Sziasztok, lassan vége a történetnek, ez a befejező fejezet első része, így kicsit rövidebb lesz, mint az eddigiek. Köszönöm szépen mindenkinek, aki támogatott, az elmúlt egy évben. <3
:)
I. rész
Meredith Rose
Mit is vegyek fel…döntések, amik meghatározzák és változtatják a jelent és a jövőt. Nem határozhatok el semmit, s nem is mondhatok semmit senkinek, hiszen akkor Giselle megláthatja a konkrét jövőt. Ezért is kell a közelemben lennie folyamatosan Adamnak, mellette nem tudok gondolkozni. .
A szekrényem előtt álltam, közben Adam a nyakamat cirógatta, ami megnehezítette a döntéshozatalt, ezért becsukott szemmel benyúltam a szekrényembe, s kivettem az első ruhát, ami a kezembe akadt.
- Amíg távol voltál Lara nálam lakott- suttogta bele a nyakamba- hm, jó választás- én is szemügyre vettem, azt ami a kezembe volt, tényleg tökéletes volt. Fekete fűzős felső, hozzá egy egyszerű térdig érő szoknya, szintén feketében. Mikor hátra fordultam a cipős szekrényemhez, Adam már a kezembe is nyomott egy pántos szandált és egy vékonyabb hajpántot és egy apró csókot nyomott a számra.
- Induljunk. – én gyorsan felvettem a szandálomat, a rohantam utána, mikor is megakadt a szemem két borítékon.
- Várj egy pillanatra- húztam vissza. Nekem voltak címezve, vagyis a földi címemre, gondolom Tamara juttatta el hozzám, de amik igazán meglepetek, azok a feladók voltak. Eliza és az Oktatási Hivatal. Milyen rég is volt, mikor érettségiztem, s az volt a legnagyobb problémám, hogy hová vesznek fel.
- Ki akarod most nyitni őket?
- Igen. – elszaladtam a konyhába egy késért, hogy ne sértsem fel a levelek tartalmát a körmeimmel. Elsőnek a felsőoktatási borítékot nyitottam fel. Az első helyre nem vettek fel, bár ez várható volt, de a másodikra, a másik természettudományi karra igen. Végülis sosem vonzott annyira a zoológia, ellentétben a földrajzzal.
- Gratulálok, de nem úgy volt, hogy bejelölöd az orvosit is? – ölelt még szorosabban, s én csak vigyorogni tudtam. A hétköznapi csodák.
- Te ilyeneket honnan tudsz? Tudtommal akkor még életcélod volt engem tökre tenni. - sandítottam rá.
- Tudj sokat a barátaidról, de még többet az ellenségeidről- kacsintott rám. Én erre már nem tudtam mit mondani, fogtam a másik levelet, amit Eliza és David küldött. A dátum szerint három napja adták fel. Mikor kinyitottam egy csinos kis papír volt benne, rajta két karika gyűrű, „ …szeretettel meghívunk esküvőnkre…” ami ezen a héten, szombaton lesz. A mobilom egyszer sem csörgött, hogy Eliza felhívott volna, hogy ki van tűzve az időpont. Sosem keresett, pedig ez egy elég nagy dolog, főleg egy lány életében. Ha az én esküvőmről lenne szó, én biztos hogy felhívtam volna, hogy nézzünk együtt ruhát, vagy mit tudom én. De nem, ezek szerint már nincs szüksége rám. Én is ilyen leszek? Én is csak Adammal leszek hajlandó lenni? Vagy nem mindenkire hat így az együtt- lét? El fogom e felejteni azokat, akiknek annyi mindent köszönhetek, vagy Elizát, akivel annyi éven át voltam barátságban?
- Nem.. nem szabadott volna kinyitnom… - fogtam a jó negyven centis tőrömet, amit a tokjánál fogva a hátamra lehetett csatolni, s azt is magamra vettem, pedig volt már nálam jó egy tucatnyi különböző fegyver. Ezek után visszamentem a szobámba, s beleugrottam a bakancsomba, s abba is még tettem egy - egy kést. A cipő belsejében van két hurok, ami tökéletesen megtartja a fegyvereimet, ugyanakkor könnyen el is érem, ha úgy hozza az élet.
- Minek ennyi fém neked?
- Dühös vagyok, gyilkolni akarok, s nem csak metafizikailag- éreztem ahogy a szemem színe átvált zöldből vörösbe, de nem törődtem vele. Elismerem, én se voltam mostanában a legjobb barátnő, de azért ez elég gáz. Semmi kedvem elmenni, s mosolyogni, úgy tenni, mintha az elmúlt pár hónapban ugyanolyan rendszerességgel találkoztunk volna. Mikor a legutóbb felhívtam, közölte, hogy ő bizonyos napokon bizonyos időkben ér rá, különben mindig Daviddal van,tanul vagy dolgozik. Kérdem én, egy délutánt nem tud nem vele lenni. Azóta kétszer is találkoztunk, de egyszer sem tett említést semmiről. Haragszom? Azt hiszem nem, haragudni olyan emberekre haragszol, akik jelentenek valamit. Ezzel a meghívóval elérte, hogy most már csak dühős legyek. Majd megkésve én is küldök nekik valami szépet, nagyon kedves leszek, utoljára.
Se szó, se beszéd, kirohantam a teremből, most már nem kellett Adam, hogy leárnyékolja a gondolataimat, egy egyszerű kis boríték is elég volt ahhoz, hogy ne tudjak gondolkozni, csak az erőt éreztem az izmaimban. Hallottam, ahogy Adam jön utánam, s nem érti, mi ez a változás. Beviharzottam a nagyterembe, ahol már az összes szövetségesünk, akit eltudtak érni Zivatarék engem bámultak, s nem értették, mi miért történik, s pont ez volt a célom, döbbentem rá. Serena látta rajtam, hogy valami nem stimmel, de mikor fel akart állni a trónból, nem sikerült neki, s mikor meg akart szólalni, nem nyílt a szája. Hupsz, ez én lettem volna, milyen kár! A szarkazmusom és a puszta erő, ami a testemet kitöltötte, irányított, spontán s valahogy mindig kihozta a legjobban az adott szituációból. Lehet hogy majd később ezt meg fogom bánni, de valamit valamiért, ugyebár.
- Tisztelt egybegyűltek- köszöntöttem őket, úgy hogy ha lehet, ne látszódjon a vérvörös szemem. Egy terv körvonalazódott az elmémben. Elme… - szóval, a Lenti birodalom jóval erősebb éjjel, mint nappal, így minthogy három óra múlva lemegy a nap, holnap napkeltekor indítjuk az első offenzívát, addigra mindenki szedje össze a legjobb harcosait- erre többen felhördültek- ha a harcot megnyerjük, a birodalmak egyesülnek, nem lesz többé szükség tényleges királyi méltóságokra, tanács lesz a Birodalmak élén, s soha többé nem kell katonákat kiképeznünk, s háborúkba küldeni. – A varázslat segítségével, most mindenkinek egyesével belenéztem a szemébe, miközben egy kicsit belenyúltam az elméjükbe, hogy támogassanak, s hogy mit akarnak majd cserébe. Pénz, hatalom, szabadság, vér. Olyan dolgok, amiket ha nem is teljesen, de megadhatók.
- Aki nem támogatja az indítványt, kérem most hagyja el a termet. – senki nem állt fel, bár nem vagyok benne biztos, hogy a vörössipkások felfogták, miről is van szó. – Pár tündérem segítségével a társaság nagy részét el tudjuk juttatni a Lenti Birodalomba,a többiek pedig őrködnek az összes birodalomban, a Lentiek határterületein valamint itt a palotában. Zivatarral napnyugtáig eljuttatunk hozzátok egy pontos térképet, hogy mi hogy néz ki, egy listát, hogy hány harcosra lenne szükségünk, illetve, hogy kinek hol kell majd lennie. Kérdés?
- Hercegnő, honnan tudjunk, hogy igazat mond e? Honnan tudjuk, hogy maga e az igazi hercegnő?- a tudálékos kis törpét szívem szerint feldaraboltam volna, helyette,elmosolyodtam s az egész teremre egy álmot bocsájtottam, egy olyan jövőbeli világról, ahol mindenki békében él, a Tanáccsal az élükön. Mikor az álom véget ér, Zivatar, Serena, Adam és én már a hátsó terembe voltunk, egy csomó kivetített térképpel meg papírral.
- Ezt meg hogy merészelted?- esett nekem Serena- a királynőd vagyok a francba is!
- Hogy közbe tudjon szólni, sajnálom felség, de a szükséges rossz, az szükségen. Zivatar, ez itt a Lenti vár tervrajza, s hozzá a könyvtárban találtam régebbről a birodalomról térképeket…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése