21. fejezet
Anita
Már több mint fél órája a szobámban vagyok, de Sophie még mindig sehol, lehet hogy történt valami? Ameddig vártam, végig gondoltam a Masonnel való beszélgetésemet. Edwarddal találkozni olyan lenne, mint a szikláról leugrani gumikötél és bármilyen biztosíték nélkül.
Aludnom kéne, éjszaka közepe van, de ha lefeküdnék vagy rögtön elnyomna az álom, vagy egész éjszaka csak forgolódnék. Egyik sem tetszik. Megunva a fel és alá járkálást a nappaliba, a konyhába vettem az irányt, takarítani mindig van mit. A mosogatóban állt pár szennyes edény, de ez nem vett el túl sok időt. Amikor a törölgetéssel végeztem, a hűtő felé vettem az irányt, lassan négy napja nem néztem bele, biztos van ami már megromlott, s amúgy is rég sikáltam ki.
Kidobtam a megsavanyodott tejeket, kisikáltam a hűtőt, mindenről elolvastam, mi mire való, mi van benne, majd lesúroltam a gázt és főztem egy erős kávét. Amikor a fürdőhöz értem megfésülködtem, s észre vettem egy két foltot a tükrön, így ezt is kezelésbe vettem, először a csapokat és a tükröt, majd kádat és WC-t súroltam át. Kétszer.
Közben végig azon járt az eszem, hogy hol maradhat Sophie, mi lehet Meredithtel, mit csinálhat Edward.
Ledőltem a kanapémra, kezemben a tejes- csokis kávémmal, s azon kaptam magam, hogy üres a fejem. Se egy kósza gondolat, se egy emlék, amin rághatnám magam. Az asztalomon lévő Cosmo sem tudta elvonni a figyelmemet, pedig ez még egy újabb darab volt. Ott ültem, olyan üresnek éreztem magam, ami megnyugtatott, s egyben meg is rémített.
Felhajtottam az italom maradékát, s magamat sem értve miért, elővettem a régi meg nem kérődött eljegyzési gyűrűmet. Maga az ékszer gyönyörű volt, mint minden erre a célra szolgáló „eszköz”. Ezüst volt az egész, s a foglalatban kimagaslott egy kicsi, sötétzöld drágakő.
Amikor először megtaláltam, felhúztam az ujjamra zokogtam. Akkor hagyott el Mason.
Másodszorra a pszichológusom akadályozott meg abban, hogy beadjam a zaciba.
A harmadik alkalom most van, amikor lehet, hogy minden elölről kezdődik, mert én tényleg szeretném megpróbálni helyrehozni a dolgokat.
- Mason- suttogtam bele a semmibe, annak a személynek a nevét, akiben most egyedül meg tudtam bízni. Rózsaszín fény terítette be a szobámat, mikor megjelent.
- Kicsi tündérem?- vigyorgott rám. Odasétáltam hozzá, s megöleltem.
- Mason… - kezdtem bele- lehet még nekünk … jövőnk?
- Nina, ne csináld ezt velem- tartott el magától. - Szeretlek, ahányszor meglátogattalak, gyötörtem magam, hogy miért hagytalak el, s ha egy kis esélye lenne annak, hogy mi valaha is újra együtt lehetnénk, visszakérném a gyűrűt, hogy a te szádból hallhassam az igen. - Ez több volt annál, mint amire fel tudtam készülni, olyan vágyakozással és csodálattal pillantott rám, mint még soha.
- Akkor, miért nem teszed?
- Mert te csak akarsz, de már nem szeretsz- ajkai felém közeledtek, és én átadtam magamat az érzésnek.
- Oh, igen, akarlak- suttogtam bele a csókba, és ő, bár mindketten tudtuk, hogy ez a rossz válasz volt, ő készségesen válaszolt a csókomra. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást, közelítve a hálom felé …
Éreztem, hogy a testemet újra kitöltik az érzések, de most nem harag, vagy gyűlölet volt. Meleg volt és csodálatos, még a szívem is belefájdult, jó értelemben. A nyaka köré fontam a karomat és az ajkunk találkozott. Az a csók maga volt a tiszta vágy, édes és boldog. A csók folytatódott és egyre intenzívebb lett. Még mindig tele volt vadsággal, sokkal éhesebb és erősebb volt mint eddig bármikor. Az elektromosság, ami akkor szikrázott közöttünk, amikor én ellöktem magamtól, ő pedig visszarántott, most teljesen körbeölelt minket. Szorosan simultam hozzá, az egyik kezemmel a nyakát öleltem, a másikat a hátára csúsztattam, és olyan hevesen húztam magamhoz, hogy a körmeim gyakorlatilag felszántották a bőrét. A testével nyomott le az ágyra. Kezeit a derekamra tette, majd az egyik lecsúszott, végig a combomon, és a lábamat a saját dereka köré fonta.
Mindketten ugyanakkor húzódtunk el, de mégis olyan közel voltunk egymáshoz. Abban a pillanatban a világon minden csendes volt, de egyben pulzáló is.
– Nem tehetjük…– mondta rekedten.
– Tudom – értettem egyet vele. Pedig mennyire akartam!
Aztán az ajkai újra az enyémen voltak, és tudtam, eljött a pillanat, amikor már nincs visszaút. A testünk összegabalyodott, mégis sikerült levennem róla a kabátot, az inget, majd a saját pólómat is… Bizonyos értelemben hasonlított a közelharchoz, tele volt lángolással és szenvedéllyel. Ezek mind olyan dolgok, amikor az állatias ösztöneink irányítanak minket.
Mégis, ahogy egyre több ruha került le rólunk, több volt, mint állatias ösztön. Édes volt és csodálatos is egyben. Ahogy a szemébe néztem, láttam, hogy minden kétséget kizáróan szeret engem, jobban, mint bárki mást a világon, hogy én vagyok az ő üdvössége, s akkor beugrott, csak a szemét láttam, semmi mást, ami megegyezett Edward szemével. Őt képzeltem oda Mason helyébe, ahogy ő kényezteti a testemet, s ez baj… mert ez azt is jelentheti, hogy bármennyire próbálom, nem tudok kiszeretni Edwardból. És jaj, szerettem őt. Annyira szerettem, hogy már fájt.
Pedig Mason tökéletes férj lenne; szeret, elfogad, s én szabadon lehetnék vele, ha már Camilla előkerül.
Már több mint fél órája a szobámban vagyok, de Sophie még mindig sehol, lehet hogy történt valami? Ameddig vártam, végig gondoltam a Masonnel való beszélgetésemet. Edwarddal találkozni olyan lenne, mint a szikláról leugrani gumikötél és bármilyen biztosíték nélkül.
Aludnom kéne, éjszaka közepe van, de ha lefeküdnék vagy rögtön elnyomna az álom, vagy egész éjszaka csak forgolódnék. Egyik sem tetszik. Megunva a fel és alá járkálást a nappaliba, a konyhába vettem az irányt, takarítani mindig van mit. A mosogatóban állt pár szennyes edény, de ez nem vett el túl sok időt. Amikor a törölgetéssel végeztem, a hűtő felé vettem az irányt, lassan négy napja nem néztem bele, biztos van ami már megromlott, s amúgy is rég sikáltam ki.
Kidobtam a megsavanyodott tejeket, kisikáltam a hűtőt, mindenről elolvastam, mi mire való, mi van benne, majd lesúroltam a gázt és főztem egy erős kávét. Amikor a fürdőhöz értem megfésülködtem, s észre vettem egy két foltot a tükrön, így ezt is kezelésbe vettem, először a csapokat és a tükröt, majd kádat és WC-t súroltam át. Kétszer.
Közben végig azon járt az eszem, hogy hol maradhat Sophie, mi lehet Meredithtel, mit csinálhat Edward.
Ledőltem a kanapémra, kezemben a tejes- csokis kávémmal, s azon kaptam magam, hogy üres a fejem. Se egy kósza gondolat, se egy emlék, amin rághatnám magam. Az asztalomon lévő Cosmo sem tudta elvonni a figyelmemet, pedig ez még egy újabb darab volt. Ott ültem, olyan üresnek éreztem magam, ami megnyugtatott, s egyben meg is rémített.
Felhajtottam az italom maradékát, s magamat sem értve miért, elővettem a régi meg nem kérődött eljegyzési gyűrűmet. Maga az ékszer gyönyörű volt, mint minden erre a célra szolgáló „eszköz”. Ezüst volt az egész, s a foglalatban kimagaslott egy kicsi, sötétzöld drágakő.
Amikor először megtaláltam, felhúztam az ujjamra zokogtam. Akkor hagyott el Mason.
Másodszorra a pszichológusom akadályozott meg abban, hogy beadjam a zaciba.
A harmadik alkalom most van, amikor lehet, hogy minden elölről kezdődik, mert én tényleg szeretném megpróbálni helyrehozni a dolgokat.
- Mason- suttogtam bele a semmibe, annak a személynek a nevét, akiben most egyedül meg tudtam bízni. Rózsaszín fény terítette be a szobámat, mikor megjelent.
- Kicsi tündérem?- vigyorgott rám. Odasétáltam hozzá, s megöleltem.
- Mason… - kezdtem bele- lehet még nekünk … jövőnk?
- Nina, ne csináld ezt velem- tartott el magától. - Szeretlek, ahányszor meglátogattalak, gyötörtem magam, hogy miért hagytalak el, s ha egy kis esélye lenne annak, hogy mi valaha is újra együtt lehetnénk, visszakérném a gyűrűt, hogy a te szádból hallhassam az igen. - Ez több volt annál, mint amire fel tudtam készülni, olyan vágyakozással és csodálattal pillantott rám, mint még soha.
- Akkor, miért nem teszed?
- Mert te csak akarsz, de már nem szeretsz- ajkai felém közeledtek, és én átadtam magamat az érzésnek.
- Oh, igen, akarlak- suttogtam bele a csókba, és ő, bár mindketten tudtuk, hogy ez a rossz válasz volt, ő készségesen válaszolt a csókomra. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást, közelítve a hálom felé …
Éreztem, hogy a testemet újra kitöltik az érzések, de most nem harag, vagy gyűlölet volt. Meleg volt és csodálatos, még a szívem is belefájdult, jó értelemben. A nyaka köré fontam a karomat és az ajkunk találkozott. Az a csók maga volt a tiszta vágy, édes és boldog. A csók folytatódott és egyre intenzívebb lett. Még mindig tele volt vadsággal, sokkal éhesebb és erősebb volt mint eddig bármikor. Az elektromosság, ami akkor szikrázott közöttünk, amikor én ellöktem magamtól, ő pedig visszarántott, most teljesen körbeölelt minket. Szorosan simultam hozzá, az egyik kezemmel a nyakát öleltem, a másikat a hátára csúsztattam, és olyan hevesen húztam magamhoz, hogy a körmeim gyakorlatilag felszántották a bőrét. A testével nyomott le az ágyra. Kezeit a derekamra tette, majd az egyik lecsúszott, végig a combomon, és a lábamat a saját dereka köré fonta.
Mindketten ugyanakkor húzódtunk el, de mégis olyan közel voltunk egymáshoz. Abban a pillanatban a világon minden csendes volt, de egyben pulzáló is.
– Nem tehetjük…– mondta rekedten.
– Tudom – értettem egyet vele. Pedig mennyire akartam!
Aztán az ajkai újra az enyémen voltak, és tudtam, eljött a pillanat, amikor már nincs visszaút. A testünk összegabalyodott, mégis sikerült levennem róla a kabátot, az inget, majd a saját pólómat is… Bizonyos értelemben hasonlított a közelharchoz, tele volt lángolással és szenvedéllyel. Ezek mind olyan dolgok, amikor az állatias ösztöneink irányítanak minket.
Mégis, ahogy egyre több ruha került le rólunk, több volt, mint állatias ösztön. Édes volt és csodálatos is egyben. Ahogy a szemébe néztem, láttam, hogy minden kétséget kizáróan szeret engem, jobban, mint bárki mást a világon, hogy én vagyok az ő üdvössége, s akkor beugrott, csak a szemét láttam, semmi mást, ami megegyezett Edward szemével. Őt képzeltem oda Mason helyébe, ahogy ő kényezteti a testemet, s ez baj… mert ez azt is jelentheti, hogy bármennyire próbálom, nem tudok kiszeretni Edwardból. És jaj, szerettem őt. Annyira szerettem, hogy már fájt.
Pedig Mason tökéletes férj lenne; szeret, elfogad, s én szabadon lehetnék vele, ha már Camilla előkerül.
Végül minden ruhánk egy kis kupacban végezte a földön, az ő bőre az enyémhez ért, mindent rózsaszín fény volt körbe, és ez több mint elég volt, hogy melegen tartson, kívül- belül. Nem tudtam, hogy hol ér véget az én testem, és hol kezdődik az övé… .
Az ágyamban ébredtem, meztelenül. A bőröm halványrózsaszínben ragyogott, ez van, ha egy cupidoval szeretkezed végig az éjszakát. Élveztem e? Oh, igen. Megbántam e? Kétszeres oh igen. Nem tudom, mekkora sebet ejtettem Masonon ezzel, de máris lelkiismeret furdalásom volt emiatt. El tudtam képzelni vele az életemet, ha kell, le tudtam volna mondani a tanításról is. De a hagyományőrzésről? Ha valóban Meredith Camilla, s nekem már nincs feladatom itt, el tudnék szakadni, háziasszonynak Mason mellé? Kis cupidokat szülnék és vacsorával várnám haza az uramat? Ez lenne a jövőm? Az ő feladata fontosabb, mint az én büszkeségem, ő egy cupido, de… akartam eléggé ezt a jövőképet? Egy biztos, Edwarddal többé nem tudnék együtt dolgozni, egyszerűen nem menne. Egész éjszaka azt képzeltem, ő van mellettem, s a testem minden négyzetcentimétere fájt érte.
Néztem Masont, ahogy alszik mellettem, és éreztem, ahogy körül ölel minket a béke. Mason lett a legjobb barátom, s egy nap alatt el is vesztettem… Láttam ahogy változik a légzése, szemét lassan kinyitja, odahajoltam hozzá, hogy befogjam a szemeimet,
- No de uram, leskelődik?- nevettem, ő erre megragadott, s fölém feküdt s egy csókot nyomott a számra.
- Tudod mit akarok?
- Engem?
- Téged már kipipáltalak- igazi pasi. – edzeni, veled.
- Minek?- ráncoltam a homlokomat.
- Mert úgy akarok rád emlékezni, ahogy a legsexibb vagy, és az reggel van egy jó döngetés után és harc közben.
- Szét fogom rúgni azt a jó kis seggedet- nevettem, majd magamra kapva a felgyűrődött lepedőt, kioldalaztam a szobából.
- Többször láttalak ruha nélkül, mint anyád, nem gondolod, hogy leszokhatnál erről?- kiabálta utánam.
- Nem, nincs elég sötét- majd a fürdő felé vettem az irányt, egy jó zuhany, reggeli, egy kis verekedés, s visszatér a tökéletesen hideg Anita. Érzések nélkül…
A víz épp kellemes volt, se nem túl meleg, se nem túl hideg. Miközben a reggelit csináltam Mason is lefürdött, s hazaugrott egy melegítőért, mert farmerban nem a legkényelmesebb rúgni. Én a fekete alul kicsit trapézos gatyámat vettem fel egy toppal és a rongyosra használt edző cipőmmel. Ahogy a terem felé sétáltunk, páran megálltak üdvözölni Masont. Amikor a folyosón vártam a tiszteletkörök végét, jutott csak eszembe Merry és Sophie, de abban a pillanatban, nem érdekelt semmi, csak az, hogy hamarosan a testemet újra betelíti az adrenalin. Más már nem érdekelt. Ha lenne valami, szólnának, gondolom. Önző voltam, nagyon de rájöttem, hogy vagy depresszióba zabálom magam pár romantikus orosz meg angol regénnyel, vagy ütök és Masonnal vagyok, kegyetlen és önző vagyok, de életemben talán először éreztem azt, hogy most én vagyok az első. Amikor megpillantottam a pályát rögtön elkezdtem bemelegíteni majd futottam pár kört; imádtam a könyveket, de a bunyó volt a mindenem. Régen. És most újra.
Masonnel felálltunk a szabályok szerint s azonnal harci üzemmódba kapcsoltam. Az összes dühömet és csalódottságomat Masonre hárítottam. A pálya a közelharcra volt a legideálisabb, de még így is képes voltam elkerülni őt. Amúgy is a verekedés volt a kedvencem, mert a férfiak, így Mason is nagyobb méreteik miatt nehezen tudták az ütéseket elkerülni és nehezen tudtak félreugrani. Megpróbáltam távol maradni tőle, ennek ellenére megragadott és a falnak vágott. Mégsem éreztem semmit. Újra nekilendültem, támadó magatartást vettem fel. Kitértem a következő támadás elől, bevittem néhány ütést. Kis méretemnek köszönhetően sikerült eltalálni olyan helyen a térdét helyes szögben, amitől simán kiugorna, ha nagyobb erővel vittem be volna. Technikailag megöltem, a lényeg ez volt.
- Egy pont ide öcsi- álltam megint fel a kezdő pozícióba.
- A hátsómról volt szó, én azt védtem- emelte fel a kezét. Visszaálltunk az eredeti helyünkre, úgy gondoltam, hogy most igazán elverem. Ekkor a bejárat mellől egy túl ismerős hang szólalt meg.
- Anita, csak ennyi?- Edward felvágós stílusa csak hab volt a feszültség tortámon.
- Rég edzettem Masonnel, nem akartam kárt tenni benne- kacsintottam az említettre.
- Gyere Edward, nézzük meg, veled milyen a kicsi tündér- kacsintott vissza, jó, ez ütött most. Durván.
- Rendben- sétált felénk, ez nem lehet igaz, ahogy az izmai feszülnek, a haja… amíg nem láttam őt, azt hittem, Mason lehet a jövőm, talán, egyszer. Tévedtem, még mindig teljesen és totálisan oda voltam érte.
- Mit szóltál, ha eszközt is használnánk?
- Mire gondolsz?
- Botok- vigyorogtam el, s felé dobtam egyet. Beálltunk a vonalakhoz, és Mason megütötte a csengőt. Kezdődik.
Felé lendültem remélve, hogy meglepem. De Edwardot nehéz volt meglepni. És gyors is volt. Nagyon gyors. Olyan volt, mintha tudná előre minden lépésem, mielőtt cselekszem. Egy az arcomra mért ütéssel hárított. Tudtam, hogy később ez még fájni fog, de az adrenalintól most nem érdekelt.
Távolból érzékeltem, hogy mások is odagyűltek minket nézni. Edward és én úgymond sztárok voltunk errefelé amikor együtt jártunk edzeni, mindig volt közönségünk. Ez anno egy állandó szórakozást jelentett.
Én csakis Edwardra koncentráltam. Amíg tesztelgettük egymást, támadtunk, védekeztünk, megpróbáltam felidézni mindent, hogy mik a gyengeségei. Arról is próbáltam felidézni mindent, amit róla tudtam. Amikor elkezdtem használni ezt a tudást a harc bonyolulttá vált. Túlságosan jó párosítás voltunk, mindketten túl gyorsak. A szívem vadul vert a mellkasomban, izzadság lepte el a bőrömet.
Aztán végül Edward áttört rajtam. Támadásba lendült, a teljes erejével jött felém. Legnagyobbrészt kivédtem, de olyan erős volt, hogy végül én voltam az, aki megingott az erejétől. Ki is használta a lehetőséget és a földre rántott, megpróbált leszúrni. De nem engedhettem. Így, habár a földre szorított, valahogy sikerült felemelnem a könyökömet és arcon vágtam. Összerezzent, nekem pedig csak ennyi kellett. Fölé kerültem és lefogtam. Próbált lelökni, de én szorosan tartottam, ezalatt próbáltam a szívéhez tartani a botot. De túl erős volt. Biztos voltam benne, hogy sokáig nem tudom lefogni. Aztán pont, ahogy sejtettem, lazult a szorításom, de közben sikerült jó fogást találnom a botomon. Végül pont szívénél találtam el. Sikerült.
Körülöttünk mindenki tapsolt, de én csak Edwardot láttam. Farkasszemet néztünk. Még mindig rajta ültem, a kezem a mellkasán. Mindketten úsztunk a verejtékben és nehezen vettük a levegőt. A szemei büszkeséget sugároztak – és a fenébe, sokkal többet. Olyan közel volt, az egész testem őt akarta, megint úgy gondoltam ő a részem, szükségem van rá, hogy teljes legyek. A levegő köztünk meleg volt és szenvedéllyel teli, ebben a pillanatban bármit megadtam volna, hogy ott feküdhessek vele, hogy érezhessem, ahogy átkarol. A tekintetében láttam, hogy ő is ugyanerre gondol. Ugyan a harc véget ért, de bennem még maradt bőven adrenalinból és az állati ösztönökből.
Aztán egy kéz ragadott meg és Merry felsegített.
- Jó újra itthon- nevetett fel, majd megölelt. Mindent elfelejtettem, ami előtte járt a fejemben, csak Mereditht láttam, aki nem az a kislány volt, akit előtte megismertem, hanem egy kész nő. Egy harcos amazon, akit Adam ölel. Mikor kibontakoztunk az ölelésből suttogva odahajolt hozzám.
- Puccsoltál már meg királynőt?- majd jelentőség teljesen rám nézett. Nah ennél a résznél esett le az állam… .
Az ágyamban ébredtem, meztelenül. A bőröm halványrózsaszínben ragyogott, ez van, ha egy cupidoval szeretkezed végig az éjszakát. Élveztem e? Oh, igen. Megbántam e? Kétszeres oh igen. Nem tudom, mekkora sebet ejtettem Masonon ezzel, de máris lelkiismeret furdalásom volt emiatt. El tudtam képzelni vele az életemet, ha kell, le tudtam volna mondani a tanításról is. De a hagyományőrzésről? Ha valóban Meredith Camilla, s nekem már nincs feladatom itt, el tudnék szakadni, háziasszonynak Mason mellé? Kis cupidokat szülnék és vacsorával várnám haza az uramat? Ez lenne a jövőm? Az ő feladata fontosabb, mint az én büszkeségem, ő egy cupido, de… akartam eléggé ezt a jövőképet? Egy biztos, Edwarddal többé nem tudnék együtt dolgozni, egyszerűen nem menne. Egész éjszaka azt képzeltem, ő van mellettem, s a testem minden négyzetcentimétere fájt érte.
Néztem Masont, ahogy alszik mellettem, és éreztem, ahogy körül ölel minket a béke. Mason lett a legjobb barátom, s egy nap alatt el is vesztettem… Láttam ahogy változik a légzése, szemét lassan kinyitja, odahajoltam hozzá, hogy befogjam a szemeimet,
- No de uram, leskelődik?- nevettem, ő erre megragadott, s fölém feküdt s egy csókot nyomott a számra.
- Tudod mit akarok?
- Engem?
- Téged már kipipáltalak- igazi pasi. – edzeni, veled.
- Minek?- ráncoltam a homlokomat.
- Mert úgy akarok rád emlékezni, ahogy a legsexibb vagy, és az reggel van egy jó döngetés után és harc közben.
- Szét fogom rúgni azt a jó kis seggedet- nevettem, majd magamra kapva a felgyűrődött lepedőt, kioldalaztam a szobából.
- Többször láttalak ruha nélkül, mint anyád, nem gondolod, hogy leszokhatnál erről?- kiabálta utánam.
- Nem, nincs elég sötét- majd a fürdő felé vettem az irányt, egy jó zuhany, reggeli, egy kis verekedés, s visszatér a tökéletesen hideg Anita. Érzések nélkül…
A víz épp kellemes volt, se nem túl meleg, se nem túl hideg. Miközben a reggelit csináltam Mason is lefürdött, s hazaugrott egy melegítőért, mert farmerban nem a legkényelmesebb rúgni. Én a fekete alul kicsit trapézos gatyámat vettem fel egy toppal és a rongyosra használt edző cipőmmel. Ahogy a terem felé sétáltunk, páran megálltak üdvözölni Masont. Amikor a folyosón vártam a tiszteletkörök végét, jutott csak eszembe Merry és Sophie, de abban a pillanatban, nem érdekelt semmi, csak az, hogy hamarosan a testemet újra betelíti az adrenalin. Más már nem érdekelt. Ha lenne valami, szólnának, gondolom. Önző voltam, nagyon de rájöttem, hogy vagy depresszióba zabálom magam pár romantikus orosz meg angol regénnyel, vagy ütök és Masonnal vagyok, kegyetlen és önző vagyok, de életemben talán először éreztem azt, hogy most én vagyok az első. Amikor megpillantottam a pályát rögtön elkezdtem bemelegíteni majd futottam pár kört; imádtam a könyveket, de a bunyó volt a mindenem. Régen. És most újra.
Masonnel felálltunk a szabályok szerint s azonnal harci üzemmódba kapcsoltam. Az összes dühömet és csalódottságomat Masonre hárítottam. A pálya a közelharcra volt a legideálisabb, de még így is képes voltam elkerülni őt. Amúgy is a verekedés volt a kedvencem, mert a férfiak, így Mason is nagyobb méreteik miatt nehezen tudták az ütéseket elkerülni és nehezen tudtak félreugrani. Megpróbáltam távol maradni tőle, ennek ellenére megragadott és a falnak vágott. Mégsem éreztem semmit. Újra nekilendültem, támadó magatartást vettem fel. Kitértem a következő támadás elől, bevittem néhány ütést. Kis méretemnek köszönhetően sikerült eltalálni olyan helyen a térdét helyes szögben, amitől simán kiugorna, ha nagyobb erővel vittem be volna. Technikailag megöltem, a lényeg ez volt.
- Egy pont ide öcsi- álltam megint fel a kezdő pozícióba.
- A hátsómról volt szó, én azt védtem- emelte fel a kezét. Visszaálltunk az eredeti helyünkre, úgy gondoltam, hogy most igazán elverem. Ekkor a bejárat mellől egy túl ismerős hang szólalt meg.
- Anita, csak ennyi?- Edward felvágós stílusa csak hab volt a feszültség tortámon.
- Rég edzettem Masonnel, nem akartam kárt tenni benne- kacsintottam az említettre.
- Gyere Edward, nézzük meg, veled milyen a kicsi tündér- kacsintott vissza, jó, ez ütött most. Durván.
- Rendben- sétált felénk, ez nem lehet igaz, ahogy az izmai feszülnek, a haja… amíg nem láttam őt, azt hittem, Mason lehet a jövőm, talán, egyszer. Tévedtem, még mindig teljesen és totálisan oda voltam érte.
- Mit szóltál, ha eszközt is használnánk?
- Mire gondolsz?
- Botok- vigyorogtam el, s felé dobtam egyet. Beálltunk a vonalakhoz, és Mason megütötte a csengőt. Kezdődik.
Felé lendültem remélve, hogy meglepem. De Edwardot nehéz volt meglepni. És gyors is volt. Nagyon gyors. Olyan volt, mintha tudná előre minden lépésem, mielőtt cselekszem. Egy az arcomra mért ütéssel hárított. Tudtam, hogy később ez még fájni fog, de az adrenalintól most nem érdekelt.
Távolból érzékeltem, hogy mások is odagyűltek minket nézni. Edward és én úgymond sztárok voltunk errefelé amikor együtt jártunk edzeni, mindig volt közönségünk. Ez anno egy állandó szórakozást jelentett.
Én csakis Edwardra koncentráltam. Amíg tesztelgettük egymást, támadtunk, védekeztünk, megpróbáltam felidézni mindent, hogy mik a gyengeségei. Arról is próbáltam felidézni mindent, amit róla tudtam. Amikor elkezdtem használni ezt a tudást a harc bonyolulttá vált. Túlságosan jó párosítás voltunk, mindketten túl gyorsak. A szívem vadul vert a mellkasomban, izzadság lepte el a bőrömet.
Aztán végül Edward áttört rajtam. Támadásba lendült, a teljes erejével jött felém. Legnagyobbrészt kivédtem, de olyan erős volt, hogy végül én voltam az, aki megingott az erejétől. Ki is használta a lehetőséget és a földre rántott, megpróbált leszúrni. De nem engedhettem. Így, habár a földre szorított, valahogy sikerült felemelnem a könyökömet és arcon vágtam. Összerezzent, nekem pedig csak ennyi kellett. Fölé kerültem és lefogtam. Próbált lelökni, de én szorosan tartottam, ezalatt próbáltam a szívéhez tartani a botot. De túl erős volt. Biztos voltam benne, hogy sokáig nem tudom lefogni. Aztán pont, ahogy sejtettem, lazult a szorításom, de közben sikerült jó fogást találnom a botomon. Végül pont szívénél találtam el. Sikerült.
Körülöttünk mindenki tapsolt, de én csak Edwardot láttam. Farkasszemet néztünk. Még mindig rajta ültem, a kezem a mellkasán. Mindketten úsztunk a verejtékben és nehezen vettük a levegőt. A szemei büszkeséget sugároztak – és a fenébe, sokkal többet. Olyan közel volt, az egész testem őt akarta, megint úgy gondoltam ő a részem, szükségem van rá, hogy teljes legyek. A levegő köztünk meleg volt és szenvedéllyel teli, ebben a pillanatban bármit megadtam volna, hogy ott feküdhessek vele, hogy érezhessem, ahogy átkarol. A tekintetében láttam, hogy ő is ugyanerre gondol. Ugyan a harc véget ért, de bennem még maradt bőven adrenalinból és az állati ösztönökből.
Aztán egy kéz ragadott meg és Merry felsegített.
- Jó újra itthon- nevetett fel, majd megölelt. Mindent elfelejtettem, ami előtte járt a fejemben, csak Mereditht láttam, aki nem az a kislány volt, akit előtte megismertem, hanem egy kész nő. Egy harcos amazon, akit Adam ölel. Mikor kibontakoztunk az ölelésből suttogva odahajolt hozzám.
- Puccsoltál már meg királynőt?- majd jelentőség teljesen rám nézett. Nah ennél a résznél esett le az állam… .
ez nagyon jóóóóóóóóóó:))
VálaszTörléskérlek folytasd!! :))