11. fejezet

 

11. fejezet

Anita

- Szeretnél kelengye bulit?- puhatolózott Brooke. Mind ott voltunk, Ellen, Emma, Brookie és én, az est inkább lett pletykaparty, mint szórakozás.
- Jaj, hát nem is tudom… Biztos nagyon jól éreznénk magunkat- nevetett- csak hát az a baj,- fogta suttogóra- hogy ha mindenkit meghívok, az nagyon sok ember, és a felét nem is ismerném, de ha meg csak a barátnőimet, akkor a fél udvar besértődik…- sütötte le a szemét Ellen.
- Akkor- vetettem fel az ötletet- mi lenne, ha a „földön” tartanánk?
- De erre még nem volt példa, - ingatta a fejét- mármint, hogy tündérek civilben találkozzanak, ennyien - igen, Brookenak igaza volt, ez a kényesebb része… .
- Hát akkor most már lesz!- szólt közbe Emma
- Öhm, végülis, semmilyen szabály úgy igazán nem tiltja, hogy a egy olyan helyen találkozzunk sokan, ahol senki nem lát minket…
- De hol?- kérdezte Ellen.
- Lehet például nálam! - jöttem elő az ötlettel. Először mindenkinek kikerekedett a szeme, majd hozzátettem- takaros kis lakásom van egy városkában, nem nagy, de a célnak megfelel.
- Oh, Anita, tényleg megtennéd?- ölelt meg Ellen, már amennyire a pocakja engedte.
- Én egy étteremben dolgozom, mint szakács, civilben. - suttogta Emma- szóval a kajával sem lesz probléma.
- Brooke, lehet hogy nekünk is kéne valami földi állást szereznünk?- ráncolta a szemöldökét Ellen.
- Mi ahhoz már vének vagyunk- legyintett.
- Csak próbáljuk meg- kérlelte- egyszer, ha majd a baba nagyobb lesz. Ellen nevetve bólintott, majd körbenézett. Hirtelen aggodalom ült ki az arcára.
- Érzitek?
- Mit?
- Valami van  a levegőben…- mindig is volt érzéke a „kiszimatoláshoz”
- Mi az, Ellen?- termett ott Edward, majd utána Jess.
- Rossz előérzetem van. - a fiúk arca is halálra vált, majd a szemünk cikázni kezdte a tömeget. Ki lehet az? Mit csinálhat? Miért? Hol?- s más ezernyi kérdés jutott az eszünkbe.
- Kivel kapcsolatban?- kontráztam rá rögtön. De Ellen már máshol járt. Hatalmát kiterítette az egész teremre, s minden mást kizárt, így az én hangomat is. Már mi is éreztünk valami vibrálást, olyan ez, mint az elektromosság, mikor feláll tőle a frissen mosott hajad, érzed, hogy ott van. Az újbegyeid bizseregni kezdenek, mintha viszketnének, és egy fajta monoton zümmögés leállíthatatlanul zúg a fejedben. Kellemetlen.
- A legnagyobb diszkrécióval közölni kell Serenával. Nem tudom kitől jön, csak azt, hogy onnan- mutatott az trón előtti asztalokra.
- Mark, valakit vigyél magaddal az úrnőhöz. Biztosítsd, hogy itt vagyunk. – Adta ki Edward. Mark csak bólintott, s kérés nélkül követte Emma is. Ilyen egy ütőképes csapat. 
- Már biztos ő is érzi… - jelentette ki Brooke.
- Minden bizonnyal- Bólintott Ellen, s elindult a tömeg felé. Amikor hirtelen megtorpant, s koncentrálni próbált, Edward a válla felett egy kisebb csoportra mutatott.
- Igen, igazad van.
- Honnan tudta?- kérdezte Jess.
- Őszintén? Sosem avatott be- majd suttogóra fogtam- de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő egy átérző.
- Ezt hogy érted?- ráncolta a homlokát.
- Amikor reggel vacilláltam a két kosztüm és a kétfajta lábbeli között, épp akkor torpant be, amikor már végképp feladtam. De ez egy buta példa volt, mondok másikat. Minap, másra nem volt szükségem, csak hogy valaki átöleljen, ő jött, és megtette. Ha elég intenzívek az érzéseim, s tud segíteni, mindig a legjobbat adja. Ezt puszta emberbaráti szeretetből nem tudnád megtenni.
- Akkor már csak egyet magyarázz meg nekem kérlek- sóhajtott- miért nem „érzi át”, hogy fülig bele vagy zúgva?- pislogott Jess. Ez nyílt titok lenne? Mindenki erről pusmog a hátam mögött?
- Jess, ez butaság- legyintettem, de a szemem már égett az elfojtott könnyektől. Tényleg, miért nem reagál rá akkor semmit? De megalázó…
- Ühüm- hagyta rám- Nézzük meg, találtak e valamit. - De ahogy elindultunk, Emma rohant oda hozzánk.
- Gyertek gyorsan- szorította az oldalát- Serena… nem tudom mi van vele.
Nekünk ennyi is elég volt, odaszóltunk Ellenéknek, és az első szembejövő testőrnek, hogy mint Edwardék kiderítették, a sziklához kötözött kém a bűbájért a felelős, s futottunk Serena szobájába.

        Az előcsarnok fekete- fehér padlóján vörös vér csillogót.  Az egész folyosót romok terítették be, a legszebb, antik kegytárgyaink törötten feküdtek a padlón. Az uralkodói családok festményeit mind szétszaggatták.  Ahogy léptem előre, az üvegszilánkok még apróbb darabokra törtek a magas sarkúm alatt, hirtelen belerúgtam valamibe, ami mint utólag kiderült, egy kép kerete volt,amiről lepattogzott az aranyfesték.
A csillár égői közül csak egy pislákolt. Itt valami nagy baj van. A velünk jövő testőrök beleegyezően bólintottak.
- Először mi megyünk- jelentette ki Zivatar, a testőrség parancsnoka.  Majd intett Fenyőnek és Fagyosnak, hogy kövessék. Páran a teremben  maradtak, két gyógyítóval és egy bűbájmentesítővel, hogy feltűnés nélkül leoldozzák a bajkeverőt.
Egy darabig nem halottunk mást, mint a kard hangját a kardon. Az úrnő igen jó a forgatásában, ő képezte ki a mostani őrség egy részét is.
Lassan kinyílt az ajtó, s Fagyos lépett elénk.
- A bűbáj az oka. Kell egy gyógyító, azt hiszi mind Camilla gyilkosai vagyunk. -  Fehér haján látszott, mennyire komoly e helyzet, ami volt benne ezüstös csillogás, most inkább volt szürke. Szemében a lassan, pelyhekben hulló hó helyett vihar volt.
- Megyek- szólt Brooke. Ő egész eddig csöndben volt. Ő volt az egyik babysittere Camillának, azóta szeretne saját gyermeket. Nagy csapás ez nekik, főleg mert felelősnek érzi magát a kicsi eltűnésében..


- Kinek a vére ez?- mutatott le a padlóra Edward.
- Az őröké, akik itt szolgáltak ma este. Többen nem szeretnék mondani. – majd sarkon fordult. Az ajtónál visszafordult:
- Ha gyógyító megérkezett, küldjétek be, majd tegyetek úgy, mintha mi sem történt volna. Mi egy egy biccentéssel jeleztük, megtesszük. Hiába is vagyunk elméletileg egyenrangúak az őrséggel, az ő hatalmuk és befolyásuk ilyenkor sokkal nagyobb. Nekünk elviekben nincs parancsnokuk, csak Serena, de ha ilyen helyzet adódik, Zivatar rendelkezik fölöttünk.

- Az ácsorgás nem a legjobb megoldás- halottam meg Mark hangját. Visszatértek hát a leláncolttól. Mögöttük ott jött két gyógyító és egy kisebb varázslatok elleni csoport.
- Brooke Meredithtel csacsog- húzta el a száját Emma.
- Miért vagy ennyire utálatos Merryvel?- kérdeztem rá.
- Nem érdemelte ki a helyét, ennyi- köpte Emma- egy kis fattyú, még a származása sem biztos! Lehet hogy ellenségeink gyermeke volt.
- Ellenségeinké és a mi őseink azonosak! Nem a vér tesz azzá minket, amik vagyunk, hanem az eszünk és a szívünk- itt már én is kiabáltam.
- Lányok, ezt nem itt kéne- szólt közbe Ellen.
- Talán te is az oldalán állsz?- döbbentem meg.
- Nem, én nagyon kedvelem Meredithet… csak Serenának ezt nem kéne hallania, főleg most…- suttogta
- Igaza van- értett egyet Edward- és amúgy is van még mit megbeszélnünk- nézett rám .- Ami meg Merryt illeti, Adam bármennyit tanulhat, nehezen tudná lekörözni Merryt, akinek már így is akkora a varázsereje, hogy a teste nem tudott vele mit kezdeni, így álmában folyamatosan áradt ki belőle.
- Akkor addig edzünk Adammal, amíg le nem győzzük!- suttogta Emma, mikor már a folyosó végén voltunk.
- Aha, kiugrott a nyuszi a bokorból- mondta Jess- szóval Emma, azt akarod megakadályozni, hogy valaha is ütőképes csapat legyenek, helyette inkább a saját önzésed és céljaid vannak előtérben, nem pedig az utánpótlás nevelés.
- Nem törvényszerű, hogy kell utánpótlás- makacskodott tovább.
- Mark?- néztem rá.
- Egyet értek Emmával. – majd ezzel a mondattal karon ragadta, s elsétáltak a baloldali lépcsőhöz.
- Így már értem, miért utálja annyira Merryt Adam- gondolkozott el Edward.
- Tudtad?
- Látni lehetett- igazam volt. Jess is észrevette azt a pillanatnyi hezitálást.
- Ellen, drágám, pihenned kéne- ölelte át az asszonykáját Jess.
- Igen, igazad van, menjünk aludni,jó?- s teljes egyetértésben ballagtak lefelé. Még a távolból lehetett hallani mikor Ellen felsikkantott:
- Érzed, forgolódik!- majd elkezdett gügyögni- olyan aranyos baba vagy…- és így tovább….

- Edward- kezdtem bele, ahogy ballagtunk tovább. Három színt le, jobbra majd  kb. száz méter és a szobámhoz érünk. Jaj..Vajon mi lehet Merryvel? Valaki megmutatta neki a szobáját, biztos iszonyú fáradt szegénykém. És ez az Adam dolog is. Jobban kell rá figyelnünk, s reggel megmutatni neki, hogy tud egyszerűen hazajutni.
- Te… -öhm- átérző vagy…?- nem bírtam folytatni.
- Kérdés vagy kijelentés?- sandított rám.
- Valamilyen szinten is is.
- Ha kérdezed, nem. Ha mondod, igen.
- Miért nem mondtad el soha?
- Mert tudom, hogy utálod, ha metafizikailag hozzád érnek. Ezért nálad például csak a felszínen lévő érzelmeket nézem. Ennyi tiszteletet érdemelsz- mosolygott rám. De drága tőle. De így legalább nem fogja megtudni.
- Milyen?
- Borzalmas.
- Most mit érzek?
- Fáradt vagy és aggodalmas. Merry miatt, igaz?
- Igen.
- Túlságosan a szívedhez fog nőni.
- Baj?- hová fog ez kilyukadni.
- Lehet.
- Te tudsz valamit.. -
- Te meg titkolsz.
- Kinek mondtad még el?
- Grace, Serena, édesanyám, és…  azt hiszem ennyi. - gondolkozott el. Hosszas szünet után szorosabban átkarolt:
- Mit csináljunk Meredithtel?
- Inkább az a kérdés mit csináljunk Adammal- válaszoltam
- Ma is nálam alszol?- nézett rám azzal a „lééégyszi” tekintettel
- Sajnálom, de nem. Haza kell mennem, az üzlet miatt is, s szeretnék egy kis pihit magam körül. Jövő héten végig bent kell lennem, öt napot végig dolgozok, a többi időmet pedig Merrel szeretném tölteni.
- Jó, akkor én alszom nálad- jelentette ki.
- Nah, perszeeeee- nevettem már én is. – Kupi van nálam, és a nyugi azt jelenti, hogy tündérek kizárva. - Csak most vettem észre, hogy már a szobám előtt állunk.
- Jó éjt Anita- simította végig kézfejét az arcomon.
- Jó éjt Edward- pusziltam bele a tenyerébe. Ennél többet soha nem kaphatok. Mint egy szerető, aki sosem kaphatja meg teljesen az imádott férfit. Egy mocskos szerető vagyok, s Grace a „ feleség”, még ha nem is létezik  igazából ebben a valójában.

Én az ajtónak háttal támaszkodtam, ő a kézével az ajtófélfámnak. Irtó közel volt az arca, és én legszívesebben pofán vágtam volna. Vagy sírni sem rossz ötlet. Tartom magam, most még tartani kell. Bal kezemmel lassan elfordítottam a kilincsem gombját, s kinyitottam a bejáratot.
- Jó éjt- majd becsaptam az ajtót magam mögött, s keservesen zokogni kezdtem, miközben a Fám indáival vigasztalt… .