18. fejezet
Anita
„- Igen- kissé lihegtem,mert futva tettem meg a távot.
- Kinyitnád?- a rég nem halott hangra, nagyot dobbant a szívem…”
Szinte feltéptem az ajtót, úgy siettem. Az nem lehet hogy ő van itt, nincs akkora szerencsém.
- Mason- ugrottam a nyakába, ő erre felkapott, s addig pörgetett, míg el nem szédültünk.
- Kicsi tündér- tartott el magától, hogy jobban megnézhessen magának, én csak megragadtam a kezét, s beljebb vonszoltam. Ujjaink önkénytelenül egymásba fonódtak.
- Hogy, hogy itt? Olyan rég nem láttalak..már vagy- magamban számoltam, mióta nem járok pszichológushoz, plusz négy év..az annyi mint…- hét éve.
- Bizony Nina- puszilta meg az arcom. Azért jöttem, hogy segítsek. – Nem értettem, hogy mire céloz, így belesüppedtem a fotelembe, s vártam, hogy folytassa. Sóhajtott egyet, s sokat mondóan rám nézett. - Azért jöttem, hogy megtanulj ismét szeretni, és bízni a emberekben.
- De én tudok bízni - ellenkeztem, de ő közbevágott:
- Nina, ne most, tudod jól, hogy ismerlek, még mindig. Ez a szakmám. - Jahm igen, ha ezt még nem említettem volna, az előttem ülő fél isten apja egy Cupido, az anyja pedig sellő, így a fiúk gyönyörű, érzéki, és van érzéke a szerelemhez, illetve ahhoz, hogy elcsábítsa egy pillantásával a neki megtetsző hölgyeket. Szó szerint a szívedbe lát. Hogy honnan tudom ezt ennyire jól? Több, mint tíz évig szemtanúja majd élvezője voltam ennek. Ő volt az előző tanítványom, majd későbbi barátom. Igen, igen, ő volt az első udvarlóm, párom, vagy hívjuk ahogy akaruk, aztán olyan Anitás stílusban koppantam egyet, mikor arra értem haza, hogy a cuccai egy része eltűnt, vele együtt. Egy cetlit hagyott csak, amin azzal magyarázta hirtelen eltűnését, hogy anyjától örökölt szeszélyességének nem akar engem kitenni. Így ért véget az én tündérmesém. Ahogy most ránéztem, többet láttam, mint amire emlékeztem, érettebbnek tűnt, s még helyesebbnek. Ahogy ott ül a fotelben, amiben mindig is ülni szokott, olyan, mintha az a hét év meg sem történt volna. Vajon bele tudnék újra szeretni, ha lenne rá lehetőségem? Zöld tincsei úgy hullottak a szemébe, mintha ez lenne a dolguk, így is olyan bájt adtak a gazdájuknak, amivel ő minden nap él, bármennyire is óva intette őt ez ügyben az anyja, Larya. A sellőkre jellemző sötétzöld haj mellé megkapta a két leggyönyörűbb szemet az apjától, vagyis mindenki gyönyörűnek látja azokat, mert az épp esedékes hölgy számára a legvonzóbb színt veszik fel. Én mindig is kéknek láttam, egy kis lilával és barnával keverve, a tenger és a levendula.
Ő nem tündér, de varázsteremtmény, így tud mindent rólam, rólunk. Én oktattam közelharcra és egy kis történelemre, majd ahogy ő fogalmazott, egy kis anatómia is becsúszott.
- Mesélj el mindent!- nézett rám- Én vagyok a szíved önkéntes őrzője, és látom, hogy összetörték. – Én nem tudtam ránézni, így azt az apró lyukkal kezdtem babrálni, amit a zoknim sarkán találtam.
- Én csak olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna- suttogtam, lassan felnéztem rá, vártam a reakciót, de ő csak jelzett, hogy folytassam.
- Amikor Flor elment Nick-kel, én összetörtem, de örültem a boldogságának. Nem tudom, emlékszel e Edwardra, akinek a párja Grace volt, neki volt mályva a szemében, meg a tincseiben is a barna hajában? Mindegy is, nos,a pasas, azaz Edward és ez a Grace szerelmesek voltak, de nem annyira, hogy a csaj szívét el ne rabolja az első halandó. Ez gonosz volt, bocsi, a lényeg, hogy a csaj lement a földre babázni, meg halandóskodni, Edike meg összetört, és a két roncsot, azaz engem és a magányos herceget egybe rakta Serena.
- Mindig is stílusosan csinálta a párba rakást- nevetett bele Mason- bocsáss meg, folytasd- közben hozott magának meg nekem is egy- egy bögre teát.
- Nos igen, a lényeg az, hogy folyamatos fizikai edzéseken kellett részt vennünk,közben megismertük egymást, meg ilyenek, s nos az emberünk, több mint vonzó, öhm, igen, én beleszerettem. Ami bonyolítja a dolgot, hogy ez az igen intenzív érzés lehet hogy átragadt rá, tekintve, hogy titokban tartotta mindig is a képességét, szóval, ő egy átérző, s nos, állítása szerint ő akkora egy úriember, hogy az enyémeket mindig blokkolta, így sosem tudhatta meg hogy mit érzek iránta. A másik lehetőség, hogy tudta nélkül érezte a szerelmemet, s azt hitte a sajátja. Pár hónapa kaptunk egy földi lányt, Mereditht, aki egy kicsit megkavarta az életünket, így még többet kellett együtt dolgoznunk a kiképzésén, s Edward nem olyan rég, elmondta, hogy túllépett Gracen, de amikor nos – vettem egy mély levegőt, most jön a sütis rész. – nos hogy úgy fogalmazzak, ledőlt minden fal körülöttünk, átugrottunk hozzá, és..
- Forró hancúr?- nevetett bele Mason. Rosszul tette.
- Minden úgy volt, ahogy Grace berendezte.
- Ouf. Gondolom kiakadtál.
- Azóta vagyok itt.
- Láttam, volt itt pár csajszi, jó félék.
. Meg ne próbáld .- kacsintottam rá, de érezhette a fenyegetést a hangomban. - nos miért is vagy itt? Átnézzük mit rontottunk el a gyerekkoromban? Vagy hogy mióta nem volt senkim?
- Mióta elhagytalak.
- Ezt honnan…? Randizgattam azóta!- háborogtam fel, ne higgye már azt, hogy ő a világ közepe.
- Hét év alatt három futó kapcsolat, és tíznél kevesebb randi. Remélem Meredith elveire nem tudsz hatni, mert akkor elmehet apácának.
- Nah, ilyen téren nem kell félteni, álmában egy motoros kocsmába vetítgette ki magát kalandokat keresni.
- Talált?
- Jó nő, nem kell ilyen téren félteni, egy valaki van, akivel nem tud kijönni, s féri nemű, az pedig a munkatársa.
- Sexuális feszültség?
- Hülyeség.
- Két alfa egy falkában?
- Az. Ön nyert. - értettem egyet.
- Nina- nézett rám pár perc múlva- én..
- Ne hívj így! – förmedtem rá, felpattantam, s csípőre tettem a kezem. Bármennyire is kellemes a társasága, a múlt elmúlt. - Elegem van belőled, elhagysz, mert szeszélyes vagy mint anyád, se puszi, se pá, ezek után visszajössz osztani az észt, hogy te segítesz, a nagy szart segítesz, csak feltéped a régi sebeimet.
- Mert így közelebb kerülsz ahhoz az énedhez, aki még tudott szeretni.
- A szeretet fájdalmas dolog.
- Az igazság is, mégis mindig rögtön kimondod.
- Tudod mitől igaz az igazság, attól hogy fáj, a sok gyáva ezért hazudik, pedig a nap amikor a hazugságok kiderülnek, elkerülhetetlenek, s sokkal fájdalmasabbak- a gúny a hangomban szinte kézzel fogható volt. – Azért jó a fájdalom, mert, mert legalább van mit érezni…- suttogtam. – Amikor elhagytál, az nagyon, nagyon nehéz volt, s az kívántam, hogy ez a kín, s minden más érzés is szűnjön meg, nem gondoltam volna, hogy annyi kérésem közül, pont ez fog teljesülni. Semmit nem éreztem már, se haragot, se fájdalmat, se jót, se szerelmet vagy lelki eredetű vonzalmat. Barátokra sem volt már szükségem, úgymond felnőttem, legalábbis én ezt hittem. Majd teltek az évek, s azt kívántam, hogy fájjon, vagy bármi, de legalább érezzem, azt, hogy még létezek, létezik a lelkem. Majd, jött Edward, s amikor az edző teremben harcoltunk, valami lassú, apró hógolyó elindult bennem, hogy lavinává váljon, s így is lett. Először csak a testét akartam, eddig minden pasit megkaptam, akit akartam, akivel randiztam, mind bízott abban, lesz folytatás. De én még sötét és sérült voltam, csak játszottam velük, a látszat kedvéért, hogy megbizonyosodjak arról, még nőből vagyok. - észre sem vettem, hogy leültem Mason karfájára, s ő pedig szabályos kis köröket ír le a combomon. Nem volt benne semmi érzéki, csak megnyugtatni próbált. - Majd lassan, ez a testiség, észrevétlenül átcsapott lelkibe. Imádtam nézni őt, amikor azt hitte nem látom. Ő erős, érzéki, s a mosolya, annyira különleges, a félhosszú hullámos melegbarna haja, ahogy néha kiszabadult a copfból, amit az edzéseken hordott. Egyszer, még az elején csúnyán szétrúgtam, s az arca feldagadt, meg belilult, s engedte, hogy ellássam. Ott voltunk az apró fürdőmben, s akkor éreztem azt először, hogy ő is kíván, ahogy a füle mögé hajtottam egy elszabadult tincset… az illata, annyira az én másik felem!- sóhajtottam. Lenéztem Masonra, aki megragadta a kezemet, s lehúzott az ölébe.
- Nina, én nem azért hagytalak el, mert egy nőcsábász vagyok, hanem mert egy barom. - én erre csak felvontam a szemöldökömet –apu azt kérte, vegyem át a családi vállalkozás egy részét, mert kevés a cupido, de nem tudtam ezt hogy elmondani neked, tudod, hogy a cupidoknak nem lehet asszonyuk, mai szóval élve, feleségük, barátnőjük, mert az elszívná a szerelmet, befolyásolná a dolgokat- én gyorsan bólintottam, s hatalmasra nyitottam a szememet- Cupido lettél?
- Igen, mióta, elmentem. - én erre a nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem- Gratulálok! Ez hatalmas!. –nagyon rég nincs cupido utánpótlás, s az, hogy ilyen fiatalon valaki hivatalba léphessen, az nagy elismerés. Ő szorosan tartott a karjaiban, s én ezt nem éreztem rossznak, sőt, kellemes volt.
- Sajnálom- suttogta a fülembe. Én lassan elcsúsztattam az arcomat az övé mellett, s nyomtam egy puszit a jól ismert ajkakra, ahogy nyitotta ki a száját beleleheltem azt, amit igazán éreztem:
- Köszönöm- majd egy lassú csók vette kezdetét. Ízlelgettük egymást, a régi, jól ismert ajkakat, majd a fejemet a mellkasára hajtottam s hallgattam a szívverését.
- Vissza kell menned, Nina- simogatta körbe, körbe a hátamat.
- Miért?
- Hogy újjá szüless.
- Mason…-
- Tudom, félsz, ne feledd, beléd látok- ezen csak kuncogni tudtam, életem két legfontosabb pasija, nos mindketten valamiféle átérzők, s én? Én nem érzek semmit.
- Hej, te Cup,
- Hm?
- Meglátogatsz még, valamikor?
.- Ha hívsz…
- Kiáltsam bele a semmibe, hogy Cupido vagy, hogy Mason, vagy mi?
- Meg van még a gyűrű, amit itt hagytam neked, mikor olyan figyelmesen elhagytalak?
- Nem értem miért, de megtartottam.
- Suttogd bele a nevemet, s én amint tudok, ott leszek. - Belepusziltam a mellkasába, s erről eszembe jutott a kedvenc közös sorunk:
„- Piros a rózsa, az ibolya kék, nem veszed észre, a szívem tiéd”- idéztem a jól ismert sorokat.
- „Piros a rózsa, az ibolya kék, te sem veszed észre, a szívem rég tiéd”- válaszolta, majd megcsókolta a homlokomat. – Nina, öltözz fel, s hazáig kísérlek, nem engedhetem, hogy itt emészd el magad. – Én csak bólintottam, hogy elindultam a gardrób felé, majd visszafordultam egy utolsó, gyenge kérdésre:
- Szerettél?- Arca megenyhült, s szemeiben megértést láttam.
- Te voltál az alfám és az ómegám, az első és az utolsó. Akinek az illatát a mai napig visszatudom idézni, ha hiányzik. – amikor megindultam, folytatta- s akinek a főztjét azóta sem bírnám megenni- nah erre hozzávágtam a papucsomat, amiben készültem elmenni.
( idézet: Meg Cabot)
Anita
„- Igen- kissé lihegtem,mert futva tettem meg a távot.
- Kinyitnád?- a rég nem halott hangra, nagyot dobbant a szívem…”
Szinte feltéptem az ajtót, úgy siettem. Az nem lehet hogy ő van itt, nincs akkora szerencsém.
- Mason- ugrottam a nyakába, ő erre felkapott, s addig pörgetett, míg el nem szédültünk.
- Kicsi tündér- tartott el magától, hogy jobban megnézhessen magának, én csak megragadtam a kezét, s beljebb vonszoltam. Ujjaink önkénytelenül egymásba fonódtak.
- Hogy, hogy itt? Olyan rég nem láttalak..már vagy- magamban számoltam, mióta nem járok pszichológushoz, plusz négy év..az annyi mint…- hét éve.
- Bizony Nina- puszilta meg az arcom. Azért jöttem, hogy segítsek. – Nem értettem, hogy mire céloz, így belesüppedtem a fotelembe, s vártam, hogy folytassa. Sóhajtott egyet, s sokat mondóan rám nézett. - Azért jöttem, hogy megtanulj ismét szeretni, és bízni a emberekben.
- De én tudok bízni - ellenkeztem, de ő közbevágott:
- Nina, ne most, tudod jól, hogy ismerlek, még mindig. Ez a szakmám. - Jahm igen, ha ezt még nem említettem volna, az előttem ülő fél isten apja egy Cupido, az anyja pedig sellő, így a fiúk gyönyörű, érzéki, és van érzéke a szerelemhez, illetve ahhoz, hogy elcsábítsa egy pillantásával a neki megtetsző hölgyeket. Szó szerint a szívedbe lát. Hogy honnan tudom ezt ennyire jól? Több, mint tíz évig szemtanúja majd élvezője voltam ennek. Ő volt az előző tanítványom, majd későbbi barátom. Igen, igen, ő volt az első udvarlóm, párom, vagy hívjuk ahogy akaruk, aztán olyan Anitás stílusban koppantam egyet, mikor arra értem haza, hogy a cuccai egy része eltűnt, vele együtt. Egy cetlit hagyott csak, amin azzal magyarázta hirtelen eltűnését, hogy anyjától örökölt szeszélyességének nem akar engem kitenni. Így ért véget az én tündérmesém. Ahogy most ránéztem, többet láttam, mint amire emlékeztem, érettebbnek tűnt, s még helyesebbnek. Ahogy ott ül a fotelben, amiben mindig is ülni szokott, olyan, mintha az a hét év meg sem történt volna. Vajon bele tudnék újra szeretni, ha lenne rá lehetőségem? Zöld tincsei úgy hullottak a szemébe, mintha ez lenne a dolguk, így is olyan bájt adtak a gazdájuknak, amivel ő minden nap él, bármennyire is óva intette őt ez ügyben az anyja, Larya. A sellőkre jellemző sötétzöld haj mellé megkapta a két leggyönyörűbb szemet az apjától, vagyis mindenki gyönyörűnek látja azokat, mert az épp esedékes hölgy számára a legvonzóbb színt veszik fel. Én mindig is kéknek láttam, egy kis lilával és barnával keverve, a tenger és a levendula.
Ő nem tündér, de varázsteremtmény, így tud mindent rólam, rólunk. Én oktattam közelharcra és egy kis történelemre, majd ahogy ő fogalmazott, egy kis anatómia is becsúszott.
- Mesélj el mindent!- nézett rám- Én vagyok a szíved önkéntes őrzője, és látom, hogy összetörték. – Én nem tudtam ránézni, így azt az apró lyukkal kezdtem babrálni, amit a zoknim sarkán találtam.
- Én csak olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna- suttogtam, lassan felnéztem rá, vártam a reakciót, de ő csak jelzett, hogy folytassam.
- Amikor Flor elment Nick-kel, én összetörtem, de örültem a boldogságának. Nem tudom, emlékszel e Edwardra, akinek a párja Grace volt, neki volt mályva a szemében, meg a tincseiben is a barna hajában? Mindegy is, nos,a pasas, azaz Edward és ez a Grace szerelmesek voltak, de nem annyira, hogy a csaj szívét el ne rabolja az első halandó. Ez gonosz volt, bocsi, a lényeg, hogy a csaj lement a földre babázni, meg halandóskodni, Edike meg összetört, és a két roncsot, azaz engem és a magányos herceget egybe rakta Serena.
