Ez a fejezet megvágott. Ha vége lesz, felrakom egy linkkel a teljeset, de az hosszabban ecseteli a dolgokat...:P
sok puszi nektek!
3kaMég két nap, és műtét, addig is tele vagyok tömve fájdalom csillapítóval. Felkelni is alig alig bírok. A testemet ólom súlyúnak érzem. A nap nagy részében oxigén maszk van rajtam. Jajgathatnék, sírhatnék, de sok minden mellett Melinda miatt sem teszem. Ő se tette anno. Eliza, David és Derek tegnap voltak bent nálam. Derek olyan kedves volt, pedig ő nem az a szószátyár, „nagyooon szeretlek” típus. Eliza hozott nekem két hangos könyvet, amit meg is próbáltam hallgatni, de mindig elszundikáltam közben.
Már este fél kilenc is elmúlt, de az altató, amit kaptam még mindig nem hatott. Pedig én nagyon szeretnék már egy nagyot aludni. És álmodni. Vannak visszatérő álmaim. Ahol szárnyalok. Máskor kisgyermek vagyok, egészen baba korú s két számomra idegen gügyög felettem. Mindketten gyönyörűek. A francba is, aludni szeretnék már! Álmaim hercegének a karjaiban lenni. Az arcát még sosem láttam, de hajának olyan illata van, amit ezer közül is felismernék. …
Egy bárban voltam. A zenegépnek támaszkodva kerestem egy jobb számot, mint amit az itteniek raktak be. Tucc- tucc…tucccc…szörnyű. Egy jó tíz centivel magasabb voltam, mint amúgy, de ezt betudtam a magas sarkúnak, ami rajtam volt. Honnan tudtam, hogy ez álom? Nem tudnék ilyenben megállni, nem hogy még menni vagy táncolni. A füstös pubban csak pár motoros lézengett a cicuskáikkal.
Buta libák- gondoltam, mikor hirtelen ismerős karok ölelték át a derekamat. Ő az! A kezei végig simították az oldalamat, én pedig hátra nyúltam, hogy hajába túrhassak.
Nem először találkozunk itt, így. A zene ritmusára kezdett mozogni a csípőnk, egy kicsit erotikusabban, mint ahogy a való életben én valaha is tudnék mozogni. Éreztem a forró leheletét a nyakamon, ahogy táncol az ajka a nyaki ütőeremnél. Megfogta a csípőmet, s körözni kezdünk az egyre gyorsuló zenére. Imádtam. A bőr miniszoknya, ami alig takart belőlem többet, mint egy francia bugyi, éreztem, hogy feljebb csúszik. A saját testével takart, miközben megmarkolta a meztelen seggem. Majd egy hirtelen mozdulattal megfordított, és a szája már a számon volt. Örült táncba kezdett a nyelvünk, egy külön sajátos ritmusra, amit csak mi ketten ismertünk. Eleinte az egész bár minket bámult, de azt hiszem, kezdtek minket megszokni. Amikor épp levegőt vettem két csók között, megpillantottam egy korombeli srácot, egy mária lánnyal. Hosszú kibontott töredezett haj, mellig érő farmer, hozzá egy póló és egy mama szekrényéből való kardigán, egy hasonló helyről származó táskával. Nem sokáig bámulhattam őket, mert Ő kihasználva, hogy nem figyelek, a billiárd asztalunk felé fordított. Kicsit megszívogatta a nyakamat, majd a fülembe suttogta:
- Kezdesz MaryMerrym?- s a derekamnál fogva oda vezetett. Én direkt úgy ültem fel az asztalra, hogy a falatnyi szoknya annyit se takarjon, amennyit eddig. Egy pánt nélküli fűző volt még rajtam, mely felnyomta a melleimet. Sosem panaszkodtam miattuk, jó barátok vagyunk. Se nem túl kicsik, se nem túl nagyok.
Két játszma után odasétáltam a pulthoz, hogy rendeljek még két tequilát, pedig volt már bennünk pár adag. Az üvegek felett volt egy törött tükör, ami pont olyan szögben volt, hogy lássam a fekete srácot a mária lánnyal. A fiú jobbat érdemel, sokkal jobban- futott át az agyamon.
- Héj, Mer!- csapott az asztalra Jack, a csapos- még egy kör?- kérdezte, mikor már rá fokuszáltam.
- Igen, kössz- majd elvettem az italokat, a sóval és a citrommal. Ez volt az utolsó ma, fogadtam meg. Ma még dolgunk van.
- Letettem a biliárdasztal melletti pultra az italokat, majd neki löktem Őt . A golyók szétrebbentek a lökéstől de minket ez már nem érdekelt.
- Ez az kislány- kiáltotta, de kihallottam a nevemet a nyögdécselések között- Merry… Meredith…- de ez nem az Ő hangja volt… Ez nem az álom hangjai közül egy… Lassan próbáltam kinyitni a szemem, de nagyon nem akartam, vissza szeretnék menni Hozzá. Mint kiderült, ahogy a múltkori álmomra gondoltam, elaludtam. Még mindig foglalkoztat az a srác. Mit kereshetett ott? Miért fogott meg ennyire a jelenléte? Ki ő? Annyira ismerősnek tűnt…
- Merry, hallasz minket?- kérdezte egy női hang. - Elkéstünk volna?
- Ilyen intenzív álmot, épp hogy sikerült elkapnunk. Ha megint teljes valójában megjelenik ott, sosem értük volna utol- halottam meg egy férfit a háttérből.
- Nekem mondod…- válaszolt a csaj.
- Hümm… - csak ennyit tudtam kinyögni.
- Meredith Rose, kérlek ne aludj vissza- suttogta a nő. - Fel tudsz kelni?
Igen, már emlékszem, kórházban vagyok, s ha sürgősen nem teszem magamra az oxigént, elkezdek köhögni és légszomjam lesz, ami nagyon nem jó. Melinda felébredne és magamra vonnám az éjszakás nővér figyelmét. Fejemmel a maszk felé böktem, remélem megértik a látogatóim mit szeretnék.
- Kapcsoljunk villanyt?- kérdezte a lány. Buta, a villany a másik oldalon van.
- Nem Anitám, az oxigén maszkját szeretné. – ismerős ez hang. Ez az egyik rezidens? Mi ez, éjszakai vizit?
- Merry, nem tudom emlékszel e rám…- de én félbeszakítottam. Beugrott ki ez a férfi. Szívsebészet… negyedik emelet… Cukidoki kardios kiszerelésben…
- Dr. Hudson. Edward Hudson.- suttogtam.
- Igen. Nagyon jó. - majd a kezembe nyomta az oxigénest.
- Maga rezidens a kardion, igaz?- kérdeztem.
- Így van. Figyelj Meredith, Anita és Én azért vagyunk itt, hogy kérdezzünk pár dolgot, az álmaidról. - Én teljesen pánikba estem. Ha Ő róla kérdeznek… jaj... De amúgy is, mit érdekli az orvosokat az én álmaim? Úristen, hangos lettem volna? Az egész kórház hallhatta, hogy én… Ennél már nem lehetek sápadtabb, vagy mégis?
- Volt már olyan, hogy azt álmodtad, nem az vagy, akinek nevelődtél?
- Ez meg milyen kérdés?- húztam fel a szemöldököm, majd megköszörültem a torkom.
- Különleges vagy. Más vagy, mint Melinda, vagy az édesanyád. Te szárnyakkal születtél. - mosolygott rám a doki.
- Úgy érti, hogy azok nem csak álmok voltak?
- Nem. Azok víziók. A jövőd, ha jól végezzük a munkánkat. - mutatott a mellette lévő férfire majd magára- Sokkal több van benned, mint amit csak remélni mertünk.
- Szeretem, ha valaki gyorsan kapcsol. Állítólag a Emmáéké anno igen lassú volt…- kuncogott bele a sötétbe Dr. Hudson.
- Elnézést, Dr. Hudson… de nem teljesen értem a dolgokat.
- Semmi gond, húgocskám, fogd meg a kezem, s mindent megértesz!- s a csaj felém nyújtotta a kezét. Én pedig nem tudom, miért, de megfogtam…
Képek, rövidfilmek, egy gyönyörű és békés helyről. Ahol több száz évig béke volt. Majd csaták. A felkelők nem tartották be a jó és a rossz közötti egyensúlyt. Árván maradt gyerekek. Én is… Egy ismeretlen kezében vagyok, majd az asszonyt, aki halandó volt, körbekerítette pár rabló. Megölték, s engem ott hagytak a pólyában. Csöndes baba voltam. Minden emberi emlékem visszatért. De mielőtt a Földre kerültem, az igazi szüleimről semmi… semmi….
-Anita, szakítsd meg a kapcsolatot!- kiabálta valaki a háttérben. Hallottam még valamit. A szívem ritmusát a gépen. Nem a megszokott pityegéssel, hanem sokkal gyorsabban. A semmiből visszatérve, kipattant a szemem, s hangosan köhögni kezdtem, Dr Hudson gyorsan az arcomra rakta az oxigénes maszkot.
- Sajnálom Meredith Rose, nem tudtam hogy ennyire ki fog meríteni. - mondta Anita
- Csak, csak simán Merry - köhögtem még egyet- Miért… miért nem emlékszem arra, hogy mi történt az előtt, hogy…- lassan egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- Reméltük erre te adsz választ, bár a hirtelen megszakított tanítás hatása is lehet- elmélkedett a Kardioisten. Igen, ez a baj ha túl sok időt töltesz egy korházban, rád ragad a személyzeti- szleng.
- Mennyi ideig voltam kiütve?
- Úgy tíz percig, talán kicsit több is volt. Minthogy te sokkal jobban hordozod magadon a hatalom kézjegyét, így nem kérdéses kik lehettek a szüleid. Te pedig hagyományőrző leszel. Mi is azok vagyunk. –mosolygott rám, Hurrá, egy önkényes nagybácsi… csodás- Általában húsz pár áll Serena szolgálatában, de veled azt hiszem, kivételt fog tenni. – somolygott magában.
- Még sosem éreztem ekkora energiát egyetlen földre szállottól sem. - sóhajtott Anita- Nos, Merry, igazából a fő célunk nem csak a kiképzésed, hanem a meggyógyításod is. Túl értékes vagy ahhoz, hogy hagyjunk meghalni.
- Kedves- húztam el a számat.
- De legalább őszinte. Erről jut eszemben ne ordíts, fájni fog. – Majd hirtelen a szeméből fehér fény lövellt ki a testem minden pontjára. - Tényleg őrjítően fájt. Először csak a fény melege járta át a testem, majd apró tűszúrásokat éreztem a lábfejemben és az kezemben. Majd ezek elérték a testem többi pontját. A probléma csak az volt, hogy ezek az apró pontok nagyobb gömbökké alakultak a testemben, nah ennél a pontnál ragadtam meg dr. Hudson kezét, s amit belekiabáltam volna a nagyvilágba, csak kézszorításokkal jeleztem. Óráknak éreztem, s egyre intenzívebben lángolt a testem. Elevenen égtem el a kórteremben, egy hang nélkül. Istenem, legyen már vége. Anita, kérem!
- Bocsáss meg- hallottam a fejemben a hangját. Hangosan mondtam volna ki? Nem szabadna, mert akkor mindennek vége. De minek is van vége? Mennyi az esélye, hogy ezek az emberek tényleg itt vannak? Kételkedek? igen. Hinnem kéne nekik, érzem, de az agyam mást mond.
- Higgy, különben nem hat a varázs. Ez nem egyszerű felszíni bűbáj, ez egy igen komoly varázslat- halottam megint gyógyítom hangját a fejemben.
Összeszorított szemmel és szájjal tűrtem. Lassan kezdett csillapodni az égető érzés. A tűszúrások olyan sorrendbe tűntek el, ahogy jöttek.
- Meredith?
-Igen, Dr. Hudson?
- Hadd már ezt a dr. Hudson-t, egyszerűen csak Edward. - mosolygott rám, majd elengedte a kezem.
- Nos,Merry, egészséges vagy. - én lassan kinyitottam a szememet is s a maszkból áradó tiszta oxigént kezdtem túl tisztának és zavarónak érezni.
- Köszönöm- nyögtem ki végül az első szót ami az eszembe jutott, majd elkezdtem, ki tudja miért, sirní…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése