?
- Te nem érzed?- szeme a szobát cikázta, mintha valami kiugorhatna a sarokból.
- Mit?- kezdtem megijedni.
-Áh, semmi, csak egy kicsit- ásított- álmos vagyok…Biztos a vacsora miatt… - bárhogy küzdött, a szemei lassan lecsukódtak. Először gondolkoztam, hogy hozok neki egy plédet, de valami nem stimmelt vele, olyan gyorsan aludt el, mintha elájult volna…Én gyorsan odaugrottam hozzá, szólongatattam, hiába. Lassan halványodott el, és én nem tudtam mit tenni, elvesztem…
” hiszen társak vagyunk, bármi is legyen erről a véleményünk…”
-Merry!! üvöltöttem, s visszhangzott a fejemben. Mi a véleményem? Mi?
A társam, felelősek vagyunk egymásért. A társam, az egyenjogú felem. Társ…Akkor tudatosult bennem, hogy nem, nem hazudhatott, ő jó, mindig mindenbe belepirul, küzd magában, valami ellen, ami nem ő…ő még tud szeretni és hinni. Fontos nekem, mert ő az én társam, én pedig az öve. Meredith, Meredith, hol vagy? A föld megnyílt alattam, a tudatom elvált a testemtől, másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy hol lehet, mi lehet vele, meg akartam találni, vigyázni rá, egy olyan emberre, akit ronccsá tettem, és most minden erőmmel jóvá akarom ezt tenni.
- Meredith…
- Adam, Adam, itt vagy?- halottam a fejemben a hangját.
- Meredith?
- Gyere utánam, kérlek, félek…- de, de hogyan?
- Csak gondolj rám, erősen koncentrálj, s megtalálsz… nem sokáig bírom… hívnak…itt vannak értem, Adam!- Meredith, Meredith, ne hagyj egyedül, hol vagy?
Éreztem, ahogy egyre jobban távolodik a tudatom a valóságomtól, ahogy arra gondoltam, ahogy rám mosolygott, még az „első„ találkozásnál, amikor még nem tudtuk egymásról hogy már találkoztunk az ő másik világában. Amikor könyörgően nézett rám, hogy segítsek neki. Amikor tönkre tettem, és éjjelente csak néztem őt, ahogy alszik, és nem ébred fel, feltettem magamnak a kérdést, mit tennék, ha nem ébredne soha többé fel? Arra sem éreztem magam méltónak, hogy bent legyek akkor amikor ébredezik. Majdnem megöltem a legkülönlegesebb lényt, akit valaha láttam. Amikor felébredt, és olyan gyenge volt, hogy szólni sem bírt, akkor, akkor rám nézett, és nem láttam a szemében haragot, csak könyörületességet, és néma bocsánatot. Egy ilyen ember nem lehet rossz, szeretni született.
Lassan az én szemeim is ólomsúlyt kaptak, és repültem utána, a végtelenbe..
Ami először feltűnt, az a szalma szaga. Másodjára, hogy valami szúr. A szalma, amin fekszem. A fejem sajgott, és fogalmam sem volt, hogy hol lehetek, vagy hogy miért és hogyan kerültem ide. Lassan az agyamba bekúsztak a városi zajok. Emberek, villamos, kutyaugatás, beszélgetés, autók, a zacskók zörgése…
Egy városka főterén voltam, vagyis annak egy mellékutcájában. A téren egy két tornyú román stílusú templom állt, előtte pedig egy csomó színes bódé, amiknek az illatát ide éreztem. A szalma, amin ébredtem, egy ilyen kelléke lehetett. Rajtam kockás flanel ing volt, alatta egy izompóló, egy farmer, és egy csizma. Ahogy körbenéztem, megpillantottam a kalapomat is. Hogy kerül rám ez a ruha? Hogy kerülök ide? Hol van Meredith?
A zene, amelytől hangos volt a tér, ütemet váltott, miközben emberek nyüzsögtem mindenhol. Én felvettem a kalapot, és kisétáltam a napra, ahol rögtön magával sodort a tömeg, én pedig csak nézegettem, hogy látok e valami ismerőset.
- Meredith, merre vagy?- gondoltam magamban, tudtam, nem fog válaszolni. Valamiért éreztem, hogy bajban van, én pedig nem tudok mit tenni érte.
Már vagy fél órája bolyongtam az emberek között, de egy ismerős arcot sem találtam.
Ugyanabba az utcácskába mentem be újra, ahol felébredtem, mikor meghallottam Meredith hangját, és lassan megjelent előttem, ahogy kivetítette magát, az egyik távoli sarokba. Ruhája és arca tele volt sebbel, és égési sérülésekkel, és látszott rajta, valami nagyon fájdalmas dolgon ment keresztül, zokogva roskadt a sötét sarokba.
- Adam, segíts!- csak ennyit mondott, s kinyújtotta felém a kezét… Akkor tudatosult bennem, hogy, mit próbáltam magamban elnyomni eddig.
Féltettem, hogy elvesztem, mert szeretem. Hogy meghal, miattam.
Adam
Bemenjek? Ne menjek? Két napja nem épp jó viszonyban váltunk el egymástól, majd Anita is eltűnt, Edward meg egy élő zombi lett. Mark nem hajlandó véleményt nyilvánítani, Emmáról nem is beszélve.
Igaza van Tristannak, túl kell lépnem azon, hogy ki is ő. A „testvérem”, és segítségre van szüksége. Léptem egyet az ajtaja felé, és gyorsan kopogtam kétszer hármat, majd visszaoldalaztam az eredeti helyemre. Tizenkét órás műszak, kettesben, vele. Megölöm Sophiet…
„… - Adam, szeretsz?
- Mi kéne Soph?
- Luccal elmennénk színházba, és szóval… beugranál helyettem?- kérdezte boci szemek, vajon tükör előtt gyakorolja?
- Ha egy hétig békén hagysz, igen- sóhajtottam, semmiképpen nem jövök ki ebből jól.
- Annyira örülök- ugrott a nyakamban- akkor ötkor találkozunk Rosienál- arcom láttán rögtön magyarázkodott- jaj, azt nem is mondtam, - legyintett- rá kéne vigyázni, és utánam úgyis te jönnél…szóval gondoltam,öhm, szeretlek öcsi- túrt bele a hajamba, majd elrohant… .”
Szóval így kerülök ide, a Meredith Rose feliratú ajtó elé, és várom, hogy az a nő nyisson nekem ajtót, és invitáljon be, akit a legjobban elítélek, és akitől irtóra tartok.
Miért nem nyit ajtót, már harmadszorra dörömbölök.
Tristan szerint, azok csak álmok, és az álmairól az ember nem dönthet, nem tudja őket befolyásolni. Szerintem nem így van. Tisztában kellett hogy legyen, azzal, mi is történik valójában. Persze, majd pont valószínű, hogy egyszer csak felbukkan egy olyan valaki, aki:
rosszhírű kocsmákba jár,
a származása ismeretlen,
és milyen furcsa, az ereje többszöröse, mint például Sohpieé, bár nem tudja használni,
mind erről nem tud, jah és nem is tehet,
megőrjít már a puszta látványa is, amit nem tudok minek beazonosítani.
Ezt mind csak egy szóba lehetne tömöríteni: bájos… .
Ő a kis árva, akit befogadott rögtön mindenki. Jah és persze vonzó is, amiről nem tud, természetesen. Egy apáca..Ccc..
De, tegyük fel, ha mindez igaz, akkor nem nekem kell annak lennem, mint a párja, aki a legjobban támogatja? Ha másért nem, hát magam miatt, kell, hogy fejlődjek, hogy ne hozzak szégyent a szüleim emlékére és a nővéremre.
Miért nem nyit ajtót, mi baja lehet?
- Meredith, Adam vagyok!- kiáltottam. Csoszogás, halk hümmögések, majd egy szék csikorgása és egy káromkodás.
- Pillanat- hallottam odabentről, majd lassan kinyílt az ajtaja.
- Bocsi, épp aludtam- hümmögte- Jessnek meg el kellett rohannia, hosszú, ne kérd, hogy elmeséljem- legyintett, majd jobban kinyitotta nekem az ajtót, gondolom célzásként, hogy menjek beljebb. Nagyon diplomatikus, még mindig haragszik rám, pedig ő kezdett el hisztizni a hülye tea miatt, én próbáltam kedves lenni vele. Most nem az a rózsaszín- álom pizsama volt rajta, hanem egy melegítő nadrág egy toppal, felette pedig egy fürdőköpeny.
- Hogy vagy? Visszahoztam a cuccaidat. - legyél kedves, mosolyogj, még 11:56 perced van hátra.
- Meg vagyok, sokkal jobban- egy halvány mosoly mellett visszadőlt a díványára, én pedig a fotelba, ami mellett ültem a múltkor.
- Megbarátkoztatok végre?- nevetett
- Tessék?
- A fotel, amikor utoljára voltál itt, nem ültél bele, bár nem értem, miért nem. - pirult el. Direkt csinálja, tudja, hogy ahányszor ezt teszi, a szívem gyorsabban kezd el verni?
- Lényegtelen. - ő meghökkenés nélkül váltott témát.
- Éhes vagy?- pattant fel. Még mindig nagyon sápadt volt, pedig már két napja felébredt- csinálok ebédet, vagy vacsorát…hány óra van?- ráncolta a homlokát, mire hirtelen és nagyon hangosan elkezdett csörömpölni és rezegni valami a sarokban, mire ő gyorsan oda futott, hogy lenémítsa.
- Mi?! Már délután NÉGY?! – háborodott fel- soha, soha többé nem veszek meg semmit sem, csak azért mert rózsaszín és bolyhos. - arcom láttán elpirulva folytatta- délre állítottam be ébresztőórát, egyszer Jess felébresztett, de azt nem mondta, hogy mennyi az idő..- halkult el a hangja. Haja szanaszét állt, zöld szeme, mely máskor csak úgy világít, még aludt, de a sötét haja, és a fekete felső még így is jól kiemelte. Meg kell hagyni, még így is sokkal jobban néz ki, mint a korabeli lányok.
- Öhm, ha tojást csinálok, az jó? Éhes vagy?- kérdezte félszegen- nem vagyok egy konyhatündér, de..
- Tojás jó lesz.
- Hogyan?
- Mondom, köszönöm, jó lesz- artikuláltam.
- Nem úgy, hogyan kéred?- tiszta idiótának nézhetett, volt is miért.
- Jah, öhm, bocsi, mindegy.
- Tükör? Szalonnával és pirítóssal?- én csak bólintottam, ő reggelizik mert most kelt fel, én meg azért, mert már üres a hűtőm.
- Amíg főzők, körbenézhetsz, ha akarsz…tegnap raktam rendet, van pár egész jó könyvem is.. - pirult bele megint, és fordult is ki a konyhába. A kezeit olyan sebesen tördelte, hogy hangja már egybefüggő, monoton hangnak hallatszott.
- Köszi,öhm szabad?- mutattam a hifije felé, ő egy intéssel jelezte beleegyezését. Benyomtam a Play gombot, és elindult egy válogatás CD. Az utolsó előtti számra tekertem, általában azok a legjobbak, szakmai ártalom. Hiányzik a régi munkám, bár még néha- néha besegítek, az edzések miatt nem sokat tudtam lent lenni.
- Blood and Chocolate - szólt mögülem, az ajtó félfának dőlve nézett. Közben lecserélte a köpenyt egy kék pulcsira, melynek az újjai jóval hosszabbak voltak, mint a keze, és inkább volt férfi viselet, mint neki való.
- Lose Control- ismertem én is, egyik nagy kedvencem.
- Láttad a filmet?- kérdezte, majd lassan odasétált az egyik falához, ami végig volt rakta könyves polcokkal, különböző magasságokban, és levett egy régi kötetet.
- Itt van az eredeti, ha érdekel- nyújtotta oda- bár angolul van, de mindenhol van lábjegyzetben egy kisszótár.
- Köszönöm- vettem el, tényleg érdekelt az eredeti történet is. Ha jól emlékszem, ez egy farkas kolóniáról szól és Romániában játszódik. Egy képregény rajzoló srác összeismerkedik egy farkas lánnyal, amit nem néznek jó szemmel a fajtársai. Ebből persze bonyodalom lesz, majd a jó győzedelmeskedik. Tipikus love story.
Közben Meredith visszament a konyhába, lassan már érezni lehetett a szalonna illatát, addig én körbenéztem a lakásban.
A nappaliban az egyik falat a kandalló, a másikat pedig könyvek foglalták el, a vele szemközti pedig egy hatalmas erdő bejárata volt látható, ahogy a zöld rét, átvált a sötétebb tónusú erdőségbe, egyszerűen gyönyörű volt. Bezzeg az én szobám, önkényesen egy holdfényes este égboltját mutatja, mely tele van csillagokkal, mindezt a mennyezeten. Állandóan.
Merry fürdője, tipikus kamaszlány berendezéssel rendelkezett. Hajkiegyenesítő, hajgöndörítő, hajszárító több fajta fejjel,ilyen balzsam, olyan krém, tusoló és kád is volt, egy hatalmas tükörrel a mosdó felett, és volt egy külön helyiségben lévő a WC is, mindez mályvaszínben és törtfehérben.
A hálója maga volt a romantikus regények hercegnő lakának másolata, volt itt minden, az ágy fejrészénél egy vékony tüll anyag hullott alá, amin apró csillogó csillagok voltak, az ágya mellett egy bordó- fekete öltöző állvány, a mellett egy sarok asztal, aminek az egyik felén pipere holmik és egy tükör volt, míg a másikon tancuccok és egy laptop, egy mp3 hangfalakkal, pár fénykép és plakát a falon, illetve egy grafika egy házaspárról és a kislányukról. Itt is volt egy falnyi állópolc, a legtetején mindenféle kütyük, a többin a változatosság kedvéért, könyvek. Volt egy kis ablaka is, mely egy napsütötte tisztásra nézett ki, amelyen vagy száz pillangó repdesett virágról virágra. A hálóból nyílt egy kis helyiség még, ami egyszerre volt szekrény és titokszoba is, mert volt egy beugró része, ahol egy hatalmas napsárga párna volt, egy fél doboz csoki kíséretével. A fal, ahogy a szobában is, halvány rózsaszín volt, és a párnán egy fehér, hosszú szőrű macska igen ellenségesen nézett rám. Kölcsönös a szeretet.
- Adam, merre vagy?- gyorsan kirohantam, nem akartam kellemetlen szituációba keveredni, és mire odaért, én pont a könyvespolc elé értem.
- Ezeket, itt mind- mutattam körbe- olvastad?
- Nagyrészt, igen- bólintott- de vannak, amik kifognak rajtam- nevetett, és végig simított a polcon- Itt van például ez- mutatott egy vaskós könyvre- legalább tízszer álltam neki, de… mindegy is..- megint zavarban volt.
- Találkoztál Laraval?- nézett rám hirtelen
- Az ki?- lassan két hónapja itt vagyok, de Lara nevű lánnyal még nem ismerkedtem meg.
- Világos hajú, hatalmas zöld szemei vannak, kicsit öregecske már…- itt már vigyorgott, majd a gonosz macska kifutott a szekrényből, Meredith pedig gyorsan felkapta, és elkezdett neki gügyögni. Ellen a hasával, ez meg a macskájával. Inkább lennék hangya, mint gügyögő csaj.
- Szóval ő lenne az- vigyorgott
- Ki?
- A macskám, Lara- majd felém fordította, és megláttam azt a két zöld szemet, ami Merrynek is van. Nah ez sokkolt. Meredith nézett vissza rám. A két lény teljes szinkronban volt, mintha… két test, egy lélek. Valami nagyon nem stimmelt ezzel a macskával, hiába rebegtetik mindketten felém a szempillájukat. Ez a macska vagy varázserővel bír, vagy…nem tudom. Egyszerűen szinkronban voltak.
- De…- nem, nem értettem.
- Egyszer csak itt ült az ágyamon, mikor állandóra beköltöztem, s amúgy is szerettem volna egy cicát, gyönyörűek a szemei, - sóhajtott- bárcsak nekem is ilyenek lennének, de ezek…- mutatott a sajátjaira- de, ezek ilyen fakók…- merengett el a semmiben, majd hirtelen, mintha, most ébredt volna, kipattantak a szemei- Jah amúgy azért jöttem utánad, hogy gyere, tálaltam.
- Köszi- de még mindig a macskát bámultam, megbabonázott, ugyanaz a fény…
- Látom megkedvelted- nézett ránk vissza.
- Mer, te milyen állati alakot tudsz felvenni?- kérdeztem tőle hirtelen.
- Öhm… még sosem próbáltam, nem, nem tudom- bizonytalanodott el.
- Majd egyszer megtanítalak, hogy kell, jó?
- Ühüm.- még mindig nem bízik bennem, ami valljuk be, érthető. Utána sétáltam a konyhába, ahol volt egy kerek asztalka,két székkel, az egyik napsárga a másik világos lila volt, kézzel festett virágokkal. Az asztalon volt minden, mi szem- szájnak ingere, tükörtojás, szalonnával, sonkával, paradicsom, paprika, uborka, olajbogyó, tejföl, barna kenyér és egy kancsó tea citrommal és mézzel.
- Ha kérsz még valamit, szólj- pillantott rám- van édeske is, meg cukor, meg citrompótló, meg citromlé…- halkult el a hangja- Jó étvágyat- teljesen belepirult, és én ezt nem tartottam rossznak, sőt, imponált.
- Köszönöm, így jó lesz .- Így telt a reggeli..feszengve.
- Öhm, figyelj- köhintett egyet- arra gondoltam, hogy, szóval hogy kimehetnénk egyet sétálni, olyan rég nem voltam sehol. S dumálhatnánk is, hiszen társak vagyunk, bármi is legyen erről a véleményünk…
- Legyen- ültem fel a földről, szeretem ezt a szőnyeget, olyasmi, mint ami régen volt otthon.
- Adam- nézett rám kérdőn.
- Igen?
- Te nem érzed?- szeme a szobát cikázta, mintha valami kiugorhatna a sarokból.
- Mit?- kezdtem megijedni.
-Áh, semmi, csak egy kicsit- ásított- álmos vagyok…Biztos a vacsora miatt… - bárhogy küzdött, a szemei lassan lecsukódtak. Először gondolkoztam, hogy hozok neki egy plédet, de valami nem stimmelt vele, olyan gyorsan aludt el, mintha elájult volna…Én gyorsan odaugrottam hozzá, szólongatattam, hiába. Lassan halványodott el, és én nem tudtam mit tenni, elvesztem…
” hiszen társak vagyunk, bármi is legyen erről a véleményünk…”
-Merry!! üvöltöttem, s visszhangzott a fejemben. Mi a véleményem? Mi?
A társam, felelősek vagyunk egymásért. A társam, az egyenjogú felem. Társ…Akkor tudatosult bennem, hogy nem, nem hazudhatott, ő jó, mindig mindenbe belepirul, küzd magában, valami ellen, ami nem ő…ő még tud szeretni és hinni. Fontos nekem, mert ő az én társam, én pedig az öve. Meredith, Meredith, hol vagy? A föld megnyílt alattam, a tudatom elvált a testemtől, másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy hol lehet, mi lehet vele, meg akartam találni, vigyázni rá, egy olyan emberre, akit ronccsá tettem, és most minden erőmmel jóvá akarom ezt tenni.
- Meredith…
- Adam, Adam, itt vagy?- halottam a fejemben a hangját.
- Meredith?
- Gyere utánam, kérlek, félek…- de, de hogyan?
- Csak gondolj rám, erősen koncentrálj, s megtalálsz… nem sokáig bírom… hívnak…itt vannak értem, Adam!- Meredith, Meredith, ne hagyj egyedül, hol vagy?
Éreztem, ahogy egyre jobban távolodik a tudatom a valóságomtól, ahogy arra gondoltam, ahogy rám mosolygott, még az „első„ találkozásnál, amikor még nem tudtuk egymásról hogy már találkoztunk az ő másik világában. Amikor könyörgően nézett rám, hogy segítsek neki. Amikor tönkre tettem, és éjjelente csak néztem őt, ahogy alszik, és nem ébred fel, feltettem magamnak a kérdést, mit tennék, ha nem ébredne soha többé fel? Arra sem éreztem magam méltónak, hogy bent legyek akkor amikor ébredezik. Majdnem megöltem a legkülönlegesebb lényt, akit valaha láttam. Amikor felébredt, és olyan gyenge volt, hogy szólni sem bírt, akkor, akkor rám nézett, és nem láttam a szemében haragot, csak könyörületességet, és néma bocsánatot. Egy ilyen ember nem lehet rossz, szeretni született.
Lassan az én szemeim is ólomsúlyt kaptak, és repültem utána, a végtelenbe..
Ami először feltűnt, az a szalma szaga. Másodjára, hogy valami szúr. A szalma, amin fekszem. A fejem sajgott, és fogalmam sem volt, hogy hol lehetek, vagy hogy miért és hogyan kerültem ide. Lassan az agyamba bekúsztak a városi zajok. Emberek, villamos, kutyaugatás, beszélgetés, autók, a zacskók zörgése…
Egy városka főterén voltam, vagyis annak egy mellékutcájában. A téren egy két tornyú román stílusú templom állt, előtte pedig egy csomó színes bódé, amiknek az illatát ide éreztem. A szalma, amin ébredtem, egy ilyen kelléke lehetett. Rajtam kockás flanel ing volt, alatta egy izompóló, egy farmer, és egy csizma. Ahogy körbenéztem, megpillantottam a kalapomat is. Hogy kerül rám ez a ruha? Hogy kerülök ide? Hol van Meredith?
A zene, amelytől hangos volt a tér, ütemet váltott, miközben emberek nyüzsögtem mindenhol. Én felvettem a kalapot, és kisétáltam a napra, ahol rögtön magával sodort a tömeg, én pedig csak nézegettem, hogy látok e valami ismerőset.
- Meredith, merre vagy?- gondoltam magamban, tudtam, nem fog válaszolni. Valamiért éreztem, hogy bajban van, én pedig nem tudok mit tenni érte.
Már vagy fél órája bolyongtam az emberek között, de egy ismerős arcot sem találtam.
Ugyanabba az utcácskába mentem be újra, ahol felébredtem, mikor meghallottam Meredith hangját, és lassan megjelent előttem, ahogy kivetítette magát, az egyik távoli sarokba. Ruhája és arca tele volt sebbel, és égési sérülésekkel, és látszott rajta, valami nagyon fájdalmas dolgon ment keresztül, zokogva roskadt a sötét sarokba.
- Adam, segíts!- csak ennyit mondott, s kinyújtotta felém a kezét… Akkor tudatosult bennem, hogy, mit próbáltam magamban elnyomni eddig.
Féltettem, hogy elvesztem, mert szeretem. Hogy meghal, miattam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)