- Mindig is stílusosan csinálta a párba rakást- nevetett bele Mason- bocsáss meg, folytasd- közben hozott magának meg nekem is egy- egy bögre teát.
- Nos igen, a lényeg az, hogy folyamatos fizikai edzéseken kellett részt vennünk,közben megismertük egymást, meg ilyenek, s nos az emberünk, több mint vonzó, öhm, igen, én beleszerettem. Ami bonyolítja a dolgot, hogy ez az igen intenzív érzés lehet hogy átragadt rá, tekintve, hogy titokban tartotta mindig is a képességét, szóval, ő egy átérző, s nos, állítása szerint ő akkora egy úriember, hogy az enyémeket mindig blokkolta, így sosem tudhatta meg hogy mit érzek iránta. A másik lehetőség, hogy tudta nélkül érezte a szerelmemet, s azt hitte a sajátja. Pár hónapa kaptunk egy földi lányt, Mereditht, aki egy kicsit megkavarta az életünket, így még többet kellett együtt dolgoznunk a kiképzésén, s Edward nem olyan rég, elmondta, hogy túllépett Gracen, de amikor nos – vettem egy mély levegőt, most jön a sütis rész. – nos hogy úgy fogalmazzak, ledőlt minden fal körülöttünk, átugrottunk hozzá, és..
- Forró hancúr?- nevetett bele Mason. Rosszul tette.
- Minden úgy volt, ahogy Grace berendezte.
- Ouf. Gondolom kiakadtál.
- Azóta vagyok itt.
- Láttam, volt itt pár csajszi, jó félék.
. Meg ne próbáld .- kacsintottam rá, de érezhette a fenyegetést a hangomban. - nos miért is vagy itt? Átnézzük mit rontottunk el a gyerekkoromban? Vagy hogy mióta nem volt senkim?
- Mióta elhagytalak.
- Ezt honnan…? Randizgattam azóta!- háborogtam fel, ne higgye már azt, hogy ő a világ közepe.
- Hét év alatt három futó kapcsolat, és tíznél kevesebb randi. Remélem Meredith elveire nem tudsz hatni, mert akkor elmehet apácának.
- Nah, ilyen téren nem kell félteni, álmában egy motoros kocsmába vetítgette ki magát kalandokat keresni.
- Talált?
- Jó nő, nem kell ilyen téren félteni, egy valaki van, akivel nem tud kijönni, s féri nemű, az pedig a munkatársa.
- Sexuális feszültség?
- Hülyeség.
- Két alfa egy falkában?
- Az. Ön nyert. - értettem egyet.
- Nina- nézett rám pár perc múlva- én..
- Ne hívj így! – förmedtem rá, felpattantam, s csípőre tettem a kezem. Bármennyire is kellemes a társasága, a múlt elmúlt. - Elegem van belőled, elhagysz, mert szeszélyes vagy mint anyád, se puszi, se pá, ezek után visszajössz osztani az észt, hogy te segítesz, a nagy szart segítesz, csak feltéped a régi sebeimet.
- Mert így közelebb kerülsz ahhoz az énedhez, aki még tudott szeretni.
- A szeretet fájdalmas dolog.
- Az igazság is, mégis mindig rögtön kimondod.
- Tudod mitől igaz az igazság, attól hogy fáj, a sok gyáva ezért hazudik, pedig a nap amikor a hazugságok kiderülnek, elkerülhetetlenek, s sokkal fájdalmasabbak- a gúny a hangomban szinte kézzel fogható volt. – Azért jó a fájdalom, mert, mert legalább van mit érezni…- suttogtam. – Amikor elhagytál, az nagyon, nagyon nehéz volt, s az kívántam, hogy ez a kín, s minden más érzés is szűnjön meg, nem gondoltam volna, hogy annyi kérésem közül, pont ez fog teljesülni. Semmit nem éreztem már, se haragot, se fájdalmat, se jót, se szerelmet vagy lelki eredetű vonzalmat. Barátokra sem volt már szükségem, úgymond felnőttem, legalábbis én ezt hittem. Majd teltek az évek, s azt kívántam, hogy fájjon, vagy bármi, de legalább érezzem, azt, hogy még létezek, létezik a lelkem. Majd, jött Edward, s amikor az edző teremben harcoltunk, valami lassú, apró hógolyó elindult bennem, hogy lavinává váljon, s így is lett. Először csak a testét akartam, eddig minden pasit megkaptam, akit akartam, akivel randiztam, mind bízott abban, lesz folytatás. De én még sötét és sérült voltam, csak játszottam velük, a látszat kedvéért, hogy megbizonyosodjak arról, még nőből vagyok. - észre sem vettem, hogy leültem Mason karfájára, s ő pedig szabályos kis köröket ír le a combomon. Nem volt benne semmi érzéki, csak megnyugtatni próbált. - Majd lassan, ez a testiség, észrevétlenül átcsapott lelkibe. Imádtam nézni őt, amikor azt hitte nem látom. Ő erős, érzéki, s a mosolya, annyira különleges, a félhosszú hullámos melegbarna haja, ahogy néha kiszabadult a copfból, amit az edzéseken hordott. Egyszer, még az elején csúnyán szétrúgtam, s az arca feldagadt, meg belilult, s engedte, hogy ellássam. Ott voltunk az apró fürdőmben, s akkor éreztem azt először, hogy ő is kíván, ahogy a füle mögé hajtottam egy elszabadult tincset… az illata, annyira az én másik felem!- sóhajtottam. Lenéztem Masonra, aki megragadta a kezemet, s lehúzott az ölébe.
- Nina, én nem azért hagytalak el, mert egy nőcsábász vagyok, hanem mert egy barom. - én erre csak felvontam a szemöldökömet –apu azt kérte, vegyem át a családi vállalkozás egy részét, mert kevés a cupido, de nem tudtam ezt hogy elmondani neked, tudod, hogy a cupidoknak nem lehet asszonyuk, mai szóval élve, feleségük, barátnőjük, mert az elszívná a szerelmet, befolyásolná a dolgokat- én gyorsan bólintottam, s hatalmasra nyitottam a szememet- Cupido lettél?
- Igen, mióta, elmentem. - én erre a nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem- Gratulálok! Ez hatalmas!. –nagyon rég nincs cupido utánpótlás, s az, hogy ilyen fiatalon valaki hivatalba léphessen, az nagy elismerés. Ő szorosan tartott a karjaiban, s én ezt nem éreztem rossznak, sőt, kellemes volt.
- Sajnálom- suttogta a fülembe. Én lassan elcsúsztattam az arcomat az övé mellett, s nyomtam egy puszit a jól ismert ajkakra, ahogy nyitotta ki a száját beleleheltem azt, amit igazán éreztem:
- Köszönöm- majd egy lassú csók vette kezdetét. Ízlelgettük egymást, a régi, jól ismert ajkakat, majd a fejemet a mellkasára hajtottam s hallgattam a szívverését.
- Vissza kell menned, Nina- simogatta körbe, körbe a hátamat.
- Miért?
- Hogy újjá szüless.
- Mason…-
- Tudom, félsz, ne feledd, beléd látok- ezen csak kuncogni tudtam, életem két legfontosabb pasija, nos mindketten valamiféle átérzők, s én? Én nem érzek semmit.
- Hej, te Cup,
- Hm?
- Meglátogatsz még, valamikor?
.- Ha hívsz…
- Kiáltsam bele a semmibe, hogy Cupido vagy, hogy Mason, vagy mi?
- Meg van még a gyűrű, amit itt hagytam neked, mikor olyan figyelmesen elhagytalak?
- Nem értem miért, de megtartottam.
- Suttogd bele a nevemet, s én amint tudok, ott leszek. - Belepusziltam a mellkasába, s erről eszembe jutott a kedvenc közös sorunk:
„- Piros a rózsa, az ibolya kék, nem veszed észre, a szívem tiéd”- idéztem a jól ismert sorokat.
- „Piros a rózsa, az ibolya kék, te sem veszed észre, a szívem rég tiéd”- válaszolta, majd megcsókolta a homlokomat. – Nina, öltözz fel, s hazáig kísérlek, nem engedhetem, hogy itt emészd el magad. – Én csak bólintottam, hogy elindultam a gardrób felé, majd visszafordultam egy utolsó, gyenge kérdésre:
- Szerettél?- Arca megenyhült, s szemeiben megértést láttam.
- Te voltál az alfám és az ómegám, az első és az utolsó. Akinek az illatát a mai napig visszatudom idézni, ha hiányzik. – amikor megindultam, folytatta- s akinek a főztjét azóta sem bírnám megenni- nah erre hozzávágtam a papucsomat, amiben készültem elmenni.
( idézet: Meg Cabot)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése