10. fejezet

10. fejezet

Meredith

Amit Sophie adott szandál, tényleg nem volt olyan vészes, mint gondoltam.  Már a különteremben vagyok, s várom a „társamat”, akit mindenki annyira várt. Ha olyan, mint Sophie, akkor nem lesz nagy baj- mosolyogtam magamban.
Anyura gondoltam, és a reggeli párbeszédünkre, ahol ott volt Anita és Edward is. Elmesélte, hogy „találkoztunk” először. Az utcán, egy sikátorban talált rám, és mellékesen, én lettem a válás oka. Anyu hitte, hogy különleges baba vagyok, apu… apu meg nem. Nos, sosem volt felhőtlen a viszonyuk.
Valahonnan érezte, hogy feladatom van, azt mondta. Anita és Edward mindent elmondott neki, amit tudnia kellett, és csak annyit tanácsolt, hogy tegyek mindent meg és azt is legnagyobb csendben. Ez a mondás onnan ragadt rám, hogy régen be nem állt a szám…Bár, valljuk be, még most is vannak ezzel problémáim. Anitáék valahogy elintézték, hogy egy ál- Meredith legyen addig a kórházban,ameddig én itt vagyok. Dr. Rochester nem akarta elhinni, hogy meggyógyultam. Bár így belegondolva, nem meglepő, még én sem hittem el.
Egy éjszaka alatt megváltozott az életem. Mintha egy képből hiányzott volna a nagy rész, de most összeálltam.  Én vagyok. Már csak azt kéne megtudnom, Anita miért ilyen furcsa velem néha, mintha vizsgálna.
Mindenki úgy kezel, mint egy pólyás babát. - szomorkodtam magamban-  bár ha jobban belegondolok, vannak itt több száz évesek is, ahhoz képest az én tizennyolc évem semmi.

            A szoba, ahol várakoztam, több volt, mint érdekes. Az összes fala ugyanarra a rétre nyílt. Mintha a közepén lettem volna a síkságnak. A plafon az eget mutatta, s a rajta szárnyaló madarakat. Volt egy asztal, nyolc székkel, egy bárpult, egy kandalló és egy kanapé. Nem épp otthonos, bár nem is az a funkciója. Elvettem egy fél literes ásványvizet, és belekortyoltam, máris jobb a torkomnak.

Lassan kinyílt az ajtó és három idegen lépett be, két öltönyös, és egy kosztümös nő.  Az idősebbik férfin krém színű összeállítás volt, hozzá egy matt arany ing, ami olyan hatást keltett, mintha a haja folytatása lenne. A nőn kék kosztüm volt, egy sötét lila toppal, haja inkább volt csíkos, mint átmenetes. Egyszerűen gyönyörű volt. Első ránézésre lehetett tudni, hogy ők egy pár. A fiatalabbik srácon fekete öltöny volt, ami passzolt az ugyanilyen színű hajához a benne lévő bronzos hatás ellenére. Szeme inkább volt vörös, mint narancssárga. Pont mint Sophie-é. Ezek szerint ő Adam. Valahonnan olyannyira ismerős volt, de honnan?
Úristen, a PUB-ból!!
A máriás fiú! Hajamat gyorsan az arcom elé tettem, és reménykedtem,  hogy a domina szerelés nélkül nem ismer fel. Jaj, anyuci, kérlek segíts!
- Bizonyára te vagy a híres Meredith, aki kiképzés nélkül került ide- húzta el a száját a csaj. Máris utál? Nem, nem szabad, csak pozitívan, mindenkivel!
- Igen, sziasztok- bólintottam mosolyogva. Ennél több nem ment.
- Én Emma vagyok, ő itt a párom, Mark és ő itt Adam.
- Sophie öccse, szia, már hallottam rólad. Tényleg hasonlítotok egymásra, bár nem úgy értem, hogy nem vagy férfias, vagy valami, csak hogy a vonások…- éreztem, hogy vörösödök- Inkább csöndben maradok-nyújtottam kezet- Én Meredith Rose vagyok- úgy látszik nem ismert fel, van Isten.
- Adam- rázta meg a kezem. Nem egy beszédes típus.
- Nos, nekünk mennünk kell, üdv újra itthon gyerekek- mondta Mark, és kisétáltak. Adam csak nézett engem, és én kezdtem elveszteni azt a csöppnyi magabiztosságomat, amit Sophie mellett szereztem.
- Meredith, mondd csak, a kandúrodat hol hagytad?- kérdezte ellenségesen, ahogy becsukódott az ajtót. Tévedtem, felismert. Tévedtem, nem mindenkivel kell kedvesnek lennem.
- Tessék?- tettem a hülyét. Mennyi az esélye, hogy ezt megúszom élve?
- Mária lány, mi?- nevetett keserűen- Azért elmagyarázom, hogy ne kelljen adnod a „ buta libát”. Az a lány még sosem randizott, senkivel, gondoltam megszánom. És mikor megkérdeztem, hova szeretne menni, azt felelte, egy motoros kocsmába, hát normális?- dobta le magát a kanapéra.
- De, honnan?- honnan tudja?
- A gondolataid csak úgy ordítanak- már hahotázott- nos, hol hagytad a cukipasidat?
- Gondolatolvasó vagy?- jaj, nekem, jajj, de nagyon nekem!!
- Nem, teljesen…
- Akkor?
- Akkor. - De nézésemre folytatta. Milyen meglepő..
- Csak azokat hallom, amik felém irányulnak- Igen, akkor pukkadj meg a saját levedbe!
- Egy büdös céda vagy! Még húsz sem vagy, és már több fickó volt meg,  mint ahány éves vagy!
- Hogy, hogy merészeled?- a harag csak úgy hullámzott köztünk. A szeme lángolt, de engem sem kellett félteni. - Tudd meg a teljes igazat- üzentem fejben, és elkezdtem, vetíteni neki az életem apró állomásait, óvodában a bűbájok miatti incidensek, amikor anyu megtalált a sikátorban, a két arctalan, aki gügyög felettem, a rák hatását…
- Nem érdekel a nevetséges életed- üvöltötte, s pont akkor lépett be egy testőr. Éjfekete haja a vádliját verdeste, és izmos teste jól látszódott még a  fehér zakó és az ing alatt is.
- Bocsánat, Ríbiz vagyok, Meredith, Adam, ti következtek. – és nyitva hagyta maga után az ajtót. Persze az a hülye nyitótánc.
- Adam, figyelj- ragadtam meg a kezét, békülni szerettem volna, de ő kirántotta az ujjaim közül a karját.
- Hozzám ne érj!- majd elindult a trónterem felé.
Mit, mit rontottam el? 
- Cicc, Merry, gyere már- halottam meg a hangját a fejemben- Zavarjuk le ezt gyorsan- majd ezzel be is zárta a „csatornát”. Gyorsan kifutottam, ő már ott állt, mintha mi sem történt volna, karját felajánlva állt a terembe vezető ajtónál.
- Kész?- kérdezte.
- Mon ami- hajtottam fejet, majd lenyomtam a kilincset. Egy oldalajtón keresztül léptünk be a terembe. Mindenki minket figyelt. A terem végénél a trónon Serena ült, szebb volt, mint a képeken, amit Anita vetített nekem. Egy halvány rózsaszín, szolid estélyi volt rajta, hajában ugyanilyen színű ékkövek. Vállát szürke prém takarta. Az emelvényen három trón helyezkedett el. Kettő egymás mellett, az egyik fekete a másik fehér márványból volt kifaragva. A harmadik kicsit lejjebb volt, a fehér trón alatt, két lépcső fokkal. Ez halvány rózsaszín színű volt, gyermek méretű. Camilla trónja.
 Valamiért ez szívcsavaró látványt nyújtott. Serena a fehérben foglalt helyet. A fekete volt Cristopheré.
    A hagyományőrzők előtt is el kellett mennünk, Sophie majd kicsattant a boldogságtól, még nem tudja, mekkora paraszt is.. hopsz, nem nem szabad rá gondolnunk. Vajon hogy működik pontosan a képessége? Gyorsan rápillantottam, de semmi reakció. Jajj, de jó!

 
 Végig sétáltunk a nemesek között, majd elfoglaltuk a nekünk fent tartott helyet, vagyis a táncteret. Nem vagyok az a nagy táncos.. Remélem Adam segít…erre közelebb húzott magához, s a fülembe suttogta:
- Ha nem sikerülne bénáznod, besegítek- majd egy ördögi vigyor kíséretében, Serena felé fordított. Jujj, de utálom!
Anita, Emma, Edward és Mark kiléptek a sorból, és mögénk léptek.
Majd Anita hangja, mint csengők, jelezték, kezdődik…

- Serena úrnőm, bemutatnám tanítványunkat, Meredith Rose-t. Szülei valamikori hagyományőrzők lehettek. Emberi években tizennyolc éves, gimnazista. Emlékeket sajnos nem találtunk róla. - majd visszalépett Edward mellé, csak a puszta tények, semmi más, egy senkiházi vagyok..ennyi.
 Ezek után Emma ugyan így tett.
- Serena úrnőm, ő itt Adam, Sophie nővérünk öccse, emberi években most múlt huszonegy éves, és egy lemezboltban dolgozik. Több, mint fél évi képzésben vett rész, kitűnően, sőt átlagnál jóval jobban teljesített.
- Köszöntelek benneteket, gyermekeim- tárta szét a karját Serena. Észrevettem, hogy az emelvényen, a sziklának kötözve, egy elgyengült tündér van. Már csak a láncok tartották. Narancssárga földet söprő haja annyira fakó volt, hogy az ember lánya előbb mondaná sárgának.  Szeméből már kihunyt minden fény. Mi ez itt?
Adam, Adam- gondoltam fejben, de ő nem hallotta meg.
Nem érdekel, figyeljen ide- Ki az ott a sziklánál, mit tett, hogy oda került? Milyen hely ez, ahol az ilyen megengedett? Ez Serena műve?
- Maradj már csöndben, majd később elmagyarázom- üzente, s ugyanebben a pillanatban felcsendült a zene.
Adam egyszeriben elkapta a derekamat és másik kezét a lapockámhoz rakta. A lábamon lévő pipellő olyan légiessé tett, amit még sosem éreztem. Már értettem, miről beszélt Sophie. Drága Sophie, mit fog rólam gondolni, ha Adam elregéli neki, amit álmodtam. De hogy tudnám befolyásolni azokat, amiket éjszaka látok?  Átélek? Hogy?
Éreztem, hogy ég a szemem a visszafojtott könnyektől.
Ami múlt, elmúlt. Nem tudom megváltoztatni a történelmet. Mindig ezt mondogatom, ha valami hatalmas baklövést követek el. A következmény következményein még tudunk változtatni, s erre kell koncentrálni, nem pedig arra fecsérelni az időnket és az erőnket, hogy siránkozzunk.
Mi lett volna, ha akkor Anitáék nem ébresztenek fel? Hiszen úgy nézett rám, akkor este, mintha meglepődne, azon, aki vagyok-
- Koncentrálj- utasított a táncos párom.  Igen, már másodszorra akartam megbotlani. A zene lassulni kezdett, hamarosan vége a táncunknak. Hogy lehet valaki ennyire utálatos?
Az utolsó hang is elhalkult, s amikor az első lehetősége adódott, elengedett, s a lehető legmesszebb állt meg tőlem.


- Kedves egybegyűltek, köszöntsük új testvéreinket tapssal, majd fogyasszunk kedvünkre- majd a pincérek kezdték beszervírozni  az ételeket, közben mindenki éljenzett. Mikor a tapsvihar alábbhagyott,  Serena így szólt hozzánk:
- Kérlek Titeket, gyertek velem- intett Serena. Majd a trón mögött lévő ajtóhoz sétált, s ott várt be minket. Amikor felértünk hozzá, nyomában mi is beléptünk, és ő helyet foglalt egy finoman megmunkált régi, fa székben, amit egy kisebb trónnak is lehetne nevezni.
- Üljetek le, kérlek titeket. - s két szék felé intett. A szoba egyik falát egy sziklás hegység képe borította, a másik három világos lila volt.

- Mindenki azt hiszi, aki felnőttként lett beavatva, hogy ez valami hatalmas dolog. – kezdte Serena - Pedig ez butaság. A dolog igen egyszerű. Az erőtök akkor nyilvánul meg a leginkább, ha egységben vagytok, a néppel, és egymással.  Egy magányos tündér, elhalványul vagy emberi lesz. Vagyis ember. Nem azért, mert nincs a szívében szeretet, hanem mert nincs benne a közösség erejében. Ezek az estélyek pont erre valók. Azért járnak párosával azok, akik komoly munkát végeznek, mert kell valaki, akihez lehet fordulni. Ti vagytok- mutatott ránk- a kivételesek, a huszonegyedik pár. Ti vagytok az első földre hullottak, akik a hagyományőrzéshez tudtatok csatlakozni. Részben a család miatt- nézett Adamra, - s részben a hatalom miatt- itt elidőzött a pillantása egy darabig rajtam. A hatalom miatt? Milyen hatalmam van nekem?
- A feladatotok egymással egyszerű, Adam, neked itt van Sophie, és a barátaid , segíts Meredith nővérednek beilleszkedni. Meredith, téged arra kérlek, edz együtt Adammal, mindkettőtök számára hasznos lesz. Kérlek titeket, legyetek összhangban. Nyugodtan keressétek fel a kiképzőiteket. Érzem rajtatok a feszültséget, adjátok ki magatokból, ne hordozzátok, mint teher- ahogy Serena kimondta, megszállt a nyugalom. Milyen egyszerű lenne, egy elejtett mondat, egy csettintés, és minden meg van oldva.
- Hogy minél jobban megismerjétek egymást, szomszédos szobát kaptatok. Nem kell megköszönni,- legyintett- olyan rég vártunk erre- mosolygott. Folyamatosan változó színű szemét órákig eltudnám nézni.
- Amilyen szemszín, képesség, tudás és egyebek csak léteznek a birodalomban, azoknak mind birtokában vagyok- bólintott felém. – De most menjetek,egy hónap múlva munkába is állhattok, feltéve, ha… nah de mindegy is, gyerünk, pihenjetek egy nagyot!- csapta össze a két tenyerét, majd felállt.  Én gyorsan felpattantam, s Adam is ugyanígy tett pár másodperccel később.
- Kérlek titeket, keressétek fel Abigélt. Ő majd kiokít titeket udvari intrikák és az etikett tanából- kacsintott ránk, majd kisétált a teremből, bele a tisztásba. A tisztásba? Az előbb még hegyvidék volt itt.  Kíváncsi vagyok, hogy minden terem ilyen e?
- Jó éjszakát- léptem ki az ajtón, ott hagyva az új társamat. A beavatás nem több mint egy beszélgetés. Ez több mint megnyugtató.
- Rosieee- ugrott a nyakamba Sophie. Körülöttünk már mindenki táncolt, vagy éppen svéd asztalnál beszélgetett. Volt itt minden, mi szem szájnak ingere.
- Hol hagytad Adamot?- kérdezte értetlenül.
- Egyedül akart maradni még egy pillanatig- nyugtattam meg. – Sajnálom- öleltem meg, majd tovább sétáltam Anitáékhoz.
- De, de Rosie, mit?- nem értette, nem baj, Adam majd biztos részletesen beszámol az igazi első találkozónkról.
- Hello- köszöntem félszegen, mire a körülöttük állók mind rám mosolyogtak. Fő a változatosság, mégsem mindenki akkora tuskó, mint Adam és a fanjai.
- Merry - szólt Edward - ők itt Brooke, Ellen, Tristan  és Jess. Mutatott végig a társaságon.
 Brookenak halványrózsaszín haja volt, arany tincsekkel, és a szeme is aranyszínben ragyogott. Az egész lány,csak úgy csillogott. Gyöngyház színű kosztüm volt rajta, hozzá aranyszínű gyűrött anyagú blúz. Észvesztően nézett ki. Hozzá képest Emma, csak egyszerűen … szép. Ellenen egy  tört fehér egybe ruha volt, elegáns boleróval, és hatalmas pocakja volt. Hajában egy hajpánt volt, melyben gyémánt csillogású apró kövek voltak, melyeket kiemelt dús fekete haja.  Szeme halvány zöld volt, a tengeri növények zöldje.
 A fiúk öltöny színei harmonizáltak a lányok ruháival. Tristanon egy fekete öltöny volt, arany inggel és fekete nyakkendővel. A nyakkendő tűjén egy apró gyöngyház színű kövecske volt. Jessen Olyasmi zöld szett volt, mint amilyen Ellen szeme, hozzá fekete ing és a nyakkendőtűjén egy apró gyémánt csillogott. Mi sosem tudunk majd így megjelenni Adammal…
- Gratulálok- mosolyogtam Ellenékre- mikorra várható a kicsi?
- Még körülbelül négy hét. Serena megtiltotta, hogy dolgozzak, így muszáj volt eljönnöm, hiányzott a nyüzsgés- simított végig hasán.
- Mióta a trónörökös eltűnt, nagyon nehezen fogannak meg a nők nálunk. Nincs fiatal szervezet a piramis tetején- magyarázta Jess.- és ez kihat az egész társadalomra. - erre csak bólintani tudtam. Majd este emésztek, van mit, az egyszer biztos.
- Gondolkoztatok a nevén?
- Elli nem engedi- mesélte Jess- szerinte, a szülés időpontjában megsúgja neki valaki…- forgatta a szemét.
- Ez nem nevetséges. Én is így kaptam a nevem.
- Mesélj, Meredith, hogy érzed magad? Láttad már a szobádat?- érdeklődött Tristan. Tématerelésből kitűnő.
- Nem még sajnos nem- tényleg érdekelne, milyen. Be van rendezve? Vannak ruháim? Hogy fogok innen bejárni a suliba? Mit fogok enni?
- Anita, bocsánat, beszélhetnénk?- hívtam félre hirtelen.
- Persze- mosolygott rám. Én gyorsan suttogva elhadartam neki a kérdéseimet.
- A falon kívül, ami varázsod szerint alakítja magát, minden a szerint lesz elrendezve, ahogy szeretnéd. Majd elkísérlek, és megmutatom.

Azt est további része hasonlóan ment. Csacsogás, bemutatkozások, kedves és semmit mondó kérdések. Párszor odajött hozzám Adam, de valószínűleg csak Sophie unszolására.
- Nahát, nézd Adam, ott van- hallottam meg a hangját. – Rosie, Rosie, bocsi Brooke- nézett beszélgető partneremre- figyelj, Rosie, most megyünk elfoglalni Adam szobáját, ha akarod segítek neked is. Nah?- csillogó szemeinek nem tudtam nem-et mondani.
- Várj egy pillanatot- tettem fel a kezem- megkeresem Anitát. Úgy volt, hogy ő mutatja majd meg- magyaráztam. Sophie bólintott és tovább vonszolta testvérét a tömegen. Édes bosszú, Tőlem.
Hiába kerestem szememmel Anitát vagy Edwardot, sehol sem találtam őket. Lehet hogy végre rájöttek, megörülnek egymásért? Játszottam el a gondolattal, miközben az ajtóhoz sétáltam.

- Ennyit még egy randin sem várnék, senkire, sehol- célozgatott Adam
- Bocsi, de sehol nem találtam őket- sütöttem le a szememet.
- Nem baj, drága, biztos dolguk van- mosolygott rám Sophie- Erre gyertek- sietett izgatottan végig a folyosón. Három emeletet mentünk lefelé, majd a főlépcsőnél balra fordultunk és mentünk még egy kétszáz métert.  Dőlt régies betűkkel rá volt írva a bal oldalira az enyém, a jobb oldalira Adam neve.
Meredith Rose
Lassan elforgattam a gombot, mely kilincsként funkcionált, de nem nyílt ki.
- Tedd rá a tenyeredet, s érezd az erejét. - suttogta barátnőm. Én megpróbáltam, érezni akartam az erőt a kezemben, majd hallottam, ahogy kattan a zár.
- Ügyes!- tapsolt egyet- Adam, most te jössz!
Adamnak csak másodszorra sikerült, de azért  biztatóan rámosolyogtam. Ő lángoló tekintettel nézett rám.  Ennyit Serena tanácsairól.
- Menjetek be, csukjátok be a szemeteket és képzeljétek el, azt ahol élni szeretnétek. Utána még lehet variálni, ne aggódjatok! Csukjátok be az ajtót, s érezzétek a varázslatot a levegőben. Az ajtó melletti kis Fára nagyon ügyeljetek, ő vigyázz rátok, majd elmagyarázom- kiabálta Sophie, majd elnyelt a sötétség… .