16. fejezet

16. fejezet

Meredith


Éreztem, egyre kevesebb erőm lesz ellenkezni, a falhoz lökött, tudtam, sokkal erősebb, mint fizikailag, mint metafizikailag, sokkal tapasztaltabb tündér volt, mint Edward vagy Jess.
- Héj, baby, ne add fel- szemében fekete tűz lobbant, és a maradék emberisége is elhagyta. Én próbáltam még egy energianyalábot küldeni felé, de a maradék erőm csak arra volt elég, hogy összeroskadjak a szobasarkába.
- Adam!- zokogtam, és éreztem, ahogy újabb lávanyaláb közeledik felém, miért? Miért pont én? Mit tettem? Anyu, segíts! szorítottam össze a fogam, készülve a következő tűzlöketre.
Egyszeriben megszűnt a forróság, amit a láva okozott, és friss levegőt éreztem magam körül, lassan kinyitottam a szemem, és láttam, hogy egy buborékban vagyok, ami visszaveri a lávát, melyet felém küldtek.
- Nahát, nahát, MerryMary, végre mutattál nekünk valamit- tapsolt egyet valaki az ajtóból,ezt a hangot ismerem, ez Ő. Akivel annyit álmodtam, akivel… akit, valamilyen módon, de tudtam szeretni… ?
Ő hogy kerül ide?!
- Mi ez rajtad, édesem? – miközben ezt mondta, átnyúlt a buborékomon, és felsegített, hogy jobban megnézhessen, majd körbeforgatott, s én nem mertem ellenkezni.
- Hol hagytad a csizmádat? Segítek felöltözni, jó?- most először láttam meg az igazából arcát,nem takarta bűbáj, vagy varázs. Az egyik fele, tökéletes volt de a másik, egy roncs, tele volt égési sérülésekkel, de még így is gyönyörű volt. Szőke haja volt, majdnem fehér, de a szeme, az maga volt a pokol, a tábortűz kékjei, pirosai, narancssárgái és fehérjei táncoltak velem szemben, és tudtam, a legrosszabb helyre kerültem, amit valaha gondolhattam volna. Majd magához rántott, s felfelé kezdte húzni a toppomat
- csak előbb levetkőztetlek- s szemében férfias láng lobbant, a birtoklás tüze.
- Bonzó - intett eddigi társaságomnak, kérlek, hagyj minket magunkra. -A megnevezett férfi, akin nem volt más, mint egy bőr nadrág, kissé meghajolt, majd egyik pillanatról a másikra, kutyává változott. Sátáni kutyává. Így már érthető az állatiassága. Fogva tartóm megragadta a pucér hátamat, és vadul csókolni kezdett, és én nem tudtam ellenkezni. A csók vad és követelő volt, nem olyan, mint amit megszoktam Tőle. Vagyis nem tőle, hanem attól, akit belé képzeltem, aki kihozta belőlem mind azt, amit más nem tudott volna. A szoba közepén álltunk, és éreztem, ahogy férfiassága a hasamba nyomódik, tudtam, mi lesz ennek a végkifejlete. Hirtelen megszakította a csókot, és mögém került, karjai bilincsként zárultak körém.
- Kapsz öt percet, hogy összeszedd magad, a ruháid itt vannak- mutatott egy szemetes zsákra- most már nem menekülhetsz tőlem- nevetett fel. – Mindennap addig fogunk kínozni, míg az összes varázserőd meg nem nyilvánul, és át nem állsz a mi oldalunkra. Ha ellenkezel, játékszere leszel egy kis ideig a kutyáimnak. - ekkor hajamnál magához rántott, és a falhoz nyomott, úgy suttogta a fülembe.
- Te lehetsz a hercegnőm, Mary- csókolta végig a nyakamat- csak egy kicsit bírd ki, hisz téged úgy sem szeret senki, csak én- és egy utolsót lökött magán, hogy akarva akaratlanul és érezzem, mennyire ki van rám éhezve. – Öt perc, Marym.

Ahogy becsukódott az ajtó, én összeroskadva, némán zokogni kezdtem, és imádkoztam, legyen már vége. Túl sok dolog történik velem, mióta tündér lettem. Adam… vajon hol lehet?
- Adam, segíts- suttogtam bele a sötétségbe. Mit tegyek? Nem akarom, hogy megint megkínozzon Bonzó, vagy akárki más. Lassan felálltam, és a zsákhoz sétáltam. Találtam benne egy térd fölé érő fekete bőr csizmát, egy francia bugyit, hozzá való melltartóval, egy fekete toppot, egy fekete farmer miniszoknyát, pár kést, combra és csuklóra csatolható tokokkal. Felvettem őket, mind, közben undorodtam magamtól. Mennyi idő telhetett el, mióta Ő kiment? Biztos több, mint öt perc.
A zsák alján találtam még egy hajgumit is, amivel össze tudtam fogni a hajamat. Ezek mindenre gondoltak? Akaratlanul is felnevettem, majd gyorsan folytattam a néma öltözködést.
Amikor pont végeztem, kopogásra lettem figyelmes, majd kinyílt az ajtó, és Ő állt előttem.
- Marym, gyönyörű vagy! Kényelmesebb, nem igaz?- én csak bólintottam. Ő oda rohant hozzám, és hajamnál fogva hátra rántott.
- Igen, kényelmesebb, ismételd- ordított.
- Igen, kényelmesebb, köszönöm- enyhített a szorításon,
- Nagyon okos kislány vagy, ha nem akarod, hogy a kutyáim végig dugjanak, gyorsan tanulsz, és okos is maradsz, persze a legnagyobb csendben.
- Igyekezni fogok- préseltem ki a fogaimon keresztül.
- Nos, Mary, ez a te szobád, majd szépen lassan berendezkedsz itt, nálunk. A bilincsek azért vannak, hogy a kutyák tudjanak veled játszani, ha rossz és buta vagy, de te biztos okosabb leszel. Gyere utánam, folytatjuk az edzést.
- Igenis- követtem, de visszakaptam a fejemet, mert megláttam egy pillanatra Adam körvonalait,s a szívem összeszorult, ledőlt bennem az utolsó védőbástya is, egy nyílt seb voltam, semmi más, egy gép.
- Adam… menekülj- suttogtam bele a sötétségbe, mielőtt Ő rántott volna egyet a karomon, hogy igyekezzek.

Végig sétáltunk egy ablaktalan, nyirkos folyosón, majd fellépcsőztünk egy toronyba.
- Mary, ez itt Giselle, ő lesz itt, a kebelbarátnőd és kiképződ- mutatott rá egy nálamnál kicsivel fiatalabb lányra- kegyetlen egy nőszemély, ne húzd ki a gyufát. - majd kisétált a kör alakú teremből.
Gisellen egy sötétkék estélyi ruha volt, bakanccsal, mindenhol késekkel, a kezén pedig egy számszeríj.
- Öhm- kezdtem bele- hello, Meredith vagyok- ha vele jobb kapcsolatot tudok kiépíteni, nagyobb az esélye a szökésnek, vagy legalább az élve maradásnak.
- Tudom. - alig nézhetett ki többnek, mint tizenöt, de a tekintete elárulta az igazi korát. Ahogy ezt a szót kimondta, felém dobta az egyik tőrét, és nagyon kevés hiányzott hozzá, hogy ne a vállamba fúródjon.
- Sosem képeztek ki rendesen- nevetett- majd most, ne hogy azt hidd, barátnők leszünk. Itt, ezen a helyen csak a politika az úr, senkiben sem bízhatsz meg, semmikor. - sétált engem körbe. Végülis, egy kis gyakorlás nem árthat, nem, nem szabad gondolni arra, hogy hosszabb időt töltök itt el, jön Anita, Edward vagy akár Serena, és kiszabadít, és amúgy is, ez egy álom, s mint mindig, most is felfogok ébredni.
- Gyerünk Meredith, mire vársz?- incselkedett tovább Giselle, fehér, hosszú haja keretbe foglalta ördögien vigyorgó arcát, tévedtem, vele sem lesz jobb a kapcsolatom. Én megpróbáltam felkészülni késeinek támadására, de erre mágiával jött ellenem. Éreztem a levegőben a varázslat izzását, de az agyam ezt nem fogta fel időben, így váratlanul ért az energiája. Ő nem tűzzel támadott, ahogy Bonzó, hanem elektromossággal, így a nyirkos falak mind végig vezették a termen, nem volt menekvésem, hátulról ért, és ezernyi kis kisülést éreztem a hátamban, a szerveimben.
- Nem akarlak egyből megölni, támadj!- kiabált rám, én összeszedtem a maradék erőmet, és kilőttem felé egy energia nyalábot, közben, hirtelen a jól ismert buborék képződött körém, de most ez halványan, kéken izzani kezdett, erősödött, ahogy az akaraterőm is. Sajnos a támadásom nem érte felkészületlenül, s simán kivédte, de többször nem támadott, csak hárította a felé irányuló mágiámat. Nem lesz ez így jó. Ez ment még legalább fél órán át, de én nem adtam fel, de kezdtem fáradni. Ekkor ő hirtelen szemtől szembe használta a varázserejét, közben két kést is felém dobott, a kezemben lévő erővel valahogy lelassítottam a késeit, közben a védőpajzsomra koncentrálva, eltérítettem az elektromosságot.
- Egész jó- majd tapsolt egyet, s megjelent egy Bonzóhoz hasonló figura- Vidd vissza, egész jól elszórakoztunk, nem igaz, Mary?
- Miért hívsz így?- kérdeztem, előbb járt a szám, minthogy végig gondolhattam volna, ez meggondolatlanság volt, s ez rögtön tudatosult bennem, ahogy visszapillantottam Gisellere.
- Itt te nem kérdezel- vicsorgott rám- Mary, vagy jobban tetszik a régi neved, Camilla?
- Az én régi nevem Meredith Rose Blake- ráncoltam a szemem. Erre ő felnevetett és intett, hogy menjünk. Kísérőm a karomnál fogva visszavezetett, menet közben némán ballagott mellettem.
- Hogy hívják?- suttogtam, s reméltem, nem úgy reagál, mint Giselle.
- Artido, szolgálatára- biccentett.
- Ön is…- nem mertem befejezni
- Kutya vagyok-e?- sandított rám- Igen, az vagyok, s ha jót akar magának, nem kérdez többet Giselletől.
- S Öntől?
- Inkább.
- Miért hív mindenki Marynek meg Camillának?
- Ön neveztette magát MaryMerrynek, amikor találkozgatott Urunkkal, és a célunk az, hogy a régi életéből maradjanak emlékei, hogy magától jöjj rá, ott csak kihasználták.
- Ez, ez nem igaz!
- Ki az, aki nem a hatalma miatt volt önnel jóban?
- Sokan, a kiképzőim, a barátaim…
-A társa? Mikor látta utoljára Elizát?
-Rég..- nem tudom miért válaszoltam neki őszintén.
- Mióta olyan hosszú időre kiütötte magad, mindenki félt öntől, azért volt mindig őrizet alatt, erre még nem gondolt? A Camilla pedig az eredeti neve, hiszen Ön a trón várományosa, vagy ezt sem mondták el?
- Ez, ez nem lehetséges- a könnyeim már égették a szememet, a torkom olyan szűk és száraz lett, hogy egy teaédeske sem csúszott volna le, ez nem lehet, nem én vagyok Camilla, és nem féltek tőlem… Anita szeme, ugrott be hirtelen, akkor, mikor először találkoztunk: félelmet tükrözött…
- Csak gondolkozzon el rajta, Mary- majd kinyitotta előttem a „szobám” ajtaját, belökött rajta és egy nagy csattanással becsapta. A fejemben ott visszhangzottak a szavai…

A napok tovább peregtek, álmaimban Adammal való találkozásaimat láttam viszont, vagy újakat képzeltem el, többet adott azon az egy délutánon, mint amire gondolni mertem volna, egy láthatatlan kapocs alakult ki köztünk, mely a viszonyainkból kifolyólag, mindent kibírt, szeretet, gyűlöletet, veszteséget. Néha hallottam a hangját a fejemben, s csak reménykedni tudtam, ez nem hallucináció, s hogy ő is hall engem.

Gisellével való találkozásokat egyre jobban bírtam, bár a meglepetés erejével még sosem tudtam élni, de Ő akinek nem tudom a nevét, egyre büszkébb rám, ezzel párhuzamosan egyre kegyetlenebb velem Giselle. A Kutyák már nem egy rabnak tekintenek, hanem egy velük körülbelül azonos szintű lénynek, lemondtak arról, hogy az övüké lehetek. A „szobám” egyre otthonosabb, már ha lehet így fogalmazni egy dohos pincehelyiség esetében. Amikor épp nem edzenek, magányomban rajzolgatom a földbe az újabb taktikákat Giselle ellen. Naponta háromszor mehettem ki a mosdóba eleinte, mos már szinte szabad ki-bejárásom van. Ruhatáramban kétféle darab uralja, kisestélyik és miniszoknyák, kizárólag bakancsokkal és különböző méretű törökkel, fegyverekkel. Tudtam, ha életben és épen akarok maradni, engedelmeskednem kell nekik.
_- Mary, gyere, kezdődik a reggeli rutin- szólt be Artido, én gyorsan felkaptam a vállra csatolható késeimet, és befűztem a bakancsomat. Ma egy sötétkék spagetti pántos ruhát vettem fel, ez mindig tetszett Neki, majd siettem Artido után.

A nagyterem gyertyával világított vályog falaira vetült árnyékokon látszott, ki Kutya, és ki tündér, hiszen az árnyékuk elárulta őket. Ő feláll a pódiumra, és elkezdte lelkesítő beszédét, amit minden reggel megtesz, majd a felsőbb vezetők jelentést tettek neki.
Én a jobb oldalán, hátul álltam, és reménykedtem, semmi olyat nem teszek, amivel magamra vonnám a figyelmét. A második eligazításon nem voltam ilyen óvatos, és ez több mint tíz óra plusz Giselle-t jelentett, Bonzó jelenlétével megspékelve. Nem volt épp kellemes, a kezemen lévő égési sérülés azóta emlékeztet arra, mikor (nem) kell megszólalni.
A napok teltek, és én a reményem, hogy ez „csak” egy álom, kezdett szertefoszlani. Biztos voltam abban, hogy a valóságom része volt Serena és birodalma, Adam, és a konfliktusunk, eszembe sem jutott, hogy az álmom álma lett volna a Vele való találkozásom. Amikor még semmiről, semmit nem tudtam, álomként éltem meg Anitáékat, és Őt is, de így nyilvánvalóvá válik, hogy sajnos, ő is a valóságom része, ami arra enged feltételezést, hogy nem fogok felébredni, hogy ez nem egy újabb rossz álom. Ha pedig már a spekulációknál tartunk, itt vagyok egy hete, és az Adammal való álmokon kívül semmi nem mutat arra, hogy keresnének, hogy… érdeklem őket. Én voltam a hibaszázalék, lemondtak rólam, mindenki… ?
- És ,most, kedves egybegyűltek, hadd mutassam be, birodalmunk legújabb tagját, Maryt- éreztem, valami történik velem, hallottam, hogy reagálnom kellene a hangjára. A mindig mellettem álló iker hölgy egyike Tüzes vagy Vizes oldalba bökött, és suttogni kezdett a fülembe:
- Mary, te jössz!- és meglökött hátulról. Ő rám nézett, és amikor nem látta más, a szeme lángba gyulladt, jelezve, hogy ha nem leszek okos kislány… akkor bajban vagyok.
- Csak óvatosan- suttogta, majd az ambó elé kísért, és keze végig a kezemen volt.
- Üdvözletem- próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra- ez, hatalmas, hatalmas megtiszteltetés, és csak hálával tartozhatók- ott volt előttem egy papír, aminek a tetején az áll: Mary, a szövegem, néha, néha belepillantottam, de a nagy részét rögtönöztem, tudom, hogy ez a jövőben fájdalmas lesz, de ennyi jár nekem is.
- Sajnos, a toalettem, nem épp, alkalomhoz méltó, de be kell vallanom, engem is váratlanul ér- gyors és hideg kacajom a csendbe hasított, ugyan abban a pillanatban az Ő körmei is az enyémbe.
- Hatalmas hálával tartozom Gisellenek, és Urunknak- olvastam fel, jobb a békesség- hogy kimentettek, abból a világból, még egyszer köszönöm- léptem hátra, és gyorsan kezet fogtam az engem körülvevőkkel. Ez zárta a mai reggelt, mindenki ment a maga dolgára, gonoszkodni.
- Volt pár hiba benne, kedvesem- ragadta meg a vállaimat, majd karon ragadott- de okosan álcáztad, nos, akkor Giselle, kérlek, folytassátok a bemelegítést, adott át kínzómnak, majd párbeszédbe elégedett pár nemessel.
- Mary- kiáltott rám Giselle, azt gondoltam, a megszokott nála a gyűlölet tetőpontja, tévedtem, határtalan az érzelmi skálája ez ügyben